Általános adatok:

Karakter teljes neve: Marcus de Carte
Becenév: Marc ; Tyr
Faj: Vámpír
Nem: férfi
Kor: 30 (+296 = 326)
Születés helye és ideje: 1685 Franciaország / átváltozott: 1715
Foglalkozás: Üzletember (Egy szőlőültetvény tulajdonosa és egy neves bor termelője) A vámpírvilágban is nagy elismerésnek örvend, felterjesztették a Tanácstagi címre is.

Család:

Apa: Gaston Carte, köznemes - katona volt/ elhunyt
Anya: Adélaide Veronèse, köznemes - háztartásbeli volt/ elhunyt
Testvérek:
Nővére: Véronique Carte, köznemes - háztartásbeli volt/ elhunyt
Bátyja: Théodore Carte, köznemes - bankár volt/ elhunyt
Egyéb hozzátartozók:
Teremtő: Hathor, vámpír/ elhunyt (Marc volt az életpárja és a nő vámpírrá tette. Sok évig éltek együtt, de végül egy ismeretlen elrabolta és megölte.)
Felesége: Cosette de Carte, vámpír/ elhunyt
Lánya: Veronica Carte, vámpír
Fia: Reese /defensor/ (Nem tud a srácról, mert az anyja -aki értelemszerűen nem Cosette- titokban tartotta a férfi előtt.)


Jég borította a vidéket, az erdők fehér zuzmóruhát húztak. A város kéményeiből feketén gomolygó füst szállt a szürke égre, midőn sűrű pelyhek hulltak a földre. Az elmúlt 15 évem alatt még nem volt ilyen hideg és az aggok szerint is rég volt ilyen zord időjárás. A nagy Francia birodalom fehér köntöst húzott, mely cseppet sem volt megszokott.
Talán az istenek így büntetik a "Napkirályt", amiért nem elégszik meg azzal amit reá bíztak, hanem gyarmatosítani küldi az embereit a világ végére..? Nem tudom, de ezen problémák nem az én problémám.
Viszont édesanyámon egész nap láttam, hogy zavart, de mikor kérdezgettem folyton kitért a válasz alól. A ház körüli munkákat, amit most édesapám helyett kellett elvégezzek egy időre elvonták a figyelmem, de végül a vacsora asztalnál anyám elmondta, hogy atyám a király ellen cselekszik. Ez nagyon megrázott. Atyám áruló lenne? Az nem lehet! Az édesapám a király katonája, de akkor miért segíti az uralkodó ellenségeinek a hugenottákat..?
A hó latyakos massza maradt csupán, mikor atyám hazatért. Egyszerre örvendtem a viszontlátásának és gyötörtek kérdések, de a lényeg, hogy épségben visszatért. Nem akartam lerohanni, tiszteletlen lenni és kérdőre vonni, de végül elé álltam és rákérdeztem, hogy miért tette amit tett.
Nem volt mérges, csupán csak aggodalom tükröződött a szemében.
"Fiam! Nem lehet minden fekete és fehér. Ahol a gyertya fénye pislákol ott árnyékok táncolnak és az éjszaka sötétje nélkül nem lenne áldás a nap fénye. Mindig nézz a dolgok mögé, mielőtt ítélkezel!"
Sosem felejtem a szavait.
Édesanyám nősülésre ösztökél, unokák zsivajára vágyik... de én nem érzem magam készen az apaságra. Csak most léptettek elő a seregben, így korainak vélem, hogy egy nőre fecséreljem a drága időm, hisz bármikor behívhatnak...
Hű katona vagyok, aki készen áll megvédelmezni az országát, mindenáron!
Az előmenetelem szépen ívelt felfelé. Az arany és ezüst frankok gyarapodnak a zsebemben, így már ki is néztem egy vidéki birtokot, ahol bortermelést szándékozom kezdeni. És egy lány is felbukkant az életemben. Hathor-nak nevezi magát. Gyönyörű, egzotikus teremtés, aki oly titokzatos és ellenállhatatlan. Annyira más mint azok a nők akikkel eddig találkoztam. Egyszerre tűnik gyengének és erősnek, védtelennek és parancsolónak... és engem akar! Azt mondja én vagyok az életpárja, aki megmenti őt a sötétségtől!
Még mindig olyan gyönyörű és hamvas. Ott motoszkált bennem a gyanú, láttam, éreztem, de nem érdekelt az ok. Aztán elmondta. Le sem merem írni amit megtudtam, mert ha valakinek a kezébe kerülne a naplóm elevenen égetnének el, mint az ördög cinkosát. De nem is ez a legszörnyűbb, hanem hogy Hathor-t is bántanák. Nem. azt nem hagyhatom! A népi hiedelmekkel ellentétben nem démoni lény, nem testet megszálló holt lélek, nem gonosz... sőt! Érző, vérző, sebezhető, tiszta lélek, mely csupa varázslat. Meg kell védenem! Döntöttem, és igent mondok neki... vele megyek...
Az időt ajánlotta. A vele együtt eltöltött hosszú éveket, mely nem hagy nyomot rajtunk. Varázslatot, csodás érzéseket, új felfedezéséket... egy teljesen új oldalát a világnak, mely mindig is volt, van és lesz, melynek én is részesévé válhatok. Nem sokat értettem a hierarchiájukból, a törvényeikből, csak egyet tudtam, hogy vele lehetek és ez épp elég!
Akartam, azzá akartam válni ami ő!
Megtette... megitatott és én a vérem adtam neki. Az érzés leírhatatlan volt. Égett a bőröm, fájt a mellkasom, forrt a vérem, éheztem és szomjaztam, dühös voltam. A fájdalmak ellenére mégis mérhetetlenül elégedettnek éreztem magam.
Ironikus, a "Napkirály" fényének kihunyásával kezdődött meg az én életem a sötétség gyermekei között...
Az emberek világának eseményei, mint apró porszemek úgy sodródnak el mellettünk.
... 'A Nagy Francia Forradalom kikiáltotta a köztársaságot. 1799-ben Napoléon Bonaparte tábornok ragadta magához a hatalmat, aki 1799-ben puccsal megdöntötte a köztársaságot, és Első Konzullá, majd 1804-ben I. Napóleon néven császárrá kiáltatta ki magát. Napóleon 1815-ös vereségét követően, Franciaországban restaurálták a Bourbon-királyságot. 1830-ban újabb forradalom tört ki, amelynek eredményeként elűzték a Bourbon uralkodót, és alkotmányos királyságot vezettek be, az Orléans-i házból választott uralkodóval'...
Mindezek csekélységnek tűntek a mi világunkhoz képest, amit a mi királyságunk képvisel. Rejtve, visszavonulva élünk nem törődve az emberek szenvedéseivel, a pestissel, mely mételyként rágja az egykoron imádott országom szívét... de most, csak Hathor-nak és az új lényem megzabolázásának szentelem magam, és a mi világunk vezérének, aki a katonájává fogadott...
Harcok. Az élet nem más, mint harcok sora. Harcolsz földért, szabadságért, vagyonért, az életért... és ez most sincs másképp. Harcolok a társadalmunkért, melyet az emberek félelmei táplálnak és az ostobaságuk miatt egyre fogyatkozunk. A franciaországi Tanácstag kiküldetésre küldött. Nem akartam Hathor-t magára hagyni, de a parancsot teljesítenem kellett...
Elvégeztem a feladatom, de mikor hazatértem a párom sehol sem találtam. Elrabolták. Mielőtt kiszabadíthattam volna megéreztem. A kötelékünk megszűnt. Azonnal tudtam, Hathor meghalt.
Egyedül járom a vidéket. A táj oly sivár, mint az én lelkem. A napfény nem hatol el a kopár szívemig, mely üresen tátong. Az űr, melyet a teremtőm, a társam hagyott a sötétségbe taszít és nem találom a helyem a világban. Egyedül csak a harcosi feladataim kötik le a figyelmem, visznek előre, tartanak életben...
...Épp egy nyomot követtem, mikor egy nemesi család futárt küldetett értem. A lányuk megszökött a házasság elől és attól féltek baja esik. Vállaltam a felkutatását és meg is találtam. Gyönyörű lány, aki élettel teli, kedves teremtés, akitől a szívemben a hamu alatt lángra kapott egy szikra. Nem hagyhattam, hogy szenvedjen és bár még alig ismertem, megkértem az apjától a kezét, aki a hozomány szemrevételezése után nekem adta a lányát...
Ismét felragyogott az ég és kisütött a nap. Lelkem vihara megnyugodott, de bármennyire is szerettem Cosette-t nem ő az életpárom, így a sötétség titkon ott lappang bennem és várja, hogy eluralkodhasson rajtam. De mindez nem számított. Nem számítottak a világháborúk, a nehézségek és a harcok. Megerősödtem, mind testileg, mind lelkileg, mind pénzügyileg és hatalmilag. Már nem csak egy harcos vagyok. Az idő éretté és megfontolttá tett. A társaim tisztelnek, felnéznek rám és adnak a szavamra.
A feleségem egy csodálatos nő, aki mindenben mellettem állt, így életem boldogságban telt és minden téren szépen gyarapodott...
Külföldi útra voltam hivatalos, Loki-val a nevéhez méltó üzletemberrel volt találkozóm. A nejem nem hozhattam, hisz hírből már jól ismertem az "öreget". Végül az üzletet sikeresen nyélbe is ütöttük, nem volt semmi gond, egészen a vacsoráig. Loki nem tartja a hagyományokat, ő a radikális étkezés híve. Nekem ez nem tetszett, de a házigazdát nem sérthettem meg.
A lányt, aki a házigazda nekem szánt már az ágyamban várt. Könyörgött nekem, hogy ne utasítsam el különben vége az életének... és én elgyengültem, megsajnáltam és nem tagadom, de megkívántam. Néha még a legjobbak is megbotlanak és én közel sem vagyok tökéletes. Az éjszaka után segíteni akartam a lánynak, így némi pénzt adtam neki és a pecsétgyűrűm, hogy eladhassa és kicsempésztem a birtokról, majd a gazdájának Loki-nak azt mondtam történt egy kis baleset, de én már elrendeztem a dolgot. Tudom, többé nem látom, nem is bánom, hisz szeretem a feleségem, de azért remélem hogy boldogul majd a reá szabott rövid kis életében...
Mindig, minden téren vannak kivételek, de hogy ez a kivételes csoda velem történik, hát azt még én se reméltem. Épp egy üzleti útról tértem haza, mikor a feleségem egy romantikus vacsora után bejelentette, hogy állapotos. Megdöbbentem, hisz Hathor azt tanította, hogy vámpírszülőktől vámpírgyermek oly ritkán fogan meg, mint a fehér holló.
Még a széltől is óvtam az áldott állapotban lévő hitvesem, de a sors ismét közbe szólt és elragadta tőlem Cosette-t. Ahogy mostanában oly sokszor most is, mikor a nejem szült nem voltam otthon, mert hívott a kötelesség... mikor hazaértem szörnyű kép fogadott. A házam feldúlták és a feleségem megölték. A kislányom a titkos szobában találtam a dadájával, aki elmondta, hogy egy őrült tört be hozzánk és végzett pusztítást. Szörnyű haragra gerjedtem és hetekig követtem a nyomokat, majd végül levadásztam a gyilkost és a túlvilágra száműztem. Hazatérve nem tudtam a gyermekemre nézni, akiért imádott hitvesem az életét adta. A gyász magába szippantott...
A lányom Veronica hazatért a bentlakásos iskolából. Fáj látnom őt, mert ahogy egyre nagyobb lesz, egyre jobban emlékeztet az édesanyjára. Gyötör a feleségem hiánya és a szívemben egyre-másra felüti a fejét a bűntudat, mely táplálja a bennem alvó őrületet. Mikor a lányomra nézek mindig a ballépésem jut az eszembe, melyet alig pár évvel a lányom születés előtt követtem el. Sosem tudtam megbánni ezt Cosette-nek és ezért örökre utálni fogom magam és sosem fogok bűntudat nélkül a lányom szemébe nézni...
Épp a franciaországi Tanácstagtól tértem haza, mikor Cosette anyja hívott telefonon. Már rég nem beszéltünk, így váratlanul ért a dolog. Főleg, mert azért keresett, hogy értesítsen, hogy a lányom hozzájuk költözik. Veszekedtünk. Mert bár feszült a kapcsolatom Veronica-val, de szeretem őt, védelmezni és követni akarom az életének alakulását, ahogy ezt titkon mindig is tettem. Végül belementem, mert a nagyanyja biztosított arról, hogy mindenről értesít...
Veronica boldogan él a Francia nagyvárosok csillogó kifutóin. A nagyszülei -általam- megadnak neki mindent, így biztonságban és kényelembe tudhatom a kislányom, aki időközbe nővé érett. Láttam őt a divatmagazinok címlapján, a szívem összefacsarodott... kiköpött anyja..! Szeretem őt és örülök neki, hogy megtalálta a helyét az életben, ha már én egyre elszigeteltebb és magányosabb leszek. Már csak a világunk ügyei tartanak életben, a harcok melyeket az üzleti életben vívok és a lányom, akiért felelős vagyok.
Érzem, hogy az őrület lassan behálózza a elmém. Egyre agresszívabb vagyok, egyre nehezebb tartanom magam, de a kor tapasztalattal is jár, így még kordába tudom tartani. És az is erőt ad, hogy tudom, még szükség van rám. Öreg barátom Circius, a Tanács tagja, felterjesztett tagjelöltek közé és az erdélyi fővezértől is kaptam egy levelet. Az őshazába hívott, hogy segítsem megvédelmezni a fajunkat egy olyan ellenségtől, mely veszedelmesebb mint az emberek, mert ők megsejtették a létezésünk és ellenünk fordultak.
Hát nincs más hátra, a lányommal -aki időközben hazaköltözött- Erdélybe kell mennünk, hogy mi is kivegyük a részünk a harcból, mely az egész életünket végigkíséri és kihat a fajunk jövőjére is...


Amiket szeret: A csendet és nyugalmat melyet szeret egy jó bor és egy könyv társaságában eltölteni. Kedveli a vadászatot, a naplementét és a napfelkeltét. Gyűjti a fegyvereket.

Amiket utál: Az árulást. A tiszteletlenséget. Megnyílni és közel engedi magához bárkit. Nem szereti a napot, zavarja az erős fény, ha teheti napszemüveget hord.

Jellem: A legegyszerűbben úgy lehet jellemezni, hogy kiismerhetetlen. Hangulata többnyire a helyzettől függ. Az alap jelleme az önfejűség, higgadtság, megfontoltság és a gyanakvás. Utál veszteni, így ha rajta múlik nem is bonyolódik konfliktus helyzetbe, de ha mégis és az ész érvek nem hatnak, akkor könnyedén és lelkifurdalás nélkül akár ölni is képes. Ritkán engedi el magát, mert szerinte az érzelmeket könnyen ellene fordíthatják.

Külső: 188 cm magas, izmos, tekintélyt parancsoló, arányos testalkat. Kék szeme hűvös távolságtartást tükröz, de íriszében ott bujkál a szomorúság, a szeretet, a félelem, a bátorság, a bölcsesség és az őrület. Félhosszú, szőkésbarna haja, kócosan elegáns tincsekben keretezi a borostás arcának markáns vonalait.
Öltözködése többnyire a kényelmesen elegáns vonalat követi. Nem érdekli a divat, felesleges energiapazarlásnak és pénzkidobásnak gondolja.

Képesség: Ha tanácstag lesz: telekinézis

Üdv köztünk Marcus de Carte!

Szép, kidolgozott előtörténet!
Futás játszani! A lányod már biztos, hogy nagyon vár! ELFOGADVA