Az iskola utána talán a legjobb elfoglaltság, ha lemegyek a sarki bárba és iszok egy koktélt. Persze ez nem azt jelenti, hogy részegre akarom inni magam. Inkább csak ellazulni és elfelejteni a sok hülyeséget amit az iskolába a fejembe tömtek.
Bemegyek és egyből a bár felé veszem az irányt. Rendelek magamnak egy nem túl erős koktélt, ameddig szétnézek, hogy esetleg találok-e valaki ismerőst akihez csatlakozhatnék az iszogatással. Mégiscsak jobb ha az ember nem egyedül üldögél, az olyan mintha bánatom lenne.
A pultos leteszi elébem az italt én felkapom és az az első üres asztalhoz teszem. De mielőtt még beleittam volna táskámmal együtt a mosdó felé veszem az irányt. Talán nem viszi el senki az italomat. Megmosdok és helyreteszem sminkemet, majd a mosdónak dőlve nézem magamat a tükörben. Ez a legjobb módja az elgondolkozásnak...

Áh...szóval az a válasza, hogy aki kíváncsi hamar megöregszik? Ezt most vegyem normális feleletnek a kérdésemre? Azt akarta gondolom tudatni velem, hogy esélyem sincs a túlélésre...csak talán nem akar megijeszteni. Vagy élvezi látni, ahogy tapogatódzok a sötétben és próbálom kitalálni mi lesz velem.
- Nem mindegy? Ha már úgyis meghalok, minek gondolkoznék azon, hogy megöregszem-e? - Mordulok rá mérgesen, és elfordítom a fejem, hogy ne lássa szememet ahonnan ismét könny folyik.
A második mondata mind inkább arra utal, hogy itt maradok és ő lesz az akit utoljára látok életemben.
- Ez megnyugtató! - Kiabálok rá és szemébe nézek. - Engedj el! - Folytatom kicsit kérlelőbb hangon. Egy biztos, hogy okos a fiú. Nem mondja ki mit akar inkább megfenyeget úgy hogy még csak rá se jöhessek. Csakhogy ezúttal vetem a célzását. De akkor sem értem mit akar ő a nevemmel.
Mikor hátrébb áll kicsit felcsillannak szemeim, majd gyorsan válaszolok neki, hogy ne jöjjön rá tervemre.
- Áhh...értem! Cassandra! Most örülsz? - Bár nem valami ördögi tervem van. Inkább csak esélyt látok a menekülésre. De ha jobban belegondolok úgysem fog sikerülni. Végül is ő egy vámpír, aki sokkal gyorsabb nálam. Amíg én megpróbálkozok vele ő egy mozdulattal elkap. Csakhogy nekem most nincs vesztenivalóm ha már úgysem élem meg a reggelt.
Lassan oldalazni kezdek, alig észrevehetően majd egy hirtelen mozdulattal megpróbálom elkerülni közben pedig felsikoltok hátha valaki meghallja.
A sikítás inkább hirtelen ötlet lenne, de az sem biztos, hogy be fog válni. De így legalább ha el is kap...ami biztos, hogy megtörténik...lehet hogy meghallotta valaki. Ezzel csak egy gond lenne, hogy kint túl hangos a zene. Még innen is hallom. Akkor talán mégsem volt jó döntés ez az egész "terv"!

Áhh...szóval tényleg meg akar ölni. Nagyszerű! Ez életem legjobb napja...elvégre nem minden nap akarják kinyírni az embert. Főleg nem egy idegbeteg bolond vámpír. Ha valakinek elmondaná, az tuti teljes mértékben hülyének nézne. Azt viszont nem tudom mit fog kezdeni a testemmel miután...szóval miután elintézett. Mivel ha itt hagyja rájönnek, hogy léteznek valamilyen lények, csak arra nem biztos, hogy a vámpírok azok. Mivel egy női mosdóba mi tud bemenni, ami úgy öl, hogy kiszívja az illető vérét. Ez esetben persze az enyémet, és maga után hagy fognyomokat. Na de ez teljesen mindegy, a lényeg, hogy remélem elfelejt eltakarítani maga után és leleplezi magát. Akkor legalább nem hiába lesz ez velem.
- Tiszta megnyugtató! De légy szíves ne csináld ezt velem! Nem tettem semmi rosszat. Kérlek! - Nem tudom mennyire éri meg könyörögni neki. Úgy hiszem, hogy nem sokat ér. De egy két próbát talán megér. Viszont mindennek van jó oldala, ha belegondolok. Most éppen az, hogy legalább találkozhatok édesapámmal. Már ha találkozhatok...de azért reménykedhetek benne.
Akkor most meg kellene köszönnöm a bókot neki? Vagy mi? Mert nekem semmi kedvem ebben a pillanatban semmit sem megköszönni pont neki.
- Hát persze! Ki gondolta volna? - Mondom szemforgatva. A szökési akcióm igencsak balul sül el. Nem így terveztem. Most pedig bármennyire is el volt gondolkozva, vagy akármennyire is nem figyelt, akkor is elkapott és ugyanolyan erősen szorít mint az elején. Na meg azt hiszem így meg fogok fulladni is...
- Engedj...el! - Préselem ki fogaim között miközben próbálok levegőt kapni. Viszont mikor megint belém ereszti félelmetes fogait, ugyanúgy megrémülök mint először. - NE! Megígérem nem próbálkozok többet! Csak ne... - Nem tudom folytatni, elcsuklik a hangom és a lábaim is feladják a szolgálatot. Ha még mindig nem szorítana annyira akkor a földre zuhannék. Így pedig nem valami jó, mivel nem tudok újra sem megszólalni sem pedig felállni. Úgy érzem magam mint aki pár percen belül el fog ájulni.

Úúú...apáám! Hogy lehet valaki ennyire egómajom? Ezt fel sem tudom fogni. Ráadásul nem is, hogy csak egoista önző majom de még élvezi látni is, ahogy a másik szenved. Elvégre mit is várhatnék egy vámpírtól! Gondolom mind egytől egyig ugyanolyanok. Akárcsak egy filmben...bár ott mindig van valaki aki rendes és megmenti az emberiséget. Szóval most is lehetne egy ilyen személy, kivételesen örülnék neki. Főleg, hogy más menekvési lehetőségem nincs.
- De miért csinálod ezt? Vagy miért ont velem? - Kérdezem könyörgő hangon. Talán majd egyszer ráun a könyörgésemre és itt hagy. Vagy megöl...vagy megöl és itt hagy. Egyik sem jobb a másiknál, ebbe így belegondolni elég riasztó. - Én valahogy meglennék a társaságod nélkül is. - Mondom még hozzá csak, hogy kicsit visszavegyen már magából. Szerintem azt hiszi körülötte forog a világ. Erősen próbálom eltolni magamtól. Inkább leszek a földön mint az ő karjaiban. Bár nálam most az erős az nem ugyanazt jelenti mint bármelyik másik embernél.
- Engedj már el! - Szólok rá elhaló hangon, ahogy közelebb húz ás elkezd mormognia fülembe. Ennyire megtetszett neki a nevem? Most egyfolytában azt fogja hajtogatni vagy mi? Ez érdekes lesz azt hiszem.
Próbálok minél jobban elhúzódni tőle, de nem igazán sikerül. Nem akar engedni, talán meg sem érzi próbálkozásomat.
- Nem...csinálok semmit, ígérem! Csak ne akarj már ennyire megölni! Kérlek! - Mondom halkan, és mikor nyílik az ajtó hirtelen sikerül valamennyire lábra állnom. Nem gondoltam volna, hogy ezt teszem, de jobb ötletem nem volt, hogy ne ugorjon neki a csajnak, aki meglepetten néz ránk. Szóval jobb ötlet híján, összeszedem erőmet és közelebb húzom. Jobban mondva magamat hozzá inkább, és megcsókolom. Mind két kezemmel szorosan tartva karjait, hátha ez visszatartja attól, hogy odamenjen hozzá, na meg így könnyebb állva maradnom is.
- Folytassátok csak nyugodtan. Nem is zavarok. - Mondja a csaj és gyorsan bevonul egy vécéfülkébe, én pedig rögtön elhúzódok a sráctól és szemébe nézek.
- Ne bántsd! Kérlek! - Ahogy eddig megismertem, képes lenne már csak azért is bántani a csajt csak hogy megmutassa mi vár rám. Vagy épp hogy rám ijesztjen. - Nem tudhat semmit... Hagyd! - Mondom halkan meg ne hallja esetleg más rajta kívül és még mindig kapaszkodok belé, bár úgy érzem nem sokáig bírom magam tartani már. Teljesen elment az összes erőm. Ez miatta van tényleg?

Hát ne bennem akadjon meg a szeme! Bennem senkinek sem akadhat meg a szeme! Na meg ha ezzel nyugtatni akart akkor elég pocsékul csinálta! Nap mint nap? Köszi...szóval akkor még ma el leszek téve láb alól! Fantasztikus! Holnap már más lép a helyemre és ugyanabban a helyzetben lesz mint most jómagam. Előre sajnálom az illetőt. Csak nem értem mi a csudát lehet ebben élvezni? Meg miért kell mindenkit megölni? Miért nem lehet csak megharapni és elengedni? Én nem tudnám senkivel megcsinálni ezt, nem hogy nap mint nap, akit először meglátok.
- És az esélytelen, hogy elengedj? Nem mondok senkinek semmit! És ígérem jó leszek...csak ne ölj meg! Túl fiatal vagyok hozzá... - Fiatal, nem fiatal. Ugyanaz lesz a vége. Egyszer megöregszem és meghalok. Szinte hallom ahogy azt fogja mondani, hogy: "Nem mindegy? Egyszer úgyis meghalsz egyszer!" Csakhogy nem mindegy, hogy előbb vagy utóbb.
- Örülök? Hát persze...nekem minden álmom vágyam az volt, hogy tizennyolc éves koromban meghaljak egy vérszívó által! - Mordulok rá gúnyosan. Hogy lehet valakinek ennyi esze? Ha akkora esze lenne mint amekkora az egója mindjárt jobban állnánk.
Az újabb nyugtatásra, mintha tényleg felengedtem volna kicsit. De nem értem miért. Talán, hogy nem fogja bántani a lányt aki az imént belépett. Bár ebben nem lennék olyan biztos, de mégis mintha megnyugodtam volna már csak a hangjától is. Mi folyik itt? A csók viszont semmit sem segített a helyzeten. Lehet rájött, hogy miért csináltam és éppen azért is megtámadta a lányt, miközben engem a falhoz nyomott. Talán mégis van neki egy csöppnyi esze. Viszont én nem bírom már megtartani magam így azon nyomban a földre zuhanok. Utánam pedig pár perc múlva zuhan a csaj is. Holtan! Megölte!
- NE! - Ordítok rá a vámpírra. - Te r*hadt vérszívó! - Ez már inkább sikításnak hallatszott, miközben záporozni kezd a szememből a könny és odakúszok a lányhoz megnézni tényleg meghalt-e. Nem moccan, nincs pulzusa. Meghalt! Tényleg...meghalt! Ezt nem hiszem el! Lassan elsimítom haját az arcából, hogy megnézhessem még jobban. Remélem nem ismertem!
- Tedd ezt velem is! Inkább most azonnal minthogy még tovább kínozz! - Emelem rá könnyes tekintetem és tovább simogatom a lány arcát, mintha még segíthetne neki valamit.

Sajnos? Legalább ne csinálna úgy mintha annyira sajnálná a dolgot. Csak tudnám már meg, hogy miért olyan esélytelen? Na meg, hogy miért annyira fontos neki hogy megöljön...és miért érdekes minden lányt megölnie aki az útjába kerül.
- De miért? - Kérdezek ismét vissza teljesen könyörgő szemekkel, és hangon. - Talán még jobb is lenne ha életben maradnák...mármint neked! Biztos tudnál valami hasznot kihúzni belőlem. - Na nem mintha bármiben is segítenék neki. Ha elenged engem többet nem is lát. Visszaköltözöm oda ahonnan jöttem és kész is. Csak rá tudjam venni. - Mi az hogy a halálhoz senki sem fiatal? És senkinek sem lehet kellemes a halála...olyan nincs! - Mordulok rá, már teljesen becsavarodva. Nem ölhet meg!
Miután végzett a másik csajjal és én pedig próbálok bármit is kezdeni vele ő elkapja a karomat és felránt. Mennyi erő van ebben? rengeteg! Esélyem sem lenne elmenekülni. A fájdalomtól felszisszenek, tényleg nagyon fáj ahogy megszorítja karomat de meg sem tudok szólalni, hogy szóljak neki bármit is. Csak csendben végighallgatom mondandóját majd könnyek közözz bólintok egyet.
- Azt nem gondolod, hogy feltűnő lesz innen kivinni engem? - mondom mikor valamennyire észhez térek a fogai láttán. Nem hagyom hogy itt bárkit megöljön...

Szóval azért mert ő akar valamit, az úgy is kell, hogy legyen szigorúan? Mikor veszi már észre, hogy nem körülötte forog a világ? Nem értem miért kell neki mindenkit megölni. Na meg legfőképp engem minek kell megölnie? Én nem hagyhatom ezt. Akármennyire is egy... egy vámpír. Hogyan lehet ellene védekezni? Fogalmam sincs, elvégre hogy is tudnám ha egyszer még mindig fel sem tudom fogni, hogy léteznek ilyen szörnyek is.
A mondatára inkább meg sem szólalok, inkább csak nézek tovább egy helyre. És talán ennek jobban is örül mintha újból kezdeném a kérdezősködést. Viszont következőre már nem tudom megállni...
- És ha mégsem lesz elég egy éjszaka? Nem hiszem el, hogy ezt akarod csinálni velem! - Emelem fel a hangom és nem messze állok már a könnyeimtől. Hogy nincs annyi benne már, hogy elengedjen. Vagy hogy meg sem fogjon.
- De miért élvezném? - Hogy lehet azt élvezni? Maximum neki tetszik azt látni ahogy a másik szenved. Nagyszerű!
Most csak azt nem tudom, hogy hogy képzeli ezt az egészet. Alig bírok megállni a lábamon ő meg azt akarja, hogy csak úgy sétáljak ki? Hát az nehéz lesz, de legalább ha odakint összeesek akkor valaki talán tud majd segíteni. Bár az nem biztos, hogy jó ötlet. Bizonyára nem sokáig tartana neki mindenkivel végezni. Fenébe is az egésszel!
- Azt kétlem, hogy jó móka lenne! De oké...csak fogj mert nem igazán megy a járás. - Amire talán már ős is rájöhetett, abból amennyit lecsapolt belőlem.
Megfogom kezét és kapaszkodok belé amennyire csak tudok, majd egy mű vigyor kíséretében elindulok.
- Így jó lesz? - Kérdezek azét rá gúnyosan.

Úgy látom már eldöntötte, hogy mi lesz a sorsom és nem kellene még csak próbálkoznom sem, hogy lebeszéljem. Az az érzésem, hogy nekem ez lesz az utolsó éjszakám és napom is egyben. Talán holnap reggel már nem is fogok élni. Nagyszerű...erre vágytam egész életemben, hogy ilyen hamar meghaljak egy vámpír által és előtte még meg is legyek erőszakolva. Mert minden bizonnyal ez fog történni. De már megszokhatnám. Hiszen nem ez lesz az első alkalom. De nem is akarok vissza gondolni arra az estére. Szörnyű volt...eddigi életem második legrosszabb napja. Mert apa halála az első. És azt hiszem ezt az estét sem hagyhatom most már ki. Csak tudnám miért járok így mindig?
- Azt hiszem igen. - Mondom halkan és lesütöm szemeimet. Hogy lehet valaki ennyire kegyetlen? Még ha már nem is ember, de valaha volt az. És nem értem miért csinálja ezt. Neki sem tetszett volna ha megkínozzák vagy rosszabbat tesznek vele mikor még ember volt.
- Csodálatos...hát persze. Attól függ kinek mi a jó. És azt hiszem nekem és neked egész más! - Mondom szemrehányóan. Meg gondolom a "csodálatos" este után jön az hogy megöl. Akkor meg? Mi értelme az egésznek? Nem hiszem azért, hogy bármi is jó lenne ebben az estében nekem. hiába is hajtogatja nekem ezt annyiszor. Esélytelen!
A csókjától csak megrémülök még jobban, ugyanis ezzel bizonyítja, hogy mit is akar tőlem. Ugyanazt mint azon az éjszakán akarta Peter. Nem engedhetem meg neki.
Nem csókolok vissza csak riadtan meredek előre majd mikor elindul önkénytelenül is megyek utána. A kinti tekintetekből nem sok szegeződik ránk. Szinte észre sem vesznek. Pedig elég lenne csak egy szempárt megfognom, és jelezhetném neki, hogy baj van. Ez a vámpír meg úgysem tudna mindenkit elintézni.

Na jó ezt már körülbelül ezerszer hallottam. És ha elmondja még egyszer, vagy akár még százszor, esetleg többször is...akkor sem fogok hinni neki. Az ég világon nincs semmi élvezet abban, hogy rettegsz, a haláltól, előre is. Legszívesebben most felpofoznám és a képébe ordítanám a magamét. De erre valószínűleg sem most, sem máskor nem fog sor kerülni. Ahhoz azt hiszem túlságosan is félek tőle. Furcsa, mert nem szoktam félni. Komolyan mondom, hogy eddig az egyetlen dolog amitől féltem az a pók volt. De attól is inkább csak irtóztam mint rettegtem. Most meg egy pasi ijeszt így rám...mi lett velem? Miért félek tőle? Talán csak játszani akarja a nagyot, és nem akar megölni majd. Csak azért mondja, hogy féljek. Na brávó! Ez megtörtént! Viszont ez nem segít a megnyugvásban. Ha megölte azt az ártatlan embert, akkor velem is simán végezni fog! Nem hiszem, hogy sikerülne megszöknöm. Meggyőznöm meg még annyira sem sikerülne.
- Mondd csak! Te élvezted a halálodat?? - Kérdezem tőle gúnyosan. Ha már annyira ezt hajtogassa nekem...nagy a valószínűsége, hogy neki sem volt semmi jó abban, hogy meghalt. Persze kivétel az ami utána következett. Bár azt azért remélem, hogy ezzel nem bolygattam fel semmit benne, és nem fog a torkomnak ugrani a kérdésem miatt.
Mikor kiérünk és a fülembe suttogja azt a pár szavat, lesütöm szemeimet, és fel sem merek nézni. Ha igaz amit mond akkor, inkább ne nézzen senki sem a szemembe, mert egyből rájön, hogy valami nincs rendben. Nem nehéz! Én pedig nem hagyhatom, hogy még több ártatlan ember meghaljon. Elég volt az a lány a mosdóban...na meg én is elég leszek. Nem kell több áldozat miattam!
- Gondoltam! - Mormogom orrom alatt idegesen, és megindulok kifelé.
Mikor kiérünk az ajtón, megállok és felnézek rá.
- Na és hová szeretnél menni most? - Nézek jobbra, balra, majd vissza fel rá még mindig idegesen. Lassan a kezem is elkezd remegni, megpróbálom megállítani, de nem megy.