Vannak különös éjszakák, mikor az emberek csak árnyak, míg az árnyak talán emberek.
Welcome to Sherbrooke!
Welcome!
Lassan fél éve annak, hogy az erdélyi vámpírok és a rájuk vadászó defenzorok között kirobbant a háború. A veszteség nagyobb volt, mint bárki gondolta volna, és az egyetlen megoldás a menekvés maradt. Lucas, a vámpírok vezére, a túlélőket a kanadai birtokára menekítette, de a régi gondok helyébe újak léptek, a defenzorokon kívül már új ellenségek is vadásznak rájuk.
A legtöbb felhasználó (92 fő) Kedd Okt. 15, 2024 10:33 pm-kor volt itt.
ChitChat
Breaking News
• Figyelem! A karaktered kettő, max három tagból álló nevével regisztrálj! A helytelen névvel regisztráltakat azonnal töröljük.
• Mielőtt regisztrálnál, mindenképpen olvasd el a Korlátozások részt! Ezzel elkerülheted, hogy akár hetekig kelljen várakoznod karaktered elfogadására.
• Elfogadott avatarméret: 200x320 px. És mellőzzük az igénytelen képeket!
• Az oldalon több változás is történt, a Staff felállása is módosult, a Hírfal mindenki számára kötelező olvasmány!
• Mindenki vegye figyelembe, hogy az új szabályzat értelmében a reagoknak minimum 250 szóból kell állnia. Törekedjünk rá, hogy igényes munkák kerüljenek ki a kezeink alól! Ellenőrizni fogjuk a hozzászólásokat!
Legutóbbi témák
» Love Bites by Vendég Hétf. Jan. 05, 2015 11:29 pm
» Trouble Life by Vendég Hétf. Feb. 10, 2014 11:04 am
Sherbrooke egész területén erős havazás várható az elkövetkezendő egy hétre. A nappali középhőmérséklet pont megfelelő lesz egy kis sétára a téli hóesésben. Az éjszakák nem lesznek túl hidegek, de minusz fok alatt lesz a hőmérséklet. Helyenként esőzések és viharok zavarhatják meg a látogatók szabadidejét. Az idő enyhülni fog a következő héten, de addig zord körülmények uralják a város éghajlatát.
Figyelem! Az oldalon található képek, kódok és leírások mind a Vampires' Night tulajdonát képezik. A Staff kemény munkáját tükrözik, nem szeretnénk semmit máshol viszont látni, mert annak következményei lesznek!
1642. - Egy végzetes évszám az emberiség számára... Norvégiában, mint mindig, ez a tél is iszonyatosan zord volt. Emberek tömegei fagytak halálra, vagy a förtelmes hóviharok következtében veszítették el otthonaikat, melyet nem is kell mondani, a lassú halál követett. Ám a halál komor világában egy apró fénysugár is megjelent, melyet ugyan élőnek semmiképp sem lehetett mondani, ám holtnak sem. Mégis veszedelmet jelentett mindenki számára - hiszen szokatlan aura lengte körül -, s ezt mindenki tudta már abban a pillanatban, ahogy Mrogthar világra jött. Pontosabban, világra segítették, hiszen olyannyira erősen rúgkapált, ficergett, harapott, hogy az orvosok kénytelenek voltak kivágni őt édesanyja hasából... E pillanatban Ålesund hegyének tetején levő kastélyt kísérteties sikoly járta át, melyet a szél még a messzi erdőkön túlra is elvitt. Nem véletlen, hiszen édesanyja nem akarta megtartani a csecsemőt, ám férje ellentmondást nem tűrően ragaszkodott hozzá, ezért is távolodtak el mélységesen egymástól a nagyon hosszúnak tűnő hónapok alatt, s vált kapcsolatuk szeretetből gyűlöletté. Eijhar gyűlölte feleségét, mert egy csodát, egy kincset akart eldobni magától, Dorna pedig gyűlölte férjét, mert szabályozni akarta életét. Ezért is, pár napra Mrogthar születése után, mikor Dorna valamennyire felépült, bejelentés, köszönés nélkül eltűnt örökre - amit Eijhar természetesen nem bánt, sőt, hónapokon belül ő zavarta volna el a nőt. A férfit ezután már semmi és senki nem érdekelte, csupán egyetlen fia, s megfogadta magának, hogy ha törik, ha szakad nem fogja őt magára hagyni. Ígéretét pedig betartotta... Az elkövetkezendő évek a komor, Ålesund kastélyba némi színt vittek, hiszen Eijhar arcán egyre többet lehetett mosolyt látni, s egyre kedvesebben viselkedett a szolgálókkal, akik mindig is tudták, hogy csupán Dorna keserítette meg életét. A fiút megtanította vadászni, eggyé válni az árnyakkal, hangtalanul lépkedni, s minden egyes trükköt, mely tarsolyát gyarapította, azt átadta a fiának, kinek tudásszomját alig lehetett csillapítani. Együtt bejárták szinte az egész világot, együtt vadásztak, lakmároztak, egészen addig, míg Mrogthar száz éves nem lett. Ekkor ugyanis feltűnt a semmiből édesanyja, ki követelte az immáron férfivá érett Mrogthar társaságát, s minden áron ragaszkodott ahhoz, hogy együtt legyenek. A nő elméjét teljesen kikészítette az, hogy párja még csak nem is kereste hosszú éveken keresztül, így pedig hamarosan meg is bolondult... Egyre brutálisabb gyilkosságokat követett el, s ez egyre nyilvánvalóbb volt a lakosság számára is. Már nem rejtette el a hullákat, hanem a szétszaggatott cafatokat egyszerűen széthordta a falvak, városok utcáin. A vezetők ugyan el tudták simítani az ügyet állattámadásra fogva, ám ez így nem mehetett már tovább. Ezt pedig Dorna is tudta, ezért is akart annyira fia mellett maradni, hogy ő talán megvédheti... Mrogthar azonban mindent tudott róla: a sok kiborulásról, veszekedésről, s nem mellesleg arról, hogy el akarta magától dobni, amit lényegében meg is tett. Ugyanakkor valahol mélyen mégis érezte, hogy egy vérből vannak, azonban gyűlölete szinte felemésztett mindent. Eijhar természetesen meghagyta a döntés lehetőségét fiának: ha vele akar maradni, meg akarja védeni, akkor ő nem fog beleszólni, tegye, amit jónak lát. Mrogthar lelkét azonban iszonyatosan mardosta e kettős érzés. Egészen egy bizonyos napig... Dorna feltűnése után váratlanul pár nappal hevesen kopogtak a kastély ajtaján. A nő nyitotta azt ki, s szinte azonnal elkerekedtek a szemei, amint meglátta a Fegyelmezőket - tudta, hogy itt a vég, de még nincs minden veszve. Nem is volt, hiszen Mrogthar pillanatokon belül ott termett az ajtóban, s a férfinek szépen elmagyarázták a Fegyelmezők, hogy miért kell édesanyját visszaküldeni a sivár föld alá. Ez idő alatt a nő zokogott, könyörgött, csókolgatta fiának lábát... Ám egy halk nyisszantás véget vetett mindennek, ahogy az éles penge csendesen, ugyanakkor mégis erősen hasította keresztül édesanyja bőrét és csontjait, ezzel elválasztva fejét testétől. A pengén lágyan csorgott végig a nő vére, s Mrogthar egy könnyed mozdulattal törölte le arcáról Dorna utolsó csepp vérét - döntését immáron meghozta. Ezután visszaadta az egyik Fegyelmezőtől elvett hosszútőrt, s hosszas társalgás után végül úgy döntött, hogy belép közéjük, s megtisztítja a földet a szánalmas, mitugrász kis vámpíroktól, kik veszélybe sodorhatják egész fajuk létét. Komor évek következtek ezután... Bár megölte édesanyját, lelkének egy darabja ezzel együtt odaveszett, melyet a gomolygó sötétség lepett el. A kapcsolatot még tartotta Eijharral, aki többször elkísérte őt a vadászatokra, azonban viszonyuk már nem volt olyan, mint rég. Ő is megöregedett már, egyre fájdalmasabb lett az életpár hiánya, s inkább a nyugodalmas, öreg vámpíréletet választotta, mint fiának egyre erőszakosabb, egyre komorabb világát. Többször megtörtént az, hogy hosszú évekre nem is találkoztak, ám ez idő alatt Mrogthar kezén rengeteg ember és vámpírélet száradt, hiszen kímélet nélkül ölte meg azokat, kik balgaságukat nem tudták leküzdeni, s táplálék szempontjából sem ismert kíméletet. Nevét szinte rettegték a fiatal vérszívók, hiszen olyan kegyetlenül gyilkolta meg őket, hogy ilyen módszereket még sokan az ellenségeiknek sem kívántak. Mikor elérte már a háromszázadik esztendejét is, lassacskán kezdte felütni magát egy bizonyos érzés, egy bizonyos hiányérzet, mely az életpárra irányult. Sokáig erre nem figyelt, igyekezte elnyomni, azonban napjainkban ez már egyre nehezebb. Tudja még tartani magát, a Vámpírtanács még nem tudta meg az olykor felbukkanó rohamait, hiszen ilyenkor mindig szoros láncokkal köti le magát pincéjében, s vár a megtisztulásra... Körülbelül harminc éve döntött úgy, hogy abból a temérdek vándorlásból elég: saját házat akart, amit otthonnak nevezhet - ha nem is örökre, de egy ideig biztosan. Így bár számos helyen megfordult, mégis Kolozsvár környékét választotta, hiszen a szokatlan, csábító légkör nagyon megragadta őt, így a rendfenntartás is le lett korlátozva erre, és a környező vidékekre. Így pedig, mivel jóval kevesebb dolga volt, egyre gyakrabban vetette bele magát az éjszakai életbe, hajnalig mulatozott, szórakozott, s nem kevésbé hajtotta a hölgyeket. Többet foglalkozott magával, hosszú sétákra indult, múzeumokat látogatott a nosztalgia miatt, és még sorolhatnánk. Életének egy pontja ugyanakkor nagy vidámságot hozott neki, mely végre egy kis színt vitt a komor hétköznapokba: egyre jobban kezdte érdekelni a zene, a dallamok, így pár évvel ezelőtt alapított egy zenekart, ahol a mai napig énekesként tevékenykedik. Folyamatosan járják a világ különböző helyeit - ugyanakkor mindig visszatérnek Kolozsvárra -, fergeteges koncerteket hagyva maguk után, így a milliónyi lelkes rajongó, s a zene szeretete jobb kedvre deríti. Bár ugyan rengetegen ismerik, kilétéről senkinek fogalma sincs, hiszen az emberek egy része bár vágyja a vérszívókat, mégsem hisz bennük. Így pedig a színpadon nem kell használnia holmi festéket, vagy műfogakat, hanem egyszerűen magát adhatja. S ez benne a tökéletes...
Megjelenés
Magassága a 190 cm-t is eléri könnyedén, ehhez persze azt gondolnánk, hogy alakja inkább vékonynak mondható, ám ekkor nagyot tévednénk: jól megtermett, s kidolgozott izomzata sokszor kikandikál a ruha alól, melyet nem rest a nagyközönség elé tárni. Hosszú, ébenfekete hajkoronája egészen derekáig nyúlik le, és sosem lehet összefogva látni. Szereti, mikor a szellő kapkodja, s szereti, mikor arcának éle el van takarva, hiszen így egy titokzatos, sármos lepelbe burkolhatja magát. Bőre sápadtas, szinte már a szürkés, fehéres árnyalatot is eléri. Íriszei méregzölden világítanak, ám olykor egy fehér kontaktlencse takarja ki őket - szemei különösen igézőek, s egy-egy sejtelmes, perverz pillantással sok hölgy szívét heves lángra tudja lobbantani. Testét számos fekete tetoválás díszíti, s a tökéletes összképet pár ezüst piercing is kiegészíti. Öltözékét egy színnel tökéletesen le lehet írni: fekete. Kedveli a bőr ruházatot, a csuklyás köpenyeket, az alkarvédőket. Átlagos megjelenésének mondható acélozott talpú bakancsa, egy bőrnadrággal, és egy inggel/bőrszereléssel kiegészülve.
Avataron: Askeroth (Nachtblut)
Jellem
Jelleme igen komolynak mondható, s az életet - vagy tán a halált? - is nagyon komolyan veszi, ezért sokszor tűnhet komornak, kedvtelennek. Nem szereti az emberi hülyeséget, így nem véletlen az is, hogy a táplálékszerzésem kívül már nem használja másra az emberek többségét. Egy érdekes hölgy társaság ugyan mindig felkelti érdeklődését, hiszen valahol mélyen vágyik egy reménysugárra, azonban sokan bebizonyítják, hogy bennük ilyen nem létezik. Így pedig egy kellemes, szenvedélyes éjszakánál több sem történik... Lassacskán kezd beletörődni abba, hogy az életpár varázslatos képe egyre távolabb szál tőle, s ő ezáltal egyre mélyebb gödörbe kerül. Érzi, hogy olykor elméje elfeketedik, s az ölésen kívül más nem is számít e pillanatokban, ám ezt megelőzvén leláncolja magát pincéjének egy sötét sarkába, s várja, míg elmúlik az érzet. Szerencsére ez igen ritkán fordul elő, s már napokkal előtte észre lehet venni a jeleit. Nem véletlen, hiszen 369 év rengeteg idő magányosan... Komolysága ellenére nagyon is kedveli a hölgy társaságot, igen szenvedélyesnek mondható, melyet kifejező pillantásokkal, sejtelmes mosollyal, s perverz hangéllel szeret is kifejezni. Általában kihasználja azt a tényt, hogy a mai világban, a hölgyek mélyen legbelül a régies stílus és a szenvedély után sóvárognak, így a kézcsókkal, s az igényes szóhasználattal biz' sok mindent el tud érni.
User
Neve: - Kora: - Mióta szerepezel: Elég régóta... Multikarakterek:
Nagyon szép, izgalmas előtörténetet hoztál nekünk, szívesen olvastam volna tovább még. Remélem, hogy az életpárod, aki fényt visz az életedbe hamarosan rád talál. Látom már avit is foglaltál, így nincs más választásom, minthogy:
Kezdőlap
Tárgy: Mrogthar Gríjachor 
