Karakterkép: Általános adatok:
Karakter teljes neve: Natasha Tatjana Davorov
Becenév: Natasha, Nat, családtagjaim Tatjananak szólítanak
Faj: Defenzor (még nem tud róla)
Nem: Nő
Kor: 21
Születés helye és ideje: Oroszország, Moszkva 1990. május 1.
Foglalkozás: Egyetemista, foto riporternek készül.
Család:
Apa: Ivan Davorov ; 48 ; Az orosz maffia tagja, illetve pár jól menő casino tulajdonosa. Nem mellesleg defenzor.
Anya: Natasha Davorov, 43 ; balett táncosnő, bár már nyugdíjba vonult, most egy tánciskolát igazgat Moszkvában.
Testvérek: ---
Egyéb hozzátartozók: Zoya Iryna Davorov, Alexey Mihail Davorov, Alisa Yelena Davorov; évek óta nem találkoztunk, az apjuk üzletei miatt menekülni kényszerültek.
Előtörténet:
Szakad a hó. Jó mondjuk érdekes lenne ha hétágra sütne a nap Moszkvában nem? Szóval szakad a hó, hideg van, farkasüvöltés – na jó az nem – de hideg van az tény, és akkor valahol egy kórházi szobában felsírok én, Ivan és Natasha Davorov egyetlen gyermekeként. Moszkva, vagy talán egész Oroszország egyik legbefolyásosabb családjában nevelkedtem. A ház folyton zsongott az esélyektől, amire nekem - anyám által tanult - balerina produkciókkal, majd zongora előadásokkal kellett készülnöm. Egy ideig együtt jártam iskolába a többi gyerekkel, majd egy nap apám hirtelen átíratott egy neves magániskolába, látszólag minden ok nélkül. A napjaim tanulással, zongora órákkal és balettel telt el. Na meg rengeteg játékkal Mayával és a másik két unokatestvéremmel, mai nevükön Alexeyyel és Alisával. Az édesapjuk és az én édesapám gyakran zárkóztak be hosszú órákra a hatalmas dolgozószobába, s olykor egy percre sem zavarhatta őket senki. Még a komornánk is félve, sietve jött ment a szobában. Látszólag minden a legnagyobb rendben volt, ahogy az egy nagy befolyásos családban illik.
Egészen addig a zűrzavaros, havas estéig.
Mindenki lefekvéshez készülődött, legalábbis ami engem illet. A kötelező fürdetés és hosszú fésülködés után vidáman szaladtam be puszit adni apám komor arcára. Anya már akkor sürgetett, ám én tisztán emlékszem ahogy hajthatatlanul kapaszkodtam Ivan nyakába. Végül feltessékelte a szobába. Nem sokkal később hangos veszekedés ébresztett fel nem túl mély álmomból. Letotyogtam a lépcsőhöz. Anyám apámmal veszekedett, miközben Ivan keze a telefonkagylót szorongatta. Szinte semmit nem értettem abból amit mond kivéve az unokatestvéreim nevét. Apa felkapta a telefont s hadarva kiabált bele valamit, majd sarkon fordult és elviharzott kifelé. Egy pillanattal később felbúgott autójának motorja. Valami nagy baj van – gondoltam én kislányként pillangós hálóingben ijedten állva a lépcső tetején. Anya felszaladt hozzám s gyorsan ölbe kapott. Halkan suttogott a fülembe, mondta, hogy nincs semmi baj és apa nemsokára visszajön. Igen, visszajött. Feldúltan és falfehér arccal. Nagyon gyorsan beszélt anyával csak annyit értettem, hogy Maya és a családja el fog menni. Anyám utasítására a dajka felkapott és visszatett az ágyba. Hiába mondta, hogy aludjak, még a szemem sem tudtam lecsukni. Miért mennek el az unokatestvéreim? Miért hagynak itt minket? Sokáig nem beszélt senki arról a hideg feldúlt estéről. Hiába kérdeztem, mindenki kitértek a válasz elől, vagy mély hallgatásba burkolóztak.
Tizenhat éves koromra minden megváltozott. Rezzenéstelen arccal nézem ahogy apa maffiavezéreket hív meg hozzánk vacsorára. Hogy sokszor kimarad észjakára, vagy akár napokra. Neves összejöveteleken vettem részt apám és anyám oldalán, ahol mindenkinek elújságolták, hogy lányuk a M. V. Lomonoszov Moszkvai Állami Egyetemre megy tovább tanulni. Én lettem a moszkvai maffiavezér mézes kuglófjának egy szem mazsolája. Kellett egy kis idő amíg minden összeállt, s mindezt el tudtam fogadni. Visszaemlékezve már minden világos volt. Ezért nem járhattam állami iskolába a többi gyerekkel, és a maffia miatt kellett Mayaéknak elmennie. Azóta sem mondták meg, hogy Maya és a többiek miért mentek el. Lassan mintha minden megszokottá vált volna. Hozzászoktam a gondolathoz. És minden rendben volt.
Egészen addig amíg fel nem kerültem az egyetemre. Soha nem hagyott nyugodni az, hogy Maya elment tőlünk. Mérhetetlenül hiányzott, s hiába volt az egyetemen rengeteg barátom, mégis magányos voltam nélküle. Egy gyerekkorban kötött barátság, főleg, hogy még unokatestvérek is vagyunk nem tud csak úgy megszakadni. Megszállottan kérdezősködtem, s nem hagytam, hogy apám kitérjen a válasz elől, végül addig makacskodtam amíg kinyögte hol vannak.
Még aznap összepakoltam, s otthagyva az egyetemet, a családot, a házat vonatra ültem.
Jellemzés:
Amiket szeret: A hideget, a hóesést, a táncot. Imádok fotózni, s az egyetem elvégzése után foto riporter leszek. A kék színt. A csendet.
Amiket utál: A meleget, a kioktatást, a korlátozottságot, gyengeséget.
Jellem: Rendkívül makacs vagyok, nem tágítok amíg el nem érem amit akarok. Ritkán vagyok kompromisszumképes. Nem igazán törődöm az élet nagy dolgaival, a jelenben élek, nem aggódom a jövő miatt. Sokszor ridegnek tűnhetek, az arcomon ritkán látni feltörő érzelmeket. Cinikus, csípős humorom nem sokak szeretik, főleg ha rajtuk köszörülöm a nyelvem. Képes vagyok hirtelen felindulásból nagy marhaságokat elkövetni, amiket aztán nagy ívben letagadok, miszerint „nem is az én hibám volt”. Akit megkedvelek az a végletekig számíthat rám, kitartok mellette tűzön vízen keresztül.
Külső: Középmagas, kék kifejező szemek, hosszú egyenes fekete haj. Az alakom vékony, talán kissé törékenynek tűnő. Bőröm feltűnően fehér. Általában hideg színeket viselek, mint például a kék, a fehér, az ezüst, és a lila.