+18

- Veled a legjobb… - de komolyan, hangozzon nyálasnak, de ezalatt a pár óra alatt, amit vele töltöttem, azóta érzem úgy egésznek magamat, és őrülten boldognak, hogy kikiáltanám a világba, hogy örülök, és imádok élni, és csak kacagnék és kacagnék, és ezt a gyönyörűséget tartanám a karjaimba és forognák körbe öröm ittasan.
- Félek, én rád vetettem volna magamat…mondom, ha meglátom, ahogy ezek a keblek egyre formásabbak kezdenek lenni, a jó éjt puszikból, valami egész más lett volna… - fogom meg ismét formás melleit, melyek elvesznek nagy tenyerembe, de tetszik, hogy ilyen kis almácskák, ha nem is teljesen a gömbölyű formát követik. Épp az varázsol el benne, hogy olyan finom puha, és az egyik nem olyan, mint a másik, és érintésemre, megremeg alattam ez a tündéri lény, és a mellbimbói finoman megkeményednek. Nem is bírom ki, ajkaimat azonnal arra a csodára tapasztom, megcsókolom, majd nyelvemmel finoman pöckölgetem csúcsát, megszívom, finoman érintem fogammal. Menten el tudnék élvezni akár ettől is.
- Remélem tudod…egyszer, nem most, majd amikor készen állsz rá…vámpírrá teszlek…örökké velem élsz majd… - de lehet erre még nincs felkészülve, talán nem is kéne erőltetni, és bevallom utána kell majd még néznem, de hátha segít majd a nagynénje, meg csak remélhetem, hogy defenzorból is lehet vámpír, mert én nem mondok le Jasmine-ről, és bármennyire szeretem, egy csúfos Edward Cullen-t nem zavarja, ha Bella szottyadt vén banya lesz, de ha meghal utána félre kúrhat, na ez mellékes, szóval én szeretném, ha Jasmine fiatal törékeny szépség maradna mellettem az idő végezetéig.
- Pontosan…te tökéletesebben fogalmaztad meg, mint ahogy én próbáltam. – nevetem el magam, hisz így kellett volna elmondom, nem szerencsétlenkedni, ő meg azonnal megérdemelte, imádom ezt a kis gyönyörűséget.
- Sajnos ezeket nem lehet kivédeni, és a fene se gondolja, hogy nem az igazi életpárjával van, amíg meg nem találja azt…amikor megláttalak, tény és való, felborult az életünk, de ne hidd azt, hogy miattad halt meg…szeretett téged, hisz a nővére leszármazottja voltál, így a rokona, valami nagyon, de nagyon régről… - meg valljuk be, Meredith hiú volt az öngyilkossághoz, viszont több száz éves tapasztalataival is naivan kezelte a vámpír létet. Elkeveredtünk, de szerintem elkapták, sose lett volna öngyilkos, hisz aznap nagyon boldogok voltunk, nem a millennium miatt, alapjáraton is, mi boldogak voltunk együtt, gyereket akartunk, én aznap akartam megmutatni neki a lakást Erdélyben, rávenni hogy rendezzük be a baba szobát, meg úgy az egész lakást, és elvileg ő is meg akarta mondani…így fogalmazott, de még nem akarja elkiabálni, de talán…szóval ha tényleg összejött esetleg a baba, akkor miért lett volna öngyilkos?!
- Azt hiszem aznap akarta bejelenteni, hogy lehet összejött a baba…költözünk volna ide Erdélybe, hisz ő innen származott…és mellesleg hiú volt az öngyilkossághoz. – vallom be Jasmine-nek, hisz tudnia kell, ne hibáztassa magát, nincs miért.
- Meg tudom védeni magam kicsi Jasmine, ne félts…de be kell vallanom, hogy én évek óta, Meredith halála óta, bérgyilkosként dolgozom…most majd szépen abbahagyom, hisz itt vagy nekem, és majd keresek valami más munkát, nem mintha nem lenne elég pénzem, hat generációra elegendő vagyonom van…és egyet szeretnék csak kérni…hogy majd meglátogatjuk a szüleimet, így ketten… vagyis megkereshetnénk, hogy egyáltalán élnek-e még… - igen, most kezd visszatérni Jasmine mellett az emberségem, a humanitásom, most lettem egész, a végén még sírni is fogok!
Felmordulok, ahogy vérét finoman inni kezdem…nem akarok sokat, csak egy aprócska kóstolót belőle, csak megízlelni, és fogaimmal jelemet hagyni rajta, hogy ő az enyém!
Eltávolodom tőle finoman, nyakát nyalogatom még pár csepp vér se mehet kárba, majd lassan kihúzódom belőle, és nem tehetek róla, lábai közé hajolok, és nyalogatni kezdem, ez a vére még mesésebb, ártatlanságának édes íze…megint felmordulok, majd nem bírom türtőztetni magamat, és combja belső felébe harapok kissé váratlanul, mégis óvatosan…hisz a végén az ágyon élvezek el, mert bevallom, én még jól bírom, és neki a lehető legtöbb orgazmust akarom okozni, csak utána lehet szó rólam!

- Veled is mesés. Nem hiszem el, hogy ébren vagyok. Ez csak egy álom lehet! – Súgom és nevetve, vidáman megcsókolom. Vele minden szép lett, minden tökéletes. Mintha a világ kerek egésszé állt volna össze néhány óra leforgása alatt.
- Hmm… Izgalmas lett volna, hogy egyszer csak a jóéjt-pusziból csók lesz. És berántalak az ágyba és mohón folytatjuk tovább. Mindezt titokban. – Persze, hogy beindul a fantáziám, és elképzelem, hogy az éj leple alatt, egy jó éjt puszi után az ágyamban köt ki, szeretkezünk egy hatalmasat, majd incselkedünk másnap egymással, feszítve a húrt, szánt szándékkal.
Közben Thony ajkai melleimre tapadnak, én erőtlenül nyögök fel, hiszen ez mesés, leírhatatlan. Ajkai kényeztetésében el tudnék élvezni azonnal.
Lábam beleremeg, erőtlenül nyöszörgök és nyöszörgök…
- Rendben. – Bólintok. Hiszen mi lehetne nekem természetesebb, mint az öröklét Thonyval. – Ha veled maradhatok örökre, akkor történjen bárhogy, én át szeretnék változni. Mindegy mikor. – Tán minél hamarabb, annál jobb. Tán ez is olyasmi, mint a fül kilyukasztása. Jobb, minél fiatalabban.
- Talán jobb minél korábban. Hiszen jó lenne, ha nem lennék nálad idősebb külső alapján. – Mosolyodom el tréfálkozva, de nekem aztán mindegy, csak tényleg jó lenne minél korábban. Nem válogatok, de szerintem Thonynak is az lenne a legjobb, ha még ilyen fiatal maradhatnék az örökkévalóságig.
- Nem hasonlítok rá… A kép alapján legalábbis. Ő szőke volt, én meg elég távol állok a szőke hajszíntől. – Nem nagyon hasonlítok rá. de persze kitudja, hogy ő már hányadik felmenőm lenne. Hiszen vámpír volt, akár több száz évig felmenőleg is lehetek a leszármazottja.
- Baba? – Lepődöm meg.
– Már babát is terveztetek? – Fura, de talán az életpári kapcsolat az oka, hogyha úgy alakulna, hogy valamikor teherbe esnék Antontól… Egy baba tőle… Kifejezetten szerethető gondolat. Igen… Úgy érzem, hogy szeretnék Thonytól babát. Valamikor. Még nem tudom, mikor, de ezt azt hiszem, meg tudjuk beszélni.
- Mármint úgy értem, hogy annyira… Hogy ténylegesen… akár úton is lehetett? – Ez meglep. Valahogy nem reális elképzelés, hogy Thonynak mástól legyen kisbabája. Ezt nem tudom elképzelni. Talán jobb is.
- A bérgyilkos-dolog nem ábrándít ki belőled. Így is szeretlek. De ha szeretnél más elfoglaltságot találni, azt tudnám díjazni, szó se róla. – Csókolom meg szerelmesen. – Az biztonságosabb lenne. Féltelek. – Hiszen az, hogy ki hal meg, nem érdekel. Sokan halkan meg sajnos, nap, mint nap. Nagyon sokan halnak meg és bár szeretném, ha nem így lenne, de sajnos, nem ez a természet rendje. A természet szerint megszületünk, élünk, meghalunk vagy vámpírrá válunk.
- És nagyon szívesen meglátogatnám a szüleidet. – Simogatom meg az arcát.
– Szerintem, holnap kezdjünk el utánuk keresgélni. És meglátogathatjuk őket. Kíváncsi vagyok, hogy kiknek köszönhetlek. – Csókolom meg újra mohó szerelemmel.
Majd iszik belőlem, én csak a gyönyör utószeleként nyöszörgök, újra és újra apró villámcsapások érik testemet, hiszen ahogy adhatok neki magamból, az maga a menny.
Hogy valami lehet Thonyban belőlem is. Egy kis részem, egy apróság belőlem.
- Hmm… - Sóhajtok és nyöszörgök. Majd ahogy nyalogatni kezdi a nyakam, a testemet hirtelen önti el az előbbi mesés, gyönyörű érzés.
Minden átforrósodik és az orgazmus, a gyönyör fut végig rajtam. Mindenem megfeszül, és újra, Thony karjaiban rövid idő alatt másodjára élem át szeretkezésünk egyik csodáját.
Ajkaimba harapok, érzem, túl erősen, hiszen kiserken némi vérem, de tudom, nem vész kárba, hiszen véremmel a szerelmemet táplálhatom.
Közben lejjebb kúszik, ezzel együtt kihúzódik belőlem, és ajkai lábam közé furakodnak és az előbb kicsordogáló kis vért nyalogatja le odaadó szeretettel.
Ez mesés… Leírhatatlan.
- Újra… el fogok menni… de érzem, hogy… máshogy… ez más érzés. – Nem tudom leírni, de mintha szét akarnék robbanni. Ismeretlen érzés, de imádom.
És tudom, hogy finom, mézédes ajkai okozzák ezt a leírhatatlan, megfoghatatlan érzést. Mézédes, selymesen puha ajkai, melyek csókjától elolvadok, melynek szavai megigéznek és melynek kényeztetése az egekig röpít.
Majd fogai combomba hatolnak, amitől újra felnyögök, és az az érzés, az a megmagyarázhatatlan fura érzés átjárja minden egyes porcikámat.
És fura mód úgy élek át egyfajta gyönyört, hogy közben valami kifolyik belőlem…
- Úristen… - Térek ijedten magamhoz azonnal. – Sajnálom, nagyon sajnálom. Nem tudom, mi történt velem. Én nem akartam… Nem akartalak összemaszatolni.

+18

- Nem álom…mert ha az, nem akarok felkelni belőle…- istenem, mond hogy nem álom ez az egész. Olyan szörnyű volt az utóbbi tizenegy év is, és ez a kis barna szépség fényt hozott az életembe, ő az, akiért érdemes élni, hisz nem tagadhatom, hogy az öngyilkosságon gondolkodtam már az utóbbi időben.
- Hmmm…ne is mond, nekem őrülten tetszett volna, ha csak elképzelem nőiességed finom, serdülő vonulatait…azt a bársonyos puhaságot, amit soha senki sem láthatott volna, senki nem érintett volna…remélem tisztában vagy azzal, hogy csak az enyém vagy… - jogot formálok rá, soha senki nem láthatja meztelenül, az orvos is csak és kizárólag nő lehet, férfi nemű emberi lény pillantást se vethet rá. Ha csak belegondolok elönt a féltékenység, a düh, és ki tudnám tekerni minden illetéktelen lény nyakát.
- Majd segítséget kérek a nagynénédtől azért…ha ő s defenzor, már pedig annak kell neki is lennie, ha te az vagy kislány…szóval majd biztos segít, Detti nénéd nagyon jó fej volt, remélem el tudja fogadni ezt a helyzetet és defenzort is vámpírrá tudok tenni. – igen, sok minden még én sem tudok, majd segítség kell, de hát mire valók a rokonok, mintsem segíteni?!
De ahogy elképzelem, hogy vámpír, hogy örökké együtt vagyunk, és nem mellesleg csak szeretkezünk, mondjuk a tengerparton…iszonyat jó érzés, és megnyugtató, hogy magam mellett tudhatom.
- Kicsi lány…ne aggódj, azért még szoknunk kell majd egymást, nem rögtön teszlek vámpírrá…idővel, így is letepertelek, pedig tartóztatnom kellett volna magam…de megnyugodhatsz, egy év talán, és te is olyan leszel mint én…és majd neked is lesz fogad, hogy belém harapj. – duruzsolom füleibe csábítóan, hisz azt imádtam a legjobban a szexben, ha a partner visszaharapott.
- Hát…az ikertestvére azt hiszem nem volt szőke…de mivel ez több száz évre visszamenőleg van…szóval változhattak a dolgok… - még a végén kiderül, hogy Meredith ikertestvére is defenzor volt, így érhető lenne az is, miért nem lett vámpír.
- Meredith azt hitte, hogy beléd szerettem, mármint hogy baba vagy, először nem gondolta, hogy mint nőt szerettelek meg, így megpróbáltunk családot alapítani…a nagynénéidnek is akartunk segíteni…Meredith azt tervezte, ha két gyerekünk lesz, egyiket ők kaphatnának…de nem jött össze a baba… - bevallom, én aztán nem bánom, hisz csak Jasmine-től akarok majd sok-sok gyereket, nagycsaládot, de hát előttünk az öröklét!
- Nem tudom…a halála előtt eléggé voltak gondjaik…lehet, hogy éreztem a serdülésedet, és az megbolondított… - incselkedve súgom fülébe a szavakat, hisz eléggé összekapcsolódtunk, talán pontosan megéreztem mikor kezdett nőiesedni, ami aztán beindítja a férfi embert!
- Lehet megint színészkedek majd, azt szerettem…- vallom be kisfiúsan, szinte pironkodva, mintha szégyellnem kéne, de én szerettem színész lenni!
- Te túl tökéletes vagy nekem kicsi lány…de előbb a te felmenőiddel kell megbeszélnünk mindent. – azért én úriember vagyok, csak úgy nem rángatom el, és a nagynénéi rendes emberek, túl rendesek is, velük mindenképp tartani kell a kapcsolatot!
Felmordulok, ahogy megcsap mennyei vérének illata, és ajkait azonnal lágy csókkal hintem be, egyúttal lenyalva róla a kiserkenő vért.
- Vigyázz kicsi lány…minden cseppért kár! – mondom neki érzékien, majd lábai közé vetem magam, és ha beteges, ha nem, szüzességének ékes bizonyítékát nyalom le róla.
megint morgok egyet…hisz az orgazmusa az nekem is gyönyör, és ahogy illata Megcsap…élvezetének mesés nyári illata, pontosabban olyan illat, mint amikor a nyarat felváltja az ősz, intenzív, mégis sejtelmes, és nyelvem finoman szánt végig combján, lenyalva élvezet nedvét.
- Gyönyörű vagy…nyugodj meg…és az illatod…mennyei…az ízedről nem is beszélve… - mondom neki lágyan, csábító hangon, lábai közül felpillantva rá.

- Vagy ha álom, csak te kelts fel belőle! – Beáldoznám Thonyért a valóságot bármikor. Ha kell, alszom, míg élek, csak őt láthassam. Érte semmi sem kár. Egy kis valóság Thonyért? Bármikor.
- Édesem, Szerelmem! A tied vagyok. Csak a tied. – Súgom fülig szerelmesen, mosolyogva. – És így sem látott soha senki ruhátlanul, pláne meztelenül. A szüleimet leszámítva, de ők azt hiszem ilyen téren, nem számítanak. – Igen, ez burkolt utalás arra, hogy nem, nem voltam sosem nőgyógyászánál, lévén semmi panaszom nem volt, nem éltem nemi életet és egyébként sem vágytam arra, hogy egy idegen matasson ott alul.
És ha átváltozhatok vámpírrá, meg is úszhatom ezt a mizériát. Nem kell orvoshoz mennem, hiszen nem leszek élő, így nem lehetek beteg.
És ez jó. Bár nem ez a legjobb. Hanem hogy soha nem kell elválnom Thonytól. Örökké vele lehetek, míg világ a világ.
- Szerintem, Detty néni kompromisszumkész. És ha deffenzor, akkor meg fog érteni minket. Meg kell értenie, mert én nem akarok elválni tőled. Senki kedvéért sem. – Thonyval akarok maradni. Nem szeretnék tőle elszakadni és ezt Detty néniéknek meg kell érteniük. Hiszen szeretnek és annak a boldogsága számít, akit szeretünk.
Én is elengedném Detty nénit, ha megtalálná az életpárját. Aki talán Ed bácsi neki.
- Vámpír leszek… és beléd haraphatok… Hmm… Már alig várom, hogy harapdálhassalak, és ezzel okozzak majd neked örömöt. – Súgom a fülébe érzékien, szexisen. Hiszen biztos tetszene neki a dolog, ahogy a nyakába harapdálok, fogaimmal karcolgatom nyakának finom, selymes bőrét.
- Értem. Nem a babaságomnak szólt a szeretet, hanem a személyemnek. – Mosolyodom el. – De nagyon kedves gesztus és gondolat volt tőletek. Detty néni, tudod, sokáig a hivatásának élt. És mikor el kezdtek próbálkozni, hát már sok idejük nem volt, hiszen ők sem fiatalodnak, és az istenért nem jött nekik a baba. Így mikor a szüleim meghaltak, ők voltak az elsők, akik felajánlották, hogy maradjak Ők nagyon jó emberek. - Hálás vagyok Detty néniéknek, de Anton az életpárom és ez mindent felülír. Nekem mellette a helyem, ez tény és megkérdőjelezhetetlen.
- Nem kizárt, hogy az én hormonjaim rád is hatottak… - Súgom… na jó, szinte nyöszörgöm a szavakat, hiszen levesz a lábamról, és ahogy a fülembe súgja incselkedve a szavakat, a torkomban lévő gombóc csak nagyobb lesz és mindenem remegni kezd újra.
- Remek! Az nagyon jó lenne! És színházban szeretnéd vagy majd filmekben? – Mosolyodom el lelkesen, hiszen ha szeretne színészkedni, az nagyon jó. Önmagában véve a színjátszás jó dolog, és ha ez az, amit élvezne, amit szeretne, én maximálisan támogatom, és Anton mellett állok.
- Csak szeretlek… Fontos vagy nekem. És általad a családod is. Szeretném, ha tarthatnánk velük a kapcsolatot. Biztos, neked is jól esne néha látni néhány rokont, esetleg a szüleidet. Mert nagyon meg kell őket becsülni. Addig, amíg vannak. – Tudom jól, hiszen nekem már nincsenek. Nagyon hiányoznak, és szívesen visszahoznám őket, ha lenne rá lehetőség.
De eddig jutok gondolataimban, hiszen Thony lenyalogatja az ajkaimon kiserkenő vért, amibe belenyögök. Hiszen ez mesés, isteni.
Nyelve puhasága, ahogy ajkaimat kényezteti, egyszerűen elveszi az eszemet!
Forró csókjaitól legszívesebben újra és újra átadnám magam a gyönyörnek, de az olyan öntudatlan, és nekem éreznem kell, tudnom kell, hogy Thony velem van.
Majd hirtelen váltásként elkezdi nyalogatni lábaim nedves közét. A kifolydogáló kis vért nyalogatja le rólam, mely ártatlanságom elvesztését bizonyítja.
Ártatlanságomét, melyet Thonynak adtam, önszántamból, szerelemből, odaadással és boldogan. Thony közben pedig lábaimat nyalogatja, hiszen összekentem őt, magam… és nem is értem, mivel.
De búgó, igéző hangján vigasztal meg, így megnyugszom, ha ő mondja, hogy minden rendben, akkor úgy is van. És átadom magam annak a könnyed, szerelmes érzésnek, amit puha nyelvének finom érintése okoz.
- Hmmm… Most igyekszem majd nem összekenni téged… - Sóhajtom elgyengülten, hiszen ajkainak mesés játéka levesz a lábamról.

- Nem álom…bár bevallom, te valóságnak is túl gyönyörű vagy…de álomnak is túl szép…csodálatos vagy. – vallom be, nem vagyok a szavak embere, pontosabban csak azt tudtam elsajátítani, amit színészkedés alatt megtanultam. De nem vagyok egy költő, na!
- Végük van azoknak, akik szemet vetnek rád… - igen, ez az intenzív birtoklási vágy nem volt meg Meredith-vel kapcsolatban, de még az ő irányából sem, az is lehet nem is halt meg, csak elengedett, és éli a kis életét valaki mással…nem hat meg a dolog, Jasmine-en túl nem látok, senki sem kerülhet a helyébe!
- Detty nénéd nagyon rendes asszony, de bölcs is…hallgatnunk kell majd a tanácsaira, aztán nem betartani őket… - nevetek egyet jóízűen, istenem, ez a kis szépség megnevettet a puszta lényével!
- A lehető legnagyobb örömet fogod okozni, hisz tudod a harapás még az orgazmusnál is sokkal jobb… - súgom a fülébe, de ez az igazság, ha csak harapdálnánk egymást, nem is tudom…már a gondolata is, hogy egyszer harapdálni fog ő is, orgazmatikus!
- Micsoda?! Meghaltak a szüleid?! Sajnálom kincsem, ezt nem tudtam…részvétem értük…minden este imádkozok majd feléjük, hogy megköszönjelek…bár nem vagyok vallásos, de hálás vagyok nekik, hogy nekem adtak a világra. – nem tudtam, hogy meghaltak, komolyan nem!
- Az illatod őrjített meg így is…ahogy a kocsiban olyan közel kerültünk egymáshoz, mint a legvadabb drog, és nincs tőle menekvés, nem lehet leszokni, azonnal többet akartam mohón, ezért csókoltalak meg.. – és gyakorlatilag ezért állt fel azonnal, reagálok rá, a belőle áradó tűzre.
- Színházban…mindig is színházban játszottam, szerettem csinálni…remélem neked is tetszeni fog. – mondom örömmel, mint egy kisgyerek, aki otthon dicsekszik a szülőknek.
- Nem láttam őket mióta vámpír lettem… - vallom be megszégyenülten.
- Engedd csak el magad nyugodtan…így még intenzívebben érezlek, és nekem ez tetszik…- azzal felülök, és felhúzom az ölembe, finoman, óvatosan átkarolva őt, és ismét beléhatolok.
- Érzed, hogy mennyire élvezem az illatodat, hogy ilyen nedves vagy…az ízed pedig mesés, mind a véredé, mint az élvezetedé… - markolom meg a fenekét, és lassan irányítva őt, fel és le, mozogni kezdek benne, miközben csak sóhajtozom, és nyakát csókolgatom, a vállát nyalogatom. De nem, több vért nem vehetek tőle…tombol bennem a vadállat, de most le kell higgadnia, majd ha vámpír lesz, rosszalkodunk bőven, harapdáljunk egymást oda-vissza.

- Hát még te! Nem tudom elhinni, hogy azoknak a szemeknek, amikkel mindig is álmodtam, amelyekre mindig is gondoltam, ilyen fantasztikus emberhez tartoznak! – Féltem is, hogy csak valami álom, netán emlék, de az emlékeimben élő szemekhez nem ilyen kedves, szerethető, imádnivaló férfihez tartoznak, hanem esetleg valaki olyanhoz, aki ilyen tökéletes. Hihetetlenül tökéletes.
- Az azt hiszem, közös erővel menni fog. Hogy meghallgassuk, de ne vegyük figyelembe. Elvégre most mi leszünk a fiatalok, akik lázadnak. – Nevetem el magam, hiszen boldog vagyok vele, és ha majd módszeresen megszedjük a szabályokat, lázadók leszünk ám.
- Alig várom, hogy mihamarabb megharaphassalak majd és ilyen örömet okozhassak neked! – Súgom a fülébe és tényleg nagyon várom már, hogy ő is átélje azt, amit egyelőre csak ő tud nekem nyújtani. De kamatostul adom vissza az élvezeteket, az biztos!
- Köszönöm Szerelmem. Nagyon aranyos tőled. – Csókolom meg finoman, bársonyos ajkainak érintésébe valósággal beleborzongok.
– Elütötte őket egy autó. Állítólag nem is tudtak meg megijedni sem, mert minden olyan gyorsan történt. – Anton az első, akinek a szüleim haláláról beszélek. Vele minden olyan könnyű. Antonnnal semmi sem fáj. Ha vele vagyok, el tudom fogadni, hogy a szüleim jobb létre szenderültek.
- Szerintem, én azért ijedtem meg, annak ellenére, hogy vonzottál őrült módon, mert ugye… defenzor vagyok, vagy mi. És ha jól következtetek, akkor az azt takarja, hogy tudok azokkal a virágokkal, és a tollpihékkel bűvészkedni. – És közben az ujjaimmal mozgatva finoman irányítgatom a tollpihéket, így cirógatva a pihékkel az arcát.
- De mikor megcsókoltál, hidd el, őrülten akartalak már akkor is! Mikor elfutottam, elsírtam magam, mert rájöttem, hogy tévedtem, hogy akarlak. Most és örökké. – Soha nem akartam elengedni se, mindig kívántam eszeveszett módon.
- Nagyon kíváncsi vagyok már rád! De arra készülj fel, hogy az összes előadásodon ott leszek majd! Méghozzá az első sorban! – Nevetek, hiszen alig várom már, hogy a színpadon lássam. Hiszen látom, hogy örülne, ha színpadra léphetne és én örülnék, ha láthatnám.
- Semmi baj, majd most megkeressük őket. Emiatt ne keseregj. – Simogatom meg az arcát. – Nincs lehetetlen. Megtaláljuk a szüleidet! – Csókolom meg szerelmesen, finoman. Csókjába pedig fel is sóhajtok. Olyan finom!
Majd ölébe húz, ismét belém hatol, amitől elgyengülten nyögök fel. Istenem, ez az érzés! Ahogy kitölt, ahogy a részemmé válik, ahogy a testem részévé válik, leírhatatlan.
Majd irányítani kezd és én hallgatok rá, követem mozdulatait, föl és le, mélyebben és kevésbé mélyen magamba fogadva őt. Az érzéstől pedig fel-felnyögök, hiszen minden mozdulat újabb és újabb élvezeteket tartogat mind kettőnk számára.
Halkan, elgyengülve nyöszörgök, de mégis bőven marad bennem annyi erő, hogy mozogjak, hogy mozdulataimmal újabb gyönyöröket okozhassak elsősorban Thoynak.
- Érzem, Szerelmem. És ugye érzed, hogy én mennyire szeretlek és kívánlak? Hogy te vagy az én mindenem? – Súgom, hiszen a hangom is elakad Thonytól. Olyan álomszerű, hogy ő létezik.

- Ha majd jobban megismersz, lehet nem tartasz fantasztikusnak. – jegyzem meg egy pimasz mosollyal, bár ha tényleg igazi életpárom, és hát Jasmine egészen biztosan az, érzem, nélküle meghalnék, és ezt nem drámázom túl vagy ilyesmi, akkor elfogad minden hibámmal együtt, ahogy őt is teljes mértékben elfogadom, legyen bármilyen, de ő egyszerűen tökéletes, semmi hibája nincs.
- A fiatal enyhe túlzás az én ötven évemmel, kicsi lány… - mondtam viccesen, és megcirógattam az arcát, majd közelebb hajoltam, és orrainkat összeérintve, piszéztem vele. Gyermeki dolog tudom, de én anyuval imádtam ezt csinálni, mikor kis kölyök voltam, kis suhanc, egyszerűen ez nagyon egy bensőséges dolog volt, a mi kis titkos köszöntésünk, remélem Jasmine-nek is tetszeni fog, hogy így vele is egy titkos kis üdvözlés lehet.
- Ráérünk kicsi lány…de remélem édes kis apró, hegyes fogaid lesznek, és majd a finom harapdálástól eljutunk a vad szenvedélyes harapásig. - suttogom fülébe, melyet játékosan meg is harapdálok, komolyan, imádok harapdálni, ez eddig sose volt ilyen élvezet, még Merediht-vel se műveltük.
- Nem tudtam, sajnálom…pedig megismertem volna őket, mert csak a nagynénédet ismerem, meg a párját… - nem merem megkérdezni mikor történt, és mi van, ha én is éreztem?! Hisz elvileg éreznem kellett, eleve elrendeltetett életpárok vagyunk.
- Elvileg az ellenségem vagy, vagyis te irtod a fajtámat…de nekem igazából semmi bajom a boszorkányokkal, megvagyok velük, léteznek, én is létezem, ez így van rendjén… - de komolyan, a természet rendje vagy ilyesmi, és a sors fintora, hogy mi most egymásba szerettünk.
- De mellesleg tetszik, ahogy ezeket csinálod…a kocsiban is észrevettem a virágocskákat…és bevallom, nagyon szexi. – duruzsolom a fülébe.
- Nem szabadultál volna tőlem…érezhetted is…ha nem te jössz vissza, én megyek utánad, ennyire egyszerű, ezen én nem problémázom. – hisz az enyém, nekem teremtetett, akkor nem hagyom csak úgy elfutni.
- Mindenképpen…a feleségemnek ott kell lennie minden előadáson, a díszpáholyban!
- Hidd el, a vámpír orrommal még többet is érzek, mint amit el tudsz képzelni… - súgom a fülébe, és érzem nem kell sok hátra, hogy lassan elmenjek, de talán ezzel még óvatosan kéne, hisz nem vagyok tisztában azzal, hogy embert teherbe ejthetek-e, de elvileg szerintem az igazi életpárodat bármikor, bármilyen formában, és azért én még ki akarom élvezni vele az életet, most már megtaláltam, az örök élet előttünk lesz családot alapítani.

- Olyan nem lehet! Csak az, hogy megismerlek és még fantasztikusabbnak foglak tartani! – Ami nem tudom, hogy lesz kivitelezhető, hiszen ha lehet ilyet mondani, nekem ő tökéletes. Úgy, ahogy van. Külsőre és belsőre egyaránt.
Hatalmas szíve van, szeret, tisztel és vigyáz rám, és benne megvan valami… Valami megfoghatatlan, amitől ő nekem az összes férfi közül a legtöbb, a legjobb. Talán az, hogy eleve neki lettem szánva, és így nem véletlen, hogy ennyire tökéletesnek érezzük egymást.
És lehet, hogy más szerint ez nyálas, vagy csöpögős, de ha valaki így érzi, az nem találta meg az életpárját és nem tudja átélni azt a rajongást, amit az egymásra találás öröme és ez a kötelék okoz.
- Áh, egész jól tartod magad, Szerelmem! – Viccelődöm, de én is elnevetem magam. Antonnal minden olyan könnyű! Közben piszézünk egyet, ami nálam azt takarja, hogy nagyon gyengéden összesimogatjuk orrunk hegyét.
- Imádok piszézni veled. Megtartjuk szokásként? – Kérem mosolyogva. Hiszen ez valami közös, titkos dolog is lehetne, mondjuk egy titkos köszönés. Olyasmi, amit csak mi ketten értünk. Egy teljesen bizalmas dolog.
- Szeretnék melletted örökké fiatal maradni. Vagy annyi idős, amennyi még neked jó. – Nem vagyok én Bella Swan, hogy a korom miatt aggódjak, lehetek Antonnál is idősebb, csak neki jó legyen. Lévén ő változtat majd át engem, szóval az ő „mancsában” a döntés, hogy mikor akarja megtenni. Én pedig tiszteletben tartom az ő döntését.
- Tudod, két hónapja történt. Eddig otthon voltam, Németországban. Elrendeztem a dolgokat, kérvényeztem a felvételemet az itteni egyetemre, letelepedési engedélyt kértem Romániába. A müncheni házunkat bérbe adtam, mivel nem terveztem vissza menni. Ahol meg laktunk, Berlinben, azt pedig lezártam. Szóval mozgalmas két hónapom volt. De így legalább nem zuhantam magamba. – Magyarázom. Hiszen volt mivel elfoglalnom magam. És ez sokat segített.
- És persze elkezdtem románul és magyarul tanulni, lévén ezen a környéken többnyire így beszélnek. Bár a magyarral nem volt gond… A nénémék tanítgattak magyarul, meg ugye Németország és Magyarország szoros kapcsolatot ápol, így tizennyolc év alatt egész tűrhetőre tornáztam fel a magyar nyelvtudásom. Ha gondolod, majd tanigatlak. – Szívesen tenném. Bármire. Szeretnék Antonnak minél többet adni, bár kicsit nehéz lesz harminckét év előnnyel.
- Soha nem tudnálak bántani. És annak se látnám értelmét, hogy bárkit bántsak, mert mondjuk defenzornak született, vagy valami okból vámpír lett. Gondolom, nem mindenki teljes önszántából lesz vámpír. Ahogy én se dönthettem róla, hogy minek születek. De ha már így születtem, hát miért ne használjam arra, hogy neked örömet szerezzek, vagy gyönyörködtesselek azzal, hogy virágzásnak indítok egy rózsát… - Nekem a legfontosabb Thony és az erőmet is arra szeretném használni, hogy őt boldoggá tegyem. Például virágba borítok egy egész kertet, hogy lássa a szépségét. Majd ahogy a fülembe duruzsol, felsóhajtok. Imádom!
- Ígérem, sokat fogok akkor virágoztatni neked, Édesem! – Mondom, én, ha kell egy rétet borítok virágba, csak Thony-t boldogabbá tegyem.
- Visszajöttem volna. Ahogy elindultam, meg akartam már rögtön fordulni. Amikor elkaptál, akkortájt akartam megállni és visszafordulni. Visszarohantam volna hozzád. Ha kell, kiabáltam volna, hogy biztosan megtalálj! – Súgom arcát simogatva. Olyan puha, finom a bőre. Legszívesebben örökké csak csókolnám, és csókolnám.
Majd ahogy a feleségének nevez, elmosolyodom és elkerekedik a szemem. Hiszen… ez komoly? Tényleg? Hogy én, mint Thony felesége? Persze, hogy!
De ez komoly? Biztos komolyan képzeli el? Hiszen én szeretném, én lennék a legeslegboldogabb feleség a világon és a legeslegboldogabb férjjé tenném Antont!
- Én, mint feleséged? Komolyan? – Kérdezem meg, hogy tényleg el tud-e képzelni, mint Mrs. Sawyert.
- Mi mindent érzel, szép Szerelmem? – Kérdezem incselkedve, majd megcsókolom. Úgy, hogy szinte falom ajkait, azokat mesésen finom ajkakat és érzem, olyan közel már a gyönyör!

- A rajongásig szeretsz majd engem… - jegyzem meg, hisz elvileg ez így van, szinte függővé válsz a másiktól, nem tudsz betelni vele, csak őt látod mindenhol, és ha külön vagytok, beleőrülsz a magányba, hogy az egyik feled hiányzik.
Elnevetem magam, majd a piszézés, istenem…és akkor azt mondja legyen ilyen szokásunk?! Naná, hogy…imádok piszézni, gyermeteg dolog, nem valami férfias, de egy rettentő bensőséges kapcsolatot feltételez, így bólintok is, és még egyszer megcirógatom orrommal az övét.
- Mindenképpen utána járunk lehet-e belőled vámpír…meg szerintem várhatunk még vele…én huszonhét évesen lettem vámpír…szóval nagyon fiatal is vagy még hozzám…megrontalak kicsi lány… - viccelődöm vele, bár mennyi idős is lehet, tizen valamennyi lehet, épp csak húszhoz közel…hmmm
- Bár tudtam volna, vagy hamarabb találkozunk…ott lehettem volna, segítettem volna a nehéz időkben, melletted lettem volna… - ott kellett volna lennem vele, vigasztalnom valahogyan, vagy legalábbis szorosan a karjaimba tartani, letörölni a könnyeit, és átvenni fájdalmát, együtt érezni vele…
- Szeretnél tanítgatni?! – az én agyam rögtön elszabadul, nem tehetek róla, ki vagyok rá éhezve, nem tudok parancsolni a testemnek, kívánom őt minden egyes percben csak jobban és jobban, mint valaha. De ahogy elképzelem, ahogy tanít, és befenyít, ha nem tudok valamit jól…és főleg, ha megjutalmaz…
- Azért remélem azzal tisztában vagy, hogy a defenzor dolgot majd szépen tovább tanulod, hogy fejlődj… - hisz egy defenzornak tanulnia kell, nem csak vámpír ölő varázsigék vannak, tanulhat rengeteg mást is, és nem akarom, hogy az legyen én hátráltatom, én büszke vagyok arra, hogy defenzor, és tud virág szirmokat reptetni, meg pillangókat csinálni.
- Türelmetlen típus vagyok, és akaratos…nem bírtam várni, és kellettél nekem… - dorombolom a fülébe.
- Mégis mit gondoltál?! Persze az életpár dolog sokkal erősebb kötelék ennél, de így nem hívhatlak emberek közt, mert bevallom azért bénán hangzik, szóval magyarra lefordítva, a feleségem vagy, és leszel…ahogy azt a hagyomány kívánja, templomba, ha szeretnéd, a legvarázslatosabb fehér ruhában, amely selymes bőrödet borítja be. De előtte szerzünk egy gyűrűt…a legszebbet, amely női ujjon lehet.
- Érzem az illatod, hogy milyen intenzív, ahogy a véred hevesebben pumpál, és a bőröd hőt áraszt magából…és ez a tavaszi zápor illata, ami belőled árad…el tudnék élvezni tőle…de kicsim, talán nem kéne egy babát kockáztatnunk, bár…- és a levegőbe szagolok hosszan, és mélyen. – Nem vagy termékeny időszakban.

- Már most a rajongásig szeretlek! – Mosolyodom el és összepiszézzük orrunkat, erre halkan felkuncogok. Imádom. Ez olyan bensőséges és intim mozzanat! Az eszkimók ugyanezt a kis gusztust, mint puszit használják.
- Szerelmem! Tizennyolc éves vagyok, szóval azért időnk van. De a döntés a te kezedben van. Hiszen te fogsz átváltoztatni. – Simogatom gyengén és finoman az arcát, selymes bőrének érintésére pedig fel kell sóhajtanom.
- Szomorú időszak volt. De veled együtt jött a boldogság. És sajnálom, hogy nem ismerhetted meg őket, mert ők imádtak volna téged. – Csókolom meg.
– Fiúk helyett lettél volna a fiúk. – Mosolyodom el. Hiszen anya csak ilyen volt. Egy tyúkanyó, és biztos Antont is imádta volna, és hozta volna neki a sütiket meg különféle finomságokat. Attól függetlenül, hogy vámpír és nem hiszem, hogy túl sok emberi ételt fogyasztana. De az biztos, hogy készített volna neki sajátkészítésű süteményt.
- Naná! De jól látom, hogy beindult a fantáziád a tanulással kapcsolatban, Szerelmem? – Súgom a fülébe huncutul, kicsit kuncogva.
Hiszen olyan boldog vagyok, szinte a föld felett lebegek. És ha huncut dolgokról van szó, hogy Anton elengedi a fantáziáját, én benne vagyok. Bennem is van azért természetes szexuális kíváncsiság, amit Antonnal szeretnék majd csillapítani. Csak vele és soha, de soha senki mással.
- Persze. Ha lehet, szívesen tanulnám még… De ugye majd kikérdezel a defenzor-házifeladatból? – Incselkedem, hiszen ha már a tanításnál járunk… elég izgalmasan hangzik… Kikérdez… és ha ügyes vagyok, különleges jutalmat kapok, nem piros pontot, hanem mondjuk egy szenvedélyes csókot.
- Ez most egészen úgy hangzott, mint egy leánykérés… - Mondom pironkodva, de azt hiszem nem kérdés, hogy mi lenne a válaszom életem szerelmének.
Majd elnevetem magam, ahogy a levegőbe szimatolva közli, hogy éppen nem vagyok termékeny időszakban.
- Azt is fogod érezni, ha közelítek felé? Hiszen nem csak akkor, hanem előtte és utána is kell vigyázni egy picit. – Hiszen a spermák képesek két-három napig is megvárni a petesejtet, amit meg ugye egy napig lehet megtermékenyíteni.
- Viszont szuper, hogy ilyen a szimatod! – Csókolom meg mohó szenvedéllyel és nyelvem lágyan furakszik szájába, hogy szerelmesen táncba tudja csábítani az ő nyelvét.

- Én is megőrülök érted, csak körülötted forognak a gondolataim, semmi másra nem tudok gondolni, úgy érzem levegőt se tudnék nélküled venni. - igazi életpár, hisz ilyet nem érzel mindig, akárkivel, ez egy különleges kapcsolat, amikor valakit ennyire akarsz, amikor valaki nélkül ennyire nem tudsz létezni, és én nem tudok nélküle létezni.
- Várjunk még egy kicsit...élvezzük az életet, és majd két-három év múlva, átváltoztatlak, ígérem, ha meg elfelejtem, szólj csak rám...bevallom, nem tudom hogy megy ez az egész...és félnélek megölni, de majd megoldjuk...mindenre van megoldás, és úgyis vámpír lesz belőled, örökké élünk majd... - hát igen, a halál dolog kicsit kemény lesz, megölni őt nem lesz egy könnyű feladat, de majd kitalálunk valamit, csak biztos tudnom kell, hogy jól csinálom a dolgomat, és ha meg is hal, fel fog éledni a karjaimba, vámpírként, és örökké él majd velem. Talán a nagynénje is tud majd segíteni, tudok pár dolog, és még jobban utána járhatok, de nem lesz könnyű feladat.
- Igyekszem majd neked örömet okozni, családot teremteni neked, akikre számíthatsz...ha megtaláljuk a szüleimet, akkor szerintem ők is imádni fognak...hogy egy ilyen apróság megszédített egy ilyen nagy mackót. - biztos, hogy élnek még, élniük kell, és szeretni fogják Jasmine-t és talán ide is költöznek Erdélybe, élhetünk majd egy helyen.
- Naná, hogy beindult, mit vártál...mióta Meredith meghalt, azóta egy éjszakás kalandjaim voltak csak, érzelem nélküli kefélések csak...szóval az életem szerelmével elég sok szerepjátékot ki akarok próbálni...nagyon, nagyon sok mindent! - mondom huncutul, és arra, hogy én tanítom-e, kikérdezem-e, csak pimaszul mosolygok egyet, hoyg naná!
- Majd lesz szebb is, ígérem...de veheted leánykérésnek...de remélem kedvező választ kapok tőled...
- Nyugi...pontosan érzem az illatodon a változásokat, azt is ha termékeny vagy, azt is, ha felizgulsz, és azt is, ha a csúcs szélén táncolsz... - duruzsolom a fülébe.

- Elhiszed, ha azt mondom, nem tudnék nélküled létezni? Egyszerűen meghalnék… te vagy az életem értelme, és a te létezésed az életem feltétele. – Mindig túlkomplikáltam a dolgokat, de okos az én Anton-om, meg fog érteni. Tudom. Ő megértene, fogalmazzak bárhogy!
- Rendben. És ha elfelejted, szólok. Azért az örökéletre veled igényt tartok. Nem érem be pár tíz évvel. Örökké szükségem van rád. És még a halál sem választhat el minket. – De ha neki kell megölnie… Az hogy fog menni? Ez nehéz kérdés, tudom. Hiszen bíznia kell magában és a vámpírságban ahhoz, hogy azt, akit a legjobban szeret, megölje, bízva a feltámadásában.
- Detty néni biztos fog segíteni. Meg fog érteni minket és hozzá fog járulni a halálomhoz, majd a kellő időben. Talán még valami kíméletesebb megoldást is tudna találni a halálomra. – Vetem fel. Hiszen lehet, hogy ismer valami keveréket, amitől felgyorsul az átváltozás, bár lehet, hogy az egy egész rövid folyamat, de a gyors és fájdalommentes halál kifejezetten vonzó.
És azért meghalni, hogy örökké Antonnal legyek, nekem gond nélkül megéri.
- El sem hiszed, hogy ez nekem milyen jól esik. Hogy ennyire szeretsz és féltesz… és vigyázol rám. Alig várom, hogy megismerjem a családodat. Anyukádéknak pedig külön hálás vagyok. Az ő szeretetüknek hála létezhetsz te. És nem tudom, hogy köszönhetném meg ezt nekik. De majd megpróbálom. – Anton szüleinek örökké hálával és tisztelettel fogok tartozni. Hiszen az ő gyermekük az én létem értelme. Imádom Antont és külön köszönettel tartozom Meredith-nek, hogy átváltoztatta.
- Huh… Fura elképzelni téged más lányokkal… - Na jó, kifejezetten fájó gondolat.
– De természetes, hogy voltál előttem és Meredith után másokkal… Hiszen neked is vannak vágyaid, vagy ha szabad ilyen kifejezéssel élnem, hiszen ahogy te fogalmaztál, érzelem nélküli kefélések voltak… akkor mondanám úgyis, hogy szükségleteid neked is vannak. Amiket normális módon kielégítettél, lévén nem volt éppen senkid. – Miért magyarázom túl?
Azon kívül, hogy persze, fáj, nagyon is, de valamilyen szinten meg jó, ha ezt kibeszéljük, mert talán akkor a kellemetlen, fájó érzés múlik, vagy csökken. De… Nincs de… Midig túlmagyarázol mindent, hogyha fáj valami.
De a következő mondata mindent feledtet. Zavarba jövök, elpirulok, elnevetem magam, de szinte nem is merem felfogni, amit mond.
- Szóval… ez… ez … akkor… - Úristen! Naná, hogy igen… - Nem viccelsz? – Komolyan nem tréfa? Mert én imádom, hozzámegyek, érte élek, de ez komoly? Nem álom? Biztos? Nem vicc? Nem hülyéskedik? Nem tréfálkozik?
De közben széles vigyorral az arcomon nézek rá és várom a választ, mert ha nem viccel, akkor én olyan igent mondok, hogy az már enyhén kiabálásnak fog hatni. Bár akkor nem igent mondok, hanem igent kiabálok, de az ember lánya zavarában és örömében képes ilyesmire.
Főleg ha az az igazi nagybetűs Ő találja meg és megkéri a kezét, hát ki mondhatna erre nemet? Én aztán nem. Mármint igen. Úgy értem, természetes, hogy hozzámennék, hiszen imádom. Csak kérjen meg. És ha ez nem vicc, akkor komoly és akkor jézusom, menyasszony vagyok! Az én szép Szerelmem menyasszonya.
-Oh… - Nyögök fel. – És most mit érzel, szép Szerelmem? – Azt biztosan, hogy azon nyomban elélvezek, hiszen nagyon közel járok hozzá, tán csak pillanatok vannak hátra, hiszen szavai, duruzsolása nagyon közel sodort a gyönyörhöz. Uh… Hmmm….

- Elhiszem, hisz ugyanezt érzem én is…az életpárom vagy, ez a teljesen normális érzés esetünkbe. – és igen, ez az extázis, valahogy ez mindig hiányzott Meredith-vel kapcsolatban, nem volt meg az a szikra, az a vad szenvedély. Szerelem volt persze, de ő volt az első szerelmem, akit úgy igazán imádtam, akibe beleestem. Nem voltam kamasz srác, voltam már nővel, ismertem a testüket, de az életbe leginkább Meredith vezetett be. De szerintem az ember mikor megtalálja az igaz szerelmet, a nagybetűs nőt, előtte talál valakit, akit szeret, akibe szerelmes, mintegy nem is tudom, előszoba…de ez durva kifejezés, de akkor is kell valamihez viszonyítani, hisz honnan tudod kit szeretsz a legeslegjobban, ha még sose szerettél senkit?!
- Héj kicsi lány…nekem is örök életre kellesz ám, nem futó kaland vagy…szóval ne is ácsingózzál senki másra, mert végük lesz, nemes egyszerűséggel… - vonok vállat, hisz mint már említettem, csak pillantson rá bárki, végük van!
- Az jó lenne…félek megölni téged, ezért is akarok utána járni, meg hátha Detty nénéd tud valamit, bármit ami segíthet…tudod, ha csak teljesen biztosak leszünk abban, hogy minden simán megy, akkor megyek bele a dologba…vámpírrá tudlak tenni, abban nem kételkedem, de ez a halál dolog…bár ne kéne… - féltem, rettentően, hisz megtaláltam, akkor ne kelljen már elveszítenem, vagy ölje meg más, bár azt meg én ölöm meg…valahogy menni fog!
- Miért ne féltenélek?! Az életpárom vagy, az enyém vagy, sose eresztelek el…és a szüleim imádni fognak, te is imádni fogod őket, jó fejek…az is lehet ideköltöznek majd a városba, és ellátogathatunk hozzájuk majd hétvégi ebédekre… - hiányzik, most ahogy úgymond visszajönnek az érzéseim, mert eddig mintha nem is lettek volna, hiányoznak anyuék.
- Féltékeny vagy?! Ez tetszik…de ha megnyugtat, nem emlékszem egyre sem, a nevükre, a kinézetökre, és arra sem, hogy mit tettünk és az jó volt-e. – hát ez az igazság.
- De…viccelek…de csak, mert nincs nálam gyűrű, és nem térdelek, pedig úgy kéne, szóval nem valami hivatalos, de szóval mi a válaszod…bár tudom nagyon korai…szóval megértem a nemet is! – de az enyém, és ha nem mond igent, belehalok!
- Hmm…érzem, hogy mindjárt elélvezel…ha vámpír leszel, te is ugyanezt érzed majd rajtam…

- Olyan heves érzés, mégis olyan jó. Ha szabad élnem a kifejezéssel… Szeretlek szeretni. Ennél békésebb és boldogabb érzést sosem éltem még át. - Nem voltam még szerelmes, Anton az első és egyetlen szerelmem, így nekem minden új, de rá számíthatok és egy valamit bizonyosan tudok: Csak Anton kell nekem, vele szeretnék családot alapítani, hozzá szeretnék menni, vele képzelem el a további életemet. Másról szó sem lehet.
- Nekem csak te kellesz. Másra ránézni sem tudok! Te vagy nekem az egyetlen, és örökké az első és egyetlen maradsz az életemben. Más férfi, akit szerethetek, az maximum a kisbabánk lehet majd, ha kisfiúnk lesz. – Mert lehet, hogy majd lányaink lesznek. De a szívemben csak Antonnak van hely és majd a gyerekeinknek.
De az még nem most lesz, hiszen előttünk az örökkévalóság. Így egyelőre Antoné a főszerep és az ő helyét senki, tán csúnyán hangzik, de a gyerekeink sem ingathatják meg. Minden körülmények között ő az első, soha senki más.
- Nézd… mást nem, jön a romantikus verzió… iszok valami mérget, ami fájdalom nélkül öl meg. Csak gondolom, nem mindegy mit iszom. Hiszen előfordulhat, hogy valamelyik méreg gátolja az átváltozást… Gondolom… vagyis feltételezem. Lehet, hogy nincs így. Nem tudom, az az igazság. – Én sosem foglalkoztam eddig a témával, hiszen vámpírokról sem hallottam, azaz persze, hallottam, de csak a Draculából, meg Twilight-ból, meg Vámpírnaplókból, de ezen kívül semmi valóságosat nem tudtam róluk.
De itt van az én Antonom, és bízom benne, hogy mielőtt átváltoztat, elmond mindent és tudom, hogy rendesen fel fog készíteni.
És Detty néni is segíteni fog, ő már csak olyan. Nem hagyná, hogy szenvedjünk.
- Ez így már előre jól hangzik. De akkor reméljük, hogy a szüleid is eljönnek majd hozzánk. Sütünk és főzünk nekik minden finomat. És hogy nekik ne kelljen fáradniuk, akár el is megyek majd értük kocsival, haza is visszük őket. Meg ők is aludhatnak majd itt, mert az is jó lenne, hogy egy-egy vasárnapi ebéd után leülnénk beszélgetni, borozgatnánk, és akkor nem lenne nekik sem az, hogy még haza kell utazniuk. – Főleg, ha idősebbek, biztos nincsenek oda a hosszabb utakért. Persze, ha itt laknának a közelben, az is jó lenne, de kényelmesebb lenne néhány éjszakát nálunk tölteni, mint akár öt-tíz percet autózgatni. Időskorban kell a társaság, a figyelem, és szerintem, a idősebbek nem szeretnek állandóan utazgatni, így én maximálisan támogatni fogom, hogy aludjanak majd többször nálunk.
És Antonnak is jó lesz, ha felkel, akkor a konyhában sündörög a kis felesége, vagyis még menyasszonya, mert ő még nem tudja, de a válaszom igen lesz, szóval a konyhában sündörgök, teszek-veszek, a szülei a nappaliban, vagy anyukájával együtt készítjük a reggelit, mondjuk amerikai palacsintát, apukája a sport újságot lapozgatja és mikor kijön, ez a kép fogadja… és odajön, ad egy nagy puszit az anyukájának, engem megcsókol, megdicséri az illatokat, és aztán az apukájával megvitatja a sporthíreket.
Vagy ha majd babánk lesz, akkor az apukájával babázhatnak. És olyan jó mindezt elképzelni, hogy önkéntelenül is elmosolyodom.
És hogy féltékeny vagyok-e? Mi az hogy!
- Igen… féltékeny vagyok, be kell vallanom. – Mert ha végiggondolom, hogy mi mindent tennék azok a lányokkal, abban nem lenne köszönet. De valamelyest azért megnyugtat Anton válasza, hogy nem is emlékszik rájuk. Persze, ha jelentenének valamit, ő azt is becsületesen elmondaná, tudom, de ez azért sokat jelent. Hogy ilyen őszinte.
- Tudom, hogyha jelentettek volna valamit, elmondanád, mert őszinte vagy és becsületes. Csak rossz belegondolni, hogy az én szép szerelmemre más is szemet vetett. – Mert ő az én szerelmem, nem osztozom rajta. Én az övé, ő az enyém.
- Igen! Naná, hogy igen! Hozzád megyek, örömmel, ez nem is kérdés! Imádlak! – Csókolom meg nevetve. - Hivatalosan és nem hivatalosan is, egyértelmű igen a válaszom. – Nevetek és azt hiszem, pillangókat érzek a gyomromban, és madarat lehetne fogatni velem. De közben olyan erős érzések futnak végig rajtam… és ahogy Anton a fülembe duruzsol… azt hiszem, az ő hangja teszi fel a képzeletbeli i-re a pontot.
Elönt a forróság, mely minden porcikámat sorra átjárja, elönt a remegés, az ajkaiba harapok újra, felnyögök, lassan, erőtlenül, miközben testem amennyire csak lehet Antonnak feszül. Közben egyre csak nyöszörgök attól a hihetetlenül erős érzéstől mely hatalmába kerített.
Hosszú másodpercekig tarthat az érzés, miközben szorosan ölelem és csókolom Antont, mintha ezzel valamilyen módon megmutathatnám neki, mit élek át, hogy mi ez az elképzelhetetlen extázis, amit ő okozott, majd elgyengülök és gyengéden húzom magamhoz Antont, ajkaitól egy pillanatra sem szakadva el.
- Ez mesés volt, Szerelmem! – Súgom halkan a csókunkba.

- Imádlak…de szerintem nincs is erre megfelelő szó. Tudod, mióta Meredith meghalt, eltűntek az érzéseim, és ahogy megláttalak, azért is futottam utánad azonnal, mert így egyszerre csaptak le rám az érzelmek, az összes, hevesen, szinte megfojtott, és ha féltem nem kapok levegőt, ha egyedül maradok. – valami ilyesmi volt, de ezt se tudom elmagyarázni értelmesen, de pozitívan fojtogatnak az érzések, ennyi év után ez természetes.
- Én kislányt akarok majd…egy párat…utána egy-két kisfiút is, meg majd meglátjuk, egy örök életünk van egy családra. – olyan boldog vagyok, őrülten, hisz a gyermek áldást segítheti az is, ha az igazi életpároddal jössz össze, így remélhetem tényleg nem fog most teherbe esni csak úgy, mivel velem van együtt, de tényleg nincs termékeny időszaka, érzem rajta, az illata arról árulkodik, hogy nem is manapság lesz.
- Valamit kitalálunk…akár boszorkánysággal, akár valahogy máshogyan…de nem akarok fájdalmat okozni neked, szóval még várunk egy kicsit, megszervezünk mindent, amikor már teljesen biztosak leszünk, akkor tesszük meg, nem akarok gikszert. – utána járunk mindennek, közösen, hisz lehet valamin az én szemem elsiklik, és neki se árt, ha tanul, és közösen tervezzünk meg mindent, egy pár vagyunk, ez így működik.
Ha még élnek, de ezt nem mondom ki hangosan, hisz apu még most is ad ki könyveket, és anyura jellemző horror filmeket is látok még a mai napig…lehet tetszene is nekik ez a hely, de jó lenne, ha itt laknának!
De látom Jasmine arcán, hogy elgondolkodik, talán ős is a közös jövőn, hogy milyen varázslatos lenne egy nagy családi ebéd akár, vagy végre egy normális karácsony annyi év után, vagy csak szimplán egy hétvégi társas játékozás. Apuval megbeszélhetnénk az új ötleteit, ahogy anyuval is…együtt főzne apu meg Jasmine…anyu nem valami konyhatündért, de imádom, nem azért mert tud-e főzni, vagy sem. De isteni mogyorókrémes banános süteményt csinál! Remélem Jasmine-nek megsúgja a receptet, mert nekem sose mondta el!
És mellesleg remélem Jasmine-nek tetszeni fognak ők, és mondjuk egy-két könyve vagy filmje a szüleim alkotásai közül.
Bár nem tudom a vámpír dolgot hogy fogadják majd!
- Nagyon szexi, ha féltékeny vagy, remélem tudod… - súgom a fülébe, és azért elgondolkodok, hátha eszembe jut valamelyik csaj, de esküszöm egyik sem, tudom hogy nem otthon políroztam egyedül a családi kincseket, szóval csajokkal voltam, de szőke vagy vörös, ki tudja?! Innom is kellett, a szexet is kívántam, de most már csak Jasmine van, és vele fogok szeretkezni egyfolytában, és a vére fog táplálni, nem iszom sokat, bár túl finom a vére, csábít állandóan, de ott vannak a vérbankok is, emberből most már soha!
- Imádlak drágám… - ez az, igent mondott, igent mondott, a feleségem lesz, csak az enyém, törvényesen is, és fehér ruha, lagzi, esküvő…bevallom, mindig is álmodoztam házasságról, bármennyire ez nem a férfi dolga.
- Mert mesés vagy. – hisz én is elélvezek, vele együtt jutok a csúcsra, de még így akarok maradni, benne, így dőlök el vele, vagyis én a hátamra, és karomba tartom őt, hogy ne is mozduljak ki belőle.
- Így akarok aludni édesem…remélem neked is kényelmes…