Dani

Teltek - múltak szépen a napok. Néha könnyebben, néha nehezebben. Egyre jobban körvonalazódott bennem a dolog, hogy ragaszkodom Danihez és nem csak úgy, mint egy friss barát. Egyre nehezebb volt megállni, hogy ne érintsem meg, ne bújak hozzá. Kisebb- nagyobb sikerrel jártam néha, és mindig sikerült türtőztetnem magamat, ha esetleg vészes közelségbe kerültünk volna. Ada egyre többet maradt le, egyszer meg is jegyezte, hogy ő már felesleges ide, de megkértem, hogy maradjon, mert apám nem tudom mit szólna, ha nem lenne itt.
Elérkezett a hét utolsó napja végre, és már nagyon izgatott voltam. Elviekben még úgy van, legalább is Dani számára, hogy nincs eldöntve, hogy mit fogunk csinálni. Megbeszéltem Adával, hogy kettesben lehetek vele, de ő még is hallótávolságon belül lesz, pontosabban a fürdőben, és ott fog olvasgatni meg egyéb, elfoglalja magát. Addig mi pedig tudunk filmet nézni. Moziba is szívesen mentem volna, de még mindig nem tudom Dani hogy viselné hosszabb ideig az embereket. Kipuhatolóztam, hogy milyen filmeket szeret, majd egyik délután beszereztem párat, amikor nem voltunk együtt.
Felkerült még egy üveg vörös bor is, hoztam volna vért is, de Dani a prédából szereti, és arra még nem készültem fel, hogy lássam, hogy szívja más vérét, vagy éppen együtt tegyük ezt. Ez is már az intim kategóriába tartozik számomra.
Szépen elrendeztem mindent, ágy arrébb, tévé elé, így kényelmesen feküdhetünk, bár nem tudom fogja e engedni, hogy oda bújak, de amíg ő nem akarja, addig tartani fogom magam, bármilyen nehéz is.
Még utoljára körül néztme, hogy minden rendben van e, és vártam, hogy megérkezzen. Néha benéztem Adahoz, hogy jól van, mit csinál, de ő nagyon is jól el volt odabent.

Már egy csomó helyen voltunk együtt, lassan kezdjük kimeríteni a környék adta szórakozási lehetőségeket. Nem is emlékeztem rá, hogy ilyen strapás dolog udvarolni. Na nem fizikailag megerőltető, hanem álladóan szórakoztatónak lenni, és mindig valami újat mutatni, de megtartani a szűk korlátok között az együttlétet. Macerás, na.
Őszintén szólva mára már elfogytak a kirándulás ötleteim, így egy régi könyvvel érkezem, valamikor a nyomtatás hőskorából. amiben Erély története van leírva, és sok-sok szép metszettel illusztrálva.
Bekopogok az ajtón, majd belépek.
- Szervusz, kedves!
Igen, már mondhatni, hogy a kapcsolatunk elmélyült, sőt, ha kis mértékben is, de kezdünk egymáshoz csiszolódni. Még mindig aggaszt, hogy fiatal és tapasztalatlan, de hát Natasha még inkább az volt. Talán csak a jelen kor veszéllyel teli légköre az, ami miatt ez nagyobb hangsúlyt kap nálam. De ez akkor is veszélyeztetné, ha nem ismerkedtünk volna meg, vagy nem kelnénk egybe.
- Ada még nincs itt? - pillantok körbe. - Visszajöjjek később?
Körbepillantok. Mintha át lenne rendezve a szoba ...

Végre kopogtak, én pedig szinte repültem is ajtót nyitni. De nem nyitottam ki rögtön, mert gyorsan rendeztem magamat, hogy ne legyek annyira izgatott. Teljesen olyan, mintha napom óta nem láttuk volna egymást, annyira izgatott vagyok, pedig csak az éjszakát töltöttük külön.
- Szia –fogadtam mosolyogva, majd megöleltem őt picit, éppen hogy csak. Ez az egy dolog, amiről nem tudtam lemondani. jó érzés volt közel bújni hozzá, és érezni az illatát sokkal intenzívebben, mint amúgy.
A napokban kicsit komolyodtam is, de a lelkesedés még igen aktív, így még néha mindig gyerekes vagyok.
- Ada már itt van, a fürdőben rendezkedett be, mert mára egy kis mozizást gondoltam ki. Annyi helyen voltunk már, és említetted még az első nap, hogy szeretsz filmeket nézni. Remélem nem gond – kérdőn, de leginkább kíváncsian néztem rá, mit szól a dologhoz, majd gyorsan folytattam is.
- Ada nem szeretné nézni a filmet, és tudod, hogy érez, de hallótávolságon belül lesz, vagy is van – gyorsan elmondtam , vagy legalább is burkoltan, hogy Ada miért nincs szobán belül, ezt már említettem a múltkor is Daninek, hogy feleslegesnek érzi a jelenlétét, mert megbízik bennünk, és tudja, hogy annak ellenére, ami van tartjuk magunkat. De van valami, amiről nem tud Dani, megkértem valamire Adát, ha úgy alakulnának a dolgok ne avatkozzon bele, csak köhögjön.

Amikor Veronica átölel, adok egy könnyű csókot az arcára. Ezt nem hinném, hogy bárki is nehezményezheti.
Szóval a kisasszony megelőzött, és programot szervezett. Ez egyszer nem bánom, hogy kezdeményezett, és levette a vállamról a terhet.
- A fürdőben?
Ez már érdekesebb. És mért van az ágy a TV elé húzva? Nézem, van-e valami szék, fotel vagy kanapé, amire leülhetünk, amíg a TV-t nézzük. Az is érdekel, hogy milyen filmeket hozott Veronica, mit szeretne megnézni.
Ada helyzete érdekes. Nincs itt, és mégis itt van. A ravaszdi lány meséjére emlékeztet ez a helyzet.
- Szép jó napot, Ada! - köszönök be kicsit hangosabban a fürdő felé.
Beljebb ballagok, és a könyvet leteszem az asztalra.
- No, és mit is szeretnénk megnézni, Ravaszdi kisasszony? - fordulok Veronica felé.
Már elég volt ez az egy hét arra, hogy érezzem, most forral valamit. Izgatott, érezni az illatán. Én az elmúlt egy hét alatt szintén kicsit türelmetlenné váltam, szeretném már lerendezni ezt a témát, mert teljesen nyilvánvaló számomra, hogy sokkal jobb a kedélyem, és könnyebben viselem a megpróbáltatásokat, ha Veronica mellettem van.

Bólintottam csak a kérdésére.
- Úgy gondolta, hogy ott jó lesz neki is meg nekünk is – mosolyodtam el picikét, majd leültem az ágy végére.
- Jó napot Daniel –hallatszódott a fürdőből.
- El van, már többször megnéztem. Hihetetlen, hogy így el tudja magát foglalni, és nem zavarja a dolog – mondtam kicsit halkabban, de tudtam, hogy halja úgy is.
- Ravaszdi? –néztem rá kíváncsian. Nem értettem miért mondja ezt Nem csináltam semmit sem. Vagy még is? Törtem a buksikámat, hogy még is mit csinálhattam, vagy mit tettem, amiért ezt a jelzőt használta rám.
- Leginkább történelmi, és könyv alapján készült filmeket hoztam. Remélem, megtetszik, nézelődj csak. Szeretném, ha te választanál – néztem rá mosolyogva, majd előhalásztam a filmeket, és oda adtam neki. Közben pedig tovább gondolkoztam.
- Ezért a helyzetért mondod, hogy ravaszdi? –néztem rá ártatlanul, még is kérdőn.
- Tudom, hogy most a székeket, vagy fotelt, vagy egyebet keresel, de szerintem az ágyon kényelmesebb lesz, hoztam bort is, mert tudom, hogy a vért te közvetlenül szereted. És mi bűn van abban, ha egymás mellett fekszünk, Ada meg az ajtón túl vigyáz ránk? – megint csak gyermeteg hangon szóltam hozzá, és néztem rá. Én teljesen ártatlannak gondolom ezt a helyzetet.

Egyre megrökönyödöttebb képet vágok ahogy Vero előadja az elképzelését.
- Fekve?! Fekve akarsz TVt nézni?
Mióta egyáltalán feltalálták a készüléket, még nem néztem senkivel társaságban, csak magamban. Általában egy kényelmes fotelból. Soha nem jutott eszembe például, hogy a hálószobába bármi képernyővel működőt rakjak. Az ágy az másra való. Nem is értem az elképzelést, bár ahogy Vero előadja, ez nem lehet egy túlontúl formabontó dolog. Legalábbis általában nem.
Nekem most mégis nagyon idegennek tűnik ez a lehetőség.
- Nem is tudom ... nem így terveztem azt, amikor először közös ágyba kerülünk, hogy egy filmre figyelünk közben ...
Már rég voltam ennyire bizonytalan.
A TV és az egyebek körötte modern dolog, amihez nincs sok közöm. Használom, de nem lett az életem részévé. Ez az ágyban TVzés valami modern szokás lehet. Nem tetszik. Ugyanakkor Veronek annyira természetes, hogy fel se tételezte, hogy ez gond lehet. Vajon kivel TVzett már együtt? Még a homlokom is ráncba szalad a feltevésre.

Ahogy néztem Danire valami nagyon nem tetszhetett neki. Most ennyire butaságot találtam volna ki? Nem értettem semmit sem, aztán végül elmondta, vagy is kérdezte, hogy mi a gond.
- Igen, fekve – válaszoltam félénken neki. És egyre jobban az – az érzésem támadt, hogy nem tartja jó ötletnek ezt az egészet, vagy csak az ágyat, a fekvést. Pedig semmi hátsó szándékom nem volt. Szeretek ágyból tévét nézni, nem értem, most mi ezzel a gond. Nem szokásom mindig ezt csinálni, de ez most jó ötletnek tűnt. Aztán a következő mondandójától nagyon zavarba jöttem. Hirtelen sütöttem le a szemeimet, és nem tudtam megszólalni.
Halk kuncogás hallatszódott a fürdőből mire zavaromban, és kicsit durcásan ledobtam magamat a kanapéra.
- sajnálom –húztam fel magam elé a lábamat, majd átkaroltam azt, és nem mertem ránézni. Nagyon szégyelltem most magamat, és még az is itt volt, amit mondott.
- akkor hagyjuk, majd… kitalálunk mást – már a program se nagyon volt érdekes, bár nem tudom miért. Felálltam, és visszahúztam a helyére a dolgokat, ha segített, akkor hagytam, de utána is csak gubbasztottam. Azt hittem jó dolgot találok ki, de ahogy látom ez nem jött össze. Pedig szerettem volna meglepni, de nem ilyen értelemben, ami most kialakult, hanem csak úgy. hogy együtt töltünk egy kis időt. nézünk közösen valamit, ha úgy alakul, akkor közel bújok hozzá, és úgy nézzük azt, amit kiválaszt. Azt hiszem megint csak a régi dolog jött elő, mint az első napon is, hogy ő idősebb, és más hogy gondol dolgokat, míg nekem egyes dolgok természetesek, addig neki teljesen más jelentés tartalommal bírnak. Szeretem, és ez ellen nem tudok mit tenni, de megint csak azt érzem, hogy nem vagyunk egymáshoz valóak.
- elmenjünk valahová, vagy maradjunk a kastélyban? - kérdeztem kicsit szomorkásan tőle.

Segítettem visszarendezni a bútorokat természetesen, és közben én sem egészen tudtam, hogyan viszonyuljak a dolgokhoz. A filmnézéssel alapvetően nincsen gond, vagy nem lett volna (igaz meg se néztem még mi a választék), csak a körítés lepett meg.
Most Veronica besorolt a vaskalapos vén csontok közé engem is, nagyjából az apjával egy kategóriába? Változnom kéne? Modernizálódni? Nem maradiságból nem teszem, hanem mert a mai korban értéknek tartott dolgok közül én nagyon sokat nem tartok értéknek, s ezzel nem vagyok egyedül. Az új vívmányokat használom, de nem engedem, hogy bekebelezzenek.
Mikor végzünk, leülök Vero mellé a kanapéra, egy ideig hallgatok, s nézem az én begubózott kedvesemet, aztán megpaskolom a térdét.
- Majd összeszokunk, ha tényleg egymáshoz valók vagyunk.
Lehet, találnom kéne valakit, aki hasonló idős, mint én, és nemrég hozott új asszonyt a házba, és kicsit ... elbeszélgetni a tapasztalatairól.
Veronicának sincs könnyű dolga, hiszem emberek között nevelkedett, s fogalma nincsen olyan hagyományokról, vagy világnézetről, ami mi felnőttünk, hiszen akik felnevelték, azoknak ez csak történelem.
- Szerintem eleget foglalkoztunk külső dolgokkal. - felelem a felvetésre, és most inkább arra gondolok, hogy ideje lassan odabenn rendet tenni, a sok-sok élmény, és hatás után.

Segített visszarendezni a dolgokat, de nem szólt közben semmit sem. A csend, mint valami súly nyomta a vállamat. rosszul éreztem magamat, mert rosszul sült el a meglepetésem.
Kérdőn pillantottam rá az összeszokunk mondatánál. Nem tudtam mibe vágom a fejszémet, de szívesen engedek, csak hogy vele lehessek. Megéri nekem a változás, mert ez alatt az egy hét alatt közel kerültem hozzá, és már sokkal biztosabb voltam az érzéseimben. Ahogy teltek a napok nehezebben váltam el tőle, mikor találkoztunk türtőztettem magamat, hogy ne ugorjak a nyakába.
Felsóhajtottam a másik mondatára, és sejtettem, hogy ez most nehezebb beszélgetés lesz, mint eddig. és valahogy jobban szerettem volna, hogy ha Ada nincs a fürdőben, és tudunk nyugodtan kettesben beszélgetni.
Ahogy oda ült mellém megpaskolta a térdemet, és ekkor, mint egy ölelésre vágyó kis gyermek oda duródtam , és a karja alá bújtam.
- Sajnálom, csak meg akartalak lepni, és nem így, ahogy sikeredett a dolog – motyogtam az orom alatt, és fejemet a vállára hajtottam. Ujjammal pedig rajzolgattam a kezére.
- Tudom, hogy sokat kell még tanulnom, és rajta leszek, mert szeretnék neked megfelelni, mert fontos vagy nekem. Akkor, amikor találkoztunk még zavarodott voltam, de most sokkal tisztábban látok már –picit elmosolyodtam, majd kezemmel az ő kezét simogattam.
- Kérlek próbáld el nézni még mindig gyerekes dolgaimat, de először vagyok szerelmes igazából, és sokat jelentesz nekem. A napokban nagyon nagy önuralmat sikerült magamra erőltetnem, ha veled voltam és ma sem volt semmi hátsó szándékom ezzel az ágyban tévézéssel – végül összefűztem vele a kezemet, ha hagyta.

Magától értetődő természetességgel ölelem magamhoz, amikor odabújik. Ebben nem találok semmi kivetnivalót.
- Igen, észrevettem az igyekezetet. - felelem.
Ami engem zavar, hogy én nem lángolok most annyira, mint máskor, s nem tudom az okát. Sejteni sejtem, hogy a készülő konfliktus dermeszti meg az érzéseimet, de biztos nem lehetek benne. Úgy érzem magam, mint aki felett Damoklész Kardja lebeg. S nem csak felettem. Inkább egy sötét felhőt érzem, ami a fajunkra vet árnyékot.
- Nekem ez valóban meglepetés volt. Amikor nővel utoljára együttlétem, még elektromosság sem volt, nehogy TV meg DVD. Az ágyban aludtunk, vagy ... nem aludtunk, de sem áram, sem világosság nem kellett oda.
Próbálom tréfásan előadni az ellenvetéseimet.
- Tudom, a mai fiatalok halmozzák az élvezeteket, több mindent csinálnak egyszerre, de szerintem ennek csak az az eredménye, hogy egyik cselekvésben sincsenek ott teljesen, és az egész idő kárba megy, elpocsékolódik, s nem marad meg belőle semmi.
Ahogy egymásba kulcsolódik a kezünk, átérzem a ragaszkodását, és jól esik.
- Egy kincs vagy, Veronica, s néha az az érzésem, hogy nem értékellek eléggé. - vallom meg én is, hogy mi bánt.

Jó érzés járt át, amikor átölelt. Sokkal nyugodtabb lettem, és a sötét felhők is elvonultak. Olyan fura, hogy amikor átölel, megnyugszom, elszáll a gond, amin addig töprengtem. Pedig nagyon is róla volt szó, és még is pillanatok alatt, apró tettekkel eltűnik belőlem az érzés, és átveszi a helyét valami sokkal erősebb.
Picit elmosolyodtam mikor megjegyezte, hogy észrevette mennyire igyekeztem, de mind ennek ellenére is nem jól sült el a dolog.
- Tényleg azt hittem, hogy jó ötlet lesz, és sajnálom , hogy így alakult végül. Erről ne …- tettem gyorsan az ujjamat az ajkára, mikor a nem alvásról beszélt. Egyszerűen teljesen zavarba jövök ettől a témától. Még senki sem érintett meg úgy, és ő lesz az első, és az utolsó is ezen a téren. Én pedig ha nem is látszik kicsit félek. Hisz semmit sem tudok, jó nem vagyok azért teljesen tudatlan, pontosan tudom, hogy mi fog történni. De ez így akkor is más, mint a valóság. Tényleg szeretem őt, és félek attól is, hogy mi lesz ha nem lesz jó, és ez rányomja majd a bélyeget a kapcsolatunkra.
- Én nem halmozom, sőt … - komolyodtam el picit. Mindig megkaptam ,amit akartam kiskoromban, később pedig ugyan így megkaphattam volna bármit, de nem akartam. Nem kellettek a felesleges dolgok. Van, hogy valamiért elmegyek vásárolgatni, de akkor sem esem túlzásokba.
- Én mindig csak egy dolgot csinálok, nem szeretem egyszerre több fába vágni a fejszémet – meg is ráztam a fejemet, hogy erősebb legyen a dolog. Az ilyen dolgok csak bekavarnak mindig, és ha az egyikre figyelsz, akkor a másikra kevesebb időd jut.
- Ezt most hogy érted? –néztem rá döbbenten, és nem értettem miért mondta ezt.

- Ez az érzésem. Nem tudom, megmagyarázni. - vonom meg a vállam. - Vagyis, lehet, hogy igen. Az életpár egy mentőöv, ami kihúz a sötétség tátongó szájából. Egyértelmű, hogy kettőnk közül nekem van rá szükségem. Eddig mindig úgy kaptam a mentőöv után, mint egy fuldokló. Ez most nincs. Pedig kéne! Ezt érzem, de nem tudom, hogy mi az oka.
Na, ezzel a magyarázattal még magamat is megleptem. És tényleg nem értem. Van egy-két tippem, de egyikről sem tudom, hogy igaz-e vagy sem. És .... nem is akarom tesztelni.
- Lehet, tényleg filmet kéne inkább nézni ... - jegyzem meg.
Ez a beszélgetés így csak megrémíti őt, még egy kicsit engem is, de nem vezet sehová.
- És miről ne beszéljünk?
Jut eszembe a másik rész, amin meg én akadtam fenn.
- Kicsim, félsz tőle? - most megpróbálok a szemébe nézni, de ez ebben a helyzetben nem megy. - Nem foglak lerohanni akkor se, ha majd apád már nem tiltja ...
Na, jó. Persze, hogy nem. De ennél még fontosabb, hogy ő se akarjon hősködni. Ha valami nem jó, nem tetszik, akkor tessék szólni! Bár jelenleg én vagyok a fék inkább, de lehet ez fordítva is.

- Ezt most nem egészen értem –zavaros tekintettel néztem fel rá. Nem igazán értettem, hogy ezzel hová is szeretne eljutni, vagy mit akart ezzel mondani.
- Én szívesen leszek az életmentő öve,ha te is szeretnéd! – szememet az övébe fúrtam, és nem eresztettem a tekintetét. El akartam veszni benne, ahogy már párszor megtettem. De most megzavart azzal, amivel folytatta, és inkább gyorsan elbújtam a vállgödrében.
- ne… - csitítottam volna újból,de késő volt, mert még is csak folytatta, és ez maradt a téma. Hirtelen nem is tudtam mit csináljak, csak bújtam szorosan hozzá.
- Nem, én nem…vagy is …ez olyan bonyolult vagy nem is tudom…- makogtam kicsit.
- Nem tőled félek, vagy attól hogy lerohansz, vagy attól a dologtól, hogy esetleg hamarosan a tiéd leszek. Hanem… -picit felnéztem rá, de tényleg csak picit, mert utána megint csak elbújtam. Eleve nehéz nekem erről beszélni, most meg még Ada is hallótávolságon belül van. Már épp folytattam volna, amikor kinyílt a fürdőszoba ajtaja.
- Leszaladok egy kis itókáért, de pár percen belül itt vagyok, maradjatok csak nyugodtan, nem lesz gond – azzal szépen ki is sétált. Azt hiszem neki is kicsit kellemetlenné vált a dolog, és mivel megbízik bennünk, még így is,hogy az adott témáról van szó, kicsit magunkra hagyott minket. Ahogy kilépett kicsit felsóhajtottam, mintha egy aprócska gonddal kevesebb nyomná most a vállamat.
- Tudod, én még nem voltam soha senkivel, te leszel nekem az első, és félek, hogy tapasztalatlan vagyok, vagy leszek neked… és nem is tudom… talán félek, attól, hogy ha rossz lesz, akkor ez miatt a kapcsolatunk is félre mehet, vagy nem tudom. Annyira bizonytalan vagyok ebben, már mint nem abban,hogy nem akarok veled lenni, mert szeretnék … - itt picit elhallgattam, majd felnéztem ré megint.
- Szeretlek, és szeretnék veled lenni is, de félek, hogy valamiért elveszítelek – mint egy riadt kisgyerek úgy bújtam ismét hozzá, az kezei közé , hogy bevallva mindent elbújhassak, és megnyugodjak, mert csak ő tud megnyugvást adni most.

Most az egyszer nem bántam, hogy Ada kimegy. Éreztem, hogy Vero olyasmit akar mondani, amit előtte nem hozna szóba. Nem tudom, mért, semmi olyasmit nem mondott most sem, ami ne lenne természetes, vagy várható.
Most győzködhetném, hogy nincs oka godalomra, de az egyik kérdésben van, a másikban nincs.
- Először is, valóban jóval tapasztaltabb vagyok ezen a téren, mint te. És éppen ezért kellene nyugodtnak lenned. Én fogom tudni, hogy neked mikor lesz jó. - súgom a fülébe, és ezzel az egyik témát lezárhatjuk.
- Igen, elveszíthetsz, bármikor jöhet egy őrült, vagy egy defenzor csapat, amire nem leszek eléggé felkészülve. De ez bármelyikünkkel megeshet, ezt nem tudjuk elkerülni. Én mindig megpróbálom úgy élni a napjaimat, hogy minél kevesebb olyan dolog legyen benne, amit utólag bánhatok. Ennél többet nem tehetek. Bármennyi idő is adatott nekünk együtt, arra kell ügyelnünk, hogy az a lehető legszebb legyen.

Lassan kezdtem megnyugodni, de még mindig zavarban voltam. Ha még Ada is a fürdőben lenne, akkor csak még rosszabb lenne most a helyzet.
Szavaira, csak adtam egy puszit az arcára.
- szabad egy kicsit? – mutattam az ölére, és arra voltam kíváncsi kicsit odaülhetek e. Úgy is hallom mikor jön Ada és akkor kikelek onnan. Ha engedte, akkor az ölébe ültem, fejemet a vállára hajtottam, és ismét egybe fűztem a kezeinket.
- Bízok benned – mosolyodtam el, és újabb puszit adtam neki. Igen, kicsit most túlzásba estem szeretgetés terén, de most jól esett, főleg a téma után éreztem szükségét a dolognak.
- Ne beszélj ilyenekről, nem akarlak elveszíteni. Azt nem élném túl, ha bármi történne veled – szorosan átöleltem őt, és bújtam amennyire csak lehetséges.
- Este megyünk apámhoz, vagy várunk még egy napot? –kérdeztem kicsit halkabban. Szerettem volna már engedéllyel kettesben lenni vele, és nem felügyelet alatt.
Lassan engedtem a szorításomon, majd kezemmel vizslattam az arcát, és így apró kis simításokat vittem véghez.
- Ígérd meg nekem, hogy feleslegesen nem fogod magadat bajba keverni. Tényleg nem élném túl, ha elveszítenélek, még akkor is, ha most még alig vagyok a tiéd, és te az enyém.

Alapvetően nem engedném meg Veronicának, hogy az ölembe üljön, mert ez már túl bizalmas, de érzem, hogy ez most nem a szexről szól. Szüksége van most támogatásra, valakire, akihez odabújhat, amikor komoly lépéseket készül megtenni, vagy azokhoz erőt gyűjthet. Nem tudom, Marcus megölelte-e mostanában a lányát. Ada megöleli-e őt néha. Én emlékszem rá, hogy még kiskamaszkoromban is gyakran hiányzott anyám ölelése. Eltelt négyszáz év, és még mindig emlékszem a hiányra. A lányok pedig mások, nekik tovább van erre szükségük. Nincs sok gyereknevelési ismertem, de ez azért rémlik.
- Feleslegesen nem szoktam magam bajba keverni. - felelem némi önérzettel a hangomban. - Nem vagyok már forrófejű ifjonc, és ... ezt csak neked vallom meg ... noha képzett vagyok, nem kedvelem a harcot, mármint a fizikait. Inkább harcolok ésszel és körültekintéssel, előrelátással, mint fizikai erővel. Természetesen velem is előfordult már, hogy elragadtak az indulataim, és szabadjára engedtem az energiáimat. Ezeket az alkalmakat azonban inkább hibának tekintem, mint dicsőségnek.
A haját simogatom, eljátszom egy tinccsel. Nyugodt, meghitt pillanatok ezek, és én sokkal inkább tekintem ezt egy ifjú testvér beavatásának, mint a kedvesem "fűzésének". Veronica a felnőtt vámpírrá válás igencsak rögös útján halad, ahol az idősebbek tapasztalatainál semmi sem segítheti jobban. Alig páran vannak a világon, akik megjárták ezt az utat. Nincs kézikönyv arra nézve, hogyan nevelj fel egy vámpír gyermeket. Minden szülő, és egyéb segítő szinte járatlan ösvényeket tapos.

Egy mosollyal köszöntem meg, hogy engedte, hogy oda üljek az ölébe kicsit. Nem tetőztem a dolgot azzal, hogy ezért puszit adtam neki, pedig szerettem volna. De jól tudom, hogy már ez is olyan, amit még nem szívesen enged meg.
Jól esett az ölelése, és most szükségem is volt rá. Ez nem olyan, mint mikor Ada megölel, apám pedig nem sűrűn ölelgetett meg.
- Miért ilyen nehéz minden? –sóhajtottam fel, majd szépen visszaültem mellé mielőtt Ada így találna bennünket.
- Félek az előttünk álló időtől, nem attól, hogy veled leszek majd, és sok mindent kell tanulnom. Legfőképp az erőddel bánni majd, hanem ami a veszélyt jelenti. Annyira zavaros most felénk az élet, és nem lehet tudni, hogyan alakulnak az ügyek. Apám is egyfolytában dolgozik szinte. Mind ketten fontosak vagytok, és félek, hogy valami történni fog veletek. alig találtam meg mind kettőtöket, és nem akarom, hogy bármi közbe szóljon, mikor végre minden lassan egyenesbe jön –odabújtam hozzá szorosan, és csak hallgattam a lélegzetet vételét.
- De beszéljünk inkább vidámabb dolgokról, pl, hogy mit csináljunk vagy mi lesz, ha beszéltünk megint apámmal – mondtam mosolyogva, bár a szívem még mindig nehéz volt ez előbb elhangzott dolgoktól.
Közben nyílt az ajtó és Ada is visszatért, és elfoglalta a fürdőbeli helyét,ahol eddig is volt, amíg nem vált kínossá a téma.

Jó, rendben, hagyjuk a komoly témákat most egy időre, és adjuk át magunkat a boldog ábrándozásnak!
- Mondjuk elmegyünk az erdőbe újra, kettesben, és alakot váltunk. - felelem. - Kinyargalásszuk magunkat, megkergetünk egy-két szerencsétlen nyulat meg őzet, aztán kipilledve megpihenünk valami kellemes helyen, akár itt a kastélyban.
Kell valami, ami vad, kötetlen és szabad. Nekem égetően szükségem van rá, de talán Veronak sem ártana kicsit jobban elszabadulnia. Attól tartok, a saját erejét sem igen meri használni, nemhogy a sajátját.
- Kerítek valakit, aki elszegődik hozzánk egy napra, mondjuk erdei vezetőnek, elmegyünk vele túrázni, és aztán átveszed felette az irányítást, és kicsit bolondozunk, te meg gyakorolsz. Később átírjuk az emlékeit, és megkapja a bérét.
Teszem meg a következő javaslatot, ami már valamivel vadabb, de szükséges.
- Lemegyünk a kastély edzőtermébe, és végigkergetlek a páston.
Nálam nincs hiány ötletekben, ha már szabadabb a vásár.
- Mit szólsz hozzá?

Figyelmesen néztem rá, és szerencsére a gondokat, most félre raktuk. Lesz még elég alkalmunk ezen rágódni, főleg ha az egyik be is ütne valamilyen módon. De remélem nem fog semmi sem történni. Nem tudom, hogy viselném azt el, hogy a számomra legfontosabb két vámpírnak baja esne, ráadásul Dani esetében meg is érezném, át is élném. Ettől most egy pillanatra kirázott a hideg is, ezért kicsit erősebben karoltam most őt, és bújtam hozzá.
- Ez tetszik, jó lenne már futni egy nagyot. hiszen egész héten nem volt alkalmam rá, és nem is ez foglalkoztatott –válaszoltam lelkesen, majd szégyenlősen lesütöttem a szememet a végére. Már egyszer szerettem volna vele így futni, de akkor lebeszélt róla, és korainak tartotta a dolgokat. És azóta megértettem, hogy miért.
- Van valami kedvenc alakod? – kíváncsiskodtam picikét, mert erről még nem igen beszéltünk. Aztán jött egy kis ledöbbenés, és nagyot nyelés. Tudom, hogy fel kell készülnöm, és erősíteni kell magamat, de valahogy sosem szeretem szórakozás képpen tudatot módosítani. De most lehet Dani valamiért még is szeretné, lehet ezzel is felkészít csak, így bele megyek a dologba. Talán valami jó móka is kisülhet belőle, majd kiderül, ha oda jutunk. Ötletekben tényleg nem szegény, és ennek örülök. Mellette sosem fogok unatkozni, és azt hiszem ő se fog mellettem, ha meg lesz a szertartás. Bár kíváncsi vagyok, hogy apám hogy ad rá engedélyt, hogy előtte tényleg el kell vennie, vagy megelégszik az élettársi szertartással is.
- Rendben, bár eleinte lehet nehezen fog menni, nem szeretem csak úgy módosítgatni az emberek emlékeit. Tudom, hogy gyakorolnom kell, és rajta is leszek , de picit döcögni fog – halkultam el a végére, és adtam egy picit puszit az arcára, és vissza tettem a fejemet a vállára.
- Kergetni? –kuncogtam.
- Miért akarsz megkergetni? Nem mintha nem szeretnék veled fogócskázni, hogy utána elkapj, és a rabod legyek – még mindig kuncogtam tovább, majd rábólintottam erre a dologra is.

- Szeretném, ha kimerülten pihegnél a karjaimban. - súgtam a fülébe, és a végén még aprót bele is haraptam a fülcimpájába.
Rajtam is erőt vett a bolondos hangulat.
- Az esküvő után rabláncra foglak fűzni! - fenyegettem meg tréfásan.
Na, tessék, ez aztán a leánykérés teljesen pátosztalan formája. Csak úgy kicsúszott a számon. Látszik rajtam, hogy még én is meglepődtem magamon. De igyekszem hamar magamhoz térni.
- Nem, nem! NEM! - tiltakozom kézzel lábbal, ha Vero reagálna az elszólásra. A kétségbeesés félig igaz, félig viszont a nevetéssel küzdöm. - Nem, ezt nem halottad, nem történt meg! Nincs nálam se gyűrű, se vörös rózsa, így nem ér. - adom meg a legfőbb indokot.
Igen, eddig az mindig volt. Gyűrű is, rózsa is. Natasát térden állva kértem meg, Hesternél azért ennyire nem ragadtattam el magam, de csak azért, mert valószínűleg elröhögte volna a gyönyörű és romantikus pillanatot. Nem egy ilyen lány volt.
Na, szóval Verot ennél valamivel ünnepélyesebb külsőségek között szeretném megkérni, és ez most egy jó nagy beégés volt. Azt hiszem így mondják modernül.

- Dani … - intettem őt, de még is nevettem, majd roppantul zavarba jöttem, amikor finoman megharapta a fülemet.
Aztán a következő mondatán teljesen ledöbbentem. Meglepett, és hirtelen nem tudtam, hogy ez most lánykérés akarna e lenni, vagy csak véletlenül kicsúszott a száján, vagy esetleg rosszul fogalmazott. Aztán jött is a nagy ellenkezés, és magyarázkodás, meg hogy felejtsem el. Mintha ezt most olyan könnyű lenne elfelejteni. De annyira édes volt, ahogy mentegetőzni kezdett, hogy nem bírtam mosolygás nélkül megállni, majd előbb az orrára, majd az arcára, végül pedig a nagy belelendülés közepette a szájára is adtam egy rövidke puszit.
- semmi baj – mondtam neki döcögősen a dolgot, mert az előbb túlzásba estem kicsit, és nem lett volna szabad. Mert ezzel most átléptem egy határt, amit lehet nem kellett volna. Kíváncsian vártam, hogy mit fog reagálni. Sőt már készültem a leszidásra is, mert a jó múltkorában is rám szólt, hogy nem kellene. De azóta eltelt egy hét, és hát közelebb is kerültünk egymáshoz.
-sajnálom,nem kellett volna -motyogtam végül, és mint bűnös gyermek lehajtottam a fejemet, és úgy bújtam oda hozzá.

Fel sem merül bennem, hogy ellenkezzek a kis csókok miatt, mi több, mérsékelten, de viszonzom őket. Aztán Vero elszégyelli magát, én pedig hagyom, hogy elbújjon, s csak csendben simogatom a haját egy ideig.
Most először éled bennem a vágy, hogy ennél többet is tegyek. Eddig is szívesen léptem volna tovább, vagy játszottam el a gondolattal, hogy majd egyszer egymáséi leszünk, de Vero olyan ártatlan még, hogy gondolatban is csak nagy tisztelettel, és igen mérsékeltem foglalkoztam ilyen ábrándképekkel. Most először jutottam el odáig, hogy szeretném, ha már nem lenne ennyire ártatlan. Szeretném őt lángra gyújtani, s nem csak ilyen játékos, plátói módon, hanem úgy, hogy a vágy tüzelje. De erre még várni kell. Még nem lehet.
Lehetne ezzel játszani úgy, hogy igazából még ne történjen semmi, más nőkkel, akik már gyakorlottak, tapasztaltak, ez egy izgalmas kis csörte lehetne. De vele csupán kegyetlenség. Most még ...
A leszidás tehát elmarad, részemről nagy megértésre talált az a pár apró csók.
Míg csendben lehiggadunk mindketten, van időm elgondolkodni azon is, mit kezdjek ezzel a leánykérős bakival. A legjobb, ha semmit. Hála a jó égnek nem mondott igent, szóval megkérdezhetem majd újra a megfelelő kellékekkel.
Ideje kicsit másra terelni a szót, hogy tényleg leülepedhessenek a dolgok, mik felkavarodtak..
- Van kedved megnézni a könyvet, amit hoztam?

Picit viszonozta a puszijaimat, aminek örültem. És gondolatban kicsit elkanyarodtam egy igazi csók felé, amire már rég óta vágyom, de kivárom az idejét. Biztos vagyok abban, hogy Dani meg fogja találni a megfelelő alkalmat erre, és ezt nem szeretném elszalasztani, vagy elodázni valami buta dologgal, mint pl ez a szájra puszi is. De ahogy már mondtam viszonzásra leltem, és nem szidásra. Ettől pedig valami meleg, bizsergető érzés járt át, oly annyira, hogy meg is borzongtam egy picikét, szinte észrevétlenül. Nekem még is feltűnt, mert még soha nem éreztem ilyet.
Ahogy ránéztem az a sejtésem támadt, hogy ő is gondol valamire. Jó lenne tudni, hogy mire, de egyelőre még nem tudom. viszont, ha megtörténik a szertartás, akkor már ismerni fogom. Biztos lesz olyan pillanat, amikor azt kívánnám, bárcsak ne hallanám, de most szívesen bele kukkantanék a fejébe.
- Milyen könyvet hoztál? –néztem rá kíváncsian, majd, mint egy kis gyerek odahúzódtam ismét hozzá, hogy belelássak a könyvbe.
- Később azért megpróbáljuk a filmet, persze szigorúan innen a kanapéról – kérdeztem kicsit zavartam. Így is ki kell még valamit találnom, amivel a kedvében járhatnék. Bár kicsit nehéz lesz a dolog, hogy mindenről másképp vélekedünk. Néha már azon gondolkodom, hogy ami nekem tetszik az neki biztosan nem, ami nekem nem tetszik az talán neki igen. Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy nincs a vámpírságon kívül semmi más közös dolog bennünk. De lesz időnk ezt kideríteni, ha a sors is úgy akarja.

Most, hogy a bizalmas beszélgetés véget ért, viszont engem valami más aggaszt. De még elébb válaszolok a kérdésre.
- Egy régi könyv, Erdély történetéről. A különlegessége, hogy vámpírok írták zömében, és így olyan dolgok is le vannak benne írva, amik egy embereknek szóló könyvben nem. De ha Ada nem kerül elő hamarosan, akkor én inkább megyek. Nem kéne az utolsó nap elrontani ezt a hetet.
Rosszkedvűen húzom el a számat. Szép dolog a bizalom, és tényleg ki is érdemeljük, ez kétségtelen, nem csinálunk semmi olyasmit, amit nem lehetne, de én tettem egy ígéretet. Már így is megszegtem, de nem kéne fokozni. Szeretnék tiszta lelkiismerettel odaállni Marcus elé.
Azért kézbe veszem a könyvet. Ada öreg, nem jár túl gyorsan, s ha még találkozott valakivel, váltanak pár szót, akkor még elhúzódhat.
- Na, szóval, amikor készült, én sem tudtam róla. Csak most találtam meg, és meglepve fedeztem fel benne pár ismerőst.
Kinyitom a könyvet, és belelapozok. A könyv kézzel íródott, mint egy kódex, mert bár már ekkor feltalálták a könyvnyomtatást, de ezt az írást nem szánták kiadásra. Van benne egy csomó ceruza és tusrajz is.
- Amikor én Erdélybe kerültem, még csak negyven éves voltam, és mindössze tizenöt éve vámpír. - kezdek mesélni. - Marie nem sokat foglalkozott a képzésemmel, nevelés tekintetében pedig inkább elrontott, szóval csetlettem, botlottam itt még. - elérkezem a megfelelő oldalra. - Ő vett a szárnyai alá. - mutatok egy teljes oldalt betöltő ceruzarajzot egy fess fiatalemberről, aki azonban a képaláírás alapján már akkor több volt, mint háromszáz éves. - Sajnos, már nem él. Sok mindenféle tisztsége volt az erdélyi fejedelemségben, hol itt nyúlt bele a politikába, hol ott ... Ravasz volt, és nagyon bölcs. És persze az emberek, voltak azok fejedelmek, vagy nagykövetek, elég könnyen hajlottak a szavára, ha úgy akarta. Addig farigcsált, amíg végül én is politikai pályára léptem egy időre. Követ lettem a vári udvarban. - közben tovább lapozik, átugrok vagy százötven évet az időben, és megállapodok egy másik oldalnál, azon van egy apróbb kép rólam is, alig pár centis. - Egészen meglepődtem, amikor ezt megláttam ma éjjel. - teszem hozzá mosolyogva.
A képhez tartozó bejegyzés elég rövid, csak megemlíti a kinevezésemet, pár elért eredményt, és a házasságomat Natasával. Ha megnézzük a könyv vaskos méretét, több száz oldal, el kell ismernem, eddig nem sokat tettem le az asztalra. Na, jó, az a könyv csak Erdélyről szól, és csak nagyjából az 1700-as évek közepéig kíséri figyelemmel a történéseket.

Mosolyogva néztem rá, majd a könyvre kíváncsian.
- Ismerős képet?- kérdeztem vissza kíváncsian, és most már egyre jobban érdekelt, amit hozott. Már a filmnézés sem csábított annyira. Kellemes volt így itt ülni vele a kanapén. Hagyta, hogy közel üljek mellette, bele is karolhattam, a vállára hajthattam a fejemet és még sorolhatnám. Kellemesen teltek a percek, mint még eddig soha. Olyannak éreztem ezt az egészet, mintha már egy régi, összeszokott páros lennénk, akik régóta teszik ezt, amit most is. Bár hiányoznak még dolgok, de mindennek eljön a maga ideje.
- Mért rontott el? Én nem hinném, hogy el lennél valahol is rontva – néztem rá mosolyogva, majd a vállára hajtottam a fejemet. Lehet, hogy még korai volt ezt mondanom, de most így éreztem.
- Semmit sem változtál –jegyeztem meg kuncogva.
- Érdekes könyv, apám is benne van? – érdeklődtem, és nézegettem tovább a képeket, és az aláírásokat.
- Nincs kedved esetleg sétálni egyet a kastélyban, vagy a kertben? – váltottam témát, de továbbra is a könyvet néztem.
- Ha már nem nézünk filmet, bár nekem így is jó, ahogy most vagyunk – mosolyogva néztem fel rá, majd, ha engedte, akkor összefűztem a kezemet az övével. Aztán csak néztem őt, és nem tudtam elereszteni a szememmel. Zuhantam valamiféle mélységbe őt nézve egyre jobban, és hagytam is, hogy ez a dolog magával húzzon.