Lev Petrovics Csehov Karakter teljes neve: Lev Petrovics Csehov
Becenév: Lev
Faj: Ember
Nem: férfi
Kor: 23
Születés helye és ideje: Moszkva, 1987 március 13
Foglalkozás: Jelenállás szerint testőr és személyszállító egyébként meg szerencse játékos vagyok.
*** Apa: Ivan Csehov, 45 éves, testőr, Nem éppen felhőtlen, hiszen nem kaptam tőle semmit azon kívül, hogy a világon vagyok.
Anya: Nada, 40 éves, háztartásbeli, viszonyunk sajnos nem jó. Ritkán beszélünk egymással.
Testvérek:Nádja Csehov, 23 éves, tanuló, Imádjuk egymást, bár nem nézi jó szemmel az életvitelemet.
*** Senkit nem fogok meglepni azzal, ha azt mondom hideg volt, mikor születtem. Azért nem kell meglepődni, mert Moszkvában láttam meg a napvilágot. Igen abban az országban, ahol a hideg ellen vodkát isznak. Azt nem tudom, hogy mikor születtem az orvos be volt e nyomva vagy sem, de egy biztos engem a világra segített és a húgomat is. Nem egyedüliként érkeztem a családba ezért nem volt könnyű a szüleink számára. Hadd pontosítsak egy kicsit. Anyám számára nem volt könnyű két gyermekkel. Hogy hol volt az apám? Nos ez egy nagyon jó kérdés, mert velünk nem. Folyton dolgozott. Reggel korán ment és későn ért haza. Mintha nem is lettek volna ivadékai, akikkel foglalkoznia kellene. Szóval apánk nem vette ki a részét a gyereknevelésből, de anyám sem maradt teljesen egyedül. Erre vannak a dadák kitalálva vagy inkább megfizetve. Egész pöttöm korom óta imádtam a húgomat szekálni. Lehet, hogy nem tudtam beszélni, de a játékait előszeretettel vettem el és dugtam a ház legsötétebb zugába, hogy még véletlenül se találja meg. Később sem javult a helyzet, pedig azt hinni az ember, hogy benő a gyerek feje lágya egy idő után. Talán csak én vagyok kivétel ez alól. A húgom sokkal hamarabb komolyodott meg, mint jó magam, de mit is várunk egy fiúgyermektől? Az mondják az ikrek szétválaszthatatlanok, nos, ez ránk nem igaz. Mivel régi családból származunk, vannak bizonyos szokások és szabályok. Az egyik ilyen az, hogy a fiúnak az apja nyomdokaiba kell lépni. Nem értettem vele egyet már akkor sem és most sem. A lényeg, hogy apám sokszor elvitt egy hatalmas házban ahol elég sok gyerek élt. Először nem tetszett az ottani környezet és azt sem értettem, hogy ha már elvisz, akkor miért hagy egyedül és vonul külön fura emberekkel. Soha nem voltam egy elveszett egyén és ha már magamra maradtam mindig elütöttem az időt. Általában valami csínytevésen járt az eszem, de a legjobban az okozott örömöt, ha a Davorov lányokat piszkálhattam. A kedvencem mindig is Tasha volt és neki több figyelmet szenteltem, mint másnak. Nem tudom már mi volt rá az okom, de már nem is lényeges. Kapcsolatunk akkor kezdett szorosabbra fűződni mikor Maya és családja elhagyta az országot. Natinak nem volt egy jó korszaka szerintem, de nekem sem. Anyámmal megromlott a viszonyunk, mert apám mellett kezdtem el dolgozni, ahogy az meg volt írva és ezt nem nézte jó szemmel. Gondolom nem ezt az életet képzelte el nekem, de ki mer apámmal szembe szállni? Mindig is egy vaskalapos ember volt. Talán a munkája miatt. Mindegy is! Szóval a Davorov családnál kezdtem el dolgozni, mint sofőr, ami tetszett. Mindig is szeretem a kocsikat és nekik volt egy pár. Ha kellett, akkor furikáztam azt, akit kell pl. Natit. Mondjuk vele merőben más volt egy út, mert nem ügyfélként tekintettetem rá. Aztán Tasha egyetemre ment és a húgom is. Anyám unszolására a Harvard –ra jelentkezett ahova fel is vették. Egyedül maradtam, de nem viselt meg. Soha nem voltam érzelgős és nem is leszek. Amúgy sem bántam, hogy elmentek. Olyan ajtók nyíltak ki előttem, melyeket el se tudtam képzelni. Már nem sofőr voltam, hanem kézbesítő. Mindig érdekelt mit szállítok és általában bele is avatkoztam a dolgokba. Azért tudtam hol a helyem, de sok mindenbe bele folytam. Ha éppen nem volt semmi dolgom, - ami azért elég sűrűn előfordul - akkor szerencsejátékoztam. Egyik Casinoból mentem a másikba és játszottam. A mostani küldetésem, hogy Tasha-t visszavigyem Moszkvába és mindent meg fogok tenni azért, hogy sikerrel járjak. Hogy miért engem küldtek? Az maradjon az én titkom.
*** Amiket szeret: kocsik, szerencsejáték, bulik, balhék,
Amiket utál: Rendőrök, veszíteni, makacsság
Jellem: Mivel is kezdjem? Van egy „kis” egom, de engem ez nem zavar. Mások szerint viszont faragatlan vagyok és ki nem sz@arja le? Nekem megfelel a stílusom, és akinek ez nem tetszik, az, bekaphatja a bal bokámat vagy akár a másikat is lehet. Nekem szinte mindig jó kedvem van s szeretek másokat ugratni, főleg ha látom, hogy ez valakit idegesít. Nyugodtnak csak addig a pillanatig lehet nevezni, míg el nem szakad a cérna. Ha elszakad, akkor robbanok, mint egy vulkán és olyankor nem érdekel semmi és senki. Nem riadok vissza a polgárpukkasztó dolgoktól sem, sőt még élvezem is azokat. Ha van egy jó buli a környéken, akkor biztos lehetsz benne, hogy ott megtalálsz, de ez igaz a balhékra is. Oh, nem, nem félek a rendőröktől, és soha ne adom meg nekik azt az örömöt, hogy kattanjon a karperec a csuklómon. Nincs olyan számomra, hogy lehetetlen. A célomat mindig elérem, ha kell, használom a testi adottságaimat. Bűn tudatott nem érzek és ez nagyon is jól van így. Nem kell, hogy a lelki ismeretem zaklasson.
Külső: Jó vágású, vagány gyerek vagyok. Kell, hogy ennél többet mondjak? Csak rám kell nézni! Mikor legutóbb mértek 175 centit mutatott a mérőszalag. A súlyomat nem tudom, de nem is az számít, hanem az ütésem erőssége. Szeretem az elegáns viseletet, és oda vagyok az ingekért. Adnom kell a külsőre, hiszen férfi vagyok és a család nevére, sem hozhatok szégyent.