Karakterkép: Általános adatok:
Karakter teljes neve: Ladislav Rieker
Becenév: Lad, Rie
Faj: Defenzor
Nem: férfi
Kor: 35
Születés helye és ideje: 1976. november 22. Oradea, Románia
Foglalkozás: fegyverkereskedő-és szakértő
Család:
Apa: Michal Rieker, meghalt egy vámpírok elleni harc során
Anya: Julia Mircescu-Rieker, nagyon is él, jó a viszonyom vele, de elsősorban az ő biztonsága érdekében nagyon ritkán keresem fel személyesen, inkább leveleket váltunk egymással.
Testvérek: Testvéreim nincsenek, egyéb rokonaim is halottak már.
Előtörténet:
Talán megbocsátjátok nekem, ha nem térek rá egyből életem történetére. Mint bizonyára észrevettétek, a Rieker név nem igazán ahhoz az országhoz és polgáraihoz illő. Ennek oka, hogy valamikor régen őseim egészen Hollandiától utaztak el idáig. Nem tudom miért pont ez az ország lett végső letelepedésük helyszíne, azt sem, miért pont Romániát választották Vagyis jobban mondva sokáig nem tudtam de egy nap apám felfedte előttem ennek okát. Már őseim is Defenzorok voltak és keresztül-kasul bejárták egész Európát, vámpírok nyomait követve. Felkutatták őket és végeztek velük. Egyszer idáig üldöztek egy különösen veszélyes és erős vámpírt, akit (tudom kire gondoltok de tévedtek, nem Drakula volt) Vratislav-nak hívtak. Végül legyőzték, de keserves árat fizettek érte, csak egy maroknyian maradtak életben. Annyi időt töltöttek itt, hogy megszerették ezt a helyet és a mai napig itt is élünk, immár velem együtt. De akkor következzék tehát a lényeg, vagyis az én életem története. Hideg és borús november végét írtunk, mikor megszülettem. Az egész család (igen, akkor még volt olyanom) egyként ünnepelte jöttömet és bíztak benne, hogy továbbviszem apám örökségét és tudását. Anyám kezdetektől ellenezte amivé válnom kellett volna, de hogyan is érthette volna meg. Ő nem a klán tagja volt, apám már idekint szeretett bele halálosan. Klasszikus szerelem volt ez első látásra. Édesanyám valóban csodás teremtés még mindig pedig már benne van a korban. Akkor, mikor megismerkedtek, születésem előtt öt évvel a legszebb leány volt a falujában, aminek a neve-és ezért innen is bocsánat, anyám-hirtelen nem jut eszembe. Hol is jártam? Ja, igen. Szóval gyors és viharos volt kettejük szerelme de ugyanakkor végtelenül őszinte is. Világra jöttömben nem is volt semmi különös, egy sima szülés volt, mint bárki másnál. Szépen fejlődtem,cseperedtem. Szerettem a szüleimet, ők pedig mindent megadtak nekem, amit tudtak. Anyám kifinomult volt, ő tanított meg engem az etikett és az illem alapvető szabályaira amit eleinte nem tartottam hasznosnak, de később rájöttem, mekkora adomány volt ez tőle. Apám és társai oktattak ki a defenzor lét pozitív és negatív oldalairól, a fegyverek forgatásán keresztül az alapvető harci technikákig és fejlesztgették alap képességeimet is. Mi tagadás ezt jobban élveztem, mint anyám elméleti tanításait. Fegyverek közötti jártasságomat is apámtól tanultam, aki egy igen egyszerű ember volt. Csak egy példa hogy ezt világossá tegyem: „Fiam, ahhoz, hogy beverj egy szöget a fába nem kell órákat tervezgetni…fogd meg a k*rva szöget, végy egy nagy kalapácsot. B*sszál oda párat és kész, ilyen egyszerű”. Félre ne értéstek, nem volt sem buta, sem szűk látókörű,csak szerette az egyenes és egyszerű megoldásokat. Még harcban is. Ez is lett a veszte. Épphogy betöltöttem a 18. életévemet, mikor úgy döntött, elvisz magával egy vadászatra. Nem álltam még készen rá, de erre későn ébredtem rá. Megtörtént aminek sosem kellett volna. Apám szokás szerint legelöl haladt és én pedig mellette. Rajta ütöttünk egy kisebb hordán de alábecsültük őket. Hatalmas harc volt, én azt sem tudtam merre nézzek. Valljuk be, totálisan be voltam ijedve (és hazudik aki azt meri állítani, hogy nem fél a harcban, főleg ha első alkalommal áll ki). Az egyik bestia felém iramodott és én teljesen leblokkoltam, még a szemem is behunytam ás vártam a csapást de az nem akart jönni. Lassan kinyitottam a szemem és amit láttam, örökre belém égett. Apám állt előttem kissé meggörnyedve, fegyvere pengéje mélyen a vámpír szívében. Kirántotta , majd térdre rogyott. Mikor odarohantam,csak akkor láttam, hogy az oldalából egy hosszú tőr áll ki. Üvöltve hívtam a többieket, akik hamarosan meg is jelentek, véresen-mocskosan. Lefektettük apámat, aki rám pillantott és elmosolyodott. Felnyúlt és letörölt egy előbukkanó könnycseppet a szememből, majd az égre tekintve meghalt. Eltartott pár másodpercig, míg felfogtam, apám halott. Ráborultam véres ruhájára és halk zokogásban törtem ki. Testét természetesen visszavittük magunkhoz. Anyám napokig csak feküdt, szinte minden ereje elhagyta. Hatalmas ceremóniával temettük el atyámat, mert kijárt neki. Engem évekig mart az önvád, hogy miattam kellett meghalnia és ahogy múltak az évek, éreztem, belül egyre üresebb vagyok. Már nem érdekelt semmi. Anyám végső elkeseredésében odáig ment, hogy egyszer elém állt és egy hatalmas pofont osztott ki nekem. A székemmel együtt dőltem el, fejem nagyot koppant de furcsa módon jobban fájt a pofon, mint a vérző seb fejem oldalán. Ő letérdelt elém és szorosan magához húzott. Könnyei gyújtották meg bennem újra az élni akarás szikráját. Megfogadtam, hogy nem nyugszom, míg minden vámpír el nem tűnik a világból. Innentől kettőnk kapcsolata még szorosabb lett, mint valaha. Tovább folytattam a gyakorlást és a tanulást. Ez így ment éveken keresztül, míg elértem a 28-ik életévembe. Addigra, habár a képességeimet még nem tudtam magas szinten használni de fejlődtem folyamatosan, értékes tagja lettem a vadászok közösségének. Eme év decemberében elindultunk, hogy a Bran-i kastélyban megbúvó vámpírokat egyszer és mindenkorra kiirtsuk. Hosszú és nehéz, véres csata volt, sorra hullottak a dögök de sajnos minden nappal mi is kevesebben voltunk. Végül felőröltük őket, de megölnünk nem sikerült,csak elkergetni a rusnya bandát. Ketten éltük túl a csatát. Apám legjobb barátja és egyben bátyja, Petrov és én. Ő súlyosan megsérült és én támogattam a hosszú úton visszafelé. Útközben sikerült egy súlyos tüdőgyuilladást összeszednem. Napokig szinte öntudatlanul lebegtem a lázban, majd mikor végre erőre kaptam, mondta anyám a hírt, hogy Petrov is halott. Én maradtam az egyetlen a családomból, persze anyámat leszámítva. Mivel a vadászat kölcsönös volt, anyámat egy eldugott faluba költöztettem valahol az erdélyi havasokban én pedig egy időre elvonltam a világtól. A Lacul Rosu partján telepedtem le egy kis faházban és ott éltem majdnem két évig. Aztán vissaztértem Oradeaba, összeszedtem családom minden vagyonát ami még ott maradt és Hunedoara-ba költöztem. Itt nyitottam meg fegyverboltomat, ahol a modern lőfegyverek mellett klasszikus kézifegyvereket is árulok. Emellett pedig tovább folytatom a tanulást és fejlesztem magamat, hogy akár egyedül, akár barátokkal véghez tudjam vinni, amiben őseim kudarcot vallottak: eltörölni a vámpírokat a föld felszínéről végleg. Tudom, hogy még hosszú út áll előttem de megteszek mindent, ami tőlem telik.
Jellemzés:
Amiket szeret: az anyámat, a boltomat és a fegyvereket. Ezen felül a jóféle italt és szivart, ezekért anyám megölne ha tudná, remélem köztünk marad. Ja és persze a jó zenét.
Amiket utál: természetesen mindenek felett a vámíprbandát, ezen kívül nem szeretem, ha mások állatokat vagy náluk kisebb és gyengébb lényeket bántanak, főleg ha szemem láttára teszik. Rettegek az injekció tűktől, ez valószínüleg még a betegségem kezelése miatt maradt meg bennem.
Jellem: nyílt és barátságos személy vagyok aki azért kellően komoly is egyben. Hogy ilyen maradtam, anyámnak köszönhetem. Nem tartom magam végtelenül okosnak, bár sokan mondták, hogy majdnem zseni vagyok, persze csak bizonyos dolgokban. Ám amire magamtől is büszke vagyok, az a logikám,elszántságom és kitartásom. Jó társalgópartner vagyok és járatos elég sok témában de nem szoktam fitogtatni a tudásomat. Elsimerem, ha valaki okosabb vagy jobb nálam, ez rám is ösztönzőleg hat. Viszont van pár negatív tulajdonságom is. Néha rám tör a melnakólia és képes vagyok akár napokra-hetekre is eltűnni a világ szeme elől és csak akkor felbukkanni, mikor elég erőt gyűjtöttem hozzá Voltaképpen csak anyám szeretete és a célom az, ami visszatart attól, hogy teljesen magamba roskadjak.
Külső: magasságra és súlyra is mondhatni, hogy átlagos vagyok. Va nbennem erő de szeretem leplezni, míg el nem jön az idő, hogy kimutassam. Hajam vállamig ér és egészen sötét, mondhatni fekete. Mindig gonosz kis tincsekben hullik alrcom köré, úgy fest, mintha megázott volna de nem tehetek ellene semmit. Szemem kifejező és sötétbarna. Arcom karakteres és nem túl hosszú, ápolt szakáll és bajusz foglalja keretbe alulról. Ruházatom egyszerű, lezser de nem feltűnő. Nadrág, póló, kabát stb. Színekben inkább a sötétek dominalnak de nagy ritkán világosat is magamra kapok. Lábamon elsősorban kényelmes cipőt, vagy csizmát viselek,természetesen bőrből. Gyűrűt, fülbevalót nem viselek, de nyakamban egy vékony fehérarany lánc függ, ez apámé volt. Sosem válok meg tőle.