Az iskola utána talán a legjobb elfoglaltság, ha lemegyek a sarki bárba és iszok egy koktélt. Persze ez nem azt jelenti, hogy részegre akarom inni magam. Inkább csak ellazulni és elfelejteni a sok hülyeséget amit az iskolába a fejembe tömtek.
Bemegyek és egyből a bár felé veszem az irányt. Rendelek magamnak egy nem túl erős koktélt, ameddig szétnézek, hogy esetleg találok-e valaki ismerőst akihez csatlakozhatnék az iszogatással. Mégiscsak jobb ha az ember nem egyedül üldögél, az olyan mintha bánatom lenne.
A pultos leteszi elébem az italt én felkapom és az az első üres asztalhoz teszem. De mielőtt még beleittam volna táskámmal együtt a mosdó felé veszem az irányt. Talán nem viszi el senki az italomat. Megmosdok és helyreteszem sminkemet, majd a mosdónak dőlve nézem magamat a tükörben. Ez a legjobb módja az elgondolkozásnak...

Miközben nagyban még mindig magamat bámulom a tükörben és csodálom saját szépségemet, egy srác hangja csapja meg fülemet. Hirtelen megfordulok és elkerekedett szemekkel bámulok rá. Mi a csudát keres ez itt? Biztosan részeg, és eltévesztette az ajtót. Hátrálok a fal felé pár lépést. Na meg mi az, hogy cicám? Egyáltalán nem vagyok a cicája!
- A férfimosdó a folyosó másik végén van. Ha esetleg nem tudnád... - A fal tövéből bámulok a srácra aki szinte felfal szemeivel. Majdnem zavarba is jövök, de inkább dühít, hogy még mindig itt van. - Semmi keresni valód itt, és hogy kiábrándítsalak, nem vagyok a cicád. - Teszem hozzá szemforgatva. Hogy lehet valaki ennyire pofátlan, ha már ide tévedt be akkor a helyében én szó nélkül megfordultam volna és elhúztam volna a csíkom. Nem állok le bájcsevejre egy idegen csajjal.
- Szólok egy őrnek ha nem mész ki de rögtön! - Mordulok rá ezuttal.

Ide akart jönni? Na ez így még nagyobb pofátlanság, és remélem nem utánam jött be, és miattam. Talán legjobb lenne ha elhúznám gyorsan frissen magamat innen. Valahogy nincs jó érzésem vele kapcsolatban.
- Tudod hol a kijárat! - Mutatok az ajtó felé ahonnan ő is bejött. Azt hiszem ha még pár percig mellette kell maradnom frászt fogok kapni. Nem tetszik nekem ez a srác, mintha...mintha valamit akarna tőlem. Mikor közelebb lép hozzám, én teljesen nekisimulok a falnak. Ha valamennyivel erősebb lennék már rég ki is d9lt9ttem volna a falat.
Nagyot nyelek neki következő mondatára és kezdek megijedni tőle. Nem kötök bele még egyszer mert így ennek tényleg nem lesz jó vége. Következő lépésénél még jobban megrémülök, és nem sok tart vissza a sikítástól.
- Mi az, hogy már ha ki tudok jutni? Ki fog ebben megakadályozni? Te? - Hiszem azt jó esély van rá. Már csak pár centi van közöttünk és én meg még csak meg sem tudok mozdulni a rémültségtől. Ha sikítanék nem biztos, hogy meghallanák a kinti zenétől és beszélgetésektől.
- És egyébként akkor sikítani fogok és kész! - Mondom kételkedve.

Nélkülem nem megy ki? Akkor ha én kimegyek, ő jön utánam?
- És ha én kimék akkor te is jössz utánam? - Akárcsak egy kiskutya. azok szoktak mások után loholni. Csak nem értem, hogy mire is jó ez neki ha már kimehetek, csak vele. Kint pedig bármikor otthagyhatom, és persze eszembe sem jutna vele cseverészni. Bár nem tűnik részegnek mégis nagyon úgy viselkedik.
- Nos...lehet, hogy lány vagyok, na meg szőke, de azt hiszem egy magadfajta sráccal még el tudok bánni! - Ez talán igaz, talán nem. Igazából még nem sokszor bunyóztam meg semmi hasonló. Jobban mondva még soha, hacsak nem csapjuk hozzá a rengetek vitámat. Viszont az biztos, hogy ha oda kerülne a sor akkor mindent beleadnék. Csak sajnálnám a körmömet.
Figyelmen kívül hagyom, a "kénytelen leszek befogni" beszólását, majd rácsapok kezére és próbálom eltüntetni azt az arcomtól, de nem sok sikerrel.
- Ne érj hozzám! - Mondom neki és oldalazni kezdek a falnál, reménykedve, hogy el tudok mellette menni és elszökhetek.

Nem sok lány van aki nemet mer...mer mondani neki! Ez meg mit akar jelenteni? Mert ha rám akart ijeszteni ezzel akkor gratulálok sikerült. Csak hagyjon békén! Nagyot nyelek és válaszolok neki.
- Ezzel ijesztgetni akarsz? Nem jött össze! És egyébként sem fogom beadni a derekam pár fenyegetésre! Hagyj békén, és menj most már kifelé! - Teszek még egy próbát, hátha sikerrel járok.
Szóval nem élnék? Ezzel meg mit akar mondani? Kezdek tényleg beparázni tőle. Nem tetszik ez nekem.
- Mi az, hogy nem élnék? Mégis mi vagy te? - Ez hülye kérdés volt! Hát mi lenne ha nem ember? - Vagy inkább ki? - Teszem hozzá mielőtt még kinevethetne.
Már megint a cicája vagyok? Kezd az agyamra menni vele!
- Hagyj már! Nem hallod? - Teljes erőmmel próbálom eltolni magamtól, de még csak meg sem moccan. Mintha észre sem venné. Tovább próbálkozva, kényszeresen megemelem a fejemet ahogyan a nyakamat csókolgatja. - Ne csináld! - Rémülten sikítok fel végül.

Szóval tényeket! Na és ugyan miféle tényeket? Hogy ha nem megyek vele akkor megöl, vagy mire is gondol most pontosan? Mert nem igazán értek semmit, és kezd evvel az őrületbe kergetni.
- Tényeket? Miféle tényeket? - Kérdezem nagyokat pislogva, nehogy kiszaladjon a szememből könny. Akkor teljesen lelepleződnék.
Legrosszabb rémálom? Tényleg eléri a célját! Teljesen meg fogok tőle rémülni. Örülhet. Csak hagyjon már békén! Vagy ha akar tőlem valamit mondja, és kész. Majd én eldöntöm mennyire járok a kedvében.
- Mit akarsz tőlem? - Kérdezem végül már rémültséggel a hangomban, amit biztosan, hogy ő is meghallott, és hamarosan elő fog bukkanni az arcán a győzedelmes vigyor. Szinte már látom magam előtt.
- Miről beszélsz? Nem! Hagyj bé... - Elnyelem a mondat végét mikor nekinyom hatalmas erővel a falnak, és még a levegő is kiszorul belőlem. Nem tudom tovább visszatartani könnyeimet így lassanként folyni kezd. - Engedj el! - Nyögöm ki fulladozva és tovább próbálok egérutat találni, vagy legalább eltolni magamtól.

Ez nem lehet igaz, hogy ilyen pechem van! Nem akarok bajt! Csak haza akarok menni és aludni. Fáradt vagyok az ilyesmihez!
- Ugye nem akarsz bántani? - Ezzel a mondattal bizonyára a tudtára adtam, hogy igenis félek tőle, és eltűnt az álca. Miért pont velem kell, hogy történjen pont ilyesmi? Hiszen annyi ember van rajtam kívül ezen a földön.
- Nem! Ezúttal engem viszont nem fogsz megkapni! Nem engedhetem meg! - Miért van olyan érzésem, hogy ezt nem úszom meg? Talán még meg is fog ölni! Hogy tudnék megmenekülni? Mert ahogy elnézem még a sírás sem hatja meg. Ez egy bolond, aki szinte emberfelettien erős.
Fészkelődni kezdek és kapkodni a levegőért. Sehogy sem akar sikerülni az elszökés. Visszanézek könnyes szemébe mikor elkezd beszélni.
- De én...de én, nem akarom ezt! Ne csináld! - Könyörgő szemekkel próbálom rávenni, hogy engedjen el, miközben eszembe jut a cipőm. Felemelem egyik lábam és olyan erővel taposok bele az övébe tűsarkammal, hogy akár el is törhet tőle, még a sarkam is. Talán ennek segítségével sikerül elszöknöm.

Rajtam múlik...szóval ha normális leszek akkor talán nem öl meg. Vagy pedig csak hazudik, hogy normális legyek. De miket is beszélek? Tuti nem fog itt kinyírni egy bárban a női mosdóban. Bármikor bejöhet valaki. Csodálom is, hogy eddig nem tették meg. Tényleg...miért nem jött még senki? Ez nagyon különös.
- Rajtam? És min kellene hogy múljon ? - Kérdezem félénken. De persze ha ágyba kell bújnom vele, akkor inkább meghalok. Azt elfelejtheti. Semmivel sem tud rákényszeríteni.
Na neeem! Mi az, hogy az van amit ő mond? Ő nem az atyaúristen! Nem teheti ezt velem! Ezt senki sem teheti meg velem! Kinek ártottam én? Senkinek. Akkor miért történik ez? Nem lehet igaz.
- Ki vagy te, hogy csak úgy parancsolj? - Kérdezem miközben már egész könny zápor hullik a szememből.
Pont mikor letapostam meg akart volna csókolni, így áldom az időzítést vele. De legnagyobb meglepettségemre szinte meg sem érezte. Illetve érezte de nem fájt. Csak nem értem miért nem. Amikor még nekem is fájt, neki most ordibálva és jajgatva kellene itt ugrálnia.
Mikor elszakítom tekintetem lábáról, és felnézek legszívesebben sikítottam volna, de valahogy egy hang sem jön ki a torkomon a látványtól.
- Mi vagy te? Ez...ez nem létezik! - Elkerekedett szemekkel bámulok fogaira és még jobban próbálok megszökni. Minden erőmet beleadva tolnám el magamtól, de persze minden hiába. Viszont már egyre jobban kezdek kilapulni attól, amilyen erővel taszít a falhoz.

A "jó leszek" alatt azt érti, hogy nem fog megerőszakolni? Vagy pedig egészen mást? Mert azt hiszem nálunk nem ugyanazt jelenti a kettő szó.
- De...hogy hogy jó kislány? Mit is értesz ez alatt? - Kérdezem félénken és még mindig könnyeim eltüntetésével küszködöm. A legrosszabb rémálmom. Ez tiszta megnyugtató.
- Legrosszabb rémálmom? Mégis miért? - Jöjjön már be valaki, aki meg tud menteni. Mit akar ez tőlem? - Mit akarsz tőlem? - Csúszik ki a számon hangosan is a kérdés. Bár előbb inkább ráordítottam mint, hogy halkan félénken kérdeztem volna ahogy az egy rettegő kislányhoz illik.
- De...de, ez nem létezhet! Hogy hogy? - Rémülten pislogok rá, mikor még jobban nyomni kezd a falhoz. - Engedj el! Ez fáj! - Kapkodok levegőért, és még mindig próbálom eltolni magamtól. Pedig ha tényleg igaz, és tényleg...vámpír, akkor nem fog sikerülni. Valószínűleg ezért is nem fájt neki ahogy letapostam.
- Nem hallod? Engedj már el! Én csak haza akarok menni! Légy szíves! - Könyörgök neki majd egyik lábammal próbálom elrugdosni magamtól, de valahogy így sem járok jobban...Pedig biztosan van neki egy gyenge pontja, kell hogy legyen! Az mindenkinek van.

Fogadjak szót...nos ezzel nem lesz gond, ha nem olyat kell tennem ami nekem sok, vagy éppen nem tetszik. Pedig azt súgják az érzéseim, hogy nem úszom meg ezt szárazon.
- Oké! Rendben! Csak ne bánts! - Mondom, de szinte biztos vagyok benne, hogy hazudik. De mivel nincs más választásom, így inkább bízok benne és talán én tévedek.
Vámpírt? Szóval mégiscsak erről van szó, és nem én bolondultam meg. Na neee! De ez akkor sem lehet igaz. Nem hiszem el! Nyelek egy nagyot mielőtt válaszolnék, majd nekifogok:
- Öhh...Nem! De azok nem létezhetnek! Ez csak valami vicc! - Mondom összezavarodva. Viszont ha nem vicc és tényleg vámpír akkor semmi esélyem az életben maradáshoz. Ő csak vacsorának tekint rám most, és nincs is mit szót fogadni. - És mit akarsz velem szórakozni? - Kérdezem félénken. - Én nem akarok semmit! Légy szíves engedj el! - Könyörgök neki tovább hátha meghozza a hatását.
- Semmit nem értek! És nem vagyok a szépséged! - Rémülten kapálózni kezdek ahogy lazábbra fogja szorítását és ki tudom szabadítani kezeimet. Teljes erőmmel próbálom eltolni magamtól és ütni kezdem a fejét.
- Nem! Most rögtön engedj el! Nem szórakozok veled! - A csókra csak még jobban megrémülök, és elkapom fejemet majd behúzok neki egyet. - Engem ne csókolgass! - Nem lehet igaz, hogy nem képes elengedni! Teljesen bepánikolok. Most pedig tuti meg fog ölni amiért megütöttem.
- Óhh...ez! Véletlen volt! Ne bánts!- Mondom nyugodtabban és halkabban egy kicsit majd a falhoz lapulok.

Utálom, hogy felteszek neki egy rakás kérdést és egyikre sem képes válaszolni. Akkor minek van a szája? Nem elég, hogy teljesen össze vagyok zavarodva, azért mégiscsak most jöttem rá, hogy nem csak emberek léteznek. Mintha csak egy filmben lennék. Nem értek semmit és még egy aprócska magyarázatot sem tud adni nekem! Persze azt látom, hogy imád ilyen kegyetlen lenni a magamfajta lánykákhoz. És tuti nem is én lennék a legelső áldozata neki.
- Mit akarsz csinálni velem? Ugye nem fogsz akkor megölni? - Kérdezem ártatlan tekintettel. Könyörüljön már meg egy kicsit engem. Mit ártottam én neki?
- Azt hiszem...nem! De hogy? - Még mindig rémülten lapulok a falhoz majd mikor megharap felsikoltok és még jobban menekülni akarok. Szememből kicsordul a könny is a fájdalomtól és sikoltozva próbálom leállítani.
- Ne! Jó leszek ígérem! Csak állj le! - Mondom halkabban mielőtt még valaki meghallana és bejönne. Akkor azzal a illetővel is biztosan végezni fog.

Utálom, hogy felteszek neki egy rakás kérdést és egyikre sem képes válaszolni. Akkor minek van a szája? Nem elég, hogy teljesen össze vagyok zavarodva, azért mégiscsak most jöttem rá, hogy nem csak emberek léteznek. Mintha csak egy filmben lennék. Nem értek semmit és még egy aprócska magyarázatot sem tud adni nekem! Mik vannak még? Vérfarkasok? Tényleg mint valami Alkonyat...Mindjárt kiderül, hogy üldöz egy rakás vámpír? Vagy mi?
Mikor elhúzódik tőlem, nem próbálkozok menekvéssel hiszen úgyis esélytelen. Ahogy az is, hogy túlélem ezt. Akkor meg minél előbb essünk túl az egészen és mehessek a túlvilágra, vagy bárhová is.
- Csak annyit mondj el, hogy meg fogsz-e ölni? Szeretnék tisztában lenni vele, és légy szíves igazat mondj most az egyszer! - Mondom halkan miközben végig a szemébe nézek.
- Azt meghiszem... - Nem húzódok el a puszi elől, úgysincs semmi értelme az egésznek. Az lesz amit ő mond, nekem esélyem sincs ellene. Így csak összehúzom magam egy kicsit és bújok a falhoz. Mást úgysem tehetek.

Élvezzem az életet? Ezzel azt akarja mondani, hogy életben hagy? Vagy inkább, hogy élvezzem az utolsó perceket, vagy épp órákat? Azt hiszem erre magamtól is tudom a választ, és inkább a második az. Tuti, hogy nem jutok innen ki élve. Ebbe akár bele is nyugodhatok. Bár ki tud belenyugodni abba, hogy akár egy óra múlva holtan fog feküdni
- Ez azt jelenti meg fogsz ölni ugye? - Kérdezem ismét és a szemébe nézek. Ahonnan valószínűleg teljes mértékben ki tudja olvasni a félelmet. Na persze ha eddig még nem jött rá. De biztos rájött...nem olyan hülye azért azt hiszem! - Nem akarok meghalni! - Csúszik ki a számon véletlenül, majd ismét bele is könnyezek a mondatba. Nem kezdhetek el neki könyörögni, hogy hagyja meg az életemet. Csak kinevetne minden bizonnyal! Az meg még rosszabb lenne akkor. Miért van az, hogy én mindig ilyenekkel futok össze? Már nem ez az első alkalom...!
- Muszáj? - Minek akarja tudni a nevem ha egyszer úgysincs rá szüksége sokáig. Meg gondolom el is fogja felejteni amint engem...öhh...szóval nem sokára!