Karakter teljes neve: Gertrude Tanya Ross
Becenév: Leginkább Gerti, de vannak akik Trudinak neveznek.
Faj: Defenzor
Nem: nő
Kor: 20
Születés helye és ideje: 1992. május 6. Szlovákia, Kassa.
Foglalkozás: Fényképész; újságíró
Különleges képesség: -



Apa: Karol Ross; 47; vállalkozó - Kapcsolatunk igen hullámzó, igazából mióta anya meghalt többnyire semmilyen. Ő a munkájába temetkezik, én pedig élem a saját életem. Na meg persze nem rajongok az új barátnőjéért se...
Anya: Denissa Ross; 41 évesen hunyt el. Mindig is nagyon szerettem, és közeli kapcsolatba voltunk így megviselt a hiánya. Az ő ágáról kaptam a képességeim, és tanított amíg tudott.
Testvérek:
Dimitri Ross; 24 - évek óta nem beszéltünk egymással, csupán annyit tudok, hogy Oroszországba él és megtalálta élete szerelmét. Pff. Jó neki.
Victorie Ross; 17 - apuval él, és mai napig nem tudja, hogy Defenzor. Imádom őt, de nagyon féltem ettől a világtól, így amíg tudom inkább halogatom hogy bevalljam neki a dolgot.

Egyéb hozzátartozók:
Andrew a barátom akivel most "szünetet" tartunk. Oké, ő azt tudja a munkám miatt nincs rá időm de igazából... Nem tudom mit érzek iránta.
Unokatestvérem Bernadett pedig egyben a legjobb barátnőm. Együtt járunk a Defenzor Képzőbe is, és úgy érzem ő az egyetlen támaszom.
És apám új barátnője. Egyszer láttam, és inkább illene egy magazincímoldalára mint az apám mellé. Pont.




Május 6.-án szörnyű vihar volt. Az emberek féltek, mindenki meghúzta magát, sokan a világvégét suttogták - bolond egy banda gondoltam jómagam. Persze akkor még nem volt ilyen határozott véleményem a világról, hiszen csak aznap későn este pillantottam meg először. Szüleim szerint eléggé nyugodt baba voltam, még a tömérdek rokon se rémített meg akik heteken át jártak hozzánk. Csak rájuknéztem két szép szememmel kíváncsian figyeltem az idétlen kiegészítőiket - többen imádták annak idején a rusnya ékszereket - néha felsírtam de ettől eltekintve mérföldkövekre jobban aludtak esténként a anyuék. Legalábbis ezt állítják de ki tudja mennyi igaz ebből nem igaz?
Egy tény biztos a gyerekkoromból - Dimitri, a bátyám egész életébe féltékeny volt. Hála apa jó állásának nem volt gondunk a pénzzel, sőt a neve igen népszerű volt így fogadások, fogadások hátán volt a program. Anya mindig csak mosolygott és integet, mint akinek ez lenne a legjobb dolga, de én láttam rajta de a maszk alatt, amit az évek alatt magára öltött egy meggyötört, lelkiekben megfáradt nő próbál mindent megtenni a családjáért. Valamikor ilyen tájban kezdtem rájönni, hogy ez a világ amibe ő él, messze nem az amibe majd egyszer talpon kell maradnia. Kilenc éves voltam, mikor először hallottam veszekedni a szüleimet, és mikor gyermeki naivsággal azt hittem hogy a ha megláthatom a belvárost, a hétköznapi polgárok életét, talán megtudhatom mivel segítsek a szüleimen. Az éjszaka árnyában a nagy tölgyfán szöktem ki, és valami hihetetlen szerencsémmel egy őr se vett észre. És itt jött a kérdés; merre tovább? Jobbra, balra, előre? A város messzebb volt mint hittem, de mikor az első kocsi feltűnt, egy öreg szekér, sikerült fuvart fognom. A férfit nem nagyon érdekelte, hogy egy kislány épp a veszélyes nagyváros felé tart. Még mindig jól emlékszek a vodka erős illatára ami belőle áradt.
Nem akartam elhinni, hogy az amit én jobbnak hittem valójába olyan mintha egy rémálom. Az emberek annak idején kemény időszakon voltak túl, az adó és a válság is a nyakukon volt. Sötét volt. Jól emlékszem hogy a kedvenc cipőmet belepte a sár, a hajam csapzottan állt, és fogalmam se volt merre menjek. Fények mindenhol, szinte vakította a szemem, és elkapott a szédülés. Nem tudtam merre megyek a tömeg sodort magával mikor egyszer csak, megjelent előttem egy kép. Én voltam, de még is úgy láttam magam mintha egy filmet, vagy egy képet néztem. Nem tehettem semmit, és végignéztem ahogy egy autó hirtelen kikanyarodik az utcából és nem látja homályos alakomat, majd a kép megszakadt. De még mindig érzem ahogy végigfut a hátamon a libabőr, hiszen láttam magam meghalni. Csak egy pillanatba telt, hallottam a kocsi hangját és a kábulásból felébredve ugrottam félre. Egy pillanat műve volt az egész - ha akkor nem működnek a reflexeim, már biztos hallott lennék.
Aznap este nem tudtam aludni. Csak azon agyaltam, még is mi történt. miért láttam mind ezt? Jövőbelátó lennék, vagy csak a veszélyt jelezte az elmém? Annyiba voltam biztos, hogy nem vagyok normális. És féltem a következményektől, mi lesz ha apám fülébe jut a dolog. Így maradt az egyetlen támaszom; anyám.
Tőle tudtam meg mindent. Ő avatott be a családja titkába, hogy mi is vagyok én. Sokáig nem fogtam fel a dolgot, de lassan megtapasztaltam a dolgokat. Tanulni akartam fejlődni, irányítani a képességem. Viszont fiatal voltam, anyám pedig gyenge. Megegyeztünk hogy a 14. születésnapomon elkezdjük az edzést, és átadja a tapasztalatát, valamint megtanít mindenre amit egy Defenzornak tudnia kell.
12 voltam. Aznap épp jó jegyet kaptam Kémiából, pedig a tárgy mindig is gyengém volt. A húgom a 8-at töltötte, és igazi áldás volt számomra hogy ő is a családunk tagja. Kapcsolatunk töretlen volt, igazi édestestvérekként viselkedtünk. Édesanyámat viszont megviselte a szülés, és egyre gyengébb, míg végül beteg lett. Egy éve már az ágyból se tudott kikelni, de az ígérete tartotta bennem a lelket.Mind minden nap, először a hálóba mentem hogy beszámoljak neki a sikeremről, de mikor benyitottam az ágy üres volt. És anyám ígérete semmivé lett.
Azóta sok év telt el. A depresszió amit gyász hagyott maga után sok évig kínzott. Apámmal a kapcsolatunk mára már csak a látszatnak, és a húgomnak van fenntartva. Már 20 éves vagyok, felnőtt és igen, megtapasztaltam a világot. Sokkal rosszabb mint amilyennek annak idején láttam. Viszont a világ, a pompák és a csillogás birodalma már a múlté. Én egy egyszerű lány vagyok, pár különleges képességgel. Erdély szép hely, és már szinte az otthonom. Persze van aki vár haza Kassára, Andrew a barátom. Nem, nem a szerelmem. Én nem állok kész rá, hogy annak nevezzem és most sokkal fontosabb dolgom is van. Ismeritek a Defenzor Képzőt...?



Amiket szeret: tejeskávé - a laptopom - nyugalom - defenzorság - montázsok - Magyarország - utazni - húgiiiii - kaland - Jane Eyre regények - olyan dolgokat tenni amik másnak eszébe se jutnak

Amiket utál: halál - depresszió - tűsarkú - megjátszást - country - az új "anyukám" - csótányok.

Jellem: Az első nevét a nagyanyjáról kapta, tisztelet jeléül, és hogy ő is olyan bátor, és határozott nő legyen mint egykori felmenője. Legyen célja az életbe, ami miatt sose adhatja fel, hogy minden lehetőséget amit az élet ad, ragadjon meg. És tartsa is meg őket, éljen velük, hogy aztán az emberek szemébe mondhassa; Én megtettem! Ti elszalasztottátok azt, amitől boldogok lehetettek volna, vagy sikeresek, vagy egyszerűen csak elégedettek. És nézzetek rám! Én vagyok a vágyatok, a sorsomat kívánjátok mind - de már sose lesz esélyetek felküzdeni magatokat mellém.
A Tanya-t a szülei választották neki. Hogy legyen egyénisége, stílusa, de legfőképpen szabad gondolkozása. Ne kelljen elvegyülnie a tömegbe, hallathassa a hangját, ossza meg a véleményét az emberekkel. Legyen büszke arra, hogy meg tudja különböztetni a rosszat a jótól, a hasznosat, a haszontalantól. Hogy sose legyen külsőséges, hanem az emberek belső értékeit fedezze fel mielőtt ítélkezne. Ő maga pedig ne a méregdrága ruhákat, vagy tizenöt centis sarkakat aggassa magára, mert épp azt diktálják a divatszakértők. Érezze jól magát a bőrében egy elnyűtt kardigánba is, és ne féljen rendezetlen hajjal megjelenni valahol. Visszafogott legyen, de még is ízléses, ha szőkén, ha barnán de engedje meg az embereknek hogy felfedezzék őt, és különlegesnek tartsák.
Ross. Családjára legyen büszke, felmenői tetteit sose tagadja meg. Hiszen egyik ágról nem is akármilyen történelemmel rendelkeznek. Az ember nem választhatja meg a családját, csak az alkalmazkodást tanítják neki egy életen keresztül.


Külső: Magas, nőies alak, vékony hosszú lábakkal. Ha volt valami amit sose szégyeltem, és mindig áldásként tekintettem rá az a testem - miutén 16 évesen sikeresen megszabadultam a feleslegtől messze elkerültem a napokig tartó kalória fogyasztás. Vigyáztam magamra, az egézségemre hiszen a nagynéném pont ebbe halt bele. Láttam milyen erőtlen, ahogy a kezei mozogni nem bírtak, és csak arra tudtam gondolni; Én ezt nem akarom!
Hajamat édesanyámtól örököltem - viszont a halála után az első utam a fodrászhoz vezetett így még mindig akadozok a szőke és a barna szín között. Nem akartam hogy az is rá emlékeztessen de ma már bánom a dolgot. Imádom szabadon ereszteni hiszen természetesen lágy hullámok is vannak benne, de nem egyszer fordul elő, hogy a húgomból előjön a fodrász és engem választ próbababának.
Szeme szürke, és nem egyszer fordul elő hogy ezzel személyesítenek meg - olyan hideg akár a tekintete. Nem tudom lehet van benne valami, de az biztos hogy a szolid sötét smink igazán jól áll. Vagyis egyesek ezt hangoztatják...
A stílusom, hát mondhatni leginkább a belsőm tükrözi. Nem igazán tartom fontosnak hogy nap mint nap márkásabbnál márkásabb cuccokba jelenjek meg, de azért nem fogok medvenadrágban az utcára lépni. Megesik, hogy kiöltözöm, de csak ha van rá alkalom, amúgy a visszafogott, ám igen ízléses és legfőképp kényelmes cuccokat kedvelem. És vigyétek innen a tizenöt centis halálcsapdákat!

Avataron: Jennifer Lawrence

Z

Ui.: Én is utálom a csótányokat.