ROSALIE WILKONSON Karakter teljes neve: Rosalie Wilkinson
Becenév: Rose
Faj: Vámpír
Nem: lány/nő
Kor: 17-nek néz ki, de 18
Születés helye és ideje: Montreal, Kanada; 1993. november 5.
Foglalkozás: tanuló
Különleges képesség: -
*** Apa:Thomas Wilkinson; 36 éves; cégvezető; sosem volt túl jó a kapcsolatom apámmal. Nem éppen egy családcentrikus ember, mindig is inkább a karrierével törődött, nem velünk. A megoldóképességét sosem kedveltem.
Anya: Melanie Wilkinson; autóbalesetben vesztettük el a bátyámmal. Mivel az apám eltávolodott tőlünk -, ami azt illeti közel se volt - mindig ráhagyatkoztam. Rossz volt elveszíteni.
Testvérek: Toby Wilkinson; 19 éves, és ő is vámpír. Mindig mindentől próbál megvédeni, és ez ugyan néha már zavaró, nagyon szeretem, és jó a kapcsolatom vele.
Egyéb hozzátartozók: -
*** 1993. november 5. Ez az a nap, amikor én megszülettem, többek balszerencséjére.. vagy inkább szerencséjére. Nem is tudom, milyen lenne a világ, ha én nem lennék. De kér ezen morfondírozni, mert itt vagyok, és láthatólag élek. Éltem. A szüleim még meglehetősen fiatalok voltak, bár már jobban jöttek ki a számok, mint a bátyámnál. Ekkor anya már 19 éves volt.. már majdnem húsz. A bátyám egészen kiskoromtól fogva vigyázott rám, mindentől próbált megvédeni. Elsősorban a fiúktól. Ez az egy olyan dolog, amit szinte sosem néztem jó szemmel, hisz én sem mondtam meg neki, mikor és kivel lóghat. Ő pedig megpróbálta megakadályozni azt, hogy bepasizzak. Ez főleg akkor volt hátrány, mikor már 14 is elmúltam. Na de ne ugorjunk ennyire előre.
2000-ben kezdtem el az általános iskolát. Ekkor ugyan még hat éves voltam, de mivel még abban az évben betöltöttem a hetet, így elengedtek. Könnyen elsajátítottam az írás, és az olvasás tudományát is. Sosem voltam egy hülye gyerek, így nem csoda, hogy nem okozott gondot mindent megtanulni. A matematikára még ennyi időt sem kellett fordítanom, mint ezekre, mivel az alapokat már régebben is megtanultam. A viselkedésem, talán ez az, ami elfogadhatatlan volt. Az otthoni veszekedések néha teljesen elkedvtelenítettek. Inkább csendes voltam, mintsem nagyszájú, habár barátaim voltak. Ők sem tudtak mindent, hiszen nagy nyomást gyakorolt rám ez az egész, de szerencsére ezt sikerült eltitkolnom.
Épp egy féléve, hogy első osztályosként remekeltem, megtörtént az, amit azt hittem, sosem következik be. Legalább is nem ilyen hamar. Két-három barátnőmet áthívtam délutánra, hogy szórakozzunk egy keveset. A bátyám persze a tévé előtt ült, de én ezzel mit sem törődtem. Hisz majdnem mindig azt csinálta, hisz semmire sem vágyott jobban, minthogy kimaradhasson a család ügyes-bajos dolgaiból. Igazából én sem nagyon vágytam másra. Na de visszatérve a tárgyhoz.. játszottunk. Aznap kivételesen jó kedvem volt, egészen addig a pillanatig, amíg Toby be nem jött, hogy közöljön velem valamit. Persze nem a többiek előtt. Kimentem hozzá, és elmondta, hogy most kapott egy telefont. Anya meghalt. Hitetlenkedve ráztam meg a fejemet, de el kellett fogadni a tényt. Anyu nincs többé. Csendesen mentem vissza a többiekhez, és szépen megmondtam nekik, hogy nincs kedvem tovább játszani, menjenek haza. Bezártam a szobaajtót, és nem voltam hajlandó kimenni. Csak sírtam, és sírtam naphosszat. Apámat nem is érdekelte, hogy érzem magam, Tobyt pedig nem engedtem be. Nagyjából két nap telt el úgy, hogy nem ettem semmit, egyszerűen nem kívántam az ételt. Kín, és keserűség tombolt bennem.. és a gyűlölet. Nem magától halt meg, hisz még nagyon fiatal nő volt. Ez is apa hibája volt, hiszen ha csak egy kicsit jobban figyel anyára.. más lett volna.
Rengeteg idő telt el nyugalomban. Nagy nehezen feldolgoztam anya halálát, és próbáltam normális életet élni, úgymond kihasználni a gyerekkort. Nem is tudom, nem ment.. pontosabban csak nagyon nehezen. Eleinte szinte megnémultam, leginkább csak bólogattam, és a fejemet ráztam. Részemről ennyi volt a kommunikáció. Aztán idővel persze némileg jobban lettem, és lassan ismét beszélni kezdtem. Ez nagyjából egy évbe tellett. Toby is megváltozott egy kicsit, de ezen nem csodálkozom, hiszen apánkra maradtunk. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy nem érdekelte, mi van velünk. Ugyanúgy csak a munkájára figyelt, mi pedig éltük a kis életünket. Amikor tizenöt voltam, Tobyt börtönbe vitték, mert megvert egy lányt. Ismét egyedül maradtam, hiszen nem tudhattam, meddig lesz távol tőlem. Meglátogattam, nem is egyszer, apánkat viszont nem érdekelte. Egyik nap közölte, hogy kitagadja a házból. Megmondtam neki, hogy ha nem jöhet haza Toby, én is elmegyek. Még csak el sem gondolkozott azon, hogy nemet mondjon. Ez nagyon fájt, így könnyes szemekkel pakoltam össze minden fontosabb cuccomat, és köszönés nélkül leléptem. Felhívtam Samantha-t, hogy engedje meg, hogy ott aludjak. Mivel ő volt a legjobb barátnőm, így persze tárt karokkal tárt. Neki némileg kompromisszumképesebb szülei voltak, sőt! Egyenesen segítettek nekünk lakást keresni, ahova beköltözhetünk. Csakhogy ezalatt a pár nap alatt megismertem valakit. Tucker volt életem első nagy szerelme. És még mindig az. Mivel Sam jóvoltából ismertem meg Tuck-ot, így mondanom sem kell, hogy hárman költöztünk össze. Nagyjából fél év telt el, és mindketten bevallották, hogy vámpírok. Mondanom sem kell, először nem akartam nekik hinni. Sosem hittem a misztikus lényekbe. És most lássunk csodát, mégis ott voltak az orrom előtt. Nem tartott sokáig, azt hiszem egy hétbe telt, hogy megtudjam. Aztán Tucker beavatott ebbe az életpár dologba. Nem igazán értettem, de így legalább arra magyarázatot kaptam, miért szerettem bele ennyire mélyen. Amint beavatott, végigakartam csinálni mindent, ami az örök élethez kell. Neki is kezdtünk, és mire legközelebb észbe kaptam, már vért ittam.
2010 májusában aztán beállított a bátyám. Rendkívül örültem neki, bemutattam a lakótársaimat. Ő is hozzánk költözött. Samanthával rögtön egymásba habarodtak, és már akkor meg lehetett mondani, hogy megtalálta az életpárját. Nagyjából egy hétbe tellett, mire Toby megtudta, hogy mi is vagyok pontosan. Samy pedig megkérdezte tőle, hogy ő is szeretne e örökké élni, együtt lenni vele. Persze, ismertem a bátyámat annyira, hogy tudjam, igent fog mondani. De a nagy szerelem nem tarthatott örökké, csupán négy hónapig. Nem voltam otthon aznap, de mikor beestem a lakásba, és Tobyt szenvedve pillantottam meg.. szörnyű látvány volt. Samanthát megölte egy vámpír vadász. Nekem is fájt ugyan, de közel sem annyira, mint neki. Elképzelni nem tudtam, vajon mit érezhetett akkor.
2011. március 11-et írtunk, amikor a bátyám megtette a következő kijelentést; Erdélybe szeretne költözni. Nekem nem volt kedvem nélküle folytatni az életem, így megbeszéltem Tuckerrel, hogy költözzünk mi is vele. Szerencsére megértette, mennyire fontos ez nekem, így másnap már úton voltunk az új lakhelyünk felé. Az sem tartott tovább néhány napnál, hogy beköltözzünk, és mostanság már Erdélyben telnek a napjaink, egyelőre nyugodtan.
*** Amiket szeret: férfiak, főleg egyet. Kínozni másokat, persze csak játékosan. Divat.
Amiket utál: a halált.
Jellem: Sokan szeretnek. Nem tudom, pontosan mivel bűvölöm el őket, a szépségemmel, vagy a jó humorommal.. nem, ez most teljesen őszinte. Rengetegen oda vannak értem, sokszor kellett már leráznom az embereket. Igazából élvezem, ha rajonganak értem, és lehet, hogy emiatt egoistának tartanak. Pedig nem kéne. Fiatalabb koromban a segítőkészség, és az életvidámság is lappangott bennem némileg, de mára már mind elfogyott. Inkább szórakozok egyet a zsákmányommal, és élvezem, ha az menekülni szeretne.
Külső: Szép vagyok, ezt meg sem lehet kérdőjelezni. Nagyjából a 175 centit üthetem meg, tehát a magasságom úgy vélem pont ideális. Vékony testalkatom van, szint már-már anorexiásnak mondanának, ha nem figyelnék az étkezésemre. Mértékkel eszek mindent, mindig is figyeltem az ilyenekre. Öltözködés terén sok mindenre vevő vagyok, habár szeretem követni a divatot.