Vendég Vendég
| Tárgy: Cassandra McRoy Vas. Május 20, 2012 3:37 am | |
| Cassandra McRoy Karakter teljes neve: Cassandra McRoy Becenév: Cass Faj: Ember Nem: nő Kor: 24 Születés helye és ideje: Dublin, Írország; 15, január, 1988 Foglalkozás: író Különleges képesség: - *** Apa: James McRoy; 68; nyugalmazott államtitkár Anya: Amanda Epps-McRoy; 63; háztartásbeli Testvérek: : Jessica McRoy; 30; munkanélküli (és büszke rá); Jemima McRoy; 30; munkanélküli (úgyszintén); Sarah McRoy; 21; tanuló (ő meg erre büszke) Egyéb hozzátartozók:*** Dublinban, egy nevenincs falucskában tündérekről suttognak az emberek. Legendákba szövik az ősi mesék szereplőinek neveit; szárnyak suhogásáról szól a fáma, s az igaz szó erejéről: hiszen egy tündér szárnyát veszti, ha hazugságot ejt ki a száján. Fél életemet mesék között töltöttem. Megtehettem, egyébre sem volt gondom soha. Elképzeltem, hogy minden éjjel az ablakpárkányról az égbe szállok, s a sok kísérteties történet a gyógyító, pajkos lánykákról, kik az éj sötétjében ciklámen derengésben játszanak magasan a föld fölött, rólam is szólnak. Álmaimban barátok vettek körül. Cassandra McRoy a nevem. Szőke vagyok, kék szemű, huszonéves, és szárnytalan. Némán születtem, ikernővéreim vannak és egy extrém-okos húgom, valamint rengeteg fura szokásom. Semmivel sem tűnök hát ki a sokéves átlagból, ellenben lételemem az álmodozás, és hiszem: az én hím megfelelőm is odakint bolyong valahol a nagyvilágban. Nem lehetek egymagam őrült, ahhoz túl szórakoztató ez az állapot. Merengve néztem fejem felett ténykedő nővérkémet. Ő egy létra tetején egyensúlyozva épp azon ügyködött, hogy a fejemre pottyantsa a tizenkét égős, körülbelül bölénysúlyú csillárt, méghozzá úgy, hogy zsebkéssel igyekezett elnyisszantani a vezetékét. Tizenöt évesen annyi esze volt, mint egy kiló lisztnek, s ezt még inkább súlyosbította a tény, miszerint gyagyaságában méltó párra lelt közelében egyensúlyozó másában. Míg Jess az áram alatt lévő drót elvágásával készült rövidre zárni siralmas kis életét, s Jem visítozva adott hangot tetszésének, mellém toppanó húgom meglepően épeszű felfedezést tett: - Ezek nem szeretnek minket. Télen születtem, párnák között, otthon. Lassan jöttem világra, olyképpen, mintha sejtettem volna: az élet anyám óvó testén kívül nehéz lesz, egyfajta folytonos küzdelem. Hát, küzdöttem is, nem keveset: nővéreim első napomtól kezdve be akarták végezni pályafutásomat. Egy hatalmas, több emeletes kúriában éltünk. Fekete márvánnyal lerakott padlózat, súlyos falikárpitok, és hatalmas terek; adott volt minden, amit mi luxusnak neveztünk. Több generációs vagyonunk lehetővé tette, hogy minden McRoy poronty úgy csapja agyon tengernyi szabadidejét, ahogy jónak látta: Jess és Jem édes semmittevéssel, Sarah pedig esztelen mennyiségű különórával. Szüleinkkel rengeteget utaztunk, bejártuk Angliát, Európát, megnéztük magunknak Amerikát, és eldöntöttük: sosem megyünk oda többé. Fogságban éltem otthon, s ez nekem tűnt fel a legkésőbb. Véreim meglelték helyüket a világban, én még sokáig keresni fogom a sajátom, s mert Sarah vitte az eszéért járó pálmát a családban, az ikrek pedig kitűntek mellettem minden más téren, elhatároztam: a magam útját messze keresem tőlük, hogy bátorságom legyen az, ami különlegessé tesz a különlegesek között. (17 évesen) Akkoriban úgy hittem, az egyetem lesz az a közeg, amely megment engem az otthon fojtogató közegétől. Számos intézménybe beadtam a jelentkezésemet, oda is, ahová húgomat már fel is vették, zsenialitása miatt két évvel korábban a kelleténél. Anyám fejcsóválva szemlélte, hogyan bontogatom mind elkeseredettebben az elutasító leveleket, és nem szólt egy szót sem. Fogott volna, egy méterre sem engedett volna el magától, mégis képes volt hallgatni, mikor hangosan fogadkoztam: elmegyek. Most ő volt néma, és már tudtam, milyen volt neki az, mikor ötéves koromig nem adtam ki hangot magamból. Apám akarta, hogy utazzak. Önállóságot kívánt nekem, s pénzzel segítette vágyaimat. Busás örökségem mellett ez csupán aprópénz lehetett, de magabiztos fellépése megerősített hitemben, így téve könnyebbé az elválást. Mentem hát. Moszkváig jutottam.Oroszország fagyos, durva világa meglepő ellentétben állt szülőföldem bársonyos, aranyozott szegélyű mesevilágával. Gyerekkorból a felnőtt létbe való átlépés egy út a két ország között. A diploma mint cél, hamar feledésbe merült. Élni akartam végre, nem a cirill betűkkel rótt könyvek felett görnyedni. Dolgoznom nem kellett, a pénzt korlátlan mennyiségben költhettem: így hát minden lehetőség adott volt számomra. (21 évesen) Törtfehér koporsó billegett a végeihez erősített kötelek között. Apró darabokra hullott álmok feküdtek benne, s egy test, melyet sokszor öleltem, és örökké hiányolni fogok. A neve az agyamba égett, a nevetése a szívembe – hiánya összeroppantott, s talán sosem lesz már minden olyan, mint régen. Gyerekkorom szárnyai is ott pihentek mellette a bársonnyal bélelt, nehéz fedél alatt. Neki tett hazug ígéretem leszárította őket a hátamról, immáron emberibbé téve engem bármelyik másik embernél. Esküvőt akart. Én igent mondtam. Az első és egyetlen felelőtlen, komolyan sosem gondolt mondatom volt ez hozzá. Aztán lelőtték őt a nyílt utcán, miközben engem védett egy agresszív utcai banditától. Elvesztettem őt örökre. Világom tartópillére kidőlt alólam, és a talaj azóta is vészesen billeg. Haza akarok menni. Ásónyi vizes homok koppant puhán a gyönyörű fehérség csillogó tetején. Rózsám a porba fulladt, eltűnt alatta, s hamarosan humusszá lesz – velem együtt, azt hiszem. A temetés óta eltelt másfél év. Úgy tűnt, a színek örökre kikoptak a szememből, immáron örökké feketében fogom látni a világot. Otthon voltam ismét, körülölelt, fojtogatott a család szent köteléke. Bálok követték egymást, semmire sem jó ismerősöket szereztem, majd feledtem, és a nagy áttörés, a nihil vége sehogy sem akart megjönni. Egy tizenéves külsejébe száműzött, idős remete voltam ekkor. Ténferegtem életem szűknek érzett keretei között, akár egy rabságba esett vad, és nem találtam a kiutat. Unatkoztam volna? Meglehet. Az egyetlen, aki valaha képes volt kirántani engem a tétlenség szürke homályából, jó ideje a föld alatt nyugodott. Nélkülem. - Elmegyek. Hangom idegenül csengett az üres csarnok hideg falai között. Sarah a terem közepén ácsorgott, hatalmas, babakék szemeiből csak úgy sütött a döbbenet. Angyalszőke hajzuhatagát néztem, ahogy a feneke alatt táncolt kunkori vége, majd pillantásunk egyszerre kúszott a plafon felé. Álmatagon bámultuk a csillárt fölöttünk, akárha várnánk, mikor pottyan a fejünkre. Ám az stabilan lógott a mennyezetről, nyugalmát egyetlen öngyilkos hajlamokkal rendelkező, vihogó iker sem zavarta meg. Nem, hiszen, ők már felsőbb kategóriába léptek: ma már olyanok életét keserítik, akik messze nem tartoztak népes családunk kötelékébe, s hála nekik, soha nem is fogja őket ez a veszély fenyegetni. - Hova mész? - kérdezte húgom. Hangja bágyadtan csengett, de kiéreztem belőle a fájdalmat. - Erdélybe. Sarka hangosan koppant a kövezeten. Szemeiben döbbenet tükrözött, hangja ugyancsak ezt az érzést fejezte ki. - Miért pont oda? Fáradt mosollyal reagáltam. Vállamra húztam degeszre tömött utazótáskámat, és révetegen elbámultam testvérem kócos feje felett. Erdély. Európa. Soha többet még egyszer, fogadtam meg anno. És most megszegem a magamnak tett ígéretem is, ahogyan megszegtem a Dimitrinek adott szót is – szárnyaim képzeletbeli helye ég, lelkem azonban fagyos most, mint Oroszország. Sarah közelebb lépett hozzám. Démoni arckifejezést öltött. - Ha volt is kétséged afelől, hogy az ikrek vérszerinti rokonaid, most sutba dobhatod az egész „örökbefogadott vagyok” teóriádat! Őrült vagy, mint ők ketten! Megegyeztünk, hogy Erdély közelébe sem mész többé! Emlékezz: megesküdtél rá! - Nem hiszek az eskükben. Sem egy jósnő bugyuta szavaiban. - Az a jósnő neked jósolt utoljára, Cass! Szívrohamot kapott körülbelül akkor, amikor kiléptünk a Vidámpark kapuján! - Na és? - Az utolsó szavaknak ereje van. - Az enyém nem tartotta életben Dimitrit. - És a jóslatra rácáfolni mész Erdélybe, vagy bevégezni azt? Felsóhajtottam. Megrángattam a táskát a vállamon, majd szomorkás mosollyal búcsút intettem Sarah-nak. - Erdélyben fogsz meghalni, Cass! A jósnő tisztán kijelentette neked! – kiabált utánam hisztérikusan. Vállat vontam csupán. Behúztam magam mögött a súlyos faajtót, és a kocsim felé lépdeltem. Megjósolták? Chh… na és? Ennek az életnek már úgyis vége…
*** Amiket szeret: vezetni, egyedül lenni, szabadon élni, új helyeket megismerni, Amiket utál: bezártságot, okoskodó embereket, nővérei hangulatingadozásait, otthon ülni a négy fal között, a fehér koporsókat Jellem: csendes, megtört és visszahúzódó. Dimitri halála előtt álmodozó és nyílt volt, a temetés óta halk szavú, bizalmatlan. Örök magányra ítélte magát, emberi kapcsolatait nullára redukálta. A szeméből bizalmatlanság süt, tartása mindig merev. Gyanakvóan áll másokhoz, de nem pikírten, ridegsége ellenben sokakat már az első percben elijeszt. Külső: szőke haj, kék szemek, keskeny, bájos arc, kb. 50-52 kg, 170-175 cm, törékeny testalkat Avataron: Amber Heard |
|