Armell Vodinszki
Karakter teljes neve: Armell Vodinszki
Becenév: Army, Elly, vagy amit csak szeretnél
Faj: Defenzor
Nem: nő
Kor: 22
Születés helye és ideje: Erdély, Kolozsvár, 1990.03.05.
Foglalkozás: levelezőn egyetemen tanulok, de mellette bejárok a defenzorképzőbe. A pénzemet pincérkedésből szerzem, hogy tudjam fizetni az egyetemi költségeimet.
Különleges képesség: -
***
Apa: Stelian Vodinszki, meghalt
Anya: Sorina Vodinszki, 133 éves, vámpír. Igen, vámpír. 32 éves korában változott át. Soha nem voltunk jó viszonyban, jelenleg fogalmam sincs, hogy hol van, de ki fogom deríteni.
Testvérek: nincs
Egyéb hozzátartozók: Mioara Vodinszki, 69 éves, nagymamám, ember (borzasztóan bölcs). Imádom őt, ő nyitota fel a szememet arról, hogy mi is vagyok és, hogy az Édesanyám micsoda. Ő íratott be a defenzorképzőbe és ő vigyáz rám mióta Apa meghalt.
***
1990.03.05. Kolozsvár. Egy viszonylag kellemes (már akinek) tavaszi hajnalon láttam meg a napvilágot. Még nem volt olyan meleg, a tél még csak épp akkor húzta vissza kegyetlen karmait és az első rügyek, melyek az életet hozták a puszta földbe, még alig bújtak ki. Persze tőzsgyökeres erdélyi vagyok, le se tagadhatnám. A városban szinte mindenkit ismerek.
Ha az utcán járok, csak bólintanak felém és mosolyognak. De nem szaladok ennyire előre, menjünk egy kicsit vissza az időben.
Miután megszülettem szó szerint ki lettem dobva. Csak úgy, a járdára, egy vékony sálba tekerve, mely azóta is megvan. Az utcákon ilyenkor még senki sem járt, órák voltak még hajnalig. Cseppnyi szervezetem nem bírta ezt a megerőltetést, így csak sírtam és odrítottam, az életemért küzdöttem, már amennyire egy csecsemő ezt meg tudja tenni. Hatalmas szerencsém az volt, hogy egy kutya talált rám. (Azóta is imádom a kutyákat.) Megfogta a hasam fölött a sálat és elvitt. Lerakott egy küszöb elé, majd elkezdett vonyítani. Én akkor már nem sírtam, mivel meg voltam lepődve, hogy hé, mi ez a mozgás?! Kinyílt az ajtó, kilépett egy idős asszony, betessékelte a kutyáját, majd engem is felvett. Amint reggel lett bevitt a kórházba, ahol gondoskodtak rólam egy pár hétig, majd bekerültem az árvaházba. 3 évet töltöttem ott és az volt életem legrosszabb időszaka. Az idős nénit aki megmentett töbé nem láttam. Valószínűleg, megvoltak a maga gondjai. Majd egy napon, amikor úgy gondoltam, hogy milyen szép idő van, megjelent egy fiatal házaspár, hogy örökbe fogadjanak egy gyermeket. Emlékszem, hogy amikor odajöttek hozzám, csak bámultam a nőre. Arca ilyesztő volt, mintha bármelyik pillanatban felfalhatna, a férfi normálisabban nézett ki, de az sem volt valami cukorfalat a szememben. Magukhoz vettek. Részben örültem neki, hisz utáltam az árvaházban élni, másfelől viszont gyűlöltem is érte őket, mivel nem éreztem velük, soha úgy, mintha legalább csak egy apró szikrája is lett volna annak bennük, hogy megpróbáljanak úgy viselkedni, mint az igazi szülők. És nagyon is jól tudtam, hogy viselkedik egy jó szülő, az óvodai társaim szüleinek köszönhetően. Ugyanis néha meghívtak magukhoz és akkor aztán nagyon elcsodálkoztam, hogy miért viselkednek másképpen, mint az én szüleim, és az nagyon jól esett.
Ahogy telt, múlt az idő és felcseperedtem egyre több furcsaságot érzékeltem magam körül. Látomásaim voltak, amik sokszor nagyon kiborítottak. Elképzelhetitek, hogy milyen rémisztő lehetett egy kislánynak, hogy olyanokat lát, amiket nem szeretett volna. Először azt gondoltam, hogy ez teljesen természetes, hogy ilyet mindenki tud. Az óvodában, sőt még az iskolában se beszéltek róla soha. Én azt gondoltam, hogy azért nem, mert olyan hétköznapi ez a dolog, hogy nem érdemes megemlíteni. Így aztán, amikor egyszer az egyik tanáromnak megemlítettem, hogy a napokbn mit láttam, igencsak meglepődött. Majd szólt a szüleimnek, akik meg mindenféle kivizsgálásokra vittek. Elmebetegnek hittek. Anya szemében láttam valami különös fényt, sokszor megkérdezte, hogy csinálok-e más furcsaságokat, mintha rájött volna valamire velem kapcsolatban. De mivel mást nem csináltam ő is azzal kezdte magát hitegetni, hogy csak valami nincs rendben az agyamban. Azoktól a fájdalmas és kevésbé fájdalamas kezelésektől aztán rájöttem, hogy mások nem képesek arra, amire én és ha még többet tudnak meg a képességeimről, akkor nem fognak békén hagyni. Így aztán azt tettettem, hogy már nem látok semmit. Pár hónap múlva, amig mindig ezt mondtam mindenkinek, végre békén hagytak, és ráhagyták arra, hogy még kicsi vagyok és nagy a fantáziám. Növekedtem és a szüleim már szinte el is feljetették, hogy miket ,,találtam" ki. Egy alkalommal, amikor a nagymamámnál aludtam (Apa Anyukájánál) álmomban kifecsegtem, hogy mire vagyok képes. Másnap reggel bizony furcsa szemekkel nézett rám a nagyi. Fel is hozta ezt reggeli közben és én csak próbáltam palástolni, hogy fogalmam sincs miről beszél. De aztán másnap este ismét fecsegtem és akkor a nagyim már tudta, hogy mi a helyzet. Azt mondta, hogy nem kell félnem, ő nem fog velem semmit sem tenni. Ismer másokat is, akik ilyen dolgokra képesek és még sokkal többre. Defenzor, ezt a szót használta rám. Mesélt a vámpírokról is. Mikor megkérdeztem, hogy ő is defenzor-e csak mosolygott és azt felelte, hogy csak szeretne az lenni. Még réges-régen derült számára fény ezeknek a lényeknek a létezésére. Elmodta, hogy van egy iskola, ahol megtanulnak az olyanok, mint én bánni a képességeikkel és felvenni a harcot a vámpírokkal. Ekkor azt feleltem, hogy én nem is tudom, hogy hogyan néz ki egy vámpír. Erre ő azt felelte, hogy hiszen nap mint nap egy vérszívóval élek. Okos kislány voltam, az összefüggéseket azonnal átláttam. Már tudtam, hogy az Édesanyám nem ember. Napokkal később, amikor hazamentem, a szüleim észrevették, hogy másképp viselkedem velük ha közelednek hozzám. Anya azonnal átlátott rajtam. Egyik éjjel, amikor nem mertem elaludni, felhallattszódott a szobámba, hogy veszekednek. A szavakat nem hallottamtta pontosan, de egyszer csak csörrent valami, Anya fenevettt és azt kiáltotta Apámnak, hogy soha nem is szerette, csak eljátszadozott az érzelmeivel és velem. (Soha nem láttam, vagy nem fogtam fel igazán, hogy milyen viszonyba álltak egymással. De megtanultam, hogy a házasság, nem mindig egyenlő a boldog, hófehér felhőkön járó kapcsolattal.) Majd Apa könyörgött valamiért, felsikoltott és vége. Szorongtam, mindenféle képek jelentek meg az agyamban, nagyon jó volt a vizuális képzelőerőm. Hallottam, ahogy kinyílik a szobám ajtaja, majd váratlanul megszólalt Anya. Révedező, merengő volt a hangja. Azt tudatta velem, hogy tudja, hogy ébren vagyok és, hogy egy ideig szeretett is. Csak játszani akart velünk, de aztán egy nap, eldöntötte, hogy igazi családot akar magának. Nem volt szerelmes apába, de engem szeretett. Ezért a szeretetért nem végzett velem. Pedig ott volt a kínálkozó alkalom, hogy egy defenzort megöljön, amíg még nem udja rendesen használni a képességeit. De nem tette. Utolsó mondata az volt hozzám, hogy egy napon még találkozunk és, hogy érdekes lesz majd akkor szemtől szembe állni egymással és megküzdeni. Addig pedig legyek jó kislány, gondolkozzak, mielőtt cselekszem. Akkor, attól az utolsó mondattól, elsírtam magamat, mert belegondoltam, hogy milyen gonosz is ő, de ezt a mondatot sulykolta belém mindig is.
Ezután az éjszaka után a Nagyimnál éltem. Apát pár hét múlva eltemettük, a házunkat eladtuk minden vagyontárggyal együtt. A pénz bekerült a bankba, hogy majd az lesz az örökségem. Nagyi beíratott a defenzorképzőbe, ahol örömmel láttak. Rengeteg mindent tanultam, szívtam magamba a tudást, hogy egy napon majd megölhessem az Anyámat.
A mostani életemről csak annyit mondanék, hogy bérházban lakom közel a nagyihoz, levelező tagozaton vagyok egy orvosképző egyetemen, mellette pedig a Defenzorképzőbe járok továbbra is. Hogy tudjak magamról gondoskodni Kolozsváron a Black Rose Pub-ban vállaltam munkát, mint pincérnő. Igen, kicsit furcsa lehet, hogy egy orvosnak készülő defenzor pincérkedik. De ez van, ezt hozta az élet.
Öltem már vámpírt és feltett szándékom, hogy még fogok is, jó sokat!
***
Amiket szeret: - megmenteni mások életét
- úszni
- a Defenzorképzőben lenni
- vámpírokat ölni
- zongorázni
- sportolni
- pincérkedni
Amiket utál: - hazugság
- nyafogás
- egyedüllét; társasági ember vagyok
Jellem: Kedves, segítőkész vagyok. Valódi színészi tehetségem van az érzelmeim palástolásához. Szemrebbenés nélkül képes vagyok hazudni, így csak kevesek tudják megállapítani, hogy mikor mondok igazat. Nagyon sportos vagyok, így nem érdemes velem újjat húzni, mert a másik fél lesz felkenődve a falra, nem én. Soha nem kerültem még senkivel közeli kapcsolatba, ami megfelelt volna egy valódi barátságnak, vagy többnek. De ez most nem is izgat különösebben, majd találok valakit, aki igazán jó ember és kitart mellettem a végsőkig.
Külső: 175 cm, barna szemű, hosszú, hullámos barna hajam van. Öltözködésem a munkában a pincérnői egyenruhám, a defenzor képzőben sportruha, az átlag életben pedig kényelmes, visszafogott, elegáns öltözék.
Kezdőlap
Tárgy: Armell Vodinszki 
Röviden: