SAMUEL DAMIAN BAILEY Karakter teljes neve: Samuel Damian Bailey
Becenév: Sam
Faj: Defenzor
Nem: férfi
Kor:27
Születés helye és ideje: New Orleans, 1985 május 15
Foglalkozás:építészmérnök, deffenzor-mentor
Különleges képesség: kommunikáció állatokkal
*** Apa: Elen Bailey, 58, építészmérnök, az utóbbi években megromlott a viszonyunk
Anya: Alana Bailey, 54, orvos, az utóbbi években megromlott a viszonyunk.
Testvérek: Rosemarie 17 lenne, elhunyt 5 éve
Egyéb hozzátartozók:*** Az én történetem egészen 1985-ig nyúlik vissza, ugyan is akkor láttam meg a napvilágot, pontosabban a szülőszoba mennyezetét, meg az orvost, és a nővéreket. De erre érthető okokból nem emlékszem, ahogy az első pár évemre sem. Csak azt tudom elmesélni amit anyáméktól hallottam később.
Azt állították, hogy egy rosszaság voltam, egészen 4 éves koromig. Folyton szekáltam a lányokat, meghúzgáltam a hajukat, benéztem a szoknyájuk alá, mentem amerre nekem tetszett. Egyszer az oviból is meg akartam lógni, csak mert egy cicát megláttam a kerítés túloldalán, és nekem azt muszáj volt megsimogatnom. De az óvónők időben meghiúsították ezt a tervemet. 4 éves voltam, mikor a szomszédba új lakók érkeztek, és ott volt Ő. Susana. Hogy neki milyen szép szőke göndör haja volt, és nagy zöld szemei! Első látásra beleszerettem. 4 éves voltam csupán, de már tudtam, ő lesz majd az én feleségem. Nem tudtam, hogy mit kellene csinálnom, szóval leutánoztam aput. Ő néha vitt anyunak virágot, meg csokit, és azoknak anyu örülni szokott. A kertben szedtem az én Susanámnak pár szépnek látszó gazt, meg csináltam neki homokból sütit. Vittem volna én neki szép virágot is, csak a szomszéd néni mérges lett, mikor meglátta, hogy a virágait le szeretném szedni. Én pedig hiába magyaráztam, hogy kinek is lesz, nem törődött velem. Pedig még szépen is néztem rá. De végül is mindegy. Susanának tetszett a virág meg a homoksüteményeknek is örült. Nagyon szép mosollyal díjazta az erőfeszítéseimet.
Onnantól gyakran játszottunk együtt, vagy őt adták át a kerítésen hozzánk, vagy engem hozzájuk. Nagyon jó volt. Neki nem húzgáltam a haját, és nem nézegettem be a szoknyája alá, bár kíváncsi voltam, még sem tettem.
5 éves voltam, mikor megkaptam az első csókomat. A szülinapomon. Susanától. Pontosabban csak egy szájra puszi volt. Én adtam neki, és annyira meglepődött, hogy utána rögtön el is szaladt, és utána napokig került engem, majd mikor legközelebb újra találkoztunk viszonozta a puszimat. Tudtam, hogy elértem a célomat!
Ugorjunk egy kicsit a történetben, ugyan is az elkövetkező években nem történt olyan dolog ami nagyobb figyelmet érdemelt volna. Elkezdtem az iskolát, legnagyobb bánatomra Susanát nem abba az iskolába vitték, mint engem. 1 évvel volt nálam fiatalabb csak. De legalább egy oviba jártunk. Azok voltak a jó évek!
Az iskolában újra visszatért a gézengúz énem. A barátok, és az új emberek sokasága. Remek volt!
10 éves voltam, mikor a szüleim bejelentették azt, hogy kistestvérem lesz. Örültem, hisz mindig is szerettem volna egy öcsikét, de mint később kiderült, húgom lesz. Mikor elmondták, onnantól kezdve már húgot akartam, és elhatároztam, hogy én majd megvédem őt mindenfélétől. Az első évek unalmasan teltek. Arra vártam, hogy mikor kell majd Rosemarie mellől elüldözni az olyan gézengúz fiúkat, mint amilyen én voltam, de senkit sem kellett. Rose unalmas volt, hisz még járni sem tudott. De ez nem igazán vette el a lelkesedésemet. Anyáéknak bejelentettem, hogy én meg akarom tanulni, hogyan kell megvédeni Rose-t, szóval kick boxot kezdtem el tanulni, És már az első pillanattól fogva imádtam.
Az első csalódás 12 évesen ért, mikor Susana eltávolodott tőlem. Még mindig feltett szándékomban ált az, hogy egyszer elveszem feleségül.
Azt mondta nekem, hogy nem akar velem többet találkozni, mert már új barátai vannak. A szívem tört össze, de el kellett engednem. Onnantól fogva újra visszatértem a lázadó énemhez. Eljártunk bandázni, a haverokkal. Minden rosszban benne voltunk.
Mikor vége lett az általános iskolának jött a közép iskola. De valami megváltozott. Anyámék gyanakvóan kezdtek el viselkedni másokkal szemben. Elmaradtak a szokásos kerti partik, bezárkóztak, majd egyik nap közölték, elmegyünk. Én nem akartam. Ide kötött minden. Itt voltak a barátaim, itt volt Susana is… Az, hogy el kell hagynom őt így is nem tetszett.
Rengeteget utaztunk a rákövetkező években. A gimnáziumot úgy sikerült kijárnom, hogy összesen 8 iskolába jártam a folyamatos költözés miatt. Félévente cseréltünk várost, életet.
Én elviseltem, mivel mindenhol hamar találtam magamnak haverokat, de Rose már rosszabbul viselte. Próbáltam őt támogatni, de nem mindig sikerült.
Az egyetem előtt követeltem a szüleimtől, hogy mondják el, még is mi elől menekülnek. Nem akarták elmondani, de végül még is megtették. Olyan világról beszéltek nekem, ami csak a könyvekben és a filmekben létezhet. Vámpírok, és vámpír vadászok. Elmondták, hogy egy vámpír van a nyomukban, akinek az életpárját vagy mijét régen megölték, és most bosszút akar. Nem hittem nekik. Legalább is azt mondtam, hogy nem hiszek nekik, de valahogy sejtettem, hogy valami nem stimmel a családom körül.
Aztán elkezdtek azon a nyáron tanítani, de nem igazán jutottunk sokra, ugyan is én egyetemre mentem. Apám nyomdokaiba lépve építészmérnök akartam lenni. Tetszett, ahogy álmokat valósít meg. Mindig is érdekeltek az épületek, szóval egyértelműnek tűnt, hogy mi is leszek. Az egyetemi évek alatt azt is tanultam, hogy hogyan legyek jó deffenzor. 22 éves voltam, mikor minden megváltozott. Anyámékat megtalálta a vámpír. Ők nem voltak otthon, csak Rosemarie. Megölte őt. A fájdalom elviselhetetlen volt. Megígértem, hogy megvédem őt, de még sem voltam ott, hogy teljesíteni tudjam a feladatomat.
Anyámékkal össze vesztem, hogy miért nem védték meg a húgomat, és a szemükbe mondtam, hogy ők a hibások mindenért. A viszonyunk megromlott. Rettenetesen. Én Erdélybe költöztem, és az egyetemet ott fejeztem be. Felkerestem az ott élő deffenzorokat, és szinte követeltem, hogy tanítsanak. Tanítottak is. Szerencsém volt, azt hiszem. Az egyetemen tovább tanultam, egészen addig amíg meg nem szereztem a doktori címet.
Deffenzor-mentor lett belőlem. Az erőm egyre nőtt, míg egyszer csak elkezdtem megérteni az állatokat. Mint abban a filmben a doktor Dolittle. Már nem tanulok, hanem én tanítok. Arra, hogy hogyan is kell vámpírok ellen küzdeni, majd végezni velük. Nem tudom, hogy én magam mennyit tűntettem már el a föld felszínéről, de sokat, az egészen biztos. Hiszen megszállottan keresem a húgom gyilkosát.
*** Amiket szeret: Kick box, rajzolás, szórakozás, tanítás, nők, a kutyám Bob, cigi
Amiket utál: túlságosan kötődni valakihez, ha valami nem úgy történik, mint ahogy elterveztem, vámpírok
Jellem: Régen nyílt voltam, most már egy cseppet sem vagyok az. Bezárkóztam, és nem engedek senkit sem igazán közel magamhoz. Nem akarom őket bajba sodorni, azzal, hogy ismernek engem. Félek, hogy még egyszer megtörténik az a tragédia, ami a húgommal is történt. Igaz, ott nem én voltam a hunyó, de azóta számos vámpírral végeztem már, hogy egy ugyan ilyen megtörténhessen.
Makacs vagyok, és a kitűzött céljaimat mindig elérem. Nem kifejezetten érdekel, hogy kin és min kell átgázolnom érte.
Zárkózott vagyok ugyan, de szeretek szórakozni. Élni, harcolni, tanítani.
Külső: 194 cm magas vagyok, szálkás izomzattal rendelkezem. A legtöbben azt mondják, hogy gebe vagyok, de ez csak jó nekem, hisz így lebecsülik a bennem lévő erőt. Hajam barna színű. amit rövidre vágatva hordok, bár nem igazán törődök vele, hisz jól áll nekem az „ most kelt ki az ágyból” kócos haj. Szemeim élénkzöld színűek, és kissé sárga lesz, amikor bedühödök, vagy ideges vagyok. Szinte mindig található a képemen borosta, ugyanis sokszor lusta vagyok borotválkozni. Ennek ellenére van valami vonzó a pofimban, és a megjelenéseben, amit a nők többsége nagyon szeret.
Ruhákban a kényelmes darabokat részesítem előnyben, az eleganciával ötvözve. Szeretem az ingeket, és az öltönyöket is, de a bőrnadrágot sem vetem meg. Az, hogy éppen mit viselek függ a hangulatomtól, és attól is, hogy éppen hova készülök menni.
Avataron: Jon Kortajarena