Helyszín: Chester hálószobája
Időpont: Jelen

Csak zuhantam és zuhantam a sötétségbe, míg egyszer meg nem pillantottam egy ismerős kék szempárt. Bágyadt szemeimet még jobban kinyitom és körbe nézek. Egy réten vagyok, ahol süt a nap, az égen meseszerű bárányfelhők, kedves kékség, de minden ködös itt lent és ahol ott van ő… Igen… itt van Noel! Az én Noel-em!
- Noel… - Nézek rá hitetlenkedve, de felülök és magamhoz szorítom. El se akarom engedni. Soha többé!
– Te élsz! Istenem! Szóval csak álmodtam! – Mondom mosolyogva, nevetve, szinte hangosan kacagva és több tonnás kő zuhan le a szívemről. De azért elszomorít, hogy Chester csak a fejemben létezett. Kár… Hiszen, ő nagyon aranyos és kedves volt. Ő a legnagyobb veszteségem így.
- Nem, nem álmodtál Édesem. – Súgja szomorúan, csendesen, szinte éppen hallani szavait. A szavait eleinte alig hiszem. De sajnos, muszáj lesz.
- Akkor… ez az álom… igaz? – Kérdezem csendesen és elsírom magam. Ha lehetséges, még inkább magamhoz szorítom Noel-t, nem akarok felkelni, amit átéltem fájdalom, az elmúlt hónapokban, sokkal erősebb lett. Nem akarom elengedni, nem, kizárt dolog! Könnyeim patakként mossák arcomat.
- Sajnálom, Édesem. Ez csak egy álom. De szeretném, hogy tudd, én szeretlek, mindig szerettelek és hidd el, most is így van. Örökké így lesz! Tudom, hogy te mindent megtettél, tudom, hogy milyen áldozatokat hoztál értem és nem hibáztatlak, egy pillanatig se! – Simogatja meg az arcom és megcsókol. Szerelmesen csókolok vissza, hihetetlen szenvedéllyel és mégis gyengéden.
- Kérlek, ne tűnj el, Szerelmem! – Súgom sírva és újra megcsókolom, szerelmesen és hosszan.
- Én mindig veled vagyok, sosem tűnök el. – Feleli kedvesen mosolyogva.
– Megígérem. Mindig ott leszek melletted, még ha nem is látsz, nem is hallasz, de nekem bármit elmondhatsz. Meghallgatlak és becsületszavamra, segítek, ahogy tudok. De veled leszek, Szerelmem! Viszont kérnék valamit! – Néz rám gyönyörű kék szemeivel és ha lehet, újra és újra belé szeretek, de tudom, hogy el fogom veszteni.
- Mit kérsz, Édesem?
- Hogy légy boldog! Kérlek, Szépségem! Törekedj arra, hogy boldog légy! És ha más férfi oldalán találod meg a boldogságod, ne szegülj ellen! Szeretnélek boldogan látni… - Simogatja meg gyengéden az arcomat. – Most megyek, Szépségem. Neked is ideje felkelned, mert valakire a szívbajt hoztad! – Mosolyodik el. Istenem! Ez a mosoly!
- Szeretlek! – Mondom, majd megcsókol és érzem, mintha kirántana valaki a hideg vízből, vagy valami őrült kábulatból, tompaságból lassan ébredezni kezdek. Mintha egy súlyos és nehéz takarót rántottak le volna rólam.
Mélyet sóhajtok és félek belegondolni, hogy vajon mire ébredek.

Remek vagy Chester, mit ne mondjak…egy zseni! Remélem kiérződik az irónia a hangomból!
Nem is ez a lényeg!
Mit játszom itt a megmentőt?!
Kézben viszem Laila-t, ahelyett, hogy hívnék valahogy segítséget?! És itt a valahogyan van a hangsúly! Merthogy nincs mobilom, itt a zsebembe semmiképpen, de azt is megkockáztatom, hogy elvileg sincs. Bár ezt illene tudnom, nem?! Szóval nem, nincs mobilom, egy ilyen világban…viszont van egy vezetékes telefonom, baromi jól néz ki! De ezt most marhára nem segít, mert az kicsit messze van!
Most ki kéne tapogatnom Laila-t vajon nála van-e és hol?!
Hisz tisztán látszik, hogy orvos kéne neki…bár mintha már nem vérezne a feje…de elájult! És motyog álmába! Ilyenkor illetlenség belehallgatni, megfigyelni miről beszél, hátha hasznunkra lesz?!
Chester, állj le!
És ezek után tényleg ne tapogasd…a csók is elég volt, és kell a fenének, hogy magához térjen, és utána mindketten tisztességes agyrázkódástól fetrengjetek.
Nem lakom olyan messze, maradjunk annyiban, hozzám még mindig jobban tudom az utat, mint a kórházba…és csak remélem, hogy jól érzem, hogy közelebb van a lakásom!
És amúgy ne hasonlítsa már magát Pamela Andersonhoz, hogy Laila sokkal szebb…amaz a nő, csak egy plasztikai sebész koholmánya!
Én komolyan beleestem ebbe a lányba?!

Otthon, édes otthon!
Basszuskulcs…vajon Envy haza fog találni?! Gondolom Kimi csak segít már majd neki valahogyan, felhívnak engem, vagy nem is tudom. Remek! A testvéremre se tudok vigyázni, akkor erre a lányra, aki meg is sebesült, hogyan akarok?!
A francba!
És most pánikba fogok esni?! Szedd össze magad Chester, ennek a lánynak szüksége van most rád, és Envy jó kezekben van…ami zavaró, hogy egy vadidegen mellett van jó kezekben és nem a testvérével…mindegy! Ezen aggódom majd később.
Finoman lefektetem a kanapémra…nem tudom kihúzni így, hogy a kezemben van, de még így is kényelmes, és szerencsére épp nincs rajta semmi nem oda nem illő. Szerzek egy vékony takarót is…fogalmam sincs mit csináljak…és vajon mik a mentő száma?!
Innom kell egy pohár vizet!
Hozok neki is.
„Szeretlek” hallom, hogy mondja…gondolom nem nekem, de én elég barom vagyok, hogy a következőt tegyem.
- Én is… - legalább a gondolataimba mondtam volna ki. – Végre magadhoz tértél, hoztam egy pohár vizet…nem tudod a mentők számát?! – ha egyfolytában beszélek, attól nem telik gyorsabban az idő, és nem is segítek, és nem lesz jobb, és nem is tudom…zavarban vagyok, és félek, és izgulok, és nem tudom, parálok rendesen.

Éppen hogy kinyitom a szemem, a kép összefolyik, majd mint a filmekben lassan, fokozatosan elkezd kitisztulni. Közben sűrűn pislogok, próbálok mindenből egyet és éleset látni. Az első, akit élesben pillantok meg és egy kiadásban, az Chester, aki aggódó tekintettel néz, kérdésekkel halmoz el, amit igazából nem is tudok hova tenni, hiszen az előbb Noelt láttam, vele voltam, megcsókoltam, átöleltem. Éreztem az illatát, bőre puhaságát, féltő ölelését. Láttam égszínkék szemét, féltő, szerelmes tekintetét. Azt mondta, hogy szeret! És hogy velem lesz mindig!
Ettől a gondolattól elmosolyodom, bambán körbenézek, mintha keresném, de tudom jól, hogy nem láthatom. Többé már nem.
Így Chesterre nézek, aki aggodalmaskodva áll felettem, mintha most tértem volna volna egy legalább öt éves mélykómából.
- Jól vagyok! – Magyarázom, de ha a lélegeztetőgépről kötne le, akkor is azt mondanám.
- Ne aggódj, nem kell mentő. Kezdem összeszedni magam. – Ez legalább igaz. Egyre stabilabbnak érzem a fejem, a világot, meg úgy mindent. Ráadásul az a fájó lüktetés a tarkómon is kezd egyre inkább aláhagyni, most szakaszban vagyok, mint aki az előbb szabadult egy úthenger alól.
- Nem szükséges a mentő sem… - Azzal megpróbálok felülni, szerencsére, ez még megy, így elveszem a vizet és iszok belőle. Sokkal jobb lesz tőle.
- Köszönöm. El sem hiszed, hogy ez milyen jól esett. – Sóhajtok és körbe nézek. – Nálad vagyok? – Mert hogy otthon nem, abban biztos vagyok.

- Bevallhatod, ha nem vagy jól...úgyse tudom, hogy itt merre van a kórház, vagy egyáltalán hogy van magyarul, ne adj isten románul az orvos...és minden ember, aki nincs jól azt mondja, hogy jól van...szóval?! - remek, most tért magához, és én már ilyenekkel bombázom. Egy oltári nagy barom vagyok! Hisz elájult, valamit hallucinált is, szóval biztosan nincs jól, de végre magához tért, én meg bombázom ilyen marhaságokkal! Vagyis ezek nem marhaságok, csak akkor is! Először kapjon levegőt, nagyjából térképezze fel, hogy hol van...hogy nagyjából biztonságban, hisz mellettem van, talán a legéletveszélyesebb a helyzete...de eszméljen rá saját magára, azt majd megkérem, hogy mondja meg hány ujjamat mutatom, meg kövesse a szemével a mutatóujjam. Ennyire telik a nagy orvosi tudásomból, amit filmekből szedtem. És egy agyrázkódásom során.
- Szívesen...bár többet is tudtam volna segíteni...csak én szomjas voltam, azok után, hogy a vízben landoltam főleg, és gondoltam csak jót tehet egy pohár víz... - komolyan ilyenekről beszélek?! Inkább fogd be Chester!
- Igen...bocsánat, hogy egy ilyen helyre hoztalak...de a saját címemet biztosan tudtam, és legalább fekszel egy kényelmesnek nagyjából nevezhető kanapén. Ki akartam húzni, de fél kézzel nem ment...a húgom szerint baromi jó, de ő vízágyat szeretne, de leginkább nem a bátyával együtt aludni...ezt most miért is mondtam?! - jövök zavarba egy nevetéssel.
- Amúgy remélem szépet álmodtál... - bunkó vagy Chester, ez nem rád tartozik! - Bocsánat, nem tartozik rám, csak kifogytam a témákból. De maradhatunk csöndben is, legalábbis én befogom... - nagy mosoly.

- Kezdek tényleg egyre jobban látni. Mostanra például már annyit haladtam, hogy az előbbi öt Chester helyett, most már csak egyet látok és az is stabilan áll és nem forog a világgal együtt. Ez pedig határozottan jót tesz a kis lelkemnek. – Mosolyodom el. Hiszen tényleg összeállt egybe a világ és végre hajlandó volt a forgásban megállni.
- És hidd el, sokat segítettél. Nagyon hálás vagyok érte. Amit lehetett, megtetted. Nem várhat el tőled senki egy rögtönzött agyműtétet. És egyébként sem volt rá szükség. – Nyugtatom meg, hiszen tényleg kezdi túlaggódni a dolgokat. Nem haltam meg, egyszerűen elájultam. Nekem ez már nem nagy dolog. Belefér és szinte már normálisnak is tekinthető, hogy néha szünet áll be a fejemben.
- Fölösleges emésztened magad, hiszen nem történt semmi komoly. – Mondom mosolyogva, nyugtatólag, hogy biztos megnyugodjon. Hiszen tényleg, akár meg is esküdnék, hogy jobban vagyok. nem vagyok teljesen stabil, de távolról sem fenyeget már, hogy újra elájuljak. Bár, ha azzal újra láthatnám Noel-t… Igazán megérné, hogy néhány pillanat bódulatért és esetleg egy kis fejfájásért újra lássam, újra átöleljem.
- Így pont jó a kanapé, nyugodj meg. Ájultan egyébként is mindegy volt. Akár lángoló szöges ágyra is tehettél volna, elvoltam a magam kábulatában. – Nevetek és be kell vallanom, titkon azon agyalok, hogyan ájulhatnék el újra.
- És igen. Szépet álmodtam. Nagyon is szépet. – Mondom mosolyogva. Hiszen csodás volt Noelt látni, hallani és érezni. Meseszerű! Akarom újra! Mint valami őrült kábszeres, aki vágyik egy képre, egy hallucinációra, egy érzésre, úgy vágyom én is Noel-re, arra, hogy elájuljak és lássam. És ez talán nem normális, talán nem vagyok normális én magam se, hogy kész lennék újra beverni a fejem, hogy újra lássam, de azt hiszem még egyszer szeretném látni.

- Hogy nem öt van belőlem…csak örülhetsz neki… belőlem egy is rengeteg, ahogy a húgom mondja mindig. A világ nem lenne meg nélkülem, de velem is nehezen van meg. – ez nagyon béna vicc Chester, és ne sajnáltasd magad, lehet szánalmas vagy, de erre ő maga is rájött, és akkor sem fog megszánni, ha térden csúszol előtte és szerelmet vallasz neki…azt meg el ne kövesd, hogy arra célozgatsz, hogy fantáziáltál róla egy magányos órádban…vagyis mióta találkoztunk csak rá tudok gondolni, és arra a csókra, amit nem kellett volna, mégis olyan gyönyörű volt.
- Nem agyműtét…de egy orvost szerezhettem volna, csak fogalmam sincs, hol van akár a kórház is, vagy mi a számuk…nem akarom, hogy bajod essen. – mondom féltő gonddal, mert tényleg aggódom érte, nagyon is!
- Nem is tudom…a semmi komolynál nem vérzik a fejed, és nem ájulsz el, és nincs agyrázkódás…egy horzsolás, miután elesel biciklivel, talán nem nagy gond, de ez igenis az. – jesszusom, komolyan nagyon aggódom érte!
- Azért nem mindegy…bár terveztem, hogy feltartom a lábadat, ahogy láttam egyszer…de azt hiszem az csak ájulás előtt hatásos, hogy ne ájulj el… és megérdemled a puha ágyat. Ha gondolod, felkelsz kicsit, kihúzom és akkor elterülhetsz rajta, mint valami tengeri csillag. – jegyzem meg egy kedves mosollyal.
- Gondolom Noel-lel…bocsánat, csak ahogy hoztalak…beszéltél álmodban… - hajtom le szégyenlősen a fejem, mert zavarba jövök, hisz ez a magánélete, és amikor felkelt azt mondta szeretlek, én meg feleltem rá, hogy én is…és jobb, ha erre nem emlékszik, vagy azt hiszi az álomkép mondta neki.
- Kérsz valamit enni, inni, bármit?! – váltok gyorsan témát, de lehet csak magára kéne hagynom, talán aludni akar, és visszamenni az álombéli alakhoz.

Elnevetem magam. Hisz buta gondolat, hogy Chester-rel nehezebb az élet.
- Te egy nagyon jó szívű és kedves srác vagy. Veled szebb a világ, nem hogy teher lennél. – Mondom kedvesen mosolyogva. Hiszen tényleg egy igazi barátnak tűnik, a maga esetlen, ha lehet így fogalmazni, bájával együtt. De a legfontosabb a jóindulata, és a hatalmas szíve. Hogy alig ismer és rögtön féltőn felhozott magához.
- Ne aggódj, én se vagyok jobb! Én a helyi tűzoltóság számát sem tudom. Ha látnék egy égő házat, azt se tudnám, kiknek szóljak. És még el se tudtalak volna vonszolni az autóig! – Majd kedvesen hozzá teszem: - Ne emészd magad emiatt. Nem történt semmi baj. – Nyugtatom meg.
- Hey! A fejem a helyén, már nem folyik vér, kezem-lábam megvan, ne aggódj! Jól vagyok! Nem vesztem oda! – Próbálom elviccelni a dolgot. De miért aggódik ennyire értem? Miért? Nem értem. Azt ugyan tudom, hogy tetszem neki, de ez csak szimpátia. Az, hogy vonzónak talál, mint nőt.
- Neked nincs kedved inkább elpihenni, hiszen kicsit túlaggódtad magad. Kinyitjuk a kanapét és elfekszünk, beszélgetünk. Ha meg közben bealszol, mert olyan „érdekességeket” mondok, akkor, ha felkeltél fárasztalak tovább. – Tréfálom el a végét. Hiszen jól látni, hogy eléggé kifáradt. Pihenésre van szüksége. Legalább annyira, hogy kicsit aludjon.
- Miket mondtam álmomban? – Kérdezem kíváncsian.
– És igen… Noel-lel álmodtam. Jó volt viszontlátni. És így letisztázni mindent ebben az álomban… hiszen az volt. De megnyugtatott. És azt hiszem ez kellett. – Vallom be. Kellett, hogy elbúcsúzzak, kellett, hogy elmondjam utoljára, hogy szeretem, kellett, hogy utoljára ölelhessem, hogy utoljára érezzem és lássam.
- Köszönöm, csak egy pohár vizet kérek szépen. – Mondom kedvesen.

- Nem kell ilyeneket mondanod Laila…és hogy szebb a világ?! Tölt el velem egy egész napot, és sírva könyörögsz majd egy újabb agyrázkódásért. – viccelődöm, de ez az igazság, mármint nem az agyrázkódás, hanem hogy nem vagyok egy hosszú távon elviselhető alkat, sokszor magam mellett se bírok megmaradni, pedig akkor már baj van, ha magamat se viselem el! És így akarok majd egyszer egy barátnőt, és hosszabb kapcsolatot?! De legalább egy olyat, hogy a csaj ne röhögjön már ki, amiért én a szüzességemet tartogatom. És már megint gondolatba ide jutok el?! Hagyjuk inkább!
- Héj…simán belelöksz a vízbe, mint láthattad az a mániám…vagyis lehet nem is tudnék meggyulladni, mert vízbe bárhol tudok kerülni. – nevetem el magam.
- Nem történt semmi baj…komolyan, én akkor mondom ezt, ha eltörtem egy vázát…bár szerintem otthon sose láttam vázát, mert mindig tudták a szüleim, hogy életveszélyes vagyok. Na, de a semmi baj akkor van, ha nem akarod bevallani a szüleidnek, hogy egyest kaptál, és meg fogsz bukni… - azért le kéne nyugodnom, de aggódom érte, piszkosul!
- De, jó… nyissuk ki, és szunyálok egy nagyot…most mondom, nem tudom horkolok-e, az biztos, hogy forgolódom, mert nehezen alszom el… - most komolyan együtt fogunk aludni?! De nem alhatok el, hisz ha valami komoly baja van…ébren kell maradnom!
- Nem fárasztasz, nyugodj meg… - majd miután felkel, lassan kihúzom a kanapét, és rá kell eszmélnem borzasztó álmos vagyok, így ahogy leülök, lazán dőlök el, és mélyeket pislogva próbálok figyelni azért rá.
- Semmi különöset… - csak annyit, hogy szeretlek, nem nekem címezve, én balga, meg válaszoltam rá.
- Akkor aludj te is, hátha viszont láthatod… - mondom kedvesen, hisz látom, valahogy szüksége van rá.
- Jah, hozom a vizet… - pattanok is ki az ágyból, picit azért megszédülve, de hozok egy pohár vizet, de azon nyomban, ahogy átadom, megint eldőlök, mint egy krumplis zsák.

- Kit érdekel, hogy nehéz eset vagy és néha orra buksz? Meg hogy alkalomadtán ruhástul zuhansz a vízbe? – Nevetek. – Sokkal jobban számít, hogy jószívű vagy, önzetlen és becsületes. – Ezek többet érnek mindennél. Még ha nem is érti, nem értékeli most, de ezek igenis számítanak. Nekem például.
- Senki sem tökéletes. Te sem. Még ha néha úgy is látszik valaki, az csak látszat. Ne felejtsd el, hogy tökéletes nincs. – Vagy ha van, hamar elillan, olyan hamar, hogy észre se vegyük. Hogy ne legyen időnk azt mondani, „ez egy tökéletes pillanat volt”.
- Az biztos, hogy neked és úgy általában a víznek, valami szuper-titkos kapcsolatod van, hogy állandóan tudjátok, hogy jár a másik és mintha mániásan keresnétek egymás társaságát. Ebből adódik, hogy jellemzően egy merő víz vagy, ha kell, ha nem. – Mosolygok tudományos megfejtésemen.
- Neeeeem… ha egyest kapnék és megbuknék, mondjuk irodalomból, akkor baj lenne. Nem ismered a szüleim. Ahhoz képest egy ájulás igazán semmiség. – Még jó, hogy ilyenre nem volt példa még. Bár nem csapnának agyon, de több órás fejmosást kapnék, arra most mérget mernék venni.
- Majd ha horkolsz, az arcodba nyomom a párnát. Vagy felkeltelek. A lényeg, hogy megoldom ám kreatívan. Kimit nem egyszer löktem le az ágyamról, mikor horkolt. Persze téged nem löklek le, nem is lökhetnélek le, mert ez a te ágyad, szóval marad az, hogy felkeltelek, ha nem tetszik valami. – Maximum ő lök le engem, hogyha nem tetszik, aludjak a földön.
-Semmi különöset? Légy szíves! Mondd el! Nem szoktam állítólag álmomban beszélni, de most megtettem és nem tudom, hogy milyen, esetleg kínos dolgot motyogtam össze-vissza. – Végül is, miért ne mondhattam volna valami nagyon-nagyon kellemetlen dolgot. Hogy mit? Fogalmam sincs, de belőlem ájult állapotban bármi kitelhet.
- Köszönöööööm… - szólok utána mosolyogva, mikor elindul kifelé a konyhába, hogy vizet hozzon.

- Ne mondj ilyeneket, mert zavarba hozol… bár a pesszimista énem, akinek semmi önbecsülése sincs, az azt mondatja velem, hogy csak a buksid beverése beszél belőled. Szóval kellemes szavak, de majd ha magadnál vagy, akkor beszéljünk, hogy én milyen vagyok. Hisz a fenébe is, a múltkor lesmároltalak! – ez miért most jön ki belőlem, és miért akarok valami ostoba vitát generálni ebből a múltkori esetből?! Megcsókoltam, és akkor mi van?! Tetszett, és volt lehetőségem rá, hogy ezt kifejezzem, adott volt az alkalom, és én éltem vele. Nagy dolog, mások már rögtön az ágyba mennek, hogy a vonzalmukat kifejezzék, azért én ennyire vadember nem vagyok, és amúgy meg a csókot is visszautasította! Szerencse, hogy nem rögtön leteperni akartam, mert abban még bénáztam is volna!
- Nem fogom elfelejteni, és ha esetleg plasztikai sebész akarnék lenni, ez lesz a mottóm… - nevetem el magamat, hisz nagyon csábítaná a vendégeket egy ilyen felirat, hogy igazából megszépíthetjük, de akkor is bűn ronda marad!
- Lehet valami vízi élőlény voltam előző életemben… de te szerintem nagyon beverted tényleg a fejedet, ha ilyen okfejtéseket közölsz. – nevetek azért, mert vicces, amit mond, és ahogy mondja. Mintha legalábbis megdöntötte volna a relativitás elméletét.
- Ugyan már…az irodalom merő borzalom. Írni bárki tud, és az alkotók marhára nem gondoltak semmire, csak minket diákokat akarnak bosszantani. De te szerintem legrosszabb állapotodban se buknál meg belőle…olyan finom léleknek tűnsz, aki párna helyett Shakespeare szonett gyűjteményén alszik…bár kicsit kemény lehet. – nevetek megint.
- Rendben. Csak ne csináld az, amit a húgom… hogy az oldalamba rúg, vagy csinált már olyat, hogy elkezdett ugrálni az ágyon. Bár akkor sok energiaitalt ivott. Én nem pártolom az energia italt, nem is jó az íze…csak én vagyok a bátyó, aki mindent megenged, szóval nálam azért viszonylag mindent szabad. – csak apuék meg ne tudják!
- Nem tudom, nem is értettem tisztán… talán Noel-nek mondtad, hogy szereted. – nem tudok hazudni, neki meg főleg nem, de azt megtartom magamnak, hogy én válaszoltam rá!
- A víz elég furcsán nézett ki, úgyhogy összedobtam egy forró csokit, tejből… igaz, ilyen instant kicsit, de nem olyan förtelmes az íze. – teszem le a kis asztalra a bögréket.

- Azért amnéziás nem vagyok! Nagyon is jól emlékszem arra, hogy megcsókoltál! És ne emészd magad amiatt, amit meg akartál tenni és megtetted. – Az mellékes, hogy én nem akartam. De azért katasztrófa nem történt. Nem dőlt össze a világ, szóval, fölösleges emésztenie magát.
Könyörögöm! Végül is csak egy csók volt, nem késsel támadt rám! És én miért is védem? Hiszen ki akadt ki úgy, hogy órákon keresztül sírt? Én. Most meg én vigasztalom, hogy igazából nem is történt semmi komoly.
- Plasztikai sebészként ez a mottó nem sokat hozna a konyhára, még ha igaz is. Hiszen ha úgy nézzük, rengeteg híresség műttette meg magát, mint pl. Miley Cyrus. És ő sem tökéletes, a plasztika ellenére sem. – Pedig alapjába véve egész aranyosnak tűnik. Aztán ki tudja…
- És nyugi, én alapjáraton nem vagyok teljesen százas. Aki így rajong a táncért és a saját bátyjáért, és mindenben okot, meg magyarázatot keres. – Nevetek közben, de ez tény. Szenvedélyem a tánc, Kimi-t imádom, mert ő mindig velem volt és mindig hitt nekem. Ő tényleg az a testvér, akihez átmehettem hajnali háromkor is, csak azért, mert nem éreztem jól magam és valakinek a vállán sírnom kellett.
Bele se tudok gondolni, hogy mikor sírnom kellett és felhívtam őt, mikor nem volt itthon, hány csajt hagyhatott magára a kedvemért.
- Finom léleknek tűnök? Hiszen én vagyok az, aki becsületes úton szerzett fejbekólintást helyezett kilátásba. Ez minden, csak nem finomság, Chester. – De azért kedves tőle. Tényleg. Jól esett a bók.
- Nem vagyok álmomban verekedős. És én is kishúg vagyok, Kimi órákat mesélhetne rólam, mikor hajnalban átmászok hozzá, hogy beszélgessünk. Aztán van, hogy nála ragadok, és ott alszom. De nem szoktam rugdosódni, az biztos. Amennyit nála aludtam, biztos szólt volna. – Vagy minimum azonnal felkelt, hogy vagy visszafogom magam vagy mehetek a szobámba egyedül csicsizni.
- Bolondnak néznél, ha elmondanám, mit álmodtam. – Hogy ha úgy nézzük, Noel-lel voltam és megtehettem azt, amire az életben nem volt lehetőségem, amit meg akartam tenni, hogy elköszönhessek tőle, hogy mindezt úgy, hogy tudja, szeretem.
- Isteni! Nagyon szeretem a forrócsokit! És ez így most kifejezetten alkalomhoz illő is! – Azzal leveszem az asztalról a két bögrét, egyiket a kezébe adom.
– Egészségedre! – Mosolyodom el.

- De nem volt helyén való akkor sem… hisz tisztán jelezted semmi érdeklődést nem mutatsz irányomban, mire én kihasználtam ezt a sablonos dolgot, hogy olyan közel hajoltál hozzám. – persze nem bántam meg, csak reméltem, hogy ha valakinek ennyire vágyom ajkai után, az nem lesz ennyire rideg, és közömbös és teljesen érzelemmentes! De mit vártam?! Hisz meghalt a barátja, akivel nagyon komoly kapcsolata volt, engemet meg alig pár perce ismert meg?! De akkor is fáj! Ilyenkor mondják az emberre, hogy kislány… egy puhány alak! Nem lehetek ilyen férfi létemre, hogy egy csók visszautasítása fájjon! Zokogva hívtam fel a húgomat! Egy férfi nem tesz ilyet!
- De egyet értek veled… nekem tetszik, ha valaki meri vállalni, hogy az egyik szeme kisebb vagy lejjebb van, mint a másik, és nem törekszik a szimmetriára, hisz nem vagyunk szimmetrikusak! Ezt jó lenne, ha a plasztikai sebésze kis felfognák. – és ahogy őt elnézem, a barna szemeit, és a kis pisze orrát, ami olyan kis cuki lenne, ha ezt csinálná vele, mint abban a Nicole Kidman filmbe, amiben boszorkány volt a csaj, és az orrát oly édesen mozgatta… Chester, állj le! Már megint kezded! Kezdesz elolvadni tőle, pedig nem kéne, neked lesz rosszabb, és neki is pocsék lesz, hogy valaki nyomul rá, de őt az alak hidegen hagyja!
- Ugyan… aranyos, ahogy a bátyáddal ilyen jól kijöttök, én is imádok a húgommal lenni, de komolyan, nagyon szoros a kapcsolatunk azért. És a tánc dolog…nem szeretem, de jó nézni, hogy te mennyire elmerülsz benne… - újabb bók, mi lenne, ha befognád Chester!? Maradj közömbös!
- Ugyan már…adhatod a kemény csajt, de akkor is finom lélek maradsz, ezt fogadd el, én így gondolok rád, ha nem tetszik, akkor nem tetszik… nem tagadom meg magam! – vágok vissza pimaszul, ezt az egy bókot megtartom, hogy finom lélek, mert az, olyan kis aranyos!
- Hidd el, egy jó báty van, amit nem mond el… tapasztalat. – mosolyogom el, hisz mennyi titkát tudom Envy-nek, amit anyuék se tudnak, de mire való egy jó testvér?!
- Nem néznélek…Noel-lel voltál gondolom. Az álmaink az a hely, ahol minden annyira jó, és bármi teljesülhet, ahol együtt lehetsz vele… - mondom lehajtott fejjel, szinte megsemmisülve. Nem tudom milyen lehet elveszteni valakit, de az biztos, hogy ha bárhogyan újraláthatod, az csak jó lehet. És örülhetek, hogy nem hallotta meg, hogy azt mondtam neki, hogy szeretem!
- Egészségedre! – majd beleiszok a bögrébe, nem forró, hanem kellemesen langyon, és nagyon jól esik!

- Rettegnék egy kenőkést is a kezedbe adni, mert komolyan, ilyen önvádaskodástól még a végén depressziós leszel és végeznél magaddal! – Mondom fapofával, kissé hitetlenkedve. Mondhatni, én túltettem magam a dolgon, vagy legalábbis én nem csinálok belőle már akkora ügyet, mint ő. Megcsókolt. Okés. Most már túlléphetnénk rajta, igazán.
- A plasztikai sebészek meg csak a dolgukat teszik. Vannak olyan műtétek, amiket okkal végeznek el. A balesetem után nekem is volt plasztikai műtétem, hogy bizonyos sérülések eltűnjenek nyomtalanul. – Persze ez nem szépészeti műtét, mintha megnagyobbítatnám a melleimet vagy formásabbá varázsoltatnám a csípőmet. Az más.
Olyan plasztikai műtétet nem csináltatnék magamon. Többnyire meg vagyok elégedve a testemmel, még ha nem is olyan tökéletes, mint a filmsztároké. De nem is akarok tökéletes orrot, XL-es melleket, kerek csípőt, darázsderekat.
- Nekem komolyan Kimi volt idáig az egyetlen és egyben legjobb barátom. Tényleg! Rá mindig számíthattam! Komolyan… - Sóhajtok.
– Nincs jobb dolog egy erős és szerethető tesónál. És meglepett… Mikor azt hitted, hogy Kimi és én… szóval… hogy ő és én… egy pár vagyunk. – Azon leesett az állam, nem is kicsit. Szeretem Kimet, de ő számomra a nagy és erős báty, a mintakép, etalon vagy valami ilyesmi.
- Ez akkor is kedves! Jól esik, akármilyen belevaló, kemény csaj vagyok, vagy nem. Jót tesz a kis lelkemnek, hogy finomnak nevezed. – Mosolygok.
– Te játékos vagy. És ártatlan. A szó nemes értelmében értve. – Mondom kedvesen. Hiszen látszik rajta a jóindulat, a naivitás, a gyermeki jóhiszeműség és ártatlanság. És itt nem a szexuális életének milyenségére, hiányosságaira vagy mozzanataira gondolok természetesen.
- Például, hogy a kedves húga már hány randiját tette tönkre? – Nevetek, Kimi erről mélyen hallgat. De tuti, hogy pár csaj ismeretlenül is szid engem és a felmenőimet.
- Vele voltam. És azt hittem, hogy ez az egész nem valóság. Hogy ezt álmodtam, felkeltem, vele vagyok. Viszont így azt bántam, hogy akkor azok szerint te csak az álmaimban létezel. Mert azért kár lenne érted. – Mondom kedvesen. Hiszen megcsókolt ugyan, de látom, hogy jószívű és egészen megkedveltem. Még ha nem is tervezem, hogy a nevemre vegyem és testvéremmé fogadjam, de azért aranyos srác és tényleg kedvelem.
- Szóval tényleg. Sajnálnám, hogyha te nem léteznél. – Mondom el őszintén.
- Hmmm! – Mondom elégedetten, ahogy kortyolom a forró csokit. Isteni! – Nagyon finom! – Tényleg nagyon fincsi, még ha instant is.

- Ugyan, nem végeznék magammal, maximum véletlenül vágom meg magamat… hidd el, azért elég béna vagyok. De szerintem, ha adnál egy konyhakést, akkor meg eljátszanék valami horrorba illő jelenetet. Mondjuk guggolnék az ajtó mellett, és sikoltoznék, mert te addig esetleg betörhetnéd az ajtót egy fejszével, és mondhatnád… Honey, I’m home… mint a Ragyogásban. – nevetek egyet, de csak hogy terelődjön rólam a téma. Ugyanis az eset után, ha nem is depressziós voltam, pontosabban, ha nem is végeztem magammal, de piszok ramatyul voltam, amihez hozzá járult, hogy kicsit megfáztam, de erre nagyban tettem. Bántam, hogy egy ilyen csodálatos lányt sose szerezhetek meg.
- Igen, ezt aláírom, hogy ehhez plasztikai sebészek kellenek, de mert valakinek kisebb a melle az átlagosnál, ami nem is tudom mekkora… de szóval egy mellnek nem a mérete a lényeg, hanem hogy a tapintása kellemes legyen, és… jesszusom, komolyan erről beszélek?! – és piszkosul zavarba jövök, de őrülten, lángol az arcom! Hisz arról beszélek, hogy például az ő mellei isteniek lehetnek, ha mondjuk érintésre a bimbók… állj le Chester,magadat hozod csak kínos helyzetbe! Így is már helyezkednek kell, mert a fantasztikus fantáziádnak hála, a nadrágot kissé szűkös lett. Csodálatos! Gondolj másra, csak ne lennék ilyen közel hozzá, ami körülbelül három métert jelent, de nekem most ez is fojtó közelség.
- Na, akkor majd szerzünk neked barátokat… bemutatom majd az enyéimet… ott állnak melletted. Zumba, Gretchen, Hamilton és Lewis… köszönjetek szépen a hölgynek. – poénkodás, remek, de őrültnek fog nézni, de engem, vagyis a kamaszos vágyaimat, így húszon évesen, lecsillapítja ez a baromság.
- Igen, mert egy ilyen lány mellett, egy ilyen pasast tudok elképzelni. Egy ilyen nagydarab, kidobó fiús kinézetűt, aki egy pocsolyán is a karjaiba viszi át a lányt, és ilyesmi. – és mert el tudom képzelni, hogy Noel is valami ilyen stílus lehetett, és én sose leszek ilyen. Hogy mutatnék Laila mellett?! Mintha az öccse lennék… a királynő mellett a béka.
Jól esik neki a bókom, jól esik… ezen elmosolyodom, de olyan kisfiúsan szerethetően.
- Ez kedves tőled… a szó legnemesebb értelmében. – nevetek egyet.
- Hát… hidd el, nincs az a csaj, aki fontosabb lenne egy húgnál… bár én nem tudom, mivel engem általában megment a húgom a csajoktól, és nem ő rondít bele egy-egy alkalomba. – nevetek, mert ez az igazság, komolyan sokszor örültem már, amikor ö9sszefutottam vele, vagy ránk nyitott, az említett esetkor.
- Ugyan…lehetnék a képzeletbeli haverod, gondolj bele, tök izgalmas lenne… - és megint elpirulok, mert jól esik, hogy sajnálna, ha én se lennék.
- Köszönjük oh, magasságos Nesquick nyuszi… ezért nevedet kőbe véssük, és áldozatot mutatunk majd be neked, minden húsvétkor. – nevetek.
- Na, de ha aludni akarsz, akkor csak szólj… - én majd mondanám, hogy alszok a kanapén, de azon fekszünk épp.

- Pont nem erre a részre gondoltam. Hanem a klasszikus Hitchcock-jelenetre. Tudod, áldozat tusol, elhúzva a függöny, majd meglátjuk a gyilkos sziluettjét, majd a kamera képe a lefolyóra terelődik, ahol a fekete-fehér kép révén látunk a vízbe keveredni valami sötétebb folyadékot, ami a vért hivatott ábrázolni. – Mondom felidézve a híres a jelenetet. Az tényleg egy világhírű képsorozat, ahol állítólag kóla volt a vér. Mert fekete-fehérben az tükrözte a leghihetőbben a valóságot.
- Igen, komolyan a mellekről beszélgetünk. – Nevetek kedvesen.
– De nem zavar. Egy férfi véleménye is számít. Pláne, ha ilyen esztétikai dolgokról van szó. – Mondom kedves, nyugodta, hiszen látom, hogy zavarba jött, kínosan érzi magát. Próbálom a dolgok élét elvenni, bár engem nem zavar a téma. Én a szexről is merek vele beszélgetni, ha neki nem kínos vagy kellemetlen.
- Hát… elég csendesek a barátaid vagy nem vagyok szimpatikus nekik, mert nem hallom, hogy köszönnének. – Veszem a lapot a viccelődésről.
- Ne ítélj ránézésre! És Kim nem olyan kidobó-alkat. Azt hiszem 180 centi magas… Az még nem kidobó-alkat… Szerintem. És azt nem tudom, hogy a lányokat átviszi-e a pocsolyán. Bár mélyen beavat a magánéletébe, azért ilyen apróságokat nem említ meg. – Na igen. Amit egy testvér elmond a testvérének, akit a legjobb barátjának tekint, azt Kimi is elmondja nekem és én is viszont neki.
- Nekem ő a legjobb barátom. – Avatom be mélyebben.
– A lehető legintimebb dolgokat is megbeszéltük egymással, így Kim néhány barátnője elég rossz szemmel nézett rám. Nem voltam olyan formán a szívük csücske, hogy tudtam minden perverz vágyukról, tudtam, ha nagyon jó velük az ágyban és az ellenkezőjét is. – Magyarázom.
– Emiatt is hiszik sokan, hogy Kimi és én egy pár vagyunk. Mert annyira nem hasonlítunk külsőre, viszont már-már jobban ismerjük egymást, mint magunkat. De hidd el, nem ápolunk vérfertőző kapcsolatot. – Szögezem le megnyugtatóan. Kimi helyes, jól néz ki, imádom, de a bátyám. És ez elsődleges szempont minden körülmények között.
Közben elmosolyodik Chester. Aranyosan, kisfiúsan. Úgy, ahogy jól áll neki, teljesen őszintén.
- És hidd el, nincs fontosabb pasi egy bátynál! – Nevetek. – Főleg, ha úgy érzed, hogy a testvéred olyan, mintha te lennél, csak ellenkező nemű kiadásban. – Mondom mosolyogva.
- Lehet, hogy neked izgalmas lenne, de nekem tényleg hiányoznál, Chassy. Nem lenne egy olyan személy az életemben, aki állandóan vizes, mégsem hal. – Mondom kedvesen mosolyogva. Tényleg hiányozna. Kimi után ő a második, akiben bízom. Igazából az egyetlen férfi, a bátyámon kívül megbízok, akiben hiszek, hogy nem fog eltűnni egyik napról a másikra.
- Azt hiszem, Kimen kívül te vagy az egyetlen barátom a Földön. - Mondom halkan, csendesen.
- Kőbe? Dehogyis! Aranyba! És nem véssük, hanem a fogainkkal és a körmünkkel karcoljuk. Úgy nagyobb áldozat Őnyusziságának! – Nevetek könnyedén, de érzem, hogy lassan lecsukódik a szemem és elnyom a jótékony, álomtalan álom.

JÁTÉK VÉGE

Pár héttel később...

Öhm...nem is tudom hogy kezdjek bele, szóval akkor nálam aludt, én persze nem bírtam, pedig eléggé álmos voltam, de inkább néztem, ahogy alszik, olyan gyönyörű volt, és az én kanapémon feküdt. Persze nem sokáig tudtam nézni, a húgom jutott hirtelen eszembe, hogy hol lehet...és akkor vettem észre, hogy világít az üzenetrögzítőm...Kimivel maradt, és társas játékoznak, és mellesleg mindketten szurkolnak nekem...na remek, csak ez hiányzott nekem! De ez most mellékes...mivel végül csak elaludtam, és mire magamhoz tértem, Ő már nem volt sehol sem, és azóta se hallottam felőle, pedig Envy elég jól összebarátkozott a bátyjával. De mindegy...csak az érdekelt volna, hogy mi van Vele...a fejével?!
Egy pár napig vártam, hogy jelentkezzen, aztán megjátszottam a felhívom, lerakom dolgot...csak nem tudtam a számát, Envy meg nem adta meg, csak arról biztosított, semmi baja sincs, és erre elhagyta a lakást, mert megint épp Kimivel ment moziba, vagy mi!
Komolyan...megölöm a húgom, hisz jobban Laila közelébe férkőzött, mint én... de most kellemesen, hogy is fogalmazta a Pink Floyd?! Comfortably numb vagyok...beszívtam, pedig a húgommal kellett volna mennem, vigyázni rá, hogy egy idegen városban elment disco-ba, vagy mi...de úgy rémlik Kimi figyel rá, és nem adtam neki valami sok pénzt, max három kóla lesz meg belőle, és mondtam, hogy ne dohányozzon, ne igyon...mindezt a tanácsot egy üveg sörrel a kezemben mondtam, miközben spanglit csavartam. Marasztaltam volna itthon, úgysincs jobb dolgom...betéptünk volna, még az is jobb, minthogy...hú...kezd hatni az anyag...csak röhögök...egyfolytában, megállás nélkül...de ez a tipikus...nézd ablak hahaha...jó erős az anyag. Elterülök a fotelban, bekapcsolom a tévét, de annyira el van punnyadva az agyam, hogy eskü nem tudom a pornót megkülönböztetni a horrortól...de mindegy, mert röhögök mindkettőn. Mire valaki dörömböl...pedig nem is nézem hangosan, vagy igen?!
Menjen el, és hagyjon békén, vagy törje be az ajtót vagy...
- Megyek már... - szedem össze magam, de így egy háló nadrágban összekócolva, meg alapból se árasztok valami vendégszerető hangulatot.
- Ki a...Laila?! - döbbenek le.

Egy bárban ülök, hangosan szól a zene. Nem tudom, hányadik koktélomat fogyasztom, mindenesetre nem az elsőt és terveim szerint nem az utolsót. Hosszú napokon vagyok túl és rá kellett jönnöm: ki kell tombolnom minden bánatomat, különben megőrülök. Így most ez van folyamatban. Tombolok, bulizok napok óta, és ami eddig kimaradt az életemből, igyekszem bepótolni.
Fölösleges tagadnom, hogy nagyon sokszor gondolok Chesterre. Hiányzik és pont ezért nem keresem. Mert ha látom és el fogunk válni, utána megint hiányozni fog, azt meg nem akarom. Így meg elvagyok. Tombolok, őrjöngök, bulizok. Most azonban, hogy ismét a fejembe férkőzött Chester gondolata, arra jutok, most felkeresem. Valaki nagyban próbálná fűzni az agyam, gáz, de most tűnik fel, így egyszerűen kinevetem, majd lekászálódom a bárszékről és elindulok.
Hoppá! Hol lakik Chester? Hm. Hívjuk Envyt és mindjárt megtudjuk. Imádom azt a kiscsajt, annyira jófej, nem kell könyörögnöm neki, azonnal elmondja hol lakik Chester. A kérdésére, hogy miért kérdezem, elmondom, hogy szeretnék hozzá a napokban átugrani. Hogy az a napokban nálam azt jelenti, hogy most indulok, már nem kötöm az orrára. Nevetve köszönöm meg neki a segítséget.
Na igen, jogos a kérdés, miért nevetek. Lerendezem annyival, hogy pont jó kedvemben vagyok, bár nem hülye, biztos sejti, hogy nem magamtól van ez a jókedv, hanem pár bogyótól és pár pohár koktéltól. Végül elköszönünk és én meglepően gyorsan fogok egy taxit. Pontosabban majdnem elé esek, ő meg megáll, én meg beszállok. Ez is egy módszer, tekintettel arra, hogy tök véletlen volt. Mindegy, bemászok az ülésre, nevetek, kacarászok, a sofőr hiheti, hogy föl akarom szedni, bár ahogy a tükörbe néz, kiderül, hogy nő.
Az elmúlt napokat figyelembe véve teljesen mindegy, hogy férfi vagy nő, csak legyen két lába, két keze meg szája és nyelve, hogy … Mindegy...
- Erre a címre kérném szépen… - Tartom szorosan az orra elé a tenyerem, néha-néha orrba csapdova, ahogy megingok, és mutatom a tenyerem, ahova felírtam Chester címét.
– Látja? Hm? Látja? – Kérdezősködöm, mire a nő rosszallóan néz rám.
- Oooookéééééé…. ezek szerint látja, maga kis sasszem! – Kuncogok. Mire újra olyan szúrósan néz rám a nő.
- Jó, befogom. Nyugi! Tényleg. Nem kell aggódni, tudok én hallgatni, ha kell. Például órán, vagy amikor valami h*lyeséget csinálok, akkor nagyon tudok hallgatni.
- Khm-khm. – Köhécsel.
- Rendben, vettem a lapot. Kussolok. Néma leszek, mint egy aranyhal. Tudta, hogy egy aranyhal memóriája mindössze hét másodpercig tart? Tehát mire kerül egyet az akváriumba, addigra el is felejti ki a gazdája. Restart és „jééé, ki ez itt?” – Nevetem el magam. – Milyen h*lyék ezek az aranyhalak! Komolyan! Hét másodperc! – Röhögök.
- Aranyhal tenyésztő vagyok. – Mondja a nő szűkszavúan.
- Upsz. – Azzal csendben, néha fel-felröhögve ülök a hátsó ülésen. Majd miután megérkezünk az adott címre, bőséges borravalóval fizetem ki a nőt, aki képes volt elviselni. Szinte kiesek a kocsiból, belövöm a házat, ahol Chester lakhat, valahogy eljutok oda, ahol szerintem Chester lakik és Envy szerint is itt lakik, márpedig ő a húga.
Egy húg pedig mindent tud! Elérek közben az ajtóhoz és bekopogok. Biztos, ami biztos dörömbölök, hogyha alszik is, meghallja. Elvégre itt vagyok, na! Tessék felébredni!
- Szia! – Mosolygok rá kedvesen.
– Meglepetéééés! – Nevetek rá és az ajtófélfának támaszkodom, majd hogy kényelmesebb legyen, felegyenesedem és a csípőmre teszem. Így legalább egyensúlyban vagyok és nem borulok a nyakába. Még egy darabig. Majd látom, hogy lefagy hirtelen, így fogom magam, belibbenek a lakásba, lerúgom a cipőmet, leülök egy kis asztalhoz és rákönyökölök.
- Zavarok, Chester? – Kérdezem.

Jézusom, szebb, mint álmaiban...vagyis várjunk csak, szerintem az anyag hatása csak, tuti hallucinálok, vagy tényleg éppen mélyen alszom és olyat álmodok, hogy remélem nem fekszik mellettem a húgom, mert nem akarom egy istenes merevedéssel hátba bökni. Olyan kis lenge ruha van rajta, mint egy istennőn, aki az ember álmában jelenik meg és feladatot bíz rá...vajon az enyém mi lesz?! Megrázom a fejem, tisztuljon a kép...nem, ez nem lehet, tényleg itt van, és az asztalon könyököl, és nekem szó szerint leesik az állam.
- Öhm...izé, hozé... - kezdek bele nagyon értelmesen, miközben gyors becsukom az ajtót, hogy az a szürke füst felhő ne szálljon ki még jobban, ugyanis elég ha csak a lakásban terjeng fű szaga, körbe-körbe, hogy újra beleszippantva megint elkábulok.
- Mi járatban errefelé?! - így hajnali három körül, vagy lehet még csak éjfél lesz, nem nagyon látok már ki a fejemből, és ha igen, akkor csak Laila-t tudom bámulni már-már pofátlanul végigmérve, hisz ilyen ruhában elképzelni se tudtam eddig, és az a test, a domborulatai, vagyis szebb szóval a keblei, melyek...istenem, lehet nincs rajta melltartó sem?! Hát rajtam alsónadrág tuti nem, és akkor megjelenik így, amikor végképp nem tudok magamnak parancsolni, a testemnek, ami most dönt úgy, hogy eleget tehetnék már kamaszos kori vágyaimnak, amit már jó pár éve halogatok. Hát nem hiszem azért, hogy most van itt az ideje a dolognak. Bár, ha így haladok, szerintem a nadrágomba élvezek, mielőtt kimondhatnám "vávumm".
-Esetleg hozhatok valami?! - kérdezem még mindig óvatosan, és végül úgy döntök teljesen nyugodtan szippantok bele a füves cigimbe, mivel nem akarom, hogy a hatás elmúljon és Laila eltűnjön.
- Elvileg van itthon valami gyümölcslé...Envy odavolt vásárolni a minap... -kezdek társalogni, de mintha Laila úgy nézne rám, mint aki nagyon nem beszélni akar, de ezt tuti csak bebeszélem magamnak.

Elnevetem magam és ráfekszem a könyökömre az asztalon, majd újra visszakönyökölök. Na jó, nem vagyok éppen tiszta, így aztán most tök mindegy mit csinálok, baromi csábítónak érzem magam és Chester elismerő pillantásai megerősítik bennem ezt az érzést. Még ha tényleg kissé kócos is vagyok és a ruhám is kissé gyűrött, és nem tudom hány ölelő karból másztam ki az elmúlt napokban, de egyelőre jó azt érezni, hogy valaki igazi elismeréssel tekint rám, nem csak úgy, hogy „Hmmm, de megdugnám!”.
Vagy csajok esetében ugye mások a gondolatok, még ha a lényeg igazából ugyanaz: az ágyában köss ki. És bár az elmúlt napokig meg voltam győződve arról, hogy nekem aztán nőkhöz semmi közöm nem lehet, az elmúlt pár napban nem nagyon válogattam és becsülettel be kell vallanom, másztam ki már pár lány ágyából is. Éljen a tapasztalatszerzés!
Mindenesetre nagy levegőt veszek, és úgy állok fel, mintha a tanárom hívna ki felelni: magabiztosan, emelt fővel, de ebbe is beleröhögök, így az egészből valami ingatag furcsaság lesz. Fogom magam, Chesterhez sétálok, lassan, erotikusan és csábítóan (vagy csak én érzem így?) rámosolygok, közelebb lépek, majd minden apró köntörfalazást mellőzve ölelem át és csókolom meg gyengéden.
Ajkaim finoman simul az övéhez, lágyan becézgeti az övét. De néhány pillanat után úgy gondolom, hogy jóból is megárt a sok, így kissé elhúzódom.
- Öhm… Gondoltam beugrok. Veled mizujs? – Nézek a szemébe mosolyogva, majd újra megcsókolom, finoman, de most kicsit tovább merészkedek. Ajkam lágyan feszíti szét az övét, hogy szenvedélyes táncba csaljam nyelvét.
Néhány pillanat múlva ismét elhúzódom, de testemmel még mindig szorosan simulok az övéhez. Most veszem észre, hogy hozzá képest egész alacsony vagyok. Nagyjából a válláig érek, de pipiskedve könnyedén tudom megcsókolni. De azért ne rohanjunk, időnk, mint a tenger!
- Ha van almalé, az tökéletes lesz, köszönöm. – Mosolyodom el, de eszem ágában sincs elhúzódni tőle, inkább kíváncsian várom mit lép, mit tesz. Hiszen állandóan emésztette magát a csók miatt, hát most én visszaadtam és rá is tetéztem eggyel, így majd nekem kéne emészteni magam? Eszemben sincs. Nem bánom. Sőt! Ha sokáig állunk így, nem kizárt, hogy még kap vagy négy-öt csókot, csak hogy jó legyen és még kétszer ugyanennyit, hogy még jobb is legyen.
Hogy az mennyi, már nem tudom, de nem is érdekel, tököm a matekba. Inkább incselkedve kezdek el játszadozni egy hajtinccsel, mindvégig kék szemébe elmélyedve. Most veszem észre, hogy szeme igazán szép, tiszta, égkék. Vagy csak annyira be vagyok b@szarintva, hogy mindent szépnek és kéknek látok.

Megcsókol, istenem megcsókol, az ajkait érzem a sajátomon, olyan bársonyos és puha, mint emlékeimben, és mesés érzés, szóval piszok jó lehet ez az anyag...azt leszámítva, hogy érzem, ahogy a kis törékeny teste az enyémnek feszül, és az illata...persze keveredik a fűvel, meg jó sok alkohollal...mit csináltál kislány...mi van veled?!A haja füstöt áraszt, bár ott van az a kellemes barack illat, amely elbódít.
- Megvagyok...de veled úgy érzem nincs rendben minden...kicsit sokat ittál, nem de?! Talán pihenned kéne...kiszellőztetek, hogy ne vágjon fejbe még a fű is, aztán megágyazok. - lépnék el, de megint megcsókol, máshogy...a nyelve az enyémet piszkálgatja...nos ennyit rólam, nem tudok csókolózni, és akkor mi van?!Mindig beijedtem a te nyelved az én számban, és fordítva felállástól, miért nem marad mindenki nyelve a helyén?! Szóval megadom neki magamat, és hagyom, hogy azt tegyen a nyelvemmel, amit szeretne, vagy amit tud vele kezdeni. De belenyögök a csókba, lehunyva félig a szemem, de nem csukhatom le, látni akarom őt..így egyik szememet csukom csak be, aztán kinyitom, a másikat csukom le...basszus, ha így folytatom én leszek a kacsintós gyilkos, és idővel el is alszom majd. De ettől nem kell tartanom, hisz a nadrágom tartalma figyelmeztet arra, nem ártana koncentrálni...csak így betépve, egy ilyen gyönyörűség testéhez feszülve ez nagyon nehéz. Ne állj fel, kérlek, ne állj fel...lohadj már le a fenébe is! Bezzeg nem izgattak fel a lányok Amszterdamban, de most ez a törékeny gyönyörűség, csak megcsókol és te már is jelentkezel, hogy te tudod a választ!De nem vagyok állat, valami nyálas könyvből szabadult fenevad, aki meg akarja hágni az első csajt, aki szembe jön vele....de miért is agyalok a szexen?!Na vajon miért, nagyokos?! Álmaid nője feszül neked és dugja le a nyelvét a torkodon, és áll a farkad, szerinted?!
- Hozok almalevet...-mondom elaléltan...de nem megy az utamból, és nagyon, nagyon közel van...talán csak egy pénisz távolságra...-Ugye nem megint keringőzni akarsz ki a konyhába?!De benne vagyok...-ezzel megfogom a derekát, a kezét és dúdolva elillanunk a konyha felé, majd ott megdöntöm, kinyitva a hűtő ajtót, bepillantok, és ahogy az onnan kiszivárgó fény megvilágítja, megcsókolom.
- Nincs almalé, csak meggy-alma, eper koktél, multivitamin, sütőtöklé és barack... - mondom a csók után, még mindig megdöntve tartva és elveszve ragyogó szemeiben.

- Hagyd a szellőztetést! Van fontosabb dolgunk is! – Legyintek mosolyogva és elcsattan a következő csók. Hmm… Ez tetszik. Érzem, hogy még nem csókolózott sokszor, de sebaj, majd belejön. Segíteni fogok neki, az már biztos.
Majd eszébe jut a keringőóra és szépen dúdolászva keringünk ki a konyhába, ahol a hűtőnél finoman megdönt. Ezen nevetni kezdek, hiszen olyan kis aranyos, annyira édes! Teljesen imádni való! És a következő csók is elcsattan. Finoman, óvatosan próbálom rávezetni a csók minden csínjára-bínjára, mozdulatára, apró, finom technikájára. Végül lassan eltávolodunk és megkapom a kínálat listáját.
- A barack tökéletes lesz. De a multivitamint leszámítva mindegyiket szeretem. – Súgom, majd újra megcsókolom, finoman játszom nyelvével. Majd eltávolodom, hagyom, hogy elvesszünk egymás szemében, miközben hajába túrok és viccesen átkarolom a lábammal, karjaimmal finoman ölelem.
Közben sanda és kíváncsi pillantást vetek a hűtőre, elveszek egy tejszínhabos flakont, megrázom és a hűs finomságot Chester nyakára fújom.
A szemébe nézek, majd becsukom a szemem és elkezdem a nyakáról lenyalogatni az édes habot, úgy, hogy egy apró, édes falat az orrom hegyére is jusson, miközben talán az asztalra sikerül leraknom a flakont. Biztos vagyok benne, hogy a szám szélén is maradt nyalásnyi falat, nem csak az orromon, de inkább tovább incselkedem Chesterrel. Szembe fordulok vele, és incselkedve, erotikusan kezdem nyalogatni ajkait.
- Ez finomabb, mint a tejszínhab. Ugye tudod? – Súgom a szemébe nézve, miközben hajába túrok és kócos tincseivel játszadozom.
- És ugye tényleg nem jöttem rosszkor? A lelkemre venném, ha zavarnék. – Suttogom mosolyogva, de azt nem teszem hozzá, hogy azon leszek, hogyha rosszkor is jöttem, maximálisan kiengeszteljem.
- Vagy… ha gondolod… és zavarok így… - Lopva az órára nézek. – Hajnali kettő tájt, szólj csak nyugodtan. – Mondom huncut mosollyal az arcomon, hiszem úgy sejtem, hogy nagyon nem zavarom és szívesen marasztalna maradásra. Ha mégsem, azt hiszem, hazatalálok valahogy, legalábbis a címemet azt még tudom, így taxival ahogy jöttem, haza is mehetek.
Ha pedig Chester ragaszkodna kísérőhöz, akár Kimit is felhívhatom, szerintem értem jönne. Bár amilyen fejmosást kapnék tőle, inkább a mufurc aranyhalas taxisnő, mint Kimi. Imádom őt, a legjobb pasi a világon, akkor is, ha az égből piros hó esik, meg aranyhal, de nem hülye, tudja jól, hogy nem vagyok józan semmilyen szempontból sem.

- Fontosabb?! Mire is gondolsz pontosan?! Be vagy csípve, nem fogom kihasználni a dolgot… ha eddig bírtam várni, tovább is megy majd. De bevallom, nehezen így pár spangli után, de igyekszem, hisz úgyse tudnám mit tegyek veled. – remek, itt van álmaim nője, aki csókokkal halmoz el, és szavai azzal kecsegtetnek, hogy megtapasztalom életem első orgazmusát, amit nem saját kezűleg szerzek magamnak, erre én játszom a jófiút. Na, de ez nem hangzott jól… saját kezűleg… az amúgy is mindig csak úgymond egy gyors menet volt, és tökre üres élvezet. Pedig próbáltam a képzeletemmel játszani, lapoztam durvábbnál durvább magazinokat is, és néztem elég extrém pornókat, de bevallom szégyen-szemre, semmi sem keltette fel az érdeklődésemet. De ez a lány, itt a karjaimban, és ahogy csókol, jesszusom, azonnal el tudnék menni tőle!
- Én is imádom a barackot… - ezt most miért mondtam, annyira gáz vagyok, de tényleg szeretem, csak most ez a mondat mindenhogy hangzott, csak úgy nem, hogy a gyümölcslére utaljak vele. – Úgy értem a barack levet… - teszem hozzá gyorsan őrült zavarban, és rá kell eszmélnem, dadogok is, és hadarok közben, és a szemem rebeg, őrült zavarban vagyok, ilyen se fordul még elő velem, főleg betépett állapotban. Hisz akkor azért az embernek van vér a pucájában, és nekem is szokott, pedig az a háttérbe húzódó ember vagyok, de most irulok és pirulok, lévén csak egy álló szerszámmal csókolózást tanulok azzal a lánnyal, aki bevallom, megmozgat, bár ezt mondanom sem kell, pontosan látható nadrágomon. Tényleg, mit is terveztem estére?! Egy jó kis privát percek, amikor életemben először gondolok valakire, aki begerjeszt. Persze utána lelkifurdalásom lett volna, hogy kihasználom egy lány képét, hogy könnyítsek magamon, de lehet Envy hamarabb kecmergett volna haza és képen röhög, hogy maszturbálok. Bevallom, volt már rá példa! Nem kopogott, benyitott…nem kulcsra zárható az ajtóm…én meg épp a farkamat szorongattam, mire kérdezte mit csinálok, és segíthet-e?! Basszus! De visszatérve a jelenbe, Laila-ra, aki annyira gyönyörű, és annyira el fogok menni csak attól is, hogy nézhetem, hát még a csókjától! És akkor előhalász egy tejszínhabos flakont!!!
Beleborzongok, ahogy a hab hozzám ér, szabvány megremegek, ahogy Scooby doo, ha scobby snack-et kap! És ez a kis tündéri lány nem hagyja annyiban! Tovább „kínoz” … édes ajkai nyakamhoz érnek, nyelvével lenyalogatja a habot, és meg felnyögök erőtlenül.
- Nálad semmi sem lehet finomabb…- vallom be, és megmerevedve, szó szerint…tűröm, hogy ajkamat ízlelgesse.
- Hiányoztál…- csak ennyit tudok mondani, hisz ő rosszkor?! Most csak viccel ugye?! Már gyakorlatilag be akartam rontani hozzá, csak Envy nem mondta el hol lakik!
- Jobb, ha itt vagy, mintsem tovább iszogatsz…nem mondom, hogy biztonságba vagy nálam, hisz az én vágyaim is lehetnek olyan mocskosak, mint a reád szegező tekintetekből kiszűrődik, de én a tudatlanság hiányában, nem használlak ki. – vallom be tiszteletteljesen. Hisz inkább itt legyen, mint ilyen öntudatlan állapotban valaki kihasználja ezt a törékeny testet! Bár az enyém is enyhén felkapja erre a fejét, hogy ő is ki akarja használni. Hát ebből nem lesz semmi nagyfiú! Nem rontunk ennek a szegény teremtésnek, több tiszteletet érdelem, és finom bánásmódot, kényeztetni kell…persze nekem meg rájönni, hogyan is kell egy nő kedvére tenni. De most ezeket a képeket gyorsan felejtsem el, nem fogok gyakorolni róla, hogy élvezethez juttassam, majd talál egy profibb valakit, aki érti a dolgát, és kedvére tesz. De én akarok! Jesszusom, magammal vitázok! De ha egyszerűen…
Megnyalintom az orrát, hisz összehabozta, aztán ajkait kezdem finoman nyalogatni, és végül elfektetem a padlón, felrázom a flakont és én is fújok nyakára kicsit, de merészen a kulcscsontjára is, és lassan végigszántom a habos felületeket nyelvemmel. Hát férfiből vagyok, és nehéz parancsolni magamnak! De tovább nem megyek, csak ennyi!

- Hidd el, irányítanálak, ha nagyon eltévednél! – Súgom incselkedve, de nagyon is jól érthetően célzok arra, hogyha az ágyban kötnénk ki, nem hagynám, hogy az első alkalom, mert azért annyira nem vagyok szétcsúszva, hogy ne emlékezzek arra, hogy neki ez az első, nekem meg ma az első… Nem, még csak ma sem az első, de ne is vesszünk el a részletekben, szóval a lényeg az, hogy tudom, neki ez lenne az első alkalom, teljesen tapasztalatlan, én viszont nem hagynám az első alkalom számára balul süljön el. Jesszusom! Így gondolatban is már a szóismétlés királyává, azaz királynőjévé nőttem ki magam!
- A kihasználásom miatt pedig ne aggódj! – Nézek rá kábán mosolyogva, hiszen az elmúlt két hétben, igen, azt hiszem, két hétben… Kövezz meg, azt se tudom, milyen nap van! Bár nem is érdekel… Szóval az elmúlt két hétben, talán három… plusz-mínusz néhány nap vagy hét (mit is számít?) egyik ágyból kimásztam, a másikba bele, kihasználtam másokat, mások is engem, nők, férfiak vegyesen, akár egyszerre a kettő, de hagyjuk is a részleteket.
Ennyi idő után vágyom egy olyan kar ölelésére, aki megért, aki vigyáz rám, akinek számítok, és akiben bízom. Aki nekem is jelent valamit, bár fogalmam sincs mit, de mióta megismertem, felfordult a világ. Akiért elmentem fodrászhoz és meghosszabbítottam a hajam, hogy tetsszen neki, hogy lásson hosszú hajjal is, hogy lásson valamit a régi énemből is. Aki képes arra, hogy bár Noelt nem tudom elfelejteni, ő nekem mindig fontos lesz, mindig szeretettel fogok rá gondolni és emlékezni, de képes megtenni azt, hogy mellette Noel hiánya elviselhetővé válik, akivel jól érzem magam.
És ugyan elképzelni sem tudom mi ez Chester iránt, de jó érzés és próbáltam kitombolni magam, hátha nélküle is jó lesz, mégis itt vagyok, tejszínhabot majszolok róla, hagyom, hogy a karjaiban tartson, akarom is, hogy a karjaiban tartson. És mosolygok rá, kábán, úgy, mint aki nem egészen ezen a bolygón van, valljuk is be, annyi koktéltól és bogyótól akár a Napon is ülhetnék, akkor is bazsalyognék, mint éhes kutya a tápos zsákra, de jó így és ahogy kezdünk belegabalyodni a dolgokba, egyre inkább tetszik.
- Én meg a dinnyét! – Mondom hasonló hangsúllyal, ahogy ő, olyan kis édesen kábán, de nem tudom megállni, egyszerűen imádni valóan esetlen és gonosz mód még viccelődök is vele.
– Nyugi, viccelek. Most olyan nagyon vicces minden. – Magyarázom. De tényleg. Sokat ittam, és azt hiszem, ami lement ma a torkomon, egy gyakorlott partycica adagja is lehetne, hát még az egyéb dolgok, amik miatt olyan nagyon vidám az élet, és ami miatt én olyan ingatag vagyok.
- Örülök akkor, hogy egy kis finomsághoz juttathattalak. – Csókolom meg újra, ajkát kutatva, finoman, de jelezve, hogy akarom én ezt a csókot, ha józan lennék, akkor is akarnám, most kábán, szintúgy akarom. Óvatosan, lágyan tanítgatom neki a csókolózás apró fortélyait. Finoman feszítem szét ajkait, de érzem, hogy hamar ráérez, hogy nem akarok én rosszat, sőt!
Ellenkezőleg! Nyelvem finoman furakszik szájába és az egyszerűség kedvéért nem bonyolítom túl a csókot, hadd jöjjön bele az egyszerűbb verzióba és majd ha ezen túl vagyunk, lehet komplikálni a dolgokat, részemről belebonyolódhatunk akár egy hosszabb csókcsatába is, úgyis imádok csókolózni és tetszik, hogy én mutathatom meg ezeket Chesternek. Hogy néhány dologba elsőként avathatom be.
- Nyugi, ne félj! – Súgom csók közben kissé elhúzódva.
– Nem eszem meg a szád! – Mosolygok. – Jól haladsz! – Majd újra megcsókolom, hogy lazítson, nem kell aggódnia, jó kezekben van. Bennem bízhat.
- Te is hiányoztál nekem! – Mondom mosolyogva, de nem teszem hozzá, hogy annak ellenére, hogy hiányzott, vagy talán pont azért, ágyból ágyba másztam, nőébe, férfiéba, mind a kettőébe egyszerre, és mára már kezdtem azt hinni, hogy Erdély idegen nyelven beszélő lakosságán gyakorlatilag végigmentem. Bár tegyük hozzá, elég volt nekem annyi, hogy tetsszen, beszéljen angolul, ha finnül, még jobb, de ha csak a németet beszélte, nekem már az megérte, és amit én akartam vele, ahhoz nem kellett gazdasági angol nyelvtudás.
Elég volt, hogy tudja mondani, „igen”, „nem”, „még”. És fura mód rájöttem, hogy az itt élő magyar srácok egész helyesek. De részemről egyik sem múlta felül Chester kisfiús báját, ártatlan tekintetét és kedvességét. Így hiába futkostam bárhova, nem volt sehol sem igazán jó. Persze maga a szex jó volt, de hiányzott belőle valami plusz, amit attól kapsz meg, akivel jól érzed magad, aki jelent számodra valamit, nem csak egy estét.
- Édes tőled, hogy féltesz, de hidd el, az elmúlt napokban én sem csináltam mást csak kihasználtam, akit értem és hagytam, hogy engem is kihasználjanak. – Simogatom meg az arcát.
- De igazából nem volt jó. Itt viszont igen. Mert te vigyázol rám, és ha hagyod magad, segítek a tudatlanságodon! – Majd elfektet a földön, elmosolyodom, ő pedig lefúj habbal és lenyalogatja.
- Hmmm… - Sóhajtom elégedetten, hiszen jól esik, őszintén megmozgat bennem valamit, ahogy rólam nyalakodik. Majd huncutul mosolyodom el, a földön fekve, kissé nyújtózkodva a hűtőbe nyúlok, kikapok valamilyen csokit, letörök egy kockát és bekapom. Fincsi!
- Vedd csak el! Finom! – Súgom és magamhoz húzom, finoman megcsókolva, miközben egyik lábammal átfogom derekát.

- Nem hiszem, hogy bele kéne mennünk a dologba. – normális vagyok?! Itt van álmaim nője, ráadásul alattam, én meg tiltakozom?! De nem akarom akkor sem kihasználni, hisz mi van, ha nem is velem van igazából, hanem…nem, tuti nem hasonlítok Noelhez, hogy velem élje ki…nem érhetek fel hozzá, hisz Kimi, na igen, a testvére illik hozzá, de én?! És komolyan, mit akar tőlem?! Nem azt mondom, hogy kihasznál, mert még mindig tartom magam ahhoz, hogy én használom ki, még így tudatlanul is őt…de akkor is!
Hol is tartottam?!Jah, igen! Nem használom ki, nem használom ki, nem használom ki…te meg a gatyában, maradj már nyugton, így is alig tudok úgy mozdulni, hogy ne látszódjon, vagy szimplán ne bökje meg…jesszusom, és mi van, ha már érzékelte, az iszonyat égő lenne, bár az is az lesz, ha mindjárt a nadrágomba élvezek, máskor bevallom úgy kell könyörögni, hogy álljon. Na, nem mintha lett volna ilyen, mert én és a nagyfiú, egymást közt nem szégyellünk semmit, még azt sem, hogy bevallom, majdhogynem aszexuális életet éltem eddig. Semmi nem mozgatott meg igazán, de ez a lány! Istenem, ahogy megláttam…bár én voltam segg pucér, de lényegtelen. Mit is akartam kihozni ebből?!
- Akkor aggódjak a sajátomért… - nevetek egyet, elviccelve a dolgot, de akkor is részeg, és gyönyörű, hosszabb a haja, de ez a ruha. De bebújtatnám a kezem, hogy megérintsem a combját, biztos selymesen puha, és ha megmarkolnám a fenekét, amely oly lágyan gömbölyded… Chester, állj le! Ne hergeld se magad, se a farkad jobban!
- Nem vagy magadnál…Laila, ez nem lenne helyes tőlem…mi van, ha reggelre megbánod, vagy még közben… - abba én belehalnék, de komolyan! Először a szégyenbe, hogy kihasználtam, és ahogy rám tekintene, pedig ő bízott bennem, hogy rendes fiú leszek, aztán pedig abba, hogy nem tudtam eleget tenni még így se a vágyainak, ha már kihasználtam.
De erre megint megcsókol…héj, te lány, vedd már észre, mardos a bűntudat, és azon agyalok, hogy neked a legjobb legyen és vigyázzak rád, erre te orvul támadsz ilyen bársonyosan finom csókokkal, az édes ajkaddal…visszacsókolok, mohóbban, mint az előbb, és nyelvem végignyalint ajkán. Megkóstolom az ajkát, ízletes, és forró, lágy, mint a selyem.
Megérzem a nyelvét, istenem, ha tökösebb lennék, akkor azt tenném… a nyelvem finoman piszkálgatja meg az övét, ízleli meg, ér hozzá. Bevallom, ez kicsit ijesztően nézhet ki ahogy a nyelvem bökdösi az övét, tökre egy komikus Animánia jelenet jut eszembe…de most nem ez a lényeg, hanem ahogy a nyelvem az övével kalandozik, bejárva az ő szájüregét, és az enyémet is.
- Ha megennéd, engem az se zavarna… - vallom be egy szerelmes tini fiú epekedésével, és szerintem el is pirulok, mint a főtt rák, hisz annyira gyönyörű és tökéletes ez az egész most, bár ne érne véget, és ne kéne abbahagyni.
- Té-té-tényleg? – csodálkozom el, és még jobban zavarba jövök, teljesen elpirulva, és nem bírom állni a tekintetét, amit csak a nyitott hűtőből áradó fény világít csak meg. Mindjárt bedugom a fejem, hátha az lehűlt.
- Mit műveltél kicsi lány?! – elönt a féltékenység, de az aggodalom is, hisz ha élte az életét, rendben, lehet én is csak egy vagyok a sok közül, de ha valaki kihasználta, olyan kis védtelen!
- Mi-mi-mi?! – nem tudok tovább agyalni a féltésen, hisz…bassza meg! Segít a tudatlanságomon, és itt jó neki, és….finoman megcsókolom, a nyakát, majd a mellkasát is, kicsit a szegycsont felett…ha jól tudom úgy hívják azt a helyet, és elég kivágott a felsője, és de megfognám a mellét! Chester, állj le!
Tőlem se kell kétszer kérni, ajkaihoz hajolok, és finoman nyelvemmel megkóstolom a szájában kissé megolvadt csokoládét.
- Hmmm…imádom az olvasztott csokoládét, pont ilyen forrón. – mondom, de csípőm most már végképp az övének feszül, merev férfiasságommal kitömött nadrágommal egyetemben.
- Sajnálom… - mondom megszégyenülten.

+16

- Okéé… Nem akarok erőszakot tenni rajtad. – Majd huncutul mosolyodom el és úgy teszem hozzá.
– Vagyis akarok, nagyon is… De nem fogok. – Így van. Érdekel a véleménye és nem akarom úgy elvenni a szüzességét, hogy neki semmi hangulata nincs hozzá. Ha az én első éjszakám lehetett szép és meghitt, akkor az övé is. Jár mindenkinek, hogy úgy veszítse el a szüzességét, ahogy annak illik megtörténnie. Bár az elmúlt napokban is keveredett mellém szűz srác, de miután kiderült, közöltem vele, hogy nem, én így vele nem akarom, és majd ha szeretni fog valakit, akkor ezért a döntésemért hálás lesz. Néhány nap múlva egész józan állapotomban találkoztunk, amikor közölte, hogy összejött a gyerekkori szerelmével és igazam volt, tényleg hálás, hogy azzal a lánnyal lehet együtt először, akit szeret.
Majd hozzátette, hogy ne vegyem sértésnek, de tudom jól mire gondolt, nem is vettem sértésnek, szimplán elküldtem a francba, hogy elég a hálálkodásból, majd ha alulról szagoljuk azt a bizonyos ibolyát, és kis szárnyacska nő a hátamon, glória meg a fejemen, akkor majd hálálkodjon, de most szimplán hagyjon csak békén és legyen boldog, ahogy csak tud. Meg pótolja helyettem is.
- Nem, amiatt nem kell aggódnod. Nem lenne kihasználás. – Súgom mosolyogva, de érzem, hogy mosolyom kissé kába, bár kétségkívül őszinte és szívből jön.
Az elmúlt napok, hetek, egyik és első őszinte mosolya, amit nem azért villantok, hogy „menjünk már dugni”, hanem mert jól érzem magam és bár a rengeteg cucc miatt enyhén esetlennek tűnhet, tán nem is csak enyhén, de legalább szívből jövően őszinte.
- Nem bánnám meg! – Mondom határozottan, bár ennek jelentőségéből az csuklás-szerű kacaj, vagy kuncogás, vagy tudja a fene már mi jön ki a számon, némileg levon egy csöppet.
– Rád gondoltam, ha tiszta voltam és akkor is... – Ne bonyolítsuk túl. – Ha nem. És lehet, hogy most éppen az előbbi állapotomban vagyok, sőt! Tuti, hogy nem vagyok tiszta, de ha állandóan valakire gondolsz és az a valaki te vagy… - Majd kicsit elgondolkodom, teljesen elvesztettem a fonalat magasröptű gondolataimban.
– Ebbe most belekeveredtem. – Szögezem le, mintha magától nem jött volna rá.
– Kezdjük elölről. - Sóhajtok, mintha legalább a Parlamentben kéne nagybeszédet mondanom, a jövőt illető, jelentős kulturális kincsek elhelyezéséről, szükség szerinti megsemmisítéséről. Atya úristen! Ezt tuti nem tudnám kimondani... Újra végiggondolni sem...
- Rengeteget gondoltam rád, próbáltam ettől szabadulni és nem megy. – Nagyon nem. Ahogy a beszéd sem. De nem számít, most csak Chester számít nekem, hogy vele vagyok, vele lehessek, egész sokáig.
- Biztos nem? – Incselkedem, és újra megcsókolom, játékosan a hajába túrva, egy-egy kósza, kócos tinccsel eljátszadozva, miközben másik kezemmel arcát simítom végig. Mikor elhúzódom, a hűtő által megvilágított arcát szemlélem.
Kisfiú, kedves, őszinte vonások. Szőkésbarna haj, csillogó, kék szempár. Bár úgy sejtem, hogy néha, ha éppen most nem is, de arra gondol, hogy milyen lehetett Noel. Ő is kék szemű volt, de Chesternél magasabb volt és világosabb szőke, rövid haja volt. Noelnek is megvolt a maga kisfiús bája, de ő inkább az olyan nagy, ölelgetni való mackó volt. Chester teljesen más és ha egyszer szóba jön ez köztünk, szeretném, hogy tudja, attól, hogy ő nem olyan, mint Noel volt, vagy Kimi, számomra ő attól még fontos. Pont azért, mert ő nekem saját magától lesz különleges.
- Nem, azt nem mondom el mit csináltam. Olyan szemét én sem vagyok. Maradjunk annyiban, hogy sok mindent, nagyon sok mindent. Jót is, rosszat is, vegyesen. – Nem fogom elmondani neki, hogy az elmúlt hetekben gyakorlatilag Erdély angolul, németül és/vagy finnül beszélő lakosságán átmentem, ami a tizenhattól a huszonhat éves korig tartó korosztályt illeti és mindezt nemre való tekintet nélkül, csak pusztán a felejtés, tombolás és a szex érdekében.
Tudom, hogy odavan értem, nem fogok a lelkébe gázolni, bár látom arcán, hogy a féltékenység vonásai megjelennek, de nem akarom, hogy magát okolja. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát, nem akarok fájdalmat okozni neki. Ő az egyetlen, aki most fontos Kimin kívül fontos nekem.
Nem akarok belefolyni abba, hogy összegabalyodtam az elrablómmal, nem is kicsit, de akartam, talán én provokáltam ki először, de ez van. Ha kérdezi, tudom, hogy el fogom mondani, neki biztos, de talán nem most kéne.
- Tényleg ügyesen haladsz… És ha van rám időd, nem rohansz éppen sehova, így hajnali kettőkor, akkor segítek a tudatlanságodon. - Somolygok el huncutul, megismételve az előbbi kijelentést.
– És akkor gyorsan a csokival, mert a végén még elfogy! – Nevetek, de újra megcsókolom, játékosan incselkedik nyelvem az övével, hogyha elolvad a csoki, akkor egy újabb és újabb falatra csábítsam.
- Én nem. – Mondom mosolyogva, majd magamhoz húzom, megcsókolom, és finoman fölé kerekedek, hajam a nyakam baloldalára söpröm, hogy ne lógjon Chester arcába, majd így is megcsókolom, mohóbban, szenvedélyesebben.
Kiveszem kezéből a tejszínes flakont, felrázom és a mellkasától a hasáig finoman lefújom, majd lassan, incselkedve nyalogatom le mellkasáról, majd hasáról a finom tejes habot, majd miután visszakúsztam, újra megcsókolom, akarattal, szándékkal hozzá simulva, hogy rájöjjön arra, hogy nem kell feltétlenül utálni teste reakcióit.