Reggel korán kirángatnak az ágyból azzal, hogy sürgősen menjek be a klubba, szükség van rám. Kávét inni nincs időm, sietek a kocsimhoz, nem gyullad. Fene! Taxit hívok, de útközben elakadunk. Dugó. El sem hiszem. Pechsorozat, de még nem adom fel. A parkon akarok átvágni kiröppenve a taxiból, hogy levágjam az utat. Útközben veszek egy pohár dobozos kávét. Megszaporázom a lépteimet, szinte már futok, a sarkon lefordulva pedig beleütközöm valakibe, és a kávé egyből az arcomba köszön. A hajamból is az csöpög.
- Nagyszerű!

Végignézek magamon. Végül is sokkal rosszabb is lehetett volna. A felsőm száraz maradt, ezért előre dőlök, hogy ne is csöpögjön rá a reggeli koffeinbombám, amíg előhalászok a táskámból egy papíp zsebkendőt, és megtörölközöm vele. A hajam sajnos már menthetetlen, maximum összefogom, hogy ne legyen olyan feltűnő. De remélhetőleg nem kell sokat dekkolnom odabent.
- Semmi baj - sóhajtok. - De legközelebb jobban figyelj! - zúgolódok kicsit, bár ebben igazából ugyanannyira hibás voltam, mint ő. Még biccentek neki egyet, aztán továbbindulok.

Végre sikerült elszabadulnom, de már két óra is elmúlt, farkas éhes vagyok, fáradt, a hajam tincsekben összetapadva a reggeli kávé miatt, amit a sarkon magamra öntöttem. Igazából azt reméltem, sokkal előbb elszabadulok, hogy csak valami ellenőrzés van, aminél jobb, ha jelen vagyok, erre egy csomó papírmunka várt, mert valamit elírtak a rendelésnél. Szerencsére sikerült rábeszélnek Alexeyt, hogy hozza el a kocsimat, ne kelljen taxival mennem haza is. Kiderült, hogy a jó öreg Audimnak semmi baja nem volt, csupán egy kis türelmet igényelt volna, hogy elindítsam. Kifarolva az ezüstszín, metál fényű járgányommal a parkolóházból, valami elsuhan mögöttem. Hirtelen fékezek le, de már későn, érzem a koppanást. Azt hiszem, elütöttem valakit. Kipattanok a kocsiból, és hátra sietek.
- Már megint te? - kerekednek el a szemeim, amikor felismerem a reggeli leányzót. Nagyjából ugyanúgy néz ki, hogy most görkori van a lábán. Látszólag nincs baja.
- Jól vagy? - kérdem a kezemet nyújtva, hogy felsegíthessem.

- Biztos? - nézem őt gyanakodva, oldalra biccentett fejjel, miközben felsegítem. Nem értem, mi olyan vicces neki, épp most gázoltam el. Persze lehetett volna sokkal rosszabb is, láthatóan tényleg nincs semmi baja, hacsak nem ütötte be a fejét.
- Igen, így is mondhatjuk - nevetem el most már én is magam. - De tudod mit? Meghívlak egy kárpótló italra. Mondjuk egy kávéra - kuncogok ismét - vagy amit szeretnél, és amikor ráérsz. Én nagyobbat koccantam, szóval ennyivel tartozom. Látod ott azt a klubot? Rock Hearts Pub. Amikor kedved tartja, nézz be hozzánk - indulok vissza a kocsi eleje felé.
- Keresd Zoyát! - szólok még hátra, majd elmosolyodok búcsúképpen, és visszaülök a volán mögé. Alig várom, hogy lezuhanyozzak, és megszabaduljak a kávészagtól.

A mai nap felejthetetlen izgalmai után jó volt kicsit felfrissülni otthon, megszabadulni a kávészagtól, amitől mostanra már enyhén émelyegtem. Hajat mosni. Tiszta ruhába bújni. És kicsit lepihenni, pedig még csak a nap fele múlt el. Még ez után jön az esti hajsza, telt ház a klubban. Szó se róla, szeretem az ezzel járó izgalmakat, de azért elég fárasztó tud lenni.
Felfrissülve, emberibb formába öntve érkezek vissza a pubba, és belépve rögtön meglátom a mai események főszereplőjét a pultnál. Oda is lépek rögtön, és mellételepszem a szomszédos székre.
- Hahó, görkoris lány! - mosolygok rá. - Örülök, hogy egészben látlak. Már rendeltél? - kérdem, majd a pultoshoz fordulok.
- A csajszi a ház vendége ma - közlöm vele.

- Ha ragaszkodsz hozzá... - vonok vállat mosolyogva. Nem erőszak a disznótor, ahogy mondani szokás. Én csak úgy véltem, hogy tartozom neki ennyivel.
- Nekem egy jeges teát hozz, citrommal, kérlek - szólok oda a pultosnak még. Nem hiányzik most semmi ütős, főleg egy ilyen nap után.
- Egyébként Zoya vagyok. Zoya Iryna Davorov - fordulok ismét a lányhoz.
- Még nem sikerült bemutatkoznom. Ez a klub pedig az enyém - mutatok körbe.
- Hamarosan lesz egy jó kis koncert is, remélem maradsz... - mosolyodok el ismét.