Általános adatok:

Karakter teljes neve: Gareth Wales
Becenév: Régi életemben, Alpha volt, most pedig, még eggyel sem illettek.
Faj: Defenzor
Nem: férfi
Kor: 27
Születés helye és ideje: New York 1984
Foglalkozás: CIA alvó ügynök, a világnak csupán egy kung-fu oktató.

Család:

Apa: Meir Harel, halott.
Anya: Elisabeth Gordon, halott.
Testvérek: Egy nővér, Maya Gordon, holléte, munkája ismeretlen. Továbbá féltestvéreim; három húg, Izrael területén Jeruzsálemben, mindhárman úgymond háztartásbeliek.

Egyéb hozzátartozók: nincs


1984 tavaszán láttam meg a napvilágot, New York egy lepukkantabb részében. Édesanyám egy mocskos bár táncosnőinek a sorát bővítette. Édesapám akkoriban küldetésen volt itt, minthogy később kiderült. Csupán fél évet volt velünk, majd szó nélkül ment vissza a hazájába. Volt egy nővérem, akit Mayának hívtak, bár már csak halovány emlékképként él a fejemben. Egészen hat esztendős koromig tengettem életem egyedül álló anyám és testvérem oldalán, míg egy nap, ismét beállított az apám. Épp, ahogy előzőleg is, most is szó nélkül távozott, csakhogy ezúttal engem is magával vitt. New Yorkban töltött napjaim, lassan feledésbe merültek, olyannyira, hogy mára már a születésemnél kapott nevemre sem emlékszem. Kitöröltek a rendszerből, nem léteztem tovább úgy, mint New Yorki születésű gyermek. Helyette, új anyakönyvi kivonatot kaptam, újdonsült hazámban, melyben ez ált; Reuben Harel , született Izrael; Jeruzsálem. Anyja elhunyt. Édesapám akkoriban már befolyásos szerepet töltött be a Moszad (héberül: המוסד למודיעין ולתפקידים מיוחדים‎ [HaMossad leModi'in v'leTafkidim Meyuhadim], Hírszerzés és Különleges Műveletek Intézete) Izrael nemzeti hírszerző ügynöksége életében. Onnantól kezdve, nem embernek neveltek, hanem ügynöknek, hírszerzőnek, gyilkoló gépnek. Hosszú évekig, különböző kiképzésekből és tanulásból ált az életem. Egyetlen dolog miatt kellettem apámnak, azért, mert rajtam kívül, nem született több fia. Engem elvesztett nővérem után, három húggal ajándékozott meg a sors. Sajnálatomra, mind a hárman ízig-vérig Izraeli asszonyokká váltak. Korán mentek férjhez, gyermekeket szültek, s szinte eltűntek ők is az életemből. Engem is Izraelinek neveltek, úgy, hogy agyamban annyi rögzüljön, hogy a haza, mindenekfelett! Többször próbáltam fellázadni, még ifjonti fejjel, de végül be kellett látnom, hogy apám nemtetszését kiváltani egyenlő az öngyilkossággal. Onnantól kezdve, kötelességtudóan megtettem mindent, amit kért. Elfogadtam az életem, de legbelül, soha sem váltam olyanná, mint ők. Képtelen voltam elfogadni a vallási nézeteiket, a brutalitásukat és azt, hogy parancsszóra éljem az életem. Mégsem törtem ki ebből a számomra zárt gubóból. 16 esztendősen, vettem részt életem első akciójában. Természetesen a lehető legkönnyebb terepre küldtek, amolyan szárnypróbálgatás gyanánt. A sikeres bevetés után, csatlakoztam a világ egyik legszerteágazóbb struktúrájú szervezetéhez a moszadhoz. Igen fiatal, viszont apám „jóvoltából” kifolyólag, elég képzett voltam, s ez kapóra is jött a szervezetnek. Húsz esztendősen, már a legjobb katsák, azaz bevethető ügynökök közt tartottak számon. Ekkor még hírszerző voltam semmi egyéb. Titkos jelentéseket készítettem a világ, különböző pontjain található célterületekről, célszemélyekről, majd döntenem kellett az ezekkel kapcsolatos végrehajtás mikéntjéről. Elsődleges mindig az álcázás volt, s az, hogy titokban tartsam a kilétem. Ez többnyire könnyűszerrel sikerült is, lévén, hogy csak félig vagyok Izraeli. A héber nyelven kívül kiválóan beszélek angolul és olaszul, továbbá boldogulok a spanyol, a francia az arab és a német nyelvjárással is. Bár az utolsóval igen döcögősen. A nyelvek nagy részét, különböző bevetéseken sajátítottam el. Ezek is, csak a jó álcázás végett voltak létfontosságúak. 22 évesen átkerültem, a szabotázsokra, fedett merényletekre, félkatonai jellegű, célzott rajtaütésekre szakosodott Mecadanak is nevezett csoporthoz, mely a felderítők által kijelölt műveletek végrehajtásáért volt felelős. Az első igazi bevetésem volt, legyőzhetetlennek képzeltem magam, de rá kellett döbbennem, hogy annak ellenére, hogy akár puszta kézzel is képes vagyok gyilkolni, pillanatok alatt összerakok egy fegyvert és még a bombákhoz is konyítok, nem vagyok az. Őszintén, az első bevetésem, elszúrtam. Ránk lőttek, s én a helyett, hogy fedezékbe vonultam volna, egyik társam elé vetődve, testemmel fogtam fel a neki célzott golyót. Nem azért, mert nő volt, hanem mert így éreztem helyesnek. Ez nagy hiba volt, hisz egyetlen mozdulattal veszélybe sodortam az egész akciót. Szerencsémre a golyó áthatolt a vállamon, s mostanra már csak a halovány lenyomata látszik meg a bőrömön. Ekkor kaptam a becenevem is, ami sokkalta inkább gúnynévnek számított. Alpha, mert úgy vetettem magam a golyó elé, mint egy farkas falka alpha hímje, hogy mentse csoportja egyik nőstényét. A bevetés véget ért, én felgyógyultam, de a gúnynév rajtam ragadt. Gyógyulásom után, ott folytatódott az életem, ahol abbahagytam. Egyik bevetés a másik után a világ, különböző pontjain. Ekkorra már megértettem, hogy nem vagyok szuperhős, csak egy fiatal, célratörő férfi. A lőtt sebem helye, óvatosságra intett, mint egy emlékeztető. Forrófejűségem lassan megfontoltsággá alakult át, de ennek ellenére is, jó pár sebesülést szereztem az évek alatt. A kórházi ápolást, egy életre megjegyezhettem magamnak, épp úgy, mint a helyszíni, tépett póló és ragasztószalag keverékéből készített nyomókötéseket. Talán ez volt a büntetésem a kezemhez tapadt vérért. Nem egy életet oltottam ki, pusztán kötelességből, de egyikre sem voltam büszke. Csak tettem, amit tennem kellett. Sokan talán azt gondolják, hogy a magam fajta emberek, élvezetből kínoznak és ölnek meg másokat. Ez nem így van. Számomra ez csupán kötelesség, munka, ha úgy tetszik, de nem élvezet. Sőt, ha haza megyek, s akad pár nap nyugalmam, egyáltalán nem különbözöm a többi hétköznapi férfitól. Én is épp úgy olvasok, kiviszem a szemetet, szerelembe esek, vagy épp haragra gerjedek. Teljesen hétköznapi ember vagyok, csak a munkám különbözik a megszokottól és talán egy kicsit a viselkedésem. Akaratom ellenére is, többnyire kiismerhetetlen vagyok. Annyi ember bőrébe bújtam már, annyiszor álcáztam magam, hogy sokszor tudattalanul is szerepet játszom a helyett, hogy önmagamat adnám. Hát, így tengettem az életem, egészen az elmúlt év közepéig, miközben hírnevet szereztem a szakmámban. Júniusi forró napsütés volt, s épp úgy kezdődött az a nap is, mint a többi. Hajnalban keltem, hogy időben beérjek az ügynökségre. Épp a piactéren próbáltam átvergődni újnak nem mondható terepjárómmal, mikor kisebb rengés rázta meg alattam a földet. Gomolygó, fekete füst szállt fel az egyik utcából, s ebből mindenki tudta, hogy csakis egy bomba robbanhatott fel, méghozzá nem is akárhonnan. Abból az utcából, ahol apám háza is állt. Gondolkodás nélkül hajtottam az említett hely felé. Mikor odaértem, jeges rémülettel a szívemben néztem ki a kocsiból. Sejtésem beigazolódott, gyermekkorom helyszíne, romokban állt. Kiugrottam a kocsiból, s zakatoló szível futottam a sűrű fűst közepébe. Nem értékeket kerestem, csak az apám. Akkor még, hálát adtam az égnek, hogy nem találtam meg a holttestét, csupán egy régi, rozsdásodó páncéldobozt. A forró fémdobozt a kabátomba csomagoltam, s hónom alá vágva szaladtam vissza a kocsimhoz. Tüdőmet marta a füst, köhögő rohamok rázták meg egész testem, mely a koromtól szinte feketére vált. Mindezzel mit sem törődve, haza hajtottam, hogy letusoljak, s telefonáljak párat. Tudni akartam, hogy apám él és biztonságban van. Otthonomban ledobtam a széfféleséget, s miután megtudtam, hogy az, aki felnevelt él, letusoltam. Frissen, felöltözve tértem vissza a nappaliba, s csak ekkor akadt meg a szemem a páncéldoboz zárján. Nyitva volt. Kíváncsiságomnak engedve, az ágyra szórtam a tartalmát. Első ránézésre, munkahelyi aktáknak tűntek. Kijelölt bevetési célpontok, megfigyelt személyek névsora és egy születési anyakönyvi kivonat. Figyelembe se vettem volna, de az én születési dátumom szerepelt rajta. Név: Bill Gordon, született; 1984, New York anyja: Elisabeth Gordon. Megdöbbenve olvastam át újra és újra.
-Elisabeth Gordon!-
Ejtettem ki hangosan a nevet, ami ismerősnek tűnt. Tovább túrtam az aktákat, míg meg nem találtam azt, amelyiken a nő neve szerepelt. Mikor kinyitottam, fényképek potyogtak ki belőle. Fényképek, a gyerekkoromról. Ekkor tudatosult bennem, hogy ez az ismeretlenül is ismerős nő a képen, nem más, mint az anyám. Elolvasván az iratokat, az is kiderült, hogy meghalt. Meggyilkolták, méghozzá az apám! Az egyik képen, mely az iratok alatt bújt meg, egy éjfekete hajú tünemény mosolygott. Azonnal tudtam ki ő, halványan, de emlékeztem rá. Maya, a nővérem. Róla semmilyen további adat nem volt. Térdre rogytam, s fakó tekintettel bámultam a bizonyítékokat, hisz ekkor tudatosult bennem, hogy ki is vagyok én igazából, s, hogy milyen ember az apám. Bosszú, másra sem tudtam gondolni, de eléggé kiképeztek ahhoz, hogy tudjam, ha azonnal végzek vele, akkor nekem is végem. Ezt pedig, nem engedhettem meg magamnak, most nem, hogy tudtam, valahol a világban van egy rég nem látott testvérem. Ha még él egyáltalán. Elrejtettem a bizonyítékaimat, remélve, hogy azt hiszi majd Meir, hogy a doboz is odaveszett a robbanásban. A tervem bevált, olyannyira, hogy majdnem egy teljes évig, a gyanú legkisebb árnyéka nélkül éltem tovább, s gyűjtöttem a belső információkat. Nem az ügynökségnek akartam kárt okozni, csak a saját életem biztosítani. Lelkem folyamatosan bosszúért kiáltott, s én, csak a megfelelő pillanatra vártam. Majdnem egy teljes évvel a robbanás után, végre hozzájutottam olyan információkhoz, ami adott némi reményt a túlélésre. Bevetést terveztek, méghozzá Amerikában, ráadásul a célpont, egy igen fontosnak mondható politikus és a családja volt. Azonnal döntöttem, s titokban alkut kötöttem a CIA-val. Könnyedén elintéztem, hogy ott lehessek a bevetésen, amit apám saját kezűleg irányított. Minden simán ment, még oda nem értünk a kijelölt területre. Akkor, pillanatok alatt elszabadult a pokol. Az Alpha, a saját csoportja ellen fordult. A CIA-oldalán igyekeztem megállítani az enyéimet, s bosszúmat véghezvinni. Nem néztem, hogy barát, vagy ellenség áll előttem, egészen addig, még apámmal nem találtam szemben magam. Még a levegő is megfagyott egy pillanatra, mikor egymás szemébe néztünk. Tudtam, itt már csak a gyorsaság számít, semmi más. És most, nem hibáztam. Mire felemelte a fegyverét, az enyém már lyukat vájt a koponyájába. Egyetlen, tiszta lövéssel végeztem vele, s ezzel nem csak a bosszúm, teljesítettem, de a CIA-bizalmát is sikeresen elnyertem. Nem volt bűntudatom, csak a megkönnyebbülés érzése töltött el. Megtettem, amit meg kellett tennem. Információim, s segítségemért cserébe, a CIA új személyazonosságot biztosított nekem. Ismét New Yorki születésű lettem, immár William Lordman néven. Még öt évig, köteles vagyok a CIA kötelékében szolgálatot teljesíteni, mint alvó ügynök. Nem hiszem, hogy valaha is bevetésre küldenének, inkább csak a bennem rejlő információhalmazt akarták biztosítani maguknak. New Yorkba költöztem, azt remélve, hogy nővérem nyomára akadok. A hivataltól kapom a fizetésem, s a házam is tőlük van, de ha valaki kérdezi, akkor én csak egy mezei kung-fu oktató vagyok.


Még nem akadtam a testvérem nyomára, de már sikerült beilleszkednem. Szinte minden időmet az edzőteremben töltöttem. Jó volt hétköznapi, normális emberként élni, de sajnos, ez sem tartott örökké. Egy borongós napon, kora délután tartottam az utolsó órám. Épp, hogy véget ért, tanítványommal egyszerre hagytuk el a termet, majd egy semmitmondó csevej kíséretében sétáltunk végig az utcán. Annyira magával ragadott a fiatal, üde szépségű nő, hogy észre sem vettem a közelgő veszélyt, egészen addig, még egy golyó a fejem mellett nem süvített el. Szó nélkül kézen ragadtam a lányt, s rohanni kezdtem. Szerencsémre New Yorkban mindig nagy volt a tömeg, így most is könnyedén elvegyültünk a népáradatban. Csupán egyetlen golyó súrolta a vállam, s mivel egész idő alatt igyekeztem testemmel takarni a nőt, így ő, mondhatni sértetlenül megúszta. Nem volt időm magyarázkodásra, sem semmi másra. Tudtam, hogy rám találtak, hogy csak a moszad állhat-e mögött. Amint tudtam, értesítettem a CIA-t, s nem sokkal később, már egy félre eső sikátorban fel is vettek minket a kocsijukba. Innentől kezdve, felpörögtek az események. Egyértelmű volt, hogy lebuktam, s nem maradhatok tovább a városban, úgy, ahogy Bria sem. Az én hibámból ő is bekerült a tanúvédelmi programba. Pörögtek körülöttünk az események, a CIA szorgosan szervezkedett, mígnem közölték, hogy ezentúl Erdélyben kell élnünk, ráadásul úgy, mint egy házaspár. Persze csak egy ideig...mondták, mintha ez megnyugtató lett volna. Így kisebb volt az esélye a lebukásnak. Új iratokat kaptunk, s mire feleszméltünk, már egy Erdélybe tartó járaton ültünk egymás mellett. Nem maradt más, csupán az ígéret, miszerint mindent megkapunk majd, amit New Yorkban is. Házat, állást... és védelmet, ha kell.



Amiket szeret: Fegyverhasználat, harcművészetek, olvasás, autóvezetés, kávé, film nézés, cigaretta

Amiket utál: Gyermekek életét kioltani, vegetáriánus ételt enni,

Jellem: Sokat gondolkodtam már azon, hogy milyen is vagyok én. Hol végződik a személyiségem, s hol kezdődik a vérembe ivódott színészkedés? Ez talán, örök rejtély marad. Mégis, úgy hiszem, hogy teljesen normális fickó vagyok, az átlagtól talán kicsit sötétebb múlttal és több keserűséggel. Nyugodt, óvatos típus jellemez, ha lehet, megfontoltam cselekszem, annak ellenére, hogy a nőkkel mindig szenvedélyes viszonyokat ápoltam. Igyekszek, hogy mindig a maximumon teljesítsem a kötelességeimet. Nem kezdeményezek verekedést, avagy vitát, de ha kell, szó nélkül gyilkolok. Erős akaratú, néha parancsoló vagyok, de a gyengédséget sem vetettem meg soha. Imádom a kávét és a jó filmeket. Utálom a tej csokit és az aszalt gyümölcsöket. Az életem eddig oly zavaros volt, mint önmagam. Most viszont, minden megváltozik. Végre normális életet élhetek, s talán, az is kiderül idővel, hogy hol végződök én, s hol kezdődik a színészkedés.

Külső: 186 cm vagyok, súlyom a magasságomhoz képest átlagos. Hajam, s szemem is a barna egy sötétebb árnyalatában játszik. A stílusom hétköznapinak mondható. Ismertető jegyek: Hegek, szerte a testemen, íme pár példa: Lövés nyom a bal vállamon, a combomon, továbbá a jobb lábamon még kettő. Késelés nyomai a hátamon, de igen halványak már.

Gareth, üdv itt!

Előtörid elfogadva.

További jó zavargást, és vigyázz Briára!