És elcsattan (a csattan azért erős túlzás), egy újabb "első csók". Nekem ez megint olyan, mintha az első lenne, noha számtalan másikra is emlékszem. Szóval én hiányoztam neki. De akkor mért akarta, hogy elmenjek? Vagy azt hitte én akarok menni, és nem akart korlátozni? Tisztán emlékszem, az volt az indok, hogy már nagyon legyengültem, nem nagyon ihat belőlem többet. Kissé elbeszéltünk egymás mellett akkor.
De most olyan dolgokat mondtunk ki, ami sok mindent megváltoztat. Nem voltam még ilyen helyzetben soha, de azért ezt tudom, a csontjaimban érzem, hogy ezzel a nővel most igencsak összetartozunk ezentúl. És ez jó így.
Így aztán visszacsókolok, és átölelem a derekát. Szeretném, ha ez a kicsit félős-sírós boldogság valami sokkal boldogabb boldogságnak adná át a helyét nála.
- Most már nem fogok hiányozni, itt vagyok.
Igen, itt, jelentsen ez az ittlét bármit is ... csókokat, szexet, barátságot, tanulást, ismerkedést, és ... újabb harapásokat. Ez irányban egy cseppnyi félelem sincsen bennem most már. A többi vámpírra meg inkább nem gondolok.