● Név:Kirsten Meyer
● Becenév:Kirst
● Nem: lány
● Születési hely és idő: USA, Los Angeles; 1990.04.11
● Kor: 22
● Faj: Ember

A család

● Apa: Mark Meyer; 45 - Mark, az igazi apám akivel éltem egészen addig ameddig anya el nem rángatott. Nagyon szerettem, és még mindig szeretem. A viszonyunk is jó, de nagyon ritkán találkozunk a válás óta.
Mostoha apa: Andrew Baker; 43 - Egyszóval: utálom! Miatta kellett Sherbrooke-ba költöznünk. És mióta csak először megláttam, nem bírom elviselni ha a közelemben van.
● Anya: Angelina Baker; 40 - Anya az anya. Idegesítő, parancsolgatós de ezen kívül szeretem még ha el is szakított LA-től és apától. Azóta megbékéltem vele.
● Testvérek:
Húg: Georgina Baker; 14 - Gina a legaranyosabb kishúg a világon. Na persze már nem annyira kicsi de nagyon megvagyok vele, attól függetlenül, hogy nem édes testvérem...
Báty: Eric Meyer; 25 - Eric, is nagyon jó testvér még ha az utóbbi időben inkább a csajozást tette is előnybe mint a családot. Én mindkét testvéremet úgy szeretem ahogy van.
● Egyéb hozzátartozók:

A történetem

1990 tavaszán, pontosabban áprilisában születtem Los Angelesben, szüleim második gyermekeként. Na meg úgy volt, hogy egyben utolsó is leszek, mivel anyu és apu eltervezték szinte az egész életüket előre. Hogy mikor házasodnak, hány gyermekük lesz, mi lesz a munkájuk. Ami persze anyukámnak tánc, apunak pedig bankár. Nem voltunk gazdagok egyáltalán, de mégis mindenünk megvolt ami kellett. Még ha több nem is, mert persze a méregdrága arany, és ezüst ékszerekre nincs senkinek sem szüksége, inkább csak kell neki, de nem életbevágó dolog. Persze ez mégis anyámnak hiányzott. Viszont nekem hat éves koromig felhőtlen volt a boldogságom, ahogy bátyámnak is. A legnagyobb gondunk volt, hogy minden reggel fel kellett kelni és elmenni óvodába vagy, hogy Ericnek iskolába. De mi eközben semmit sem sejtettünk abból, hogy szüleink éppen válnak. Mindent úgy intéztek, hogy ne jöhessünk rá. Képesek voltak azt tenni velünk, hogy egyik reggel mikor felébredtem ott várt az ajtóban mindenkinek a bőröndje, kivétel apáé. Kérdeztem Ericet mi folyik itt mert semmit nem értek, de ő sem tudott megmagyarázni sokat. Neki sem mondtak semmit, csak a sejtéseit mondta el az utóbbi veszekedésekkel kapcsolatban, meg hogy mostanában külön aludtak szüleink. Amit nem is tudom, hogy nem vettem észre eddig. Végül anyu minden szó nélkül kirángatott minket a házból be az autóba és elhajtott. Hiába kérdeztük, hová megyünk és hogy miért nem szólt apunak. Ő ki sem nyitotta a száját, csak egyfolytában a visszapillantó tükröt bámulta, majd mikor már kiértünk a városból megállt és elmagyarázott mindent. Amiből persze akkor még nem sokat értettem csak annyit, hogy lehet soha többet nem láthatjuk apát. És ez az egy mondat még a mái napig is bennem van, még ha azóta találkoztam is már vele. De a lényeg, hogy egy hat éves kislánynak aki odavan az apjáért ilyet nem lehet csak úgy mondani. Teljesen összetörtem és egész úton csak sírtam, bátyám próbált nyugtatni, hogy úgyis látom még, meg hogy majd visszamegyünk LA-ba hozzá ha nagyobbak leszünk. Valamennyire sikerült neki ezekkel a szavakkal megnyugtatnia míg oda nem értünk a végállomásra. Ami a világ másik felén lévő angliai Sherbrooke volt, a repülőtéren egy magas pasas várt ránk, akit anya úgy mutatott be nekünk mint "az új apukátok", mi persze egyáltalán nem örültünk sem a városnak, sem az új apukánknak, sem a házunknak ami hatalmas, sem pedig az óriási szobámnak ami csakis az enyém. Más körülmények között mindennek örültem volna, főleg az új háznak és hogy végre annyi fagyit ehetek amennyi belém fér. Na meg, hogy találkozhatok kedvenc rajzfilmjeim hősével. De ez most egyáltalán nem érdekelt...utáltam az egész helyet.
Egy évre rá megérkezett húgom is, akire sokáig haragudtam mert nem vér szerinti, hanem Andrew lánya. Na meg persze a gyerek miatt jött a várva várt esküvő is. Gyors volt csak a nagyon közeli barátok és családok voltak ott. Még jobban megutáltam a mostoha b*rmot. Merthogy titokban elneveztük Eric-kel.
Pár évre rá már az iskola padban is találtam magam. Ekkorra már egyszer találkoztam apukámmal, de csak pár napra tudott eljönni munkája miatt. Eltelt azóta négy év, hogy otthagytuk őt anyuval és csak most tudott eljönni. Persze ezért nem őt hibáztatom. Mindig is anyu lesz az akire haragudni fogok egész életemben. Még ha nem is szó szerint, mert azért csak az anyám és szeretem is de azt nem tudom megbocsájtani amit tett.
Teltek múltak az évek nekem pedig anyám mindent meg adott csak azért is, hogy megbocsájtsak neki. Még autót is kaptam ahogy betöltöttem a tizennyolcadik életévemet. Én örültem neki és kihasználtam minden alkalmat. Utána pedig csak azt mondtam már nem haragszom annyira. Eljöttek azok az éveim amikor az iskola "menő" csaja lettem barátnőimmel együtt. Imádtam ezeket az éveket, a suli leghelyesebb srácaival járhattam és velük együtt mehettem bulizni. Ez egy tininek a "leányálom". Közben pedig táncolni kezdtem anyám akaratára. Nem igazán rajongtam érte elejében de mivel anyu nagyon híres táncos lett úgy hitték, hogy belőlem is egyszer az lehet. Ahogy múltak a hetek és hónapok egyre jobban megszerettem és mindent kezdtem beleadni a táncban. Ha éppen iskolába nem kellett mennem akkor a táncteremben töltöttem az összes időmet. És épp ezért mikor befejeztem a középiskolát nem is volt kérdés, hogy hová megyek tovább. Na meg könyörögnöm sem kellett otthon, hogy engedjék meg. Ezért elkezdtem a főiskolát ahol táncszakra jelentkeztem. Ott is ugyanúgy sok barátom lett de persze az eddigiekkel is tartom a kapcsolatom. Mióta pedig betöltöttem a huszadik évemet elég sűrűn átjárok apámhoz. Vagy éppen küldök neki pénzt, hogy jöjjön ő. Már anyánk sem bánja annyira ha találkozgatunk. Csak azt nem engedi, hogy odaköltözzünk hozzá. De most az egyszer úgy gondolom, hogy én sem akarok elmenni már csak az iskola miatt is. Miközben én főiskolára járok, Eric nagy bájgúnár lett. Ő színművészetire ment, és hogy szépen mondjam szinte már az egész iskola megvolt neki. Mellesleg ezt ő árulta el, még csak nem is szégyelli, inkább felvág vele. De hát csak fiú...
Mindketten belebonyolódtunk végre saját életünkbe és még majdnem örülünk is, hogy eljöttünk LA-ből. De persze ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnénk visszamenni apuhoz. Csak ez a hülye Andrew ne lenne. Az évek során alig beszéltem vele. Eric elég jól megkedvelte, és azt mondja, hogy nekem is meg kellene ismernem és megváltozna a véleményem róla. De nekem ez nem megy ilyen könnyen. Talán majd egyszer.

Megjelenés

Jellem

User