Ada szegény nemrég jött vissza, és ült le a fürdőben, most meg megint kipattogtatnánk?
- Esetleg még kicsit később mehetünk sétálni.
A kérdés érdekes, vajon Marcus benne van a könyvben?
- Nem ismerem apád múltját, nem tudom, voltak-e erdélyi kapcsolatai ebben az időszakban. De ha tudsz valami adatot vagy évszámot, akkor átlapozhatjuk a könyvnek azt a részét.
Ha Vero ad valami adatot, akkor máris kereshetünk. Közben mesélek neki a kezdetekről.
- Engem szerzetesek neveltek fel, mi több, be is álltam szerzetesnek annak idején. Marie, az első feleségem kedvéért hagytam ott a rendet. Ő tett vámpírrá, de akkor már eléggé terhelt volt az elméje, és erősen húzta a sötétség. Talán azért próbálkozott velem, hátha az én neveltetésem segít valamit. Tudtam neki adni még tizenöt évet, de aztán a tanács nem tűrte tovább a dolgait és halálra ítélte.
Veron érzem, ahogy szinte lubickol ebben a meghitt hangulatban, és én is igen jól érzem magam. Valóban jó így könyvet nézegetni, beszélgetni, egymáshoz bújni. Szeretném már ölelni, csókolni, de egyenlőre megelégszem ezzel, és örülök neki, hogy boldoggá tehetem pár órára. Aztán majd remélhetőleg több időire is.

- Rendben –nyugtáztam a dolgot, majd elmosolyodtam. Én így is jól éreztem magamat, ami azt illeti, és szerintem ő is, bár valahogy jobb lenne már felügyelet nélkül.
- Nem tudom, nem igazán ismerem apám múltját. Azt tudom, hogy találkoztak édesanyámmal, de többet nem igen – mondtam szomorúan. Valahogy mindig is kíváncsi voltam rá, de sosem mertem rákérdezni. Tudom, hogy neki is fájdalmas a múltról beszélni, főleg arról, amiben édesanyám is szerepel. Annak ellenére, hogy javulni kezdett a kapcsolatunk ilyeneket még nem mertem kérdezni tőle.
- Szerzetesnek? –néztem fel rá döbbenten, majd végig hallgattam. tudom, hogy nem helyes más szavába belevágni, de ez most kicsúszott.
- mi felé sötétség húzta őt? –kérdeztem kíváncsian. Apám azért zsarolta úgy mond meg Pierret, hogy hagyjam ott a rivalda fényt még időben, pedig ezt magamtól is tudtam. Ha nehezen is, de megértettem tettét. Ő csak félt, és ha félt, akkor szeret, amit ez eddig nem igen mutatott ki nekem. Ez a gesztus pedig sok mindent elárult számomra róla, és az érzéseiről. Még ha nem is mondja ki, vagy mutatja ki, ott lapulnak. Ez az egyik ok, amiért valakit megrónak, vagy épp kivégzik. De mit takarhat a sötétség. Lehet túl feltűnően fogyasztott emberi vért, vagy mi lehet. Ezért is kérdezte meg a dolgot Danitől. Egyrészt érdekelt, másrészt nem szeretnék abba a hibába esni, bár ha a vérivásról van szó, azt elég diszkréten teszem, bár Dani mellett ezen is változtatnom kell majd, mert ő közvetlenül emberből szereti, és van egy olyan érzésem, hogy tőlem is fog ilyet elvárni. Sőt hallottam már olyanról, hogy finoman lakmározott egy párocska az emberből, majd miután kiélték vad vágyaikat rajta, és vérszomjukat, utána már más fajta vágyat éltek át egymással. Állítólag ez feldobta az életüket. Nem tudom, hogy ez mennyire elterjedt dolog, ahogy az sem hogy képes leszek e. Eleinte biztosan nem, és még Dani jelenlétében is nehezemre fog esni a közvetlen vércsapolás.

- Az a sötétség, ami mindannyiunkra vár, ha túl sok időt töltünk életpár nélkül, ha túl sok negatív élményér, vagy mi magunk nem vagyunk elég erősek. Az elménk elborul, az ember mindinkább háttérbe szorul, s átadja a helyét a vérengző fenevadnak. - felelem halkan, a hangomban beletörődéssel. Ez elől nincs menekvés, csak haladékot szerezhetünk.
- Marie megőrült, és igen vérengzővé vált. Egy ideig még próbált ellenállni, aztán később legalább a látszatra igyekezett ügyelni, de az utolsó időkben már én takarítottam utána.
Elhallgatok, nem, ezt nem akarom tovább részletezni. Sok volt ott a hulla, és a testi vagy lelki nyomorék.
- Engem is megkísértett akkor a sötétség, és azóta is többször, voltak igen nehéz időszakaim. Most is elég hirtelen haragú vagyok. Alapvetően szelíd a természetem, de ha valami kihoz a sodromból, hamar színt tudok váltani, s nehezen nyugszom le.
Ezt Vero jobb, ha tudja, bár remélem soha nem kell megismernie a sötétebbik oldalam.
- Szerencsére még nem tartok ott, hogy élvezném ezeket a pillanatokat. Akkor lennék csak igazi bajban ... De mostantól másképp lesz. Ha egybekelünk,akkor újra a fény felé tartok majd.
Lehajolok, s homlokon csókolom, majd, mivel úgy érzem ez nem elég, lejjebb vándorolok, s gyengéden szájon is csókolom.
Nem zavar, hogy Ada is hallja, miről beszélgetünk, az életemben nincsenek titkok, mindent vállalok, amit tettem, s amit tenni szándékozom, remélem azzal sem lesz ez másképp.

- Én ezt még nem nagyon tapasztaltam meg. Mindig volt mellettem valaki, aki vigyázott rám, és oda figyelt, arra, hogy ne kövessek el butaságot. Mint kiderült akkor is akadt ilyen személy, mikor azt gondoltam, hogy egyedül vagyok –kezdtem neki mesélni. Eleinte tényleg volt mellettem valaki, aztán hogy elkerültem Pierrehez meg volt a tudata annak, hogy egyedül vagyok, de mint kiderült apám folyamatosan rajtam tartotta a szemét.
- Sajnálom, hogy így történt – öleltem meg őt. Fogalmam sincs arról, hogy milyen érzés lehet ez számára, vagy volt, vagy hogy hogyan élte meg. Azt is csak sejteni tudom, hogy mennyire fájhatott neki a dolog.
Halk voltam, valahogy ez a sok minden megint arra ébresztett rá, hogy mennyi mindent nem tudok még a világunkról, még saját magamról sem.
Utolsó szavain elmosolyodtam, majd beleremegtem a csókjaiba, az utolsót pedig viszonoztam neki. Gyengéden szájon csókolt, és megérezve puha ajkait az ajkamon nem tudtam ellenállni annak a dolognak, hogy újra megkóstoljam azokat.

A vágy igen erős hullámai söpörnek végig rajtam, és a csók után inkább hátradőlök, és lehunyom a szemem egy pár pillanatra, hogy uralkodni tudjak az érzéseimen.
- Na, azt hiszem itt az ideje filmet nézni. - jelentem ki aztán határozottan.
Igen, most van itt az ideje, hogy valami legyen közöttünk, még ha csak virtuálisan is, de egy történet talán elegendő lesz erre.
- Mi a választék? - pillantok Verora, és igyekszem elhitetni (legfőképp magammal), hogy ez az, ami most érdekel.
Közben egészen máson jár az eszem, mindenféle képek és jelenetek cikáznak bennem, a múlt, és a vágyott jövő össze-vissza keveredik. Érzem, hogy nehezen fogok most megnyugodni, ennyire még nem kapott el a daráló, mióta vele megismerkedtem. Olyan, mintha felváltva mártogatnának forró és jeges vízbe, és közben még forgatnának valami centrifugában is.
De ha elindul a film, akkor lesz időm rá, hogy ezek a dolgok rendeződjenek.

Csak pihegtem mellette, és nem szóltam, nem csináltam semmit sem. Mert többre vágytam annál, mint hogy kóstolgassuk egymás ajkát. Szavai pedig elárulták, hogy nyilván ő is így van vele, és kell a figyelem elterelés.
- ühüm – hümmögtem, majd az asztalhoz léptem és idehoztam azokat a filmeket, amiket összeszedtem. Legtöbb valami könyv adaptáció, vagy történelmi. Nem tudom pontosan miért ezeket választottam. Talán azért, mert mind a múltban játszódik, amit annyira nem ismerek, de még is csodálom azt. Szeretem a régi korok dolgait, és ha jobban megnézzük Dani is az. Na, jó ez így furcsán hangzik, meg őt máshogyan szeretem, mint emez dolgokat.
- Könyv adaptációk, és történelmi filmek – mondtam neki, majd elé raktam a választékot.
- válasz nyugodtan – addig pedig elmentem az ágyhoz a takaróm ért. Lehet örült dolog, de szeretem magam bebugyolálni így, ha nézek valamit, vagy olvasok. Meg azt hiszem jó ,ha van köztünk más is, mint a ruhák, így nem annyira közvetlenül érünk egymáshoz. Visszaültem a takarómmal a kanapéra.
- Sikerült valamit választanod? – kérdeztem tőle, de még mindig nehéz volt a szívem úgy mond. Picit még fel is sóhajtottam. Ez az utolsó nap, és azt hiszem a legnehezebb is számomra, és talán számára is.
- Talán lehet jobb lenne menni apámhoz, bár korán van még ,de biztos fogadna bennünket –jegyeztem meg neki egészen halkan.

Nézegetem a filmeket, pontosabban úgy teszek, mintha látnám mi van rajtuk, de gyakorlatilag egyiknek sem fogom fel a címét. Ahhoz még nem vagyok megfelelő állapotban, bár talán kicsit sikerül higgadnom. Az kész szerencse, hogy Vero bebugyolálja magát, egy gombóc takaróval könnyebb távolságtartóan viselkedni.
- Apádhoz? - pillantok rá némileg riadtan, mert már a gondolatra is kellemetlen érzéseim vannak. - Nem, most rögtön odamenni nem lenne jó ötlet.
Naná, majd ilyen felajzott állapotban fogok eléje állni ... nem, szó sem lehet róla! Ahhoz aztán tényleg le kell higgadnom. De a filmnézés nem lesz jó, úgy érzem. Ha most elindulna egy film, csak magamra maradnék a gondolataimmal, és eltelni úgy másfél óra, hogy egy fél jelenetet nem tudnék felidézni belőle. Semmi értelme.
Leteszem a filmeket az asztalra a könyv mellé. Lehet, el kéne mennem egy pár percre legalább, és akkor le tudnék higgadni. De ez nem lenne szép Veroval szemben, hogy itt hagyom. Viszont közben rájöttem, hogy valóban lenne egy sürgős elintéznivalóm. Itt rövidesen eljegyzés lesz, és nincs itt A Gyűrű. Mivel nem ilyen céllal utaztam el otthonról, az a kis ékszer otthon lapul a széfben. Sürgősen utasítást kell küldenem, hogy juttassák el hozzám. Mire megérkezik, az lesz vagy két-három nap. Az jelen helyzetben egy örökkévalóság, de tudom, hogy ha lehiggadok (lehiggadunk), azért nem fogom ennyire tragikusan látni a dolgokat.

Érezhető volt a feszültség, amit egy apró csók okozott közöttünk. A takaró is jól jött, annak ellenére, hogy legszívesebben hozzá bújnék, hogy érezzem a közelségét, keze nyomát a bőröm. Ajka érintését az ajakamon. A vágyakozás egyre nagyobb, és egyre nehezebben viseljük mind ketten.
Eleinte jó ötletnek tartottam, hogy menjünk most apámhoz, ezért is vetettem fel a dolgot, de rá jöttem, hogy rögtön észrevenné rajtam a dolgot, és gondolom Danin is, így nem igazán lenne jó ötlet, de a filmnézés sem az. Hiszen itt is csak egymás mellett lennénk, és ki tudja, mi játszódna közben le bennünk. Lehet, hogy megint valami butaság férkőzne a gondolataim közé, hogy felforgasson mindent, vagy olyan dologra sarkalna, ahol, ami nem helyes.
- Valóban nem az –egyeztem én is bele abba, amit mondott, majd sóhajtottam egyet.
- Lehet, hogy most jobb lenne kicsit… külön, és este akkor majd apám szobája előtt találkozhatnánk. Nem akarlak elküldeni, de azt hiszem, most mind kettőnknek jót tenne kicsit távol a másiktól –mondtam neki újfent csak halkan. Nem szerettem volna, hogy elmenjen, de így se maradhatunk. Én ő utána vágyom érezhetően, ha nem így lenne, akkor nem csókoltam volna őt meg. ő pedig biztosan utánam vágyhat, máskülönben nem akart volna tárgyat, tevékenységet váltani. Vagy nem is tudom, még nem teljesen értek dolgokat, bár egyre többet tudok meg.

Feszült a hangulat, ráül az elfojtott vágy, és a várakozás. És ezt nem csak én érzem. Most már semmi nem jó, kellően felhergeltük magunkat, és ez senkinek se jó így.
Ez a legjobb megoldás, ha Vero is ezt érzi, akkor tényleg jobb lesz elválni egy kis időre. Odahajolok hozzá, és tétovázás nélkül újra, forrón megcsókolom. De aztán felállok, és indulok az ajtó felé, amíg még kába a csóktól, és nem nyúl utánam.
- Ada, a viszont látásra! - köszönök be közben a fürdőben.
Aztán kilépek az ajtón, és máris kotrom elő a mobiltelefonomat, hogy elintézzem a gyűrű dolgát.

// Köszönöm! //

JATÉK VÉGE

Más esküvőkkel is volt elég macera, de ez a mostani már kifejezetten komikusan nehezen indul. Először is, a gyűrű, amit a kedvesemnek szántam, elkeveredett, a személyzet nem találta. Nem tudom,mi történt, vagy valóban nem ott volt, ahol emlékeztem rá, vagy valaki egyszer máshová rakta vissza, de sajna napokig nem találták. Aztán el akarták küldeni postai úton, de valami biztosítási és adminisztrációs hercehurca után végül a titkárom személyesen hozta el, de ő meg megbetegedett út közben, valami romlott ételtől, és négy napot kénytelen-kelletlen egy romániai kórházban töltött infúzióra kötve. Aztán végül megérkezett a gyűrűvel, s addigra Marcus elutazott. egyik nap csak úgy már nem volt a kastélyban, és nem tudjuk hová lett. Kezdek aggódni miatta, és ráadásul nem is adta meg az engedélyt, szóval jóformán lógva maradtunk a levegőben. Egy pár napot hajlandó voltam várni, de mostanra elegem lett. Veronica végül is nagykorú. Ő dönt, és kész. Ha az apja annyira nem képes, hogy üzenjen, mi van vele, akkor igazán nem róhat fel semmit neki.
De szeretném emlékezetessé tenni a pillanatot, amikor az ujjára húzom a gyűrűt így aztán ez még egy pár szervezkedést és előkészületet igényelt. Vettem egy virágboltban egy olyan minirózsa bokrot, amin még csak bimbók voltak, és a legközepén lévő egyik bimbóra ráhúztam a gyűrűt, majd megvártam, hogy a virágok mind kinyíljanak. Így a gyűrű szerlényen megbújt a virágok alatt egy száron lógva. Nem lehet azonnal észrevenni. Ezzel a cseréppel a kezemben álltam meg Vero ajtaja előtt, és bekopogtam.
Hoztam már apróbb ajándékokat, sok mindent csináltunk együtt, maga a virág, gondolom nem lesz túl kirívó dolog.

Apám szőrén, szálán eltűnt egyik napról a másikra. félek, hogy valami bajba keveredett. Ráadásul meg sem tudtam beszélni vele ezt a testvér dolgot, hogy magyarázatot kapjak a történtekre. Hogy gondolta ezt, vagy miért tette, hiszen én úgy hittem, hogy szereti anyámat. És, hogy tetőzzem még a dolgokat nem kaptuk meg az áldását sem. Már pedig én szeretem Danit, és hozzá akarok menni, úgy ahogy csak egy vámpír mehet egy másikhoz. Fiatal vagyok, de még is megtaláltam azt, akihez hozzá tartozom, és remélem velem ő is révbe ér, és vége szakad a dolgok menetének, ami az életében történt.
Ma nem volt kedvem sehová sem menni, semmit sem csinálni. Csak ültem a szobám mélyén és sajnáltattam magamat. Gondolkoztam azon, hogy így most egyedül mit kezdje a testvéremmel. Az is bántott, hogy a múltkor csak úgy elrohantam, de nem csodálom. Ő egy defenzor, és ő volt életem első defenzora is. Nem tudtam, tudom kezelni még ezt a dolgot, pedig ahogy így egyedül maradtam nem lesz más választásom. Még Danivel sem beszéltem erről, pedig ő talán tudna tanácsot adni.
Épp hozzá készültem, amikor kopogtak az ajtón, és nagy meglepetésemre Dani állt velem szemben.
- Szia – köszöntem neki, és egy gyér mosolyt mutattam is felé. A gondok nehezebbek voltak most az örömömnél, hogy láthatom.
- Épp hozzád igyekeztem volna – néztem rá kicsit vágyakozóan, mert már hiányzott nekem. Amióta találkoztam a testvéremmel kicsit elzárkóztam mindentől, és mindenkitől, még tőle is.

Amint meglátom Vero nyúzott-gyászos ábrázatát az én mosolyom is lehervad.
- Valami gond van? - kérdem, s rögtön arra gondolok, hogy az apjáról kapott valami rossz hírt.
A cserép virág a kezemben hirtelen olyan önző marhaságnak tűnik, hiába tudom, hogy ő is akarja ezt az eljegyzést. Nem is tudom, mit kezdjek vele, így itt az ajtóban, amikor leginkább két karral átölelném a kedvesem.
Mennyit tervezgettem, hogy ha nem fedezi fel a gyűrűt, akkor mivel veszem rá, hogy mégis foglalkozzon azzal a virággal egy kicsit. Mindenféle utalásokat, elejtett megjegyzéseket tervezgettem. Közben inkább vele kellett volna lennem, vagy megkeresni Marcust, vagy mit tudom én.
Végül azért csak magamhoz ölelem Verot, még ha csak fél kézzel is, és egy csókot adok a homlokára.
- Segíthetek valamiben?

Nagyon jó volt, amikor magához ölelt, és adott egy csókot a homlokomra. Készségesen bújtam hozzá, és hajtottam a fejemet a vállára.
- Most már nincs semmi sem – súgtam a fülébe, majd észrevettem, hogy a másik keze foglalt.
- Az – az enyém? – néztem a virágra, majd vissza Danire.
Elvettem tőle a virágot, majd letettem a szekrényre. Kézen fogtam Danit, és a kanapéhoz vezettem, ott pedig ha tetszett neki, ha nem fogtam magamat és az ölébe ültem.
- Csak adj tanácsot, mert nem tudok mit kezdeni a helyzettel, amibe belecsöppentem. Apám eltűnt, amint tudod, és semmi hír róla. Pedig nagyon fontos lenne beszélnem vele több ok miatt is. Itt van az, hogy hozzád akarok tartozni, és már nem tudok sokat várni, talán már nem is akarok. Sőt biztos nem akarok – mondtam komolyan, és adtam neki egy puszit.
- Aztán a minap a városban furcsa találkám volt. Belefutottam egy fiatalemberbe, legalább is akkor még ezt hittem. De kiderült, hogy ő a testvérem. Semmit sem tudtam róla, és a kora alapján édesapám megcsalta az édesanyámat, pedig azt hittem, hogy szerették egymást – nézem magam elé meredten, és csak mondtam, és mondtam. Nem csodálom, mert eddig mindent magamban tartottam.
- A neve Reese Grady, és mint még kiderült defenzor. Szegény pincért fellöktem, ahogy felálltam, vagy más lökte fel nem tudom, de ott hagytam őt egy szó nélkül, és most nem tudom, mit kezdjek ezzel az egésszel – sóhajtva hozzá bújtam szorosan.

Veron szavaira először bocsánatot kértem magamtól, mert ezek szerint mégsem annyira önzőség, amivel elő akarok rukkolni, elvégre ő is ezt akarja. Némileg savanyú arccal néztem, ahogy a virágot rögtön lerakta a polcra anélkül, hogy jobban megnézte volna. Így nehéz lesz ezt újra szóba hozni.
Közben pedig már a kanapén is ücsörögtünk. És Veroból folyt a szó. Igen, azt én is megértem, hogy most kutyaszorítóban van, de hogy én adjak tanácsot egy olyan ügyben, amiben mélységesen érintett vagyok ...
De erre még tudtam volna a választ. egyszerű, mint az egyszeregy. Mivel az apja eltűnt, és itt mindenféle felfordulás várható, éppen hogy kötelességemnek érzem, hogy gondoskodjam róla. Ez tényleg nagyon nyilvánvaló, legalábbis nekem annak tűnik.
Aztán amint tovább beszélt közben, rájöttem, hogy nem is ez a legnagyobb problémája, még történt valami, ami felizgatta. Amit hallok, azt felfogni sem tudom azonnal. Sok nekem az információ elsőre, és túl hihetetlen. Hát, én sem tudom, hogy mit kezdjek ezzel az egésszel.
Egy ideig csak úgy ülök ott, mint aki most értesült arról, hogy léteznek a marslakók, és egyik éppen vacsorára hivatalos ma estére.
- Ő ... hmm ... - köszörülöm meg a torkom, s megpróbálok óvatosan hangot adni a kételyeimnek - Ezek az általad felsorolt információk mennyire biztosak?
Nem tudom, kivel találkozott Vero, de lehet valami ügyes szélhámos is. Lehet valami defenzor csapat, akiknek akár az apja eltűnéséhez is közük lehet. Bár nem találok hirtelenjében logikát ebben a dologban, vagy okot, hogy mért kéne ezt a mesét beadni. Éppen ez a logikátlansága az, ami mellette szól, hogy akár még igaz is lehet. De - őszintén szólva - semmi más.
Mire idáig érünk a beszélgetésben már az én fejemből is rég kihullott a rózsa és a gyűrű, az új probléma felülírta.

Csak ültem az ölében, és ömlött belőlem a szó. Nem is nagyon foglalkoztam azzal, amit hozott nekem. Csendes volt, ami kicsit zavart, főleg, hogy az első részre nem mondott semmit sem. Hogy ő sem akar várni, tovább lépünk apám nélkül, vagy valamit. De semmi, csak néma csend.
Lehet megint túl hamari voltam, és letaglóztam, vagy megint olyat mondtam, amit nem lett volna szabad? Már eléggé Danihez csiszolódtam, de még mindig akadnak dolgok, amiket nem jól csinálok, pedig igyekszem.
Ahogy végeztem a mondandómmal a fejemet a vállára hajtottam, és megcirógattam az arcát.
- Ne haragudj, nem akartam ezt az egészet rád borítani, de nem tudom, kitől kérhetnék tanácsot
Jóformán senkit sem ismerek a kastélyban, mert apám szinte dugva tartott. Csak tudnám, hogy miért. Ha nem lettem volna akkor a városban, akkor Danit se ismertem volna meg.
- Volt nála egy gyűrű, ami még az apámé volt. Párszor láttam is egy képen , hogy viseli. A fiú azt mondta, hogy az édesanyja adta neki, és az édesapjáé volt. Állítólag találkozott is apámmal –sóhajtottam megint, majd kikászálódtam az öléből, és a rózsát megint a kezembe vettem, hogy méltó helyre rakjam, ne csak úgy álldogáljon a szekrényen, meg ott nem is kap elég fényt.
- Szerinted hová rakjam?

Kezd nekem gyanús lenni ez az egész.
- Szóval találkozott apáddal, apád meg eltűnt. Még jó, hogy Te megvagy. - jelentem ki, és adok egy csókot a szájára, amíg még megvan.
~ Marcus ezek szerint félre ... hmmm ... az erkölcsi felsőbbrendűség!
Közben Vero, zaklatott lelkiállapotának megfelelően a rózsa iránt kezdett érdeklődni, ami nekem is rögtön eszembe juttatta, miért is jöttem.
- Nem tudom, de lehet, meg kéne öntözni, én nem ma vettem ... - jegyzem meg reményeim szerint igen fondorlatosan.
De a megjegyzés igen nemtörődömre sikeredett, mert közben folyamatosan azon járt az eszem, hogy ez az idegen mennyire lehet veszélyes a kedvesemre nézve, és ha esetleg megkeresném, akkor először kérdezzek, vagy harapjak?
- És miben állapodtatok meg ezzel a fickóval? - terelem vissza a témát errefelé, pedig közben ott a cserép virág Vero kezében.

Nézegettem a rózsát a kezemben, meg is szimatoltam. Nagyon szépen voltak, és tetszettek nekem, bár volt, amelyik már teljesen kinyílt, és csak csúfította a kicsiny bokrot, majd rendbe rakom. Legalább elfoglalom magamat.
- Meg vagyok – kuncogtam, majd viszonoztam az apró csókot, amit kaptam. Bár jobban örültem volna egy rendes, igazinak, de most még ez is megteszi.
Kicsit meglepett azzal, hogy nem ma vette. Bár tény, hogy a napokban kicsit elzárkóztam a gondjaim miatt. Lehet, csak ezért, sőt biztos is, hogy nem akarta megzavarni a nyugalmamat, vagy valami hasonló.
- Akkor mindjárt rendbe rakom. Nagyon tetszik nekem – léptem oda Danihez, és adtam neki egy puszit miközben a virágot az ablak melletti kis ablakhoz vittem, majd egy pohárba vizet öntöttem.
- Semmiben sem állapodtam meg vele, mert miután közölte, hogy defenzor besokalltam és …- kiesett a pohár a kezemből, ugyan is, amíg beszéltem a virággal babráltam. Leszedtem az elnyílt virágokat róla, meg meg akartam locsolni. De ahogy az utolsó virágot levetettem egy gyűrűt találtam alatta. Hirtelen nem tudtam mit mondjak vagy tegyek, csak ott álltam némán, a kezem még mindig olyan volt, mintha a pohár benne lenne. Már meg is bocsájtottam azt, hogy nem mondott az előbb semmit arra, hogy nem tudok várni, hiszen itt a bizonyíték előttem, hogy ő sem.

Ha még dobogna a szívem, most, hogy Vero a rózsával kezd babrálni, biztos gyorsabban verne, és talán egy kicsit össze-vissza is. Ahogy a virágok között motoz, tudom már, hogy meg fogja találni, így mikor elakad a szava, már mozdulok is. A pohár nem hullik a padlóra, alig pár csepp loccsan ki belőle, mert Vero háta mögé lépve, már el is kapom, mire az ő kezéből kihullana. Először a pohár koppan csendesen az ablakpárkányon, aztán végre magam felé fordítom, s gyengéden magamhoz vonom.
- Remélem ez a kis kiegészítő is tetszik, ami rajta van ... - súgom a fülébe.
Marcus meg le van ... Ha esetleg felbukkanna még, akkor majd aggódunk érte, és eldöntjük, ki álljon kinek a háta mögé.
Addig meg éljük az életünk (ki az elsőt, ki a másodikat), és megpróbáljuk jól élni, boldogan és tevékenyen, egymást segítve. Vagy valami ilyesmi.

Nem jutottam szóhoz az ámulattól, amit a gyűrű látványa okozott. Közben nem hallottam a poharat összetörni, így hátra néztem. Éreztem magamon , hogy elérzékenyültem, és amikor Dani odalépet mögém és a fülembe suttogott, neki dőltem.
- Igen – mondtam halkan, és talán megkönnyebbülve is.
- Már azt hittem, hogy nem is kérsz meg, hiszen az előbb nem is mondtál semmit sem, én meg már …- megfordultam, és szorosan hozzá bújtam. Tudtam, hogy megint ostobaságra gondoltam csak.
- Szeretlek Dani, és a tiéd vagyok testestül és lelkestül, és ahogy már mondtam nem akarok várni, a tiéd akarok lenni– suttogtam egészen közel az ajkaihoz, majd egy apró csókkal megpecsételtem azokat. Nem érdekel ki, mit fog mondani. szeretem és ez mellől senki sem tudott eltántorítani, ahogy magamat sem. Eleinte tényleg ezt hittem, hogy csak valami hóbort, de nem az. Nagyon nem az. Elvesztem, és már csak ő találhat rám az élet rögös útján, és igazgathat. Már így is sok mindent tanultam tőle, és miatta, hogy megfeleljek neki, és ne csak egy butuska fiatal vámpír hölgy legyek, hanem az, aki neki kell. Bár még mindig akadnak dolgok, amik még fejlesztésre szorulnak, pl a vérfogyasztásom.

Sejthettem volna, hogy Vero már napok óta erre vár.
- Elnézést! Volt némi bonyodalom a gyűrű megérkezése körül. - mormolom a fülébe. - Most, hogy apád a jó ég tudja hová lett, nekem kötelességem, hogy megvédjelek, és ezt csak akkor tudom megtenni, ha eljegyezlek, és nyíltan felvállaljuk, hogy egymáshoz tartozunk. Innentől, aki beléd köt, az velem húz ujjat. Szeretnék vigyázni Rád!
Átölelem, és egy csókot nyomok a feje búbjára, aztán leszedem a gyűrűt a rózsáról, és ha hajlandó tartani az ujjacskáját, akkor ráhúzom.
- Ezennel eljegyezlek Téged.
S ha ez is megvolt, végre egy igen hosszú, forró csókot válthatunk.

Csak álltam ott, és nem tudtam, hogy örömömben, most sírjak vagy nevessek. Egyrészt most nagyon boldog voltam, de a másik felemet bánat sújtotta. Nagyon remélem, hogy végül majd a boldogság minden rosszat elfelejtet velem, és rendbe jönnek szépen a dolgok.
- Semmi gond – válaszoltam neki még mindig kicsit megdöbbenve, az elérzékenyülésről nem is beszélve.
- Azért, majd ne kötözködj mindenkivel, aki szóba áll velem – kuncogtam el magamat, hogy oldjam kicsit a feszültségemet.
- Én is szeretném, ha vigyáznál rám, és én is rád, és boldoggá szeretnélek tenni – suttogtam neki. Olyan volt az egész, mint valami titkos szerelmi valómás, amit senki más nem hallhat, pedig ez már egyáltalán nincs így. Sőt az sem érdekel mit fognak szólni mások a dologhoz, hogy apám nélkül történt a dolog. Amúgy sem lehet egy szavuk sem, mert jóformán az elején engedélyt adott nekünk erre.
- Én pedig boldogon leszek a tiéd – tartottam a kicsi kacsómat, amire szépen ráhúztam közben a gyűrűt, majd végre igazi csókot is kaphattam tőle, amit nem restelltem viszonozni neki.

Csodás érzés tölt el, ahogy a gyűrű Vero ujjára kerül. Nem mondom, hogy soha nem voltam még ennyire boldog, de mindenesetre régen éreztem már ezt a szárnyaló örömöt.
- Nem, én nem akarlak eltiltani a többi testvértől. Éppen ellenkezőleg, szeretném, ha minél többel megismerkednél, s szereznél még pár barátot, mert az biztonságot ad. Én úgy tapasztaltam, akármennyire elvonultan élünk, az ellenségek akkor is megtalálnak, a barátokat viszont keresni, és megtartani kell. Szóval én nem fogok senkit elüldözni a közeledből.
Az ilyen féltékenykedés amúgy is logikátlan lenne, hiszen maga az eljegyzés és a házasságunk biztosítja, hogy mindketten fülig szerelmesek vagyunk, s leszünk a másikba. Legalább ezzel nincsen túl sok gond, nincsenek kételyek. Az élet enélkül is éppen elég veszélyes és bonyolult vámpírként.
- S már boldoggá tettél azzal, hogy igent mondtál. - teszem hozzá halkan.
Most azt hiszem igen könnyen tudnék madarat fogni. S a boldogság mellett ott a felszabadultság is. Az apai korlátokat átléptük, s nem vagyunk mégsem engedetlenséggel sem vádolhatók, de innentől a saját ütemünkben, és a saját szabályaink szerint lehetünk együtt.

Nem nagyon jutottam szóhoz. Csak néztem Danire, és nem tudtam levenni róla a szememet. Hol ránéztem, hol pedig a kezemen lévő gyűrűre.
- Köszönöm, hogy nem zársz kalitkába, ahogy apám akarta egy koron, és tette is – suttogtam neki, mert közben lábujjhegyre álltam, és ajkammal megközelítettem az övét. Még soha életemben nem voltam ennyire boldog. Végre vele lehetek minden féle figyelő szempár nélkül, csak az övé lehetek, és senki másé nem.
- Szeretlek, és nem foglak elengedi soha – suttogtam újra, majd ajkára tapadtam, és vége tényleg, igazából megcsókoltam őt. Túl rég óta vágytam már erre az egy csókra, az érintésére már.
- Lehet, hogy butaságnak hangzik, de szeretnék minél előbb hozzád menni – néztem rá kicsit szégyenlősen. sok minden kaptam tőle, és fogok is, ha tényleg az lesz, ami. Szeretnék tanulni is,hiszem olyan sok minden tud, én pedig keveset. Ráadásul itt a vérivós dolog is. Egyszóval sok mindent fog még nekem adni, tanítani, én pedig csak magamat tudom neki adni. Testemet, lelkemet, fiatalságomat, szerelmemet, …
Nem engedtem az ajkát, kezemmel átkaroltam a nyakát, és hozzá simulta. Alig tudtam elszakadni édes ajkaitól, szinte levegő után kaptam, és felsóhajtottam, amikor még is bekövetkezett a dolog.

- Akkor minél előtt elveszlek. De azért ne rohanjunk vele nagyon, szeretném, ha szép lenne, és emlékezetes. Persze ez nem feltétlenül valami nagy tömeget, és rongyrázást jelent. És dehogy zárlak kalickába!
Veronak is az a jó, ha minél hamarabb összeházasodunk, s megkapja az erőimet, mert akkor könnyebben megvédheti magát. De persze olyasmit fog birtokolni, amivel nem feltétlenül tud majd rendesen bánni. Az első hetek problémásak lehetnek.
De most még nem akarok ennyire előre látni, most elég a mai nap, és a csókok, az együttlét, az, hogy elhatározásra jutottunk, s így megszűnt a feszült várakozás.
- Te kis mohó! - korholom szelíden. - Ha nem rontjuk el valahogy, akkor mostantól miénk a világ összes ideje! Semmiről sem késel le!