Jackie Fuentes Karakter teljes neve: Jack Fuentes
Becenév: Jackie
Faj: Ember
Nem: Egyet tippelhetsz
Kor: 23
Születés helye és ideje: 1989. Május 7.
Foglalkozás: Én szolgállak ki egy bizonyos pizzériában.
Különleges képesség: wtf
*** Apa: James Fuentes - 50 - gyorsétterem tulajdonos - Oké, nos... habár ezt igyekszem titkolni, de az apa-fiú kapcsolatot leváltotta a főnök-alkalmazott, de egyébként a karácsonyi veszekedős vacsikat leszámítva jól megvagyunk.
Anya: Anna Fuentes - 48 - varrónő - Én vagyok anyuci pici fia, ő pedig az én édes anyucim és... nem tudnék úgy beszélni róla, hogy ne röhögj ki engem. Bocsi anyu.
Testvérek: nincs
Egyéb hozzátartozók: nincs
*** Ó, igen? Lehetek baromira szarkasztikus? Baszott gyönyörű egy életem van. Csak tudnám, hol csesztem el! Csak lenne egy időgépem, hogy visszamenjek oda, pontosan arra a pontra a múltban, amikor megpecsételődött a sorsom, és egy jót bemossak az akkori önmagamnak, azt ordítva: „Baszd meg, ez csak miattad történt velem!” Én nem ezt akartam. Soha nem akartam. Soha, soha, soha…
- A trappistás vagy a sonkás jobb? – bizonytalan hang, hozzá egy dagadt (hát jó, alaposabb szemlélés után inkább teltkarcsú), ritkuló hajú (rendben, rendben, haja is volt!) némber, hatalmas, kopottasan piros műkörmökkel, és olyan kerek, más esetben biztos helyes, de most inkább szánalmasan kétségbeesett szemekkel. Mintha a világ legnagyobb tragédiája lenne, hogy neki, vagyis a nőnek, aki itt áll már vagy húsz rohadt perce a sorban, annyi döntéshozatali képessége sincsen, hogy egy olyan egyszerű, semmilyen kérdésre is tudja a választ, minthogy milyen pizzát akar enni.
Ugyanez történik minden áldott nap. Ugyanezek az emberek idejönnek, türelmesen várnak, hogy aztán habogjanak egy keveset arról, hogy mekkora komoly alapossággal kell azt is végiggondolni, hogy mit akarnak zabálni. Istenem! Ha ilyen nehéz egy pizzázóban érvényesüljenek, akkor hogyan reagálnak, ha odajutnak például, hogy… teszem azt, abortuszuk legyen, vagy gyerekük? Gyűlölöm, hogy egy gyorskajáldában kell melóznom.
- Attól függ, Ön ma mennyire vegetáriánus. – feleltem valami furcsán erőltetett érdeklődéssel a hangomban. Sokat morgok, a főnököm szerint legalábbis, és megígérte nekem, asszem szimpla jóindulatból, ha emiatt panasz érkezik rám, egy percig sem habozik azon, hogy kiheréljen-e engem. Ez a dolog koránt sem töltene el annyi kétségbeeséssel, ha a főnököm valami szexi, nagymellű, vörös harmincas, lenne, de ha ezen morfondíroznál most esetleg, elmondom, nem az. Na mindegy. Csak annyit akarok ezzel mondani, hogy a főnökömtől való aprócska félelem és a golyóimhoz fűződő igen nagy tiszteletem, szeretetem és ragaszkodásom az oka annak, hogy minden rossz indulatom ellenére igyekszem jó pofát vágni a dologhoz.
Mi a legfurcsább? Hogy a nő képes volt röhögni a poénomon (poénnak szántam volna?), és mivel rádőlt a pultra és elkezdett szemezni velem. Vagy legalábbis meredten bámul rám és olyan furán vonogatja a szemöldökét. Öhm, oké… ilyen helyzetben mit kell csinálnom?
- Azt hiszem, pillanatnyilag éhes vagyok, nem vegás. – Vegás? Nem létezik olyan szó, hogy vegás! Egy ember, ha nem eszik húst, az vagy vegetáriánus, vagy vega, de nem VEGÁS! És amúgy is, miért mosolyog rám ez a nő? Van fogalma arról, hogy hány éves ő? Nem lehet kevesebb harmincötnél. És tudja, hogy én mennyi vagyok? Huszonhárom. Akkor most kinek kell kétségbeesettnek lennie?
- Akkor, gondolom ebből sonkás lesz. – feleltem az előbbi gondolatmenetemhez szükséges szünet után.
- Ha maga mondja. – újabb mosoly részéről és… kacsintás?
- Mondja Ön. Ön itt a vendég.
- Jó lesz a sonkás. – olyan lágyan mondta, és az ajkába harapott… azt hiszem, ez volt az a pont, mikor kis híján megkívántam.
- Három, ötven lesz. – mondtam gyorsan, majd még lejátszottuk a fizetős, majd a pincér kiviszi az asztalhozos részt, amit ilyenkor szokás. Sikerült annyira elbénáznom, hogy a nő végül nem invitált meg az asztalához (éljen, éljen, éljen!). Amúgy nem tudom, mennyi esélyt látott volna kettőnk közös jövőjére - mondjuk gyerekeket, kiskutyákat? - de nem is érdekel. Mármint… öhm… oké, ezt inkább hagyjuk.
*** Amiket szeret: Saját magát, az I-Phone-ját, a hajvasalóját, az NatGeo-t (a csatornát és az újságot is!), az MTV-t és rakás más dolgot.
Amiket utál: Téged, és téged és téged és még téged is.
Jellem: És tudod, hogy mi az igazán vicces? A szőkenőkkel kapcsolatos számos sztereotípia igaz rám. Hát jó, lehet, hogy nincsenek nagy melleim, és nem vagyok oda a rózsaszín tűsarkúkért, de mára bőven volt elég időm, hogy rájöjjek, az átlagnál bőven hülyébb vagyok. És ezt nem úgy értem, hogy egy annyira retardált szerencsétlen lennék, hogy egész nap ülök egy széken, és nyáladzok, mint egy láma (a lámák nyáladdzanak?), hanem, hogy amikhez értek, az alapvetően kívül esik az oktatási rendszerben számon kért izékből. Poe kívül lehet, hogy egy költőt sem ismerek, béna vagyok matekból, fizikából, de egy csomó-csomó olyan dologhoz értek, amihez senki más a világon. Kívülről tudom az összes Family Guy részt, be tudom festeni magamnak a hajam (tudom, itt senkit sem érdekel, de én csak festett szőke vagyok), meg… öhm… nos… oké, lehet, hogy ezzel minden pozitív tulajdonságomat felsoroltam.
Köztem és az idealizált szőkenők között még közös az is, hogy nekem is minél hamarabb kéne egy okos, és még inkább gazdag partnert találnom, ha a jövőben nem abban a pizzázóban akarok megrohadni, ahol most vagyok. Ez amúgy a jellemzésem szempontjából totálisan lényegtelen, nem? Ja, sejtettem…
Külső: Az a fajta srác vagyok, aki csak az igazolvány-, a tabló- és az évkönyvképein néz ki úgy, mint valami utolsó, vidéki suttyó. Bár annyira biztos nem lehetek ronda, mint alapvetően az effajta fényképeim, hiszen Facebook-on az összes profilképemre ötven fölötti kedvelés érkezik, és vadidegen csajok írják a képeim alá, hogy „egek, milyen cuki vagy” (ennek az egyetlen eredendő okát abban látom, hogy a napokban regisztráltam Lookbook-ra), és tudom, hogy ez nem valami nagy referenciaalap, de az ember önbizalmán sokat tud dobni. Mintha… az emberek törődése abban tükröződne, hogy mennyien nyomnak a „tetszik” gombra.
Vagy oké, nézzük konkrétan a dolgokat. „Tetszik” neked a varázslatosan kék szemem? A szőke hajam? Vagy „tetszik” maga az arcom? Jó, azt elismerem, egy kicsit sem hasonlítok a Supernatural-os Jensen-re, aki állítólag aztán tényleg sok nőnek szex bálvány, de… talán valaki, valahol bennem is lát valamit, és nem csak azzal szívat, hogy kicsit csajos a megjelenésem, vagy hogy miért is gondoltam, hogy nekem jól áll a csőgatya, vagy… akármi.
Avataron: Kellin Quinn