First topic message reminder :

Helyszín: Chester hálószobája
Időpont: Jelen

Csak zuhantam és zuhantam a sötétségbe, míg egyszer meg nem pillantottam egy ismerős kék szempárt. Bágyadt szemeimet még jobban kinyitom és körbe nézek. Egy réten vagyok, ahol süt a nap, az égen meseszerű bárányfelhők, kedves kékség, de minden ködös itt lent és ahol ott van ő… Igen… itt van Noel! Az én Noel-em!
- Noel… - Nézek rá hitetlenkedve, de felülök és magamhoz szorítom. El se akarom engedni. Soha többé!
– Te élsz! Istenem! Szóval csak álmodtam! – Mondom mosolyogva, nevetve, szinte hangosan kacagva és több tonnás kő zuhan le a szívemről. De azért elszomorít, hogy Chester csak a fejemben létezett. Kár… Hiszen, ő nagyon aranyos és kedves volt. Ő a legnagyobb veszteségem így.
- Nem, nem álmodtál Édesem. – Súgja szomorúan, csendesen, szinte éppen hallani szavait. A szavait eleinte alig hiszem. De sajnos, muszáj lesz.
- Akkor… ez az álom… igaz? – Kérdezem csendesen és elsírom magam. Ha lehetséges, még inkább magamhoz szorítom Noel-t, nem akarok felkelni, amit átéltem fájdalom, az elmúlt hónapokban, sokkal erősebb lett. Nem akarom elengedni, nem, kizárt dolog! Könnyeim patakként mossák arcomat.
- Sajnálom, Édesem. Ez csak egy álom. De szeretném, hogy tudd, én szeretlek, mindig szerettelek és hidd el, most is így van. Örökké így lesz! Tudom, hogy te mindent megtettél, tudom, hogy milyen áldozatokat hoztál értem és nem hibáztatlak, egy pillanatig se! – Simogatja meg az arcom és megcsókol. Szerelmesen csókolok vissza, hihetetlen szenvedéllyel és mégis gyengéden.
- Kérlek, ne tűnj el, Szerelmem! – Súgom sírva és újra megcsókolom, szerelmesen és hosszan.
- Én mindig veled vagyok, sosem tűnök el. – Feleli kedvesen mosolyogva.
– Megígérem. Mindig ott leszek melletted, még ha nem is látsz, nem is hallasz, de nekem bármit elmondhatsz. Meghallgatlak és becsületszavamra, segítek, ahogy tudok. De veled leszek, Szerelmem! Viszont kérnék valamit! – Néz rám gyönyörű kék szemeivel és ha lehet, újra és újra belé szeretek, de tudom, hogy el fogom veszteni.
- Mit kérsz, Édesem?
- Hogy légy boldog! Kérlek, Szépségem! Törekedj arra, hogy boldog légy! És ha más férfi oldalán találod meg a boldogságod, ne szegülj ellen! Szeretnélek boldogan látni… - Simogatja meg gyengéden az arcomat. – Most megyek, Szépségem. Neked is ideje felkelned, mert valakire a szívbajt hoztad! – Mosolyodik el. Istenem! Ez a mosoly!
- Szeretlek! – Mondom, majd megcsókol és érzem, mintha kirántana valaki a hideg vízből, vagy valami őrült kábulatból, tompaságból lassan ébredezni kezdek. Mintha egy súlyos és nehéz takarót rántottak le volna rólam.
Mélyet sóhajtok és félek belegondolni, hogy vajon mire ébredek.

Teljesen kiütöttem magam…
Bementem a lakásba, már nem is tudom miért, mintha csöngött volna a telefon, vagy mintha fázni kezdtem volna… de hát plusz harminchárom fok van, és így is rajtam van egy ing… jézusom, hogy néz ki a szemem! Veszem észre a tükörben, de a legrosszabb, hogy jobban látszódik rajta a sírás, mint a ma elszívott iszonyatos fű mennyisége.
Már napok óta nem alszom, de úgy egyáltalán, nem az, hogy jól vagy rosszul, hanem szimplán a falat bámulom, és eltelik az idő, ólom lassúsággal, de eltelik. Bár azt se tudom ma milyen nap van, hogy egyáltalán hétvége-e vagy hétköznap, és mennem kéne iskolába?! Szerintem év kezdete óta egy vagy két órán voltam benn.
Kicsit kimozdulok, járok egyet a városban, lehet beülhetnék egy filmre is akár… betépve a legjobb moziba menni, csak ne lenne annyi romantikus film műsoron.
Papucs, rövid nadrág, és ing trikóval, meg a mobilom, és beugrok az autómba… nem kell senkinek se tudnia, de nincs meg a jogosítványom, csak szimplán úgy döntöttem, hogy vezetni fogok, bár utálok, az autóban is félek… de mióta a szerelmem és a testvérem is autóbalesetet szenvedett, teszek minden ellen érzésemre az üggyel kapcsolatban.
- Helló Prücsök, mondjad… - hangosítom ki Envy-t, aki mindennap milliószor felhív, hogy ellenőrizze jól vagyok-e és egyáltalán élek-e még. Hallja a hangomon, hogy nem vagyok magamnál, de próbálja jól kezelni a dolgot… manapság Alice Cullen-t játszik amúgy, vannak látomásai, és ezen jót röhögtem, ő már kevésbé szórakozott rajta. De azt mondta, velem kapcsolatban semmit se lát….én szerinte meg csak blöfföl, arról nem is beszélve, hogy Laila-val lehet tartja a kapcsolatot, csak nekem nem mond el semmit se!
- Megvagyok, nyugodj meg… semmi bajom sincs… - csak be vagyok tépve, alig látok ki a fejemből, az orrom hegyét se találnám most meg, mégis többel repesztek, mint kéne, de kínomban csak röhögni tudok.
- Igen, a suli is rendben van… komolyan kislány, kiakasztóbb vagy, mint az anyám… - megváltoztál, és nem jó irányba… jön a válasz, a megvetés, én meg csak nevetek, de nem szólok semmit.
- Most le kell tennem, majd telefonálok még… - soha nem én hívom, mindig csak mondom, de egyszer se hívtam fel, az a kérdés meg, ami a levegőben lebeg, hogy vezetek-e, nem is reagálok. Envy félt, aggódik, és már nem egyszer szökött el, és ment a reptérre, csak anyuék mindig hazavitték…
Feltekerem a rádiót, épp egy Guns’n’Roses szám megy… vígan szívom a cigarettámat, amibe mondanom sem kell, van egy kis fű, és hajtok végig LA egyik főutcáján…mikor meglátok valamit, vagyis valakit, de ez egy látomás, az nem lehet… Laila…
Hirtelen rántom el a kormányt, mert majdnem egy kocsinak megyek, a kerekek hangosan csikorognak, és én elég ferdén, félig felhajtva a járdára fékezek le eléggé hangosan azt is.