A mai napom elég zsúfoltnak bizonyult. Amióta itt vagyok most először van találkám egy vámpírral. Csak annyi, hogy ő úgymond "haver". Már ha lehet ilyesmit mondani egy vérszívóra. Na jó...mondjuk őt régóta ismerem csak nem gondoltam volna, hogy halhatatlan. Mindig is nagyon jóban voltunk és csak nem rég derült ki az igazság róla. Pontosabban mióta idejöttem Erdélybe, hogy tanuljak kicsit. A lényeg, hogy ma találkozok vele a régi romos házban. Ott a madár sem jár és ő megengedi, hogy próbálgassam rajta erőmet. Mondjuk rendes tőle.
Mikor megérkezek, kicsit várnom kell még. De nem sokan mert hamarosan lépteket hallok és meg is pillantom Aaron-t. Persze ebből a gyakorlásból is inkább a hülyeség folyt ki, nem pedig komolyabb dolgok.
Mikor már éppen végezni készülünk, újabb lépteket hallunk meg. Kicsit elrejtőzünk és várjuk a nagy félelmetes szörnyet amit esetleg le kell gyűrnünk közös erővel. Jó is lenne...most tényleg valakin komolyan kipróbálnám magam. De a nagy félelmetes dolog helyett csak egy csaj jön, aki ráadásul elég csinos. Talán mégis szükségem lesz képességemre. Aaron felé fordulok és látom, hogy majd ki esnek a szemei. Viszont nem tudom, hogy azért mert lány...vagy inkább mert ember. De egyik sem jobb...ő az enyém lesz!
- Hejj...ideje lesz elmenned! Ő EMBER! - Súgom neki fülébe halkan. Először mintha nagyon nem akaródzott volna elmenni, de miután meglátta szememben, hogy tényleg komolyan beszélek, elment. Én pedig csak nézem ahogy közeledik, egyenesen felém. Pedig tuti, hogy nem lát. Na nembaj...akkor már hasznosítom magamat is és a szoknyácskáját is.
Ahogy csak közeledik és közeledik, mintha csak belekapott volna a szél, az amúgy is rövid szoknyába, fellibbentem és kukkolok is.
Pár másodperccel később mikor már csak körülbelül egy méter a távolság közöttünk, előbújok és megállok előtte.
- Lám-lám! Mit keres egy ilyen helyen, egy ilyen csinos lányka? - Kérdezem és szemmel láthatóan végignézek rajta. Igazán csinos, nem tagadom.

Míg kellemes idő volt? Már nem az van? Mennyi az idő egyáltalán? Azt hiszem kicsit elhúztuk az időt Aaronnal. De semmi gond...úgysem lett volna jobb dolgom a ami napon. Maximum elmenni és megint leinni magam a sárgaföldig. Sajnos mostanában elég sűrűn történik meg...az új barátok mindenre rávesznek. Na persze én nem mondom, hogy nem szeretek inni és rájuk sem fogom az egészet. Csak eddig nem voltam ilyen...teljes mértékben. Bár legalább most kiélem a kiesett fiatalkoromat. Hát ezt meg úgy mondtam "gondoltam" mintha már legalább negyven éves pasas lennék, miközben még előttem az egész élet. Elvégre az a huszonöt nem is olyan sok.
Ahogy elnézem a csinos lányka nagyon nem ártatlanka. Pedig első pillantásra csak egy szerény kis bárányra gondoltam...bár az öltözéke miatt kicsit sandítottam már valamit. Azért egy kis szende lány nem öltözik ki egy kis sétához, még ha hét ágra süt is a nap. Na már most, ez az én sajátos véleményem.
- Egy magamfajta jóképű pasi... - Bővítem ki mondatát. - ...itt, hogy is mondjam. Úgymond gyakoroltam, vagy dolgoztam. Vedd amelyiknek akarod. - Elvégre inkább gyakoroltam, de a munkámat. De mindegy, a kis csajnak nem is sok köze van hozzá, hogy mit dolgozok. Ha elmondanám talán meg is ölhetném egyből. Bár lehet nehezemre esne bántani egy olyan valakit akit akár ágyba is vihetek. Szóval inkább nem szólok semmit.
- Elégedettebb lennék ha nem lenne rajtad semmi. De megteszi. - Kacsintok egyet és az ellenállhatatlan mosolyommal leveszem a lábáról. Legalábbis megpróbálom vele levenni. Végül is mindenki másfajta...van akinél valamivel több kell egy mosolynál.
Megnézem a karórámon az időt és elégedetten bólintok. Már este van...mármint nem olyan késő de fél nyolc elmúlt. Jó sokáig elhúzódott ez az egész.
- Drágaságom te nem félsz itt ilyenkor? Én a helyedben félnék...különösen ha egy ismeretlen pasas leállítana. - Célozgatok kicsit magamra, hátha sikerül legalább egy kicsit ráijesztenem. Imádom ha egy olyan csajjal futok össze aki azt hiszi övé az egész világ...erre egy apró beszólás és összehúzza magát. De semmi gond, majd utána elkényeztetem ha szükség lesz rá.

Ahogy elnézem a kis csajnak elég nagy szája van. Én örülnék neki a helyében ha egy ilyen helyes pasi leállítaná egy kis csevejre...vagy többre. Majd meglátjuk mire megyek vele! De ha túl sokat jártatja a száját előbb vagy utóbb rá fogok unni. Szóval gyorsan döntse el mit akar...vagyis persze, hogy engem akar csak nem meri bevallani. Úgyhogy inkább azt mondom, gyorsan engedje el saját egóját és ne totojázzon.
- Szívesen bármikor édesem! - Mondom egy nagy vigyor kíséretében. - És pont ellenkezőleg. Nem tudod te mennyi mindenben segíti ez az életem. - Még mennyire, hogy ez így van. Ha nem lennék ekkora s*ggfej akkor most már rég meghaltam volna. Ugyanis volt már rá példa, hogy összefutottam egy két vámpírral akikkel csak azért tudtam végezni mert bedőltek nekem és az ellenállhatatlan egómnak. De azt hiszem ezt nem fogom kifejteni neki. Hiszen ő csak egy ember...akit persze nem azért csábítanák el mert meg akarom ölni. Csak hiányzik már egy kis szórakozás a sok szórakozás közepette. Na de ezt a mondatom csak én értem meg. Meg a barátaim.
- Édesem nem gondoltam, hogy most azonnal le fogod szedni...vagy én. Majd később! Mindenki ugyanoda jut végül... - Az utolsó megjegyzésemet érti ha elég okos hozzá. Ha nem érti meg akkor meg nem való hozzám. De azt jelenti, hogy először legtöbben ezt mondják. Ellenkeznek aztán meg mégis "valahogy" lekerül az a ruha.
- Nos...én nem magamra gondoltam. Van itt elég sok dolog amitől félned kellene. Sok mindent nem tudsz t erről a városról, amiket én már igen. - Ha már így kinyílt a csipája akkor hagy legyen egy kicsit kíváncsi. Hiszen minden lánynak felébred a kíváncsisága egy ilyen mondat hallatán. Kivétel nélkül...csakhogy én egy szót sem mondok neki. Még csak az hiányzik!
- Nem félek. Itt csak jó dolog történhet. És azért annyira nem romos ez az épület. Főleg, hogy épp az imént itt dolgoztunk. Gondolom nem jöttem volna ide ha már bármelyik pillanatban összeomolhat. - Megemelem egyik szemöldököm. - Nemde? - Kérdezek még rá majd még egy kicsit közelebb lépek. - De ha mégis történne megvédenélek nyugi. - Mondom és a fejünk feletti nagy csillárt méregetem. Talán besegíthetnék neki a leesésben és mindjárt sztár lennék a csajszi szemében amiért megmentettem. Micsoda csodás ötletet adott nekem. Hmm...

Miközben a lány szavait hallgatom, teszek egy kisebb kört az épületben. Nem sok látnivaló van, néhány porosodó kacat. Igazából nem is értem, az ilyen épületeket miért nem bontják le, és építenek a helyére valami hasznosabbat. Plázákat, üzletközpontokat, parkolóházat. Lehet, hogy csak az államokból magammal hozott nagyvilági életstílusom mondatja, illetve jelen esetben gondoltatja ezt velem. De mégis. Persze ilyenkor jó jön. Ha az ember be akar húzódni valahová, vagy egy defenzor titkos helyet keres gyakorlásra. Na meg a bűnözőknek, hogy lezavarják a kis üzleteiket. Én már csak tudom, hogy mennek ezek a dolgok. Ezért is lep meg kicsit a lány hozzáállása, hogy nem ismer, mégis milyen magabiztosan állítja, hogy nem fél, se tőlem, se a helytől.
- Azon gondolkodom... - szólalok meg végül, és felülök valami régi, szintén eléggé poros asztalra, vagy pultra, és onnan figyelem a csajszit.
- ... hogy vajon bátor vagy, vagy botor. Meggondolatlan és vakmerő. Ahogy az imént említettem, nem csak én lehetek itt az egyetlen veszély, és nem is csak a romos épület ingatagsága. Tudod, a legtöbb piti kis bűnöző az ilyen helyeken zavarja le a bizniszeit, na meg bármikor felbukkanhat itt egy drogos, vagy egy csavargó. Szerintem egy ilyen csinos lánynak egyikük sem tudna ellenállni, de gondolom téged ez sem riaszt el - kúszik pimasz vigyor az arcomra.
- Mit is mondtál, mi a neved? - Ha mondta egyáltalán. De mindegy is. - A lényeg, kedvesem, hogy én a helyedben háromszor is átgondolnám, hogy az esőt választom, vagy egy ilyen elhagyott raktárépületet - teszem hozzá, és ha egy kis esze is van, igazat kell hogy adjon nekem ebben.