Alexey Mihail Davorov • Médium •
:: Avataron : Nate Buzolic :: Hozzászólások száma : 102 :: Születésnap : 1991. Apr. 11. :: Csatlakoztam : 2011. Feb. 19. :: Kor : 33 :: Tartózkodási hely : Kolozsvár :: Foglalkozás : ne akard megtudni... : :
| Tárgy: Alexey Mihail Davorov Szomb. Feb. 19, 2011 4:39 pm | |
| Karakterkép: Általános adatok: Karakter teljes neve: Alexey Mihail Davorov Becenév: Alex Faj: Ember Nem: férfi Kor: 20 Születés helye és ideje: Oroszország, Moszkva ; 1991.02.26. Foglalkozás: egyetemista, emellett besegít az apja vállalkozásaiban Család: Apa: Sergey Davorov, 49 éves, a világ számára egyszerű könyvelő, de valójában az orosz maffia szerves részét alkotja; mindig is jó viszonyban voltunk Anya: Yekaterina Davorov, 48 éves, évek óta elmegyógyintézetben kezelik Testvérek: Bátyja: Igor Draganov, meghalt gyerekként Nővérei: - Zoya Iryna Davorov, 23 éves, nagyjából egy éve Erdélybe költözött az akkori pasijával, azóta nem találkoztunk - Alisa Yelena Davorov, 21 éves, Erdélybe készül a nővérünkhöz, és úgy tűnik, nekem is mennem kell, mert apa bennem bízik a legjobban... Egyéb hozzátartozók:- Előtörténet:
1991. 02. 26-án jöttem világra Oroszországban, Moszkvában. Nem a legfényesebb életem volt és egyáltalán nem volt mindennapi ez az élet. Ameddig még csak pár éves voltam, felhőtlen volt a boldogságom. A szüleim velem foglalkoztak a legtöbbet, mivel én voltam a legfiatalabb a családban. Igaz a testvéreimtől is sok szeretetet kaptam, főleg Igortól, gyakran odajött hozzám, ha egyedül játszottam, mesélt mesét, vagy csak megcsikizett, de egyébként a testvéreim is jól megvoltak egymással. Sokszor fura alakok jöttek a házunkba, de nem értettem miért, igazából nem is érdekelt akkor még. Mikor egy kicsivel idősebb lettem, egyik nap apukám jött az óvodába értem, ami szokatlan volt, mert mindig a dadánk hozott és vitt is haza. Útközben nem felelt a kérdéseimre, csak hallgatott, viszont mikor hazaértem, Natasha és Maya ült az ágyon rám várva, de Igor nélkül. Addig ameddig nem tudtam mi történt, azt hittem valami rosszat tettem és az a rész jön, hogy jól lekiabálnak majd ,,Menj a szobádba és egy hétig ki sem jöhetsz onnan!” - ezt mondják majd. De amikor elmondták valójában mi is történt, én csak ültem, és egy pontot néztem. Hirtelen azt sem tudtam, hogy ez igaz-e vagy sem. Már majdnem kimondtam volna, hogy ez egy nagyon rossz vicc volt, mikor meghallottam, ahogy anyukám elkezd sírni. Ez azt jelentette számomra, hogy Igor, az egyetlen fiútestvérem maghalt. Apukám viszont nem sírt, de látszott rajta, hogy legszívesebben követte volna a testvéreim és anyukám példáját, hatalmas karikák voltak a szeme alatt, de persze ő mindig a kemény fiú volt, és nekem is mindig azt mondta, már egész kicsi koromtól fogva, hogy soha nem szabad sírnom semmiért, ha nem akarom hogy gyengének és puhánynak tartsanak a barátaim. Viszont ebben a pillanatban nem bírtam tovább, és kifakadt belőlem a sírás majd anyukám ölébe vetettem magam. A szüleim szerint egy autóbaleset ölte meg Igort, és ezért azt fogadtam meg magamban, hogy én soha nem fogok autót vezetni. Persze ez a fogalom évekkel később jelentőségét vesztette, miután lehetőséget kaptam rá, hogy megszerezzem a hajtási engedélyemet... Anyukám nagy táskákba kezdte el pakolni a holmijait, és utána az én ruháimat is. Vacsorakor, mikor már mindenki bepakolta, amit akart, a szüleink beavattak, hogy mért is volt ez szükséges. Azt mondták egy hosszú nyaralásra megyünk, de a többit csak másnap a vonaton tudtuk meg. Én nem értettem, hogy Igor halála után hogy képesek ezt csinálni, mintha nem is érdekelné őket igazán. A vonaton újból egymás mellé ültettek minket, és ez nagyon emlékeztetett arra a pillanatra, amikor megtudtam, mi történt a testvéremmel. Viszont most azt mondták, hogy soha többet nem térhetünk vissza Oroszországba, és új neveket kaptunk az új ország mellé. Itt fordult fel fenekestül az egész életünk. Mayaból Zoya lett, Natashából Alisa, belőlem pedig Alexey. Nem igazán értettem, hogy ez mért volt szükséges, de hamar megszoktam a nevemet, mert jobban tetszett mint az Andrey. Horvátországban elkezdtem az iskolát, és persze tanultam új nyelvet, hogy tudjak kommunikálni. Viszont most már a szüleim egyáltalán nem foglalkoztak se velem, sem pedig Zoyával vagy Alisával. Már úgy éreztem, mintha a testvéreim, két anyáskodó nővér, lettek volna a szüleim. Nem is tudom, mi lenne most velem, ha nem álltak volna ott mellettem a legnehezebb időszakokban. Mire szereztem nagy nehezen pár barátot, akikkel tudtam szórakozni néha, és elfeledni, mi történt Igorral, addigra egy újabb költözés jött a képbe. Most is ugyanolyan sürgős volt. Először már megörültem, hogy visszamegyünk szülővárosomba, de ezúttal Szerbiában telepedtünk le egy nagyvárosban, Újvidéken. Ezt a helyet nehezen szoktam meg, először is mert két nyelven beszéltek, de én csak a szerbet tudtam, ami nagyon hasonlít a horvátra, pár szót és a kiejtést kivéve. Viszont apukám ragaszkodott hozzá, hogy a magyart is tudjuk. Másodszor pedig mert egy teljesen idegen ország, ahol még soha nem is jártam. Végül elkezdtem sejteni dolgokat, tudtam, hogy valamit titkolnak előlem a szüleim, de nem tudtam mi lehet az. Szépen lassan felcseperedtem, és közben anyukám elmegyógyintézetbe került, ami egy újabb csapás volt családunkban. Ezután a családunk mind jobban széthullott, Alisa egyre vadabb lett, Zoya pedig magába zárkózott, apával viszont napról napra bensőségesebb lett a viszonyunk. Gimnázium után az ő kedvéért közgazdaságot kezdtem tanulni egy neves német egyetemen, de levelezés útján, mert miután Zoya megszökött a vőlegényével, Sashával, Erdélybe, apa végre beavatott a nagy családi titokba engem is, és maga mellé vett a családi “bizniszben”. Zoya után apának Alisával is meggyűlt a baja, ezért Romániába küldte a nővérünkhöz. Először úgy vélte, ez az egyetlen megoldás, hogy biztonságban tudja az ellenségtől, az olaszoktól és főképp Marcotól, de végül engem is utánuk küldött néhány emberünkkel, hogy gondoskodjam a biztonságukról. Így hát a kérésére útra keltem, és most előttem a feladat, hogy megóvjam a nővéreimet… Jellemzés:
Amiket szeret: Majdnem mindenféle zenét szeretek, kivétel a rock, imádok discókba járni, a csajokat, az italt... de az enyhém paridrogokat sem vetem meg. Szóval egy tipikus rossz fiú vagyok. Nem szeretem az állatokat, kivétel a tányéromba. De van két madárpókom, amiket egy havertól kaptam néhány hónappal ezelőtt. Most ezeket otthon kellett hagynom apám felügyeletével. Szeretek újságot olvasni, tájékozódni a napi hírekről, de a könyvekre rá sem tudok nézni. Hobbim a box, kickbox, az utcai harcok, és mellesleg nagyon jól megy. Na és még imádok utazgatni a világban.
Amiket utál: Amit leginkább utálok, az az amikor valaki próbál nekem parancsolni vagy becsapni. Jobban szeretem, ha senki nem beszél ki a hátam mögött, hanem ha valami baja van velem akkor mondja a szemembe. Irtózok még a macskáktól is és a focitól, amit sok barátom furcsának talál, mivel minden korombeli fiú kedvenc sportja a futball.
Jellem: Nagyon sok időm elmegy szórakozással és csajozással, bár azt hiszem itt lenne az ideje, hogy legyen egy komoly kapcsolatom, mivel még nem volt. Leginkább nagyon pimasz vagyok és ha valaki rám parancsol valamit, én éppen az ellenkezőjét csinálom. Tudok nagyon rendes, segítőkész is lenni, de ha rossz a kedvem akkor jobb ha senki sem szól hozzám. Ajánlatosan ne kössön belém senki akarattal, és véletlenül sem mert nagyon hirtelen haragú és ideges típus vagyok. Már egy rossz szó a családomra vagy bármelyik közeli ismerősömre, és azonnal eldurran az agyam, aztán ütök. Általában a baráti körömben én vagyok az, aki mindig meg tud nevettetni mindenkit, mert sokak szerint nagyon jó a humorérzékem, egyébként meg sok viccet tudok amiket legfőképpen az újságokból jegyzek meg.
Külső: Barna haj, barna szem, alkatra magas, széles vállú, de nem túl kigyúrt, mégis erős, hála a sokféle sportnak, amit szívesen űz. Öltözködése egyszerű de mégis nagyszerű, szeret inkább sötét, többnyire fekete ruhákban járni. |
|