● Név: Katharina Müller /az Ameliát nem használja/
● Becenév:Kat
● Nem:Nő
● Születési hely és idő:1992. szeptember 23. (Passau, Németország)
● Kor:20
● Faj:Vámpír


● Apa:Alexander Müller (†)
● Anya:Elisa Rossi (†)
● Testvérek: Bátyja: Adrian Müller
● Egyéb hozzátartozók:

A történetem

A szüleim Alexander és Elisa. Először 1867 augusztusában találkoztak, Olaszországban. Azt mesélték, hogy kellemes nyári este volt. Róma utcái csöndesek voltak. Csak édesanyám cipőjének a halk kopogása hallatszott, ahogy sietett haza. Édesapám egy közeli kocsmából jött ki, szívni egy kis friss levegőt, amikor meglátta anyát. Mindig azt mondogatták, hogy első látásra szerelem volt. Azonnal elkezdtek beszélgetni és természetesen randevúzni. Pár hét alatt annyira beleszeretek egymásba, hogy szavakkal nem lehetett elmondani. Persze akkor még nem tudta anya, hogy a szerelme egy vámpír.
Csak annyit, hogy Németországból származik és egy üzleti úton van, amit meghosszabbít csak miatta. Egy hónap elteltével össze is házasodtak és visszamentek Németországba, Berlinbe. Tudta, hogy tovább a titkát már nem őrizheti. Ahogy alkalma nyílt rá elmondott mindent. Elmesélte az igazi életét, hogy mennyire szereti és, hogy 123 éves vámpír. Anya ledöbbent, nem tudta, hogy erre mit lehet egyáltalán mondani. Így csak annyit mondott: „Én is lehettek olyan, mint te?” Apa el se hite, hogy teljesen nyugodtan kezeli ezt, dolgot. Arra gondolt, hogy teljesen ki fog akadni vagy nem fogja elhinni, de Elisa inkább azt választotta, hogy örökké legyenek együtt.
Két napra rá anya átváltozott és az évek során mindent megtanított neki, amit tudott.
Majd megtörtént az első csoda. 1957-ben megszületett a bátyám Adrian. Azonnal elköltöztek Passauba, egy német kisvárosba. Apa ragaszkodott hozzá, hogy kisvárosba neveljék fel a testvérem. Adrian-t megtanították harcolni és 22 évesen el is kezdte saját életét Franciaországban. Anyának nagyon hiányzott az igazi családi élet, azt akarta, hogy legyen még egy gyerekük. Ezért 1992. szeptember 23.-án megszülettem én, Katharina Amelia Müller. Katharina nevet a német nagymamámtól kaptam. Sajnos anya ragaszkodott az Améliához, mert a dédnagymamámat is így hívták. Anya annyira örült, hogy lány lettem, mert végre lányos anya lehettet, ami öltözgetésből és fésülgetésből áll.
Ezért teljesen más, hogy neveltek fel, mint a bátyámat. Őt csak a harcra tanították meg, de engem a művészetekre, irodalomra, matematikára és minden egyéb tudományra. Mondjuk már kicsiként is inkább a harc érdekelt, de láttam anya arcán azt az örömöt, hogy nem volt szívem megmondani neki, hogy kicsit se érdekel az, amit tanít.
A bátyám minden évben meglátogatott minket legalább kétszer. Emlékszem mennyire vártam, hogy jöjjön. Az ablakból vártam az autójára, hogy begördüljön a kapun. Nagyon szerettem, amikor otthon volt. Életem legszebb pillanatait neki köszönhettem. Ő volt az, akire mindig is hasonlítani akartam. Erős volt, bátor és látta az egész világot. Mindig mesélt nekem egy izgalmas történetet, amit tátott szájjal hallgattam meg. Miközben cseperedtem fel egy re kevesebbet járt hozzánk. Mikor 15 éves voltam, alig hallottam róla, és amikor igazán szükségem lett volna rá, nem volt otthon. Így megutáltatta magát velem. 14 évesen annyira érdekelt, hogy vajon mit csinálhatnak a velem egy idős emberek. Ezért egy este kiszöktem. Többször hátra néztem a házra, ami egy re kisebb lett, ahogy távolodtam tőle. Az utcák üresek voltak nem történt semmi, de akkor is, azaz éjszaka volt az, amit soha nem fogok elfelejteni. Szembe szálltam a szabályokkal és azt csináltam. amit csak akartam. Ami a legjobb az egészbe, hogy nem buktam le. Nagyon büszke voltam magamra.
16 évesen volt egyik legrosszabb éjszakám, mert akkor öltem először. Azon az éjszakán nem tudtam aludni, csak forgolódtam az ágyamban. A nagy csöndet üvegcsörömpölés zavarta meg. Először azt hittem, csak anyáék leejtettek valamit, de utána egy hangos sikítást halottam. Azonnal kiugrottam az ágyamból és már rohantam volna ki, amikor eszembe jutott, hogy mit tanított apa. „Fegyver nélkül egy lépést se!”. Kivettem az ágyam alól a fegyvert, amit pár éve kaptam apától, és egy fa karót. Azután halkan kinyitottam az ajtót és kiosontam rajta. A folyóson csöndesen végig szaladtam és lementem a lépcsőn egyenesen a nappaliba, mert csak ott éget a villany. A résnyire nyitott ajtón benéztem láttam valaki fojtogatja anyát és apa a földön fekszik. Egy vámpír. Apa mindig azt mondta, hogy a hirtelen támadás az kedvezőbb. Ezért erősen megmarkoltam a kezembe lévő karót és berontottam. Egyenesen a vámpír fele rohantam, és amikor megfordult szíven szúrtam. Ekkor valaki odébb lökött és egy fejszével lecsapta a vámpír fejét. Mikor megfordult láttam, hogy apa az és aggódva pillant rám, majd anyára. Féltem és alig kaptam levegőt. Ekkor anya odafutott hozzám és valamit mondott. A többire nem emlékszem, mert elájultam. Amikor felébredtem ott ült anya az ágyam szélén. Megnyugtatott, hogy apa jól van és a vámpírt tényleg megöltem és ők eltüntették. Azt mondta csak apa egy régi ügye miatt jött és eldurvult a helyzet. Én hittem neki és csak azt akartam, hogy elfelejtsem az egészet. Apa nagyon büszke volt rám, ezért kaptam egy fekete triumph motort. Anya nem örült neki, de én azonnal beleszerettem.
19 évesen elmentem pár vámpír család gyerekével kirándulni 3 napra a hegyekbe. Nagyon jól éreztem magam. Mikor jöttem haza a motorral láttam, hogy a kapu nyitva volt. Ezt már nagyon furcsának találtam gyors lepattantam róla és szaladtam be. A bejárati ajtó is nyitva volt. Elővettem egy fakarót a hátizsákomból és halkan bementem. Csönd volt az egész házban és vérszag. A konyha felől éreztem a szagot ezért odafutottam és akkor megláttam. Anya és apa lefejezve és minden hol vér. A könnyek lassan végig csorogtak az arcom és a lábaim összerogytak, a padlóra estem. Nem tudtam elhinni és összetörtem. Pár napig olyan volt, mintha egy másik világba csöppentem volna. Minden, amiért érdemes volt élni az már nem volt többé. Nem tudtam mihez kezdjek. Pár napra rá eltemettem őket a kertben. Csináltam fából két keresztet és belefaragtam a nevüket. Több hétig csak ott ültem, és néztem a sírokat. Arra gondoltam, hogy miért pont ők? Mért kellett meghalniuk? Meg akartam kínozni mindenkit, aki bántotta őket és megölni őket, de azt se tudtam, hogy hol kezdjem a kutatást.
Mire nagyjából összeszedtem magam felhívtam Adriant, hátha tud segíteni. Persze nem vette fel, ezért üzenetet hagytam. Azóta se hívott vissza.
A sok szenvedés után úgy döntöttem, hogy felülök a motoromra és elkezdek élni. 1 évig csak csavarogtam mindenhol jártam ahol akartam. Mindent kipróbáltam, de elfelejtetni az emlékeket még ez se tudta, ezért visszatértem az otthonomba. Semmi sem változott. Csak porosabbak lettek a bútorok.
Egyik nap elkezdtem kutatni apa asztalán és találtam egy levelet, egy éve írták. Az állt benne, hogy Erdélybe vagy is Kolozsvárba hívatják őket. Ez volt az egyetlen kiindulási pontom, ezért összepakoltam és a platós kocsinkba bepakoltam minden fegyvert, amit találtam otthon. A motoromat meg felraktam rá, mert egy lépést se teszek nélküle. A kaput újra lezártam és elindultam Erdélybe, pontosabban Kolozsvárba.

Megjelenés

Jellem

User