● Név:Maya Richter
● Becenév: Maya
● Nem: nő
● Születési hely és idő: New York, 1966 november 28 / 1984
● Kor: 47 de nem néz ki többnek 22-nél
● Faj: Vámpír

A család

● Apa: Richard Richter, elhunyt. Jóban voltam vele, de aztán megromlott a viszonyunk, és kénytelen voltam mindenhogy megszakítani vele a kapcsolatot. Nem akartam, hogy megtudják, hogy mi vagyok.
● Anya: Avaline Richter, elhunyt. Felhőtlen viszonyunk volt, míg rá nem kényszerültem arra, hogy távol tartsam magam tőlük.
● Testvérek:-
● Egyéb hozzátartozók:

A történetem

Az én történetem egészen pontosan negyvenhét évvel ezelőtt kezdődött, persze ehhez még hozzá vehetjük azt a bizonyos kilenc hónapot, amíg anyám méhében úszkáltam. Gyakorlatilag az is nagyon fontos része az életemnek, de mivel nem emlékszem rá, ezért nem is számít, ilyen egyszerű.
A szüleimben nincsen semmi különleges sem, átlagos dolgozó polgárok voltak, munkájukért nem kaptak milliós fizetést, nem is éltünk kacsalábon forgó palotában. Dolgoztak, hogy meglegyen mindenünk, és félre tudjanak tenni az egyetemi tanulmányaimra, vagy a nyugdíjas éveikre. Mindig ezzel szórakoztak, azt mondogatták, az a pénz majd jó lesz nekik, utazgatni meg ilyenek, én meg majd megyek takarítani ha, akarok egyetemre menni. Keressem meg rá a pénzt. Persze ezt csak akkor mondták, amikor rosszabb osztályzatokat vittem haza az iskolából. Nem voltam él tanuló, inkább egy erős négyes voltam. Ha megerőltettem volna magam biztosan lehettem volna jobb is, de volt nekem jobb dolgom is annál, minthogy egész nap a könyvek fölött üljek.
Fontosabb volt, hogy a barátaimmal legyek, velük szórakozzak, illetve járhassak táncolni. Két szenvedélyem volt, a tánc és a zene. Sokan énekesek akarnak lenni, vagy menő gitárosok, vagy dobosok, én meg maradtam a zongoránál. Szorgosan tanultam, és gyakoroltam, hogy minél jobb lehessek, de nem volt ezzel különösebb célom. A lényeg, hogy jól éreztem magam közben. Nekem csak az számít, hogy én jól érezzem magam.
Sokan már az óvodában kitalálják azt, hogy mivel is akarnak foglalkozni, amikor felnőnek. A legtöbbjük álma nem valósul meg, hisz a fiúk szuperhősök akarnak lenni majd később asztronauták vagy autóversenyzők, esetleg híres rock zenekart akarnak alapítani. Sajnos nagyon kevesen tudják megvalósítani ezeket az álmukat. De nehogy bárki is azt higgye, hogy a lányoknál jobb a helyzet. Ők hercegnők, királykisasszonyok akarnak lenni, híres színészek, esetleg modellek. Hogy mindenki csak velük törődjön. Igen, én is átmentem ezeken a dolgokon, de a végén nem maradt ebből semmi sem. Mire elértem a középiskolás kort már fogalmam sem volt, hogy mivel is akarok foglalkozni életem végéig, hisz rengeteg dolog volt, ami érdekelt. Különböző természettudományok, a jogi pálya, a világ megmentése. Minden. Míg a csoporttársaim fejében lassan teljessé vált a jövőkép, és tudták, hogy mit akarnak csinálni, az én fejemben még mindig hatalmas volt a káosz. Valami hiányzott. De hogy mi arra nem jöttem rá egészen a tizenhetedik születésnapom betöltéséig. Vártad már hogy elérkezzek ehhez a részhez mi?
Találkoztam vele, megismertem, bele szerettem. Egyszerűen hangzik nem? Az is volt. Vele akartam tölteni minden időmet, ha huzamosabb ideig nem láthattam Őt, akkor képes voltam fogni magam és kimászni az ablakomon, hogy titokban láthassuk egymást. Noel egyszerűen tökéletes volt. Nem értettem, hogy lehet valakibe ilyen könnyen és gyorsan beleszeretni. A szüleimnek nem tetszett ez az egész. Persze hogy nem, hisz azt mondta, hogy 25 éves. Próbáltak védeni úgy, hogy megtiltották, hogy este láthassam őt. Hisz ők csak azt hitték, amit egy normális szülő is hisz egy olyan helyzetben, amikor a fiatal lánya körül egy nála nyolc évvel idősebb fiú kezd el legyeskedni. Jó párszor össze is vesztem velük, én azt próbáltam bizonygatni, hogy nem lesz semmi baj sem, Noel viszont szeret, de nem hittek nekem. Csak a rosszat látták benne. A lányuk megrontóját.
Fél éve voltam Noellel, mikor elmondta, hogy mi is Ő valójában. Nem hittem neki, hisz ki hinné el azt, hogy léteznem vámpírok, és defenzorok is, akik sok olyan dologra képesek, amikre az ember egyáltalán nem? Senki sem. De bebizonyította nekem, hogy tényleg igazat mond. Kiakadtam, ez nem kifejezés. Három hétig nem találkoztam vele, minden kapcsolatot megszakítottam vele teljesen. De a gondolataim csak körülötte jártak, és éreztem, hogy egyre szomorúbb vagyok, és dühösebb, hogy nem látom őt. Végül mikor már nem bírtam tovább újra felkerestem őt. Magyarázatot követeltem, hogy miért szenvedtem ennyire a hiányától, mire elmesélt nekem mindent. Már három héttel azelőtt megtette volna, csak akkor elrohantam, azt hangoztatva, hogy mennyire utálom is őt, ami persze egy pillanatig sem volt igaz.
Aztán megtörtént, aminek történnie kellett. Én is vámpírrá váltam. Féltem, hogy mi van akkor, ha téved, és a helyett, hogy vámpírként éledek újra, soha többé nem kelek föl? De nem így lett. Vámpír lettem, és nem igazán tudtam mit kezdeni az egész létemmel, mintha minden megváltozott volna. De minden maradt a régi, csak én lettem valaki más… valami más. Egy ragadozó.
Féltem, nem akartam bántani másokat, de Noel megmutatta, hogy hogyan kell mindent csinálni. a vérszívás már nem is tűnt annyira undorító dolognak, mint amilyennek először. Egyre inkább rákaptam a dologra.
Mikor betöltöttem a tizennyolcat elköltöztem otthonról, Noelhez. Természetesen nem tetszett a szüleimnek ez a döntésem, de nem tudtak megállítani. Észrevették, hogy megváltoztam, pedig próbáltam eltitkolni előlük mindent. De nem mindig sikerült. Főleg, amikor felbosszantottak. Az előtt sose hagytam ott őket egy veszekedés közepén, hanem szépen érveltem, amíg nekem nem lett igazam. De most már ez megváltozott. Mikor mérges lettem előbújt vámpír külsőm, amit nem akartam, hogy meglássanak. Elítéltek volna, megutáltak volna talán, de a legbiztosabb az volt, hogy megpróbálták volna megfojtani Noelt egy kanál vízben.
Pár évet még a szülővárosomban éltünk, utána úgy ítéltük meg, hogy a legjobb az lesz, ha egy messzebbi városba költözünk, hisz így ritkábban fogom látni őket, és talán nem tűnik majd fel nekik, hogy ugyan öregszem, de egy csöppet lassabban. Bár némi sminkkel bármit el tudtam volna érni, de így még is csak kényelmesebb volt.
Így kerültem Sherbrookba. Élveztem az életet, tanultam, táncolni illetve zongorázni. Ez a két szenvedélyem még mindig megmaradt. Illetve különféle küzdősportokat kezdtem tanulni, mivel Noel ragaszkodott ahhoz, hogy ha Ő esetleg nincsen velem, akkor is meg tudjam magam védeni. Boldog voltam, olyannyira, hogy alig hittem el, hogy ilyen tényleg megtörténhet velem.
Huszonnyolc éven keresztül minden rendben ment, de aztán valami megváltozott. Egészen pontosan Erdélyben történt egy két dolog. Noel jó pár barátja lakott abban a kastélyban, amit leromboltak. Oda akart menni, segíteni nekik, én pedig vele akartam menni, de nem engedte. Nem érdekelt. Utána mentem, én is segíteni akartam. De elkéstem. Épp hogy lepakoltam a hotel szobámba a megérkezésem után, éreztem, hogy baj van. A nyakam elkezdett fájni, mintha épp ott választották volna el a fejemet a testemtől. Összeestem, és csak sírtam. A fájdalom elviselhetetlen volt, még akkor is, amikor már elmúlt a konkrét fizikai fájdalom amit Noelnek okoztak. Tudtam mi történhetett, de nem akartam elhinni. Nem hihettem el, hisz Noel jó harcos volt, erős, és kitartó, kizárt, hogy bárki is ártani tudjon neki.
Összeszedtem minden erőmet, és keresni kezdtem őt. Meg is találtam, de már nem élt, bosszút esküdtem. Nem a defenzoroknak, de velük is egytől egyig végezni fogok. Azokkal, akiknek bármi köze is volt ehhez a szörnyűséghez. A dühöm az Erdélyi vámpíroknak szólt. Az összesnek. Egy fajból valók vagyunk, de nem érdekel. Ők tehetnek arról, hogy kitépték és összetörték a szívemet. Ők tették, és ezt soha sem fogom megbocsájtani nekik.
Erdélyben maradhattam volna, de haza mentem. Még nem voltam rájuk felkészülve. Még gyakorolnom kell, edzeni ameddig össze nem esek.
Edzettem, de ez nem volt elég. Kellett még valami, amivel elterelhettem a gondolataimat. Elkezdtem különböző szórakozóhelyekre járni, először csak vacsorát kerestem magamnak, majd rájöttem, hogy az ilyen helyeken jóval többek, mint holmi táplálékforrás. Kifordultam önmagamból, és már csak az éltetett, hogy felejtsek, és hogy jól érezzem magam.
Az utóbbi fél évben gyászoltam. Mindenki másként teszi, én is megtaláltam erre a saját módszeremet. Míg van, akinek az jön be, hogy egy sötét szobában ül és zokog, nekem az, ha folyamatosan pöröghetek.
De most valami megint megváltozott. Tudomásomra jutott, hogy az Erdélyi vámpírok Sherbrookba jönnek. Nem engedhetem. Nem vehetnek el tőlem még egy olyan dolgot, amit szeretek. Szerencsére nem csak én nem akarom, hogy ide jöjjenek, hanem vannak rajtam kívül mások is. Nálam jóval tapasztaltabbak. Akikhez képest én még csak gyereknek számítok, de ez nem érdekel. Amiben csak tudok, segítek nekik, mert ez a mi városunk, és nem szeretjük a betolakodókat!

Megjelenés

Mahagóni barna hullámos hajzuhatag keretezi arcomat, és ér le egészen a hátam közepéig. Általában kibontva hordom, ennek nem csak az az oka, hogy szép hajam van, hanem az is, hogy még nem tudok teljesen uralkodni az érzelmeimen, és ha dühös, vagy ingerült leszek, vagy egyszerűen csak megszomjazom a vonásaim kiélesednek, karakteresebbek lesznek, a szemeim már nem világoskéken fognak csillogni, hanem sötétszínűre változnak. Ezek eltakarására is tökéletesen jó a hajam, amíg olyan helyre nem megyek, ahol már nem láthatnak a kíváncsi tekintetek.
Vonásaim szépek, talán még kicsit kislányosak, pedig már régen nem vagyok az.
Körülbelül százhetven centi magas vagyok, de pontosan nem tudom, mivel nem szoktam mérőszalag mellé állni, szóval csak tippelni tudok, de ez a magasság egyáltalán nem mindig igaz, hisz sokszor veszek fel magas sarkú cipőket, amik még jó néhány centit hozzá adnak tényleges magasságomhoz. Alakom kecses, vékony, és ott domborodik, ahol kell. Sose kellett azzal foglalkoznom, hogy mit eszek, akár napi szinten ehetnék tábla csokikat, nem látszana meg rajtam. De ha mégis, akkor azt ledolgoznám a mozgással, hisz egy nap sem telik el úgy, hogy pár órát ne töltöttem volna edzéssel.
Sminkelni szoktam magam, de sosem viszem túlzásba. Csak kiemelem szép színű szemeimet, vagy telt ajkaimat egy szép színű rúzzsal. Ruhatáram különféle darabokat rejt, az elegánstól egészen a falatnyi kihívó ruhákig. Mostanában a kihívóbb öltözetet részesítem előnyben, ami a testemhez simul, vagy esetleg mélyebben kivágott. Régen bezzeg csak nagyon ritkán vettem fel ilyen ruhákat. De az régen volt, most meg most van.
Ékszereket nem igazán hordok, nincsen kismillió nyakláncom, és fülbevalóm. Egy ékszer van, ami mindig rajtam van, az egyik egy bokalánc. Valamint van egy köldök piercingem is.

Jellem

Elmesélem neked, hogy milyen voltam, és milyen lettem. A változásom okát pedig már biztosan ismered. Régen… eleinte leginkább kerestem a helyem a világban, egészen addig, amíg végül meg nem találtam. Most megint jön egy kereséses szakasz az életemben, és félek ez nem lesz olyan rövid, mint az első ilyen volt. Főleg, hogy most szinte teljes ellentéte vagyok régi önmagamnak. Szerettem, ha a dolgok rendben mennek körülöttem, vagy ha valami gubanc adódott, akkor igyekeztem azt megoldani, a számomra lehetséges módszerekkel, és nem próbáltam túllépni a határaimat. De most? Én okozom a káoszt és a zűrzavart, aztán azt vagy megoldja valaki helyettem, vagy megoldódik magától. De azért előfordul, hogy én hozom helyre a dolgokat, de akkor mindig fancsali képet vágok a dologhoz. Régen megbíztam másokban elsőre, most gyanakvóan fogadok mindenkit, és azt próbálom kitalálni, hogy mit akarnak tőlem elvenni.
Ehhez hozzá tartozik, hogy tökéletes színész vagyok. Szeretek különféle szerepeket játszani, ezáltal sosem tudhatod, hogy melyik Maya is az, aki tényleg én vagyok, nem pedig csak megjátszom magam. Lehet, hogy legszívesebben a fogaimat a nyakadba mártanám, és addig szívnám a véredet, míg össze nem esel holtan, de erre sosem fogsz rájönni, mert szépen mosolygok, és azt mutatom, hogy akár a legjobb barátok is lehetnénk.
Amit kitervelek, azt véghez is viszem, viszont nem minden gondolkodás nélkül. Az a jó tulajdonságom megmaradt, hogy a fontos dolgokat szeretem megtervezni, és nem megyek fejjel a falnak. Inkább szépen kikerülöm.
Szeretek szórakozni, különféle klubokba járni, és ott különböző dolgokat csinálni. Jó néhány kilométeres körzeten belül az összes helyen ismernek, és ha megyek, soron kívül beengednek. Ez van, tudom, hogy kit hogyan lehet lekenyerezni, hogy elérjem azt, amit akarok, még akkor is, ha csak egy tízperces sorban állásról lenne szó.

User