Általános adatok:

Karakter teljes neve: Rebecka Natasha Drawen
Becenév: Becka, Becky, Reb.
Faj: Ember
Nem: Nő
Kor: 18
Születés helye és ideje: 1993. november 1. , Brooklyn, NY
Foglalkozás: ápolónő/bárénekes

Család:

Apa: Alex Drawen (elhunyt)
Anya: Nancy Drawen (elhunyt)
Testvérek: Gregory és Lucy Drawen (elhunytak)

Egyéb hozzátartozók:
Christine Bole, 67 éves (nagymama)

A ,,csodaszép" Brooklyn városában születtem Alex és Natasha Drawen gyermekeként. Nem hiszem, hogy a legjobb helyen jöttem világra, hisz ők sem a nyomornegyedben akarták világra hozni szerelmük gyümölcsét. Ráadásul a ghetto nem éppen biztosít felhőtlen gyermekkort, nem ad tökéletes hátteret az életednek és ha beteszed a lábad többé sose mosod le magadról a jelet. Nos ők azért megpróbáltak nekem tökéletes életet biztosítani, de ez nem éppen jött össze. Egy éves voltam, mikor Nancyék meghaltak. Egy éjszakán jártak-keltek az utcákon, mikor egy huligán banda támadt rájuk. Amint megtudták, hogy nincs náluk semmi érték Alexet azonnal lelőtték, viszont Nancyt megerőszakolták, majd elvágták a torkát. Tragikus haláleset volt és nekem ezután a nagymamámmal kellett volna élnem. Ő viszont megbetegedett és egyre csak rosszabbodott az állapota, így keresni kellett nekem egy biztonságos otthont. Végül találtunk egyet, Carola Cyé 5 gyerekes anyuka fogadott be minket. A nagymamám egész végig nyomta az ágyat, míg én felcseperedtem. Ahogy először lábra álltam már kezdhettem is dolgozni. Én vigyáztam másik két húgomra és emellett már négyévesen befogtak dolgozni. Egy kisboltban dolgoztam már ily pöttöm koromban. Én pakoltam az alacsonyabb polcokra az árut, mindezt egy csekély kis fizetésért, amivel jobb állapotba kerülhetett a család. A bátyáim és nővéreim is ugyanígy dolgoztak aprócska üzletekben, amiket még nem halmozott el az adó és nem vertek szét a bandák. Ahogy nőttem egyre több munkát tudtam vállalni és bár a gyerekmunka törvénytelen, minekünk engedték, hisz itt nem érnek a törvények. A munkahelyeimen sokszor megfordultak érdekes emberek. Drog dealer, drogos, alkoholista, tolvaj, bérgyilkos vagy épp egy bandatag. A bandatag ugyan olyan rossz, mintha tolvaj lenne. Ezek a bandák úgy néznek ki, hogy egy csomó huligán tinédzser csapatokban harcol a másik csapat ellen. Ölik egymást, verekednek, rongálnak. Én már ennyi évesen megfogadtam, hogy nem leszek ilyen, de hát ez elkerülhetetlen... Nőttem és nőttem és időközben én is bekerültem egy ilyen csapatba. Ez volt az a korszakom, mikor otthon már nem volt rám szükség. Alig jártam haza, nem jártam a munka helyre és meglehetősen megromlott az életem. A csapat rávett mindenre. Drog, pia, cigi... Pedig alig voltam tíz éves. Tíz évesen lenn bandáztunk, otthon balhék, a nevelőapám verte a fogadott anyám, mi pedig ahelyett, hogy hazamentünk volna rongáltuk a várost. Loptunk a boltból, hogy legyen mit enni. Igazából nem a rossz szándék vezérelt, de te mit tennél, ha egy olyan helyen nőttél volna, ahol ölik egymást, lopnak, balhéznak és nincs otthonod, se családod? Mi így tereltük el a figyelmünket. Alkalmazkodtunk, még ha nem is jó helyre... Tizenegy éves koromban tört ki a városi balhé. Egyszerűen borzalmas helyzet alakult ki. Két nagyon ellenséges társaság egymás torkának esett. Brooklyn egyik részéből a másikba jártak és nem érdekelte őket kit ölnek meg, egyszerűen csak végigmentek a városon és géppuskával lőttek ki az autókból. Így halt meg három mostoha testvérem Lucy, Gregory és Katie. Borzalmas volt. Hónapokig a lakásban tartózkodtunk vagy valami fedett, védett helyen. Nem mehettünk utcára, de mikor ránk gyújtották a házat, akkor volt az igazi borzalom. Sikátorokban, az utcákon éltünk vagy éppen haltunk mindannyian. Esténként ott aludtunk ahol helyet találtunk és egy szendvicsért is szinte ölték egymást az emberek. Tizenkét évesen jöttem össze az első szerelmemmel Craig-gel. Nagyon szerettem azt a fiút, többet jelentett bármi másnál. Igazából másom nem is volt. A nagymamám nem tudom hol tartózkodott akkor és hát a családomtól is elszakadtam, ugyanis Carola elmenekült a két kisgyerekkel. Életem értelmét jelentette ez a srác, csak ő tartotta bennem a lelket. Mikor ő is meghalt egy verekedésben, minden vesztve volt. Depressziós voltam és hónapokig egyedül laktam A ZSÁKUTCÁBAN. Abban a zsákutcában, ahol megszülettem. Miután lezajlott a bandaháború az emberek felkeresték a régi otthonukat, én is ezt tettem. Minden ruhám, cuccom szénné égett. hamuvá lett minden, amit szerettem. Egyetlen egy lánc maradt meg. Még anno Nancy hordta. Szerencsére a nagyanyám nem halt meg, ahogy Carola sem. Megtaláltam őket a városban és elmondtam nekik mi a vágyam. Elhatároztam, hogy elmegyek innen. Itt hagyom Brooklynt és új életet kezdek New York fényesebb részein. Nem akarok örökké ezen a helyen maradni, meg akarok változni. Nincs többé drog, sem alkohol és semmi más. Rendes életet fogok élni, nem fogom erre a helyre áldozni az életem. A nagymamám azt mondta eljön velem és vigyáz rám, de Carola nem így gondolta...Azt mondta, hogy ő neki már mindegy. Negyvenkettő éves és három gyereke halt meg ezen a helyen, nincs értelme elmenni, már rajta van a bélyeg. Szóval tizennégy évesen kerestem egy olcsó lakást, amit még finanszírozni tudtunk az első fizetésemig és beköltöztünk a belvárosba. Elkezdtem dolgozni egy étteremben pincérként és eközben esti iskolába jártam, hogy kitanulhassak valami szakmát. Szerencsére az általános iskolát hamar letettem, hisz a nevelőanyám valamihez értett és arra megtanított, hisz a munkahelyemen szükséges volt írni és olvasni tudni. Az általános iskolai anyagot letéve késői jelentkezéssel, de bejutottam egy egészségügyi szakközépiskolába. Itt már nappal kellett tanulnom, így éjszakai bárba jelentkeztem pincérnőként. Sokszor fordult elő, hogy éjszaka dolgoztam és onnan azonnal az iskolába mentem, úgy hogy a házi feladatot is ott készítettem el. Az éjszakai bárban láttam énekeseket, akik felléptek. Csodáltam őket és nagy szívesen hallgattam. Volt egy srác. Ő is ott énekelt a bárban, beszélgettünk és egész jóban lettünk, végül a barátság átment szerelembe...Énekeltem neki és azt mondta nincs is, olyan rossz hangom. Így hát sok győzködés és kérlelés után rávettem magam, egyik este munka helyett felléptem. Rosy a barátnőm átvette a műszakom addig. Felmentem a színpadra, álltam és egy nagy nyelés után elkezdtem énekelni. A tömeg bámult majd a dal végén hatalmas tapsvihar fogadott. Megkértek, hogy pincérnősködés helyett inkább legyek a bár saját tehetsége. Mit mondhattam volna? Vállaltam. Míg a suliban nappal tanultam ápolónőnek, addig esténként hatalmas énekekkel hódítottam a közönséget. Később a sráccal eltávolodtunk egymástól és mindketten jobbnak tartottuk ha szakítunk. A nagymamám állapota újra romlott. Bevittem a kórházba és megállapítottak nála egy nagyon csúnya tüdőgyulladást, ami évek óta gyötri. Mivel egészségügyi suliba járok most már én gondozom és mára már le is tettem az iskolát. Jelenleg a Sent Martina kórházban dolgozok és a nagymamám is jobban van, de még mindig betegeskedik. Nos a folytatás már csak a jövőmön múlik...


Amiket szeret: nagymamáját, nevelőanyukáját, az esőt, a zenét és persze a ,,csodaszép” Brooklynt.....

Amiket utál: társaságot, nyálas romantikus filmeket, a bohócokat és egyszerűen irtózik a patkányoktól....

Jellem: Hát nem minden van rendben a lelkivilágom. Erről épp elég dolog tehet. Többek közt, hogy nem volt átlagos gyerekkorom, mert mégse nevezhetjük hétköznapinak, hogy a szüleimet megölték és egy 8 gyerekes családanya fogadott be engem és a testvéreim. A ghetto nem nevel tökéletes gyereket. Elég sokszor voltam depressziós, de inkább azt mondanám, hogy elég sok pofont kaptam az élettől, amik padlóra küldtek. Ezek a pofonok, viszont csak megerősítettek, mindig fel kellett állnom, újra és újra talpra álltam. Tizenhat éves koromba vergődtünk ki Brooklyn-ból és beköltöztünk Washingtonba. Mióta itt élünk megpróbáltam megváltozni. Nem szeretném, hogy az emberek elítéljenek, azért , mert nem viselkedek átlagosan. Nem akarom, hogy megbélyegezzenek a hisztis, világfájdalmas nőszemély címkéjével, inkább magamra öltöm az örökvidám, mindig mosolygós kislányka szerepét. Ma már ez is része a szerepemnek. Minden reggel felöltöm a mosolyomat és optimistán tekintek a világra. Legalábbis elhitetem magammal. Viszont a kemény gyerekkor megkeményített és ez nem volt olyan rossz. Mostanra sokkal strapabíróbb vagyok, amibe mások beletörnének, nekem csak újabb csalódások. Nem csuklok össze, nem fordulok magamba. Ha másoknak meghal valakijük, siratják, összeomlanak, én már csak megkönnyezem a hírt és megpróbálok tovább élni. Fáj-fáj, de nem maradhatunk örökre egy ponton, nem fognak örökké sajnálni. Elég korán elvesztettem a családtagjaimat és csak a nagyi maradt meg nekem, szóval már csak őt veszthetem el. Legalább már más dolog nem sebezhet meg. Jól bírom a magányt, sokat voltam egyedül, mikor utcára kerültem. Fél életem a zsákutcákban éltem le. Sok barátom szájából hallottam már, hogy én egy ,,csiszolatlan gyémánt” vagyok. Egy lány, aki ha nem ebben az időben és nem ide születik, sokra vihette volna. Szeretem a barátaim, ölni tudnék értük és ezt most illik komolyan venni. Könnyen barátkozok, de csak néhány igazi barátom van, sok haverom van, de igazi barátok csak páran vannak. A baráti társaságom nem ötcsillagos: drogosok, alkoholisták és tolvajok, de mit várunk a nyomornegyedtől?! Hiába jöttem el, rajtam is rajtam ragadt a bélyeg, aki egyszer beteszi a lábát a ghettoba, ott hagyja a lábnyomát, akkor már ő sem törölheti le a jelet....

Külső: Nos a kinézetem is meglátszik a múltam. Ahányszor belenézek a tükörbe ugyanazt a rémült kislányt látom, aki próbált keménynek tűnni, hogy túl élje az utcaélet viszontagságokat. Igazság szerint ez az álca tartott életbe, ha ott meglátták, hogy kicsit is gyengébb vagy a többieknél általában nem érted meg a tizenéves korodat.. Hagyjuk is! Kezdjük a hajammal, hosszú szinte egyenes gesztenyebarna hajamat általában kibontva hordom és néha napján szőkére festetem vagy feketére, de igazi hajszínem barna. Hisz ha minden hajszínárnyalat megy a bőrömhöz, akkor mért ne használnám ki? A bőröm félvér létem által csokoládébarna, persze nem az a nagyon sötét, hanem a világosabb fajta. A szemem színe szintén barna és már-már napi tevékenységemmé vált, hogy reggelente kihúzom szemceruzával és kifestem szempillaspirállal. A ruhatáram felettébb színes és változatos, ami meglepő, hisz alig egy éve még sötét és szürke volt. Amint kiszabadultam a varázslatos Brooklyn városából, megpróbáltam változtatni egyhangú megjelenésemen. Ez nem volt nehéz, amit annak köszönhetek, hogy minden ruha jól áll, már nem beképzeltségből, de ez tény. Nem lehet mit tenni 172 centiméteres magasságomhoz nem kölcsönöz vastag alkatot a 45 kilóm. Szeretem a bő szabású ruhákat, sőt egyszerűen nem bírok betelni a nyári ruhákkal, télen is megtalálom rá a módot, hogy vegyek fel lengébb összeállítást.

Becka, üdv nálunk!

Érdekes előtörit sikerült összehoznod. Nekem tetszik, és természetesen ELFOGADLAK!

Jó játékot!

köszönööm. csak miattatok kezdem újra. : )