Kicsit több mint 20 évvel ezelőtt jöttem a világra egy kora tavaszi napon San Diegoban. Születésemkor felléptek komplikációk, és a szülést levezető orvos szerint majdnem meghaltam, de isten óvó tekintete szerencsére már akkor is figyelemmel kísérte minden apró mozdulatom, és hamarosan békésen szuszoghattam édesanyám ölelő karjaiban. Az orvosok csodának nevezték azt, ami akkor történt, és azt mondták, egy igazi kis túlélő vagyok. Anyám naívan elhitte ezt, bele sem gondolva, hogy született vámpírként valójában sokkal életképesebb voltam, mint hitték, és már akkor megfogadta, hogy igazi, hívő katolikus lányt nevel belőlem, így adva értem köszönetet istennek...
Anyám, Sophia, eredetileg egy régi, görög, arisztokrata családból származott, aki kicsit más volt, mint a família többi tagja. Fiatalként lázadó volt, ki akart törni a szürke hétköznapokból. Nagyon temperamentumos, élettel teli vidám nő volt, és már kislányként eldöntötte, hogy belőle híres színésznő lesz. Tizenévesen megszökött otthonról, álmokkal és vágyakkal telve érkezett Amerikába. Ezekről mégis sokkal hamarabb lemondott, mint bárki gondolta volna, mert hamarosan megismerkedett egy Peter Middleton nevű fiatalemberrel, aki szinte az első pillanatban levette őt a lábáról sármjával, eszével és udvarias modorával. Mindent elsöprő szerelem volt az övéké, csodásan összeillettek, mindenki láthatta, mennyire boldogok együtt. Anyám emiatt hajlandó volt lemondani minden addigi tervéről, és hagyta, hogy apám hozzá hasonló vámpírrá tegye, életpárjává fogadja. Aztán miután én megszülettem, teljesen meg is változott. Sokkal komolyabb, érettebb lett, befejezte az egyetemet, majd tanárként kezdett dolgozni egy elitiskolában. Ám idilli kis életünket hamar beárnyékolta egy tragédia: apám üzletember volt, és sokat utazott egyik államból a másikba, majd a harmadikba és így tovább, egészen addig, míg a gépe le nem zuhant úton New York felé. Kilenc éves voltam akkor, épp elég idős ahhoz, hogy felfogjam milyen veszteség ért minket anyámmal, de nem elég nagy ahhoz, hogy megértsem, anyám miért roppant össze, és mondott le rólam. Hogy megszabaduljon a nevelésem okozta tehertől, beadott egy katolikus leányiskolába. A vallással már sokkal korábban megismerkedtem, így ez a része a dolognak nem jelentett újdonságot. Anyám mondhatni előbb tanított meg imádkozni, mint járni, vagy rendesen beszélni, de az a fegyelem és szigor, ami ott várt, kezdetben elég ijesztő volt. Végül persze abba is beleszoktam, sőt, meg is szerettem ott élni. Megszerettem a tanáraimat és a diáktársaimat, a legtöbbjükkel a viszonyom olyan volt, mintha testvérek lettünk volna. Otthon éreztem magam abban a környezetben, de aztán jött az újabb váltás. Anyám időközben békét kötött a családjával, akik korábban kitagadták, és épp betöltöttem a tizenhármat, mikor úgy döntött, hazaköltözünk Görögországba. Nem nagyon örültem a dolognak, de nem volt mit tenni. Aztán azt is megszerettem. Nem volt nehéz, Heraklion gyönyörű város. Új iskola, ismét egy katolikus, de most nem bentlakásos. Ide már nehezebben ment a beilleszkedés, elsősorban a nyelvi gondok miatt. Anyám tanítgatott engem görögül, de sosem tanultam meg anyanyelvi szinten beszélni, csak borzalmas akcentussal.
Az újabb váltás ideje három év múlva érkezett el. Szinte derült égből villámcsapásként ért a hír, hogy új apukát és egy testvért kapok, de igyekeztem ennek is a jó oldalát nézni. Örülni akartam annak, hogy végre nem csonka családban kell élnem, és örülni akartam anyám boldogságának is, de ennek a harmonikusnak tűnő új állapotnak is megvolt a maga árnyoldala. Újdonsült mostohafivérem, aki egyébként csupán egy hónappal idősebb tőlem, tipikus fekete bárány. Olyan, aki miatt a szüleinek minden szál haja megőszülhet. Szerencsére ez esetünkben nem ilyen egyszerű, hisz nem vagyunk emberek... de mégis. Miron, akit ma már csak papának szólítok, folyamatosan a fia miatt idegeskedik, és ami azt illeti, Aegis meg is ragad minden alkalmat, hogy keresztbe tegyen az apjának. Csak néha-néha járt haza a katonaiskolából, ahol élt, de olyankor is képes volt akár egyetlen szavával megfagyasztani maga körül a levegőt. Ennek ellenére igyekszem őt is szeretni, hisz a bátyám, de nehéz megértenem őt, és azt, hogy miért ilyen ellenséges velünk.
A legutóbbi száznyolcvan fokos fordulat csupán alig egy hónapja állt be az életemben. A vámpírok vezére a defenzorok veszélye miatt minden vámpírt maga mellé rendelt Erdélybe, így nekünk is mennünk kellett. Miron gondoskodott róla, hogy ott sem szenvedjünk hiányt semmiben, mindent megvesz nekünk, amit csak pénzen lehet, és beíratott bennünket Aegis-szel az ottani főiskolára. Őszintén szólva kicsit aggódom emiatt, hogy milyen lesz vele egy iskolába járni, és egy fedél alatt lakni ezután, hisz elég egyértelműen megmutatta már eddig is, hogy mennyire nem kedvel engem...

Amiket szeret: Szeretek olvasni, zenét hallgatni, sportolni. Szeretem a történelmet, az irodalmat, a kis állatokat. Imádok a barátnőimmel bulizni, filmezni, kibeszélni a suli helyes pasijait... Szeretem a napsütést, a sétát a parkban, de ezekről most egy időre le kell mondanom, hisz a feltámadásom óta elég érzékeny lettem a napfényre. Szerencsére ez nem fog örökké tartani.

Amiket utál: Például a hideget, meg az esőt, de a túl nyomulós pasikkal sem vagyok barátságban, és a hisztis csajokat sem igazán kedvelem.

Jellem: Általában vidám vagyok, kedves és segítőkész. Ezenkívül őszinte, de lehetőleg tapintatos. Igyekszem mindenkihez türelmesnek lenni, megérteni és szeretni másokat minden hibájukkal együtt, ahogy azt anyámtól és a leányiskolai tanáraimtól tanultam. Szeretnék megfelelni mindenféle elvárásnak, amit velem szemben állítanak a szüleim és a tanáraim, vagy épp a társadalom és a vallásom, mert nem szeretek csalódást okozni másoknak. Éppen ezért törekszem a jó jegyekre is, és töltöm a legtöbb időmet a könyvtárban. De persze szeretem a szabadságot is, a természetet, a bulikat, a barátokat, a kötetlen beszélgetéseket. Egy jó kis kirándulásnak például nehezen tudnék nemet mondani, még ha a jegyeim is múlnának rajta. Talán előbb-utóbb felhalmozódik, felgyülemlik bennem mindaz a rossz, melyekről igyekszem tudomást sem venni, a sok lemondás, és megfelelni vágyás, és kitör belőlem olyan formában, ami nem illene egy rendes lányhoz... de remélem soha nem jön el ez az idő...

Külső: Szőke, hosszú hajam és zöld szemem van. Nem vagyok túl magas, viszont sportos annál inkább, mert szinte megszállottan sportolok. Épp testben épp lélek. Ezenkívül egyik védjegyem a mosolyom. Egy volt tanárom mindig Angyalkának nevezett, mert szerinte olyan angyali arcom van. Nem tudom... mindenesetre szinte a nap 24 órájában mosoly ül az arcomon, de ez nem mindig egyezik a hangulatommal. A kihívó sminket és öltözéket nagy ívben elkerülöm. Szeretek csinos lenni, és nem bánom azt sem, ha észrevesznek, felfigyelnek rám, de nem szeretek túl feltűnő lenni.

Üdvözöllek köztünk Adelina!

Semmi kivetnivalót sem látok az előtörténetedben. Tetszik a katolikus vallásos jó kislány, kontra vámpír éned! ELFOGADVA
Aztán vigyázz azzal a fekete báránnyal!