Karakter teljes neve: VASILISSA Ozera
Becenév: Valissa, Lissa, Vaszilisza
Faj: Defenzor
Nem: Nő
Kor: 26
Születés helye és ideje: 1985. Május. 12.
Foglalkozás: Kedden és Szombaton pultos vagyok az Evernight Club-ban, ami jól is jön, főleg hétvégén, mikor kikapcsolódásra vágyom.
Néha a Shine Disco-ban is be szoktam segíteni, főleg mikor telt ház van.
Különleges képesség: -
*** Apa: Christopher Ozera | meghalt | nem ismertem
Anya: Christine Palmer Ozera | meghalt | alig emlékszem rá
Testvérek: -
Egyéb hozzátartozók:Nagynéni: Terra Trotwood | 38 |mióta elköltözött, azóta csak levélben tartjuk a kapcsolatot | mondhatni jó viszonyban vagyunk
***NAPJAINKBAN
Egész délelőtt úgy ődöngtem a házban, mint egy kísértet, bár közben én éreztem úgy magam, mintha kísértetének.
Valahogy olyan üres voltam belülről, akár a kezemben tartott teáscsésze. Késő esti teázást tartottam, amire személy szerint... nem mondanám hogy hosszú a lista - Jómagamat hívtam csak meg. Nem mintha lett volna bárki mást is lehetőségem, egyetlen társaságom Lucifer volt... aki épp a zongoránál ült, avagy, jobban mondva annak tetején, és szórakozottan lépdelt a billentyűkre, érdeklődő, önelégült tekintettel, hogy márpedig ez a zongora, ami ily' szépen (és eléggé fülsértően számomra, hiszen ennek se bűze, se dallama nem volt, csak idegesítő moraja) ha rálép, csak és kizárólag miatta ad ki hangokat. Buta macska! Csak hagyná már abba.
Kezemben valami ócska és névtelen, nyálas könyv pihenget megviselten, ámde érintetlenül, ami eléggé fura, hiszen valamire akkor mondjuk hogy megviselt, ha már használtuk, nemde? Nem, úgy tűnik mégsem, vagy legalább is ez az egy kivétel. Sokszor vettem már a kezembe, hogy nekikezdjek, de jóformán egyszer sem volt olyan alkalom, hogy feladás nélkül végeztem volna vele. Úgy csöpög a romantikától, hogy még az én kedvem is elment az egésztől, ami ritka, abból a szempontból, hogy a legnagyobb fanatikusok legnagyobb fejei közé tartozom. De ez már sok. Nem bírom. Mégis milyen már ez, huszonhat évesen szingliként teázgatni télen,
egyedül. A sötétben.
Csendben. Csendben. Csendben! Luciferre nézek, tekintetem lángokat szór. Csendet akarok, vagy emberi társaságot, nem pedig egy macskát, aki a zongorámon ugrálva próbál egy előadóművész nyomába érni, teljesen esélytelenül!
Arrébb rakom a könyvet, Luciferért nyúlok. A macska két másodpercig bírja az ölemben, ámde izgő-mozgóságának hála, és rosszaságának, belekapaszkodik blúzomba, majd végig karmolva azt vissza ugrik a polcra, szaladás közben leverve pár képet. És ó egek, Szent Terra néném, csak azt ne!
- Lucifer! - Kiáltom a nagy semmibe, feleslegesen. A macskák nem hallgatnak a becézgetésre, ezek csak a kaja illatától törnek be! De már késő. Rég késő. Mire oda érnék a macska átgázol nagynéném kedvenc kerámia készletén, mire az említett tárgyak csörömpölve hullnak a kőpadlóra, akárcsak ha sikítanának. ÉS ott van A váza. Igen, nagybetűvel. Terra néném legféltettebb darabja. Sosem kedveltem, ijesztő ábrázata volt, most mégis, mintha valami szíven szúrna, amikor az is földet ér, én pedig alig pár századmásodpercnyire az esemény után vágódom hanyatt a padlón, eredménytelenül, hiszen már rég esélytelen a megmenekítés. Lucifer a sarokba bújik, a polc mögé, a sötétben csak zölden világító szemei látszanak ki, fekete bundája egybeolvad a környezetével. Nem is törődve vele szitkozódva takarítom el a törmeléket, holott legbelül, valahol mélyen sikítani tudnék. Elegem van, kész, vége. Miért nem jön össze nekem semmi?!
Miután az utolsó darabokat is elsepregettem,
egy kedves kis dalra próbálva szunyókálni a kanapéra rogytam, bár elmémet minduntalan ellepték az emlékképek, hogy esélyem sem volt küzdeni ellenük.
RÉGI SZÉP IDŐK, AVAGY A KEZDETEK
Terra nénémmel nagy bevásárláson voltunk, amit hónaponta egyszer mindig megrendezett a saját részére. Nem többet kell minderről tudni, minthogy:
Szombatonként történ,
Nem volt idő, mikor ne rángatott volna magával,
Baromi unalmas volt az egész.
De hát beszélhet az ember a nagynénjének, aki a vásárlás, és az antik tárgyak, avagy a kacatok híve, hogy inkább szeretnéd egy vidámparkban elidőzni a napot, avagy valami kis mulatságon, ha meg sem hall, és csak egy legyintés a válasz, ha mégis. Épp egy bolhapiacot jártunk körbe már vagy negyedszerre, mikor Ő meglátta
A vázát.*** Amiket szeret: ☻ A vöröses, lilás árnyalatú színeket
☺ A kissé goth, avagy rock cuccokat
☻ A bőrt, mint anyagot
☺ A fegyvereket
☻ A művészetet
☺ Lazulni; filmezni, olvasni - főleg a romantikus műfajúakat
☻ Ha valakinek jó a humorérzéke, és romantikus
☺ A veszélyt, és a kockázatot, a versengést!
☻ A természetet, a mágiát, a békét
☺ Az édességet, minden mennyiségben!
Amiket utál: ○ A vért
○ A vámpírokat
(bár ahogy mondják, sosem a könyv borítója alapján ítélkezem, így hát, vámpírokat sem oktalanul gyilkolászok, mint egy eszetlen! )○ Az okoskodókat, és ha valaki jobbnak hiszi nálam magát
○ Ha direkt cukkolnak, és idegesítenek, esetleg hergelnek
○ A sötét, és rossz dolgokat
○ A hangoskodást
○ A szenilis véneket
○ Szaladni -.-
Jellem: Mit is mondhatnék magamról... közvélemény, hogy az emberek a leginkább magukat ismerik a legkevésbé, ámbár hiába is értek ezzel együtt, azt kell hogy mondjam, más még nehezebben lát belém. De azért összekaparok valamicskét, ha már muszáj...
Szóval, nálam ez az álarcos személyiség áll előnyben. Kívül rezzenéstelen a, hűvös, szilárd és komoly nő, aki minden nehézség ellenére is erős, és küzd a végsőkig. Aki ritkán mosolyog, hacsak nem muszáj, aki ritkán beszél, és humorizál, társaság híján. Barátnői nincsenek, a férfiak közt pedig mindig pont a balekokba ütközik bele. Szóval kívül ez lennék én. Ám...
...Ritka, mikor az álarcom leveszem. Talán Terra néném volt az egyetlen, akinek valamennyire megnyíltam, de neki sem teljesen. Igazából szörnyen sebezhető vagyok, és rengeteg dolog rosszul is esik, sőt, még depresszióba is tudok esni alkalmakkor. Huszonhat éve egyetlen szót ismerek.
Magány. És szinte már annyira begubóztam, hogy többször vagyok bunkó és lenéző, mint kedves, odaadó, és szívélyes.
Amúgy alapvetően imádok szervezkedni, (és okoskodni). Szeretek partikat, és egyéb eseményeket szervezni, és mindent a saját kezembe venni. Sokszor vagyok azon a véleményen, hogy adott dolgokat jobban tudok megcsinálni, mint mások, és addig le sem nyugszom, amíg ezt be nem bizonyítom. Bár remélem megváltozom. Unom már az állandó melankolikus, búval bélelt énemet. Az Erdélybe való utazásom remélem megváltoztat, és meg is áld majd némi társasággal...
Külső: Jesszus, utoljára oviban csináltam ilyet, és akkor is egy egész napon át hisztiztem, amiért nem vagyok az a tipikusan karcsú nádszál, mint a természetes vörös hajú lányok!
Mindig is szerettem volna törékeny lenni, és némileg esetlen, olyan, aki mellé büszkén lép majd férfi, vállamra téve kezét, és megvéd. Ez esetben alacsony sem vagyok, deszka sem, és még csak törékenynek sem lehet mondani. És cuki kis szeplőim sincsenek.... ahw! Amúgy oda vagyok a vörös hajért, bár az enyém csak festett, eredetileg gesztenye barna árnyalatú volt. Százhetvenhat centiméter vagyok, egy magassarkú pedig akkorát dob az egészen, hogy előfordul hogy sok fiúnál is magasabb vagyok, ami valljuk be, elég gáz. Mindenesetre semmi bajom az alakommal, a lábaim ebből adódóan hosszúak, a testem pedig karcsú és arányos. Szemem színe kékesszürke, tekintetem fagyos, és kemény, akár a jég. A fényviszonyoktól, függően változó árnyalatú.