Gyermekkorom lényegében két korszakra bontható, bár egyik sem feltétlenül a legrózsásabb.
Az egyik fele, olyan négy-öt éves koromig egészen jól zajlott, nem volt semmi komoly probléma, ugyanis eddig az igazi szüleimmel éltem, megtanítottak arra, hogy hogyan is kell vámpírként élni, hiszen ötéves korára az ember is van már olyan agyi szinten, hogy egyes dolgokat képes legyen felfogni, így táplálkozni már egészen fiatalon megtanultam, az igazi apám fő szempontja az volt, hogy mindig tegyem ezt láthatatlanul, ne hagyjak nyomokat, ne hagyjak szemtanúkat. A dolog ezen részével nem is volt problémám szinte soha, ügyes voltam és óvatos, legalább is az én megítélésem szerint.
A másik fele pedig az, amit árvaházban töltöttem, egy napon fogtak és beraktak, semmilyen indok nélkül, az utolsó emlékképem amúgy is az édesapámról, hogy egy szép nagy pofont kaptam tőle, mert valami nem tetszett neki. Így hát nem is bántam annyira, hogy végül is beadtak egy ilyen helyre, amúgy sem voltam túl jóban sem édesanyámmal sem pedig édesapámmal. Így az árvaház mondhatni szinte felüdülés volt, s mivel a szüleimnél sem voltam túl jó gyermek az árvaházban sem hagytam fel ezzel a jó tulajdonságommal. Alig egy-két hónap alatt a legrosszabb hírű gyerekké változtam, érthető okból kifolyólag. Ám mégis, még az árvaházban voltam, addig voltam talán a lenyugodtam, dühös voltam és utáltam minden körülöttem lévőt, főleg azért, mert úgy éreztem magam, mint egy csomag, akit a felnőttek le felrakhatnak. Engem többször is kivittek, hogy majd ők felnevelnek, de amilyen átokfajzat voltam, törtem, zúztam, romboltam azoknál, akik befogadtak, s így csak hamar vissza is kerültem többször is az árvaházba. Tizenéves koromra, már legalább tizenöt családnál voltam elhelyezve, de egyik sem tudott semmit tenni, némelyik család el is tűnt az élők sorából, rejtélyes módon találták meg őket szétmarcangolva, hiszen kedvtelve használtam valamelyik felöltött macska alakot, legfőképpen a tigrist.
Ezzel párhuzamosan viszont egy évvel, mielőtt szabad lehettem volna, jött egy család, vámpírokból állt, s úgy döntöttek, hogy keresnek maguknak egy idősebb porontyot, a kislányuk mellé, rám esett a választásuk. Ők voltak az első vámpírok az életemben, s bár ekkor én már nagyban benne voltam mind a fegyver mind az alvilági verekedéses körökben, befogadtak magukhoz. S a nevelőapám az alatt az egy év alatt különféle brutális módszereket használva sikeresen betört, s alázatra tanított, mondhatni valamilyen normális vámpírt nevelt belőlem, aki egyáltalán nem gyanús egyetlen embernek sem, s valamilyen szinten ott is ragadtam, hiszen bár a nevelőapám Alan, durva módszereket alkalmazott, hogy megneveljen, ütött, vágott, nem kímélt, mégis neki köszönhetem azt, hogy sikeresen felnevelt, amiért hálával tartozom, s a nevelőanyám hihetetlen nagy kincs az életemben, imádom őt, mint ahogyan a főztjeit is.

Most viszont egy kicsit tekerjünk vissza az időben, hogy hogyan is keveredtem bele a bandákba, olyan tizenhárom éves lehettem, nem több, mikor kilógtam az első alkalommal az árvaházból. Nem mondanám, hogy eltévedtem, de olyan helyre kerültem, ahova nem kellett volna, egy sötét raktár helyiségbe, ahol a fény csak halványan pislákolt. Eredetileg azért szöktem ki, mert éheztem, s mert már család rég fogadott be magához, hiszen az ott dolgozók szépen nyugodtan lebeszélték az embereket rólam, nem is értem, hogy miért. Mindenesetre, örömmel töltött el, hogy találtam egy olyan helyet. Akkor láttam először verekedést is. Lenyűgözött a látvány, s annak tudatában, hogy vámpír vagyok s remek képességekkel rendelkezem, beneveztem egy körre, kíváncsiságból, hogy vézna testtel mire is vagyok képes. Kinevettek, de akkor használtam először egy másik képességemet is; megbabonáztam a szervezőt, s kihívtam az egyik legnagyobb ellenfelet. Berezeltem, amikor ott álltam fent a pódiumon, s rengetegen néztek, míg a másik egyszeriben csak rám vetődött, egész egyszerűen csak arrébb álltam. Nem tudtam, hogy mit kellene tennem. Próbáltam lemásolni a másik mozdulatait, több-kevesebb sikerrel, a végén viszont nem meglepő módon én jöttem ki győztesen. Onnantól viszont nem volt megállás, egyre jobban, minden alkalomnál belefolytam ezekbe az ügyekbe, s megtanultam hízelegni másokba oly annyira, hogy végül mostanra már én vagyok ezeknek a dolgoknak az irányítója.
Idő közben fegyverkereskedelem is bekevert, bár ez nem olyan nagymértékben, én csak szállítottam őket, hiszen idő közben megismertem jó pár "fontos" embert, akik a segítségemre voltak és vannak a mai napig is.

Üdv Mr. Rosszfiú!

Rövid, tömör előtörténet, nem lehet okom belekötni, szóval hamar el is fogadom, és kíváncsian várom a további fejleményeket.

Az avatarfoglalás még hátra van, aztán nyomás a játéktér!