Általános adatok:

Karakter teljes neve: Alfie Tindle, született Alexandr Sebastian Witwicky
Becenév: Alfie
Faj: Vámpír
Nem: Fiú
Kor: 22 évesnek néz ki és már 23 éve vámpír
Születés helye és ideje: 1966. 06. 06. London 1988. 07. 04. Las Vegas
Foglalkozás: Szerencsejáték, black jack, vagy mostanában gondolkodik azon, hogy csak élvezi a végzettségét és elmegy helyszínelőnek.

Család:

Apa: Ivan Witwicky szobrász és festő
Anya: Juliette Canet francia bárénekes
Testvérek: Nincsenek
Egyéb hozzátartozók: Jessica a volt felesége


1966-ban születtem egy francia bárénekes és egy orosz művész első és egyetlen gyermekeként. Anyám, már 39 éves volt, terhességével kockázatot vállalt, mind az ő életéért, mind az enyémért, de nem bírta feladni. Apám 54 éves volt és örült, hogy boldognak láthatja anyámat, akinek csak a gyermekáldás hiányzott az életéből.
Párizsban találkoztak, egy kiállítás alkalmával, születésem előtt húsz évvel.
Apám 34 éves volt akkortájt, de már elismert művész, tíz éve festett és hét éve szobrászkodott. Oroszországból ki akart törni, hisz a balett nem az ő asztala volt.
Anyám, a 19 éves kis Julie-t már egyenes út vezette a zeneakadémia felé, mégis inkább a bajt kereste. Forradalmi sanzonokat kántált az utcán zazounak öltözve, és minden botrány részese volt, pedig szülei hírnevének, akik akkoriban hatalmas befolyással bírtak minden irányba, nem tett jót. Hát még az, amikor Julie a nagy művész elé állt egy olyan kéréssel, hogy mezítelenül alkossa őt meg.
Apám akkoriban épp ihlet hiányban szenvedett, és a szerelem is nagyban elkerülte, így azonnal beleszeretett a szemtelen kis Lolitaba.
Kapcsolatuk nagy port kavart, a szülők mégsem ellenezték, kiálltak lányuk szabadelvűsége mellett, még amikor az melltartót égetve kiabálta „make love not war”
Anyám mégis elvégezte az akadémiát, operákban szerepelt, még diploma előtt, ám jobban szerette sötét lebujokban, füstös bárokban énekelgetni a benne rejlő dallamokat.
Apám csak neki élt, minden műve belőle eredeztetett és sikert sikerre halmozott, és már csak a család hiányzott.
Juliette 27 évesen már Witwicky –né volt, világra szóló esküvő, meg amit akartok, de gyerek sehol se volt, csak tragédiák, vetélés, életképtelen magzatok.
Anyám mégis nagyon erős volt és kitartó, apám meg csak támogatni tudta és felnézett hatalmas akaraterejére.
1966-ban mégiscsak odaért a gólya hozzájuk, és kikerült végre az i-re a pont. Akkor ők már bejárták a fél világot, orvosokat hajkurászva, és kiállításokat meg színdarabokat népszerűsítettek.
Épp Londonba telepedtek le, de ez az egyszerűség, és unalmasan esős napok, nem az ő világuk volt, de lehet nekem épp ez kellett.
Rettentő rendetlen gyerek voltam, csak a baj volt velem. Iskolától iskoláig vándoroltunk. 18 éves koromra mégis sikerült kiváló eredménnyel leérettségiznem, miután a világ másik felét iskolák után nyomozva jártuk be.
Francia anya és orosz apa ellenére, mégse beszéltem egyik nyelvet sem, inkább angolul kommunikáltam, azt amúgyis mindenki érti már.
Egészen New York-ig mentünk, ahol lediplomáztam, valamiféle helyszínelői szakon, amit persze nem így hívtak. Ezt sikerült egy helyen elvégeznem, és ez kivételesen érdekelt is. De lehet igazából ez is egyfajta lázadás volt.
A diplomaosztó után nagy elhatározással szálltunk be egy pink Cadillacbe és meg sem álltunk Las Vegas-ig, ahol az éjszakák fényesebbek a nappaloknál, és ahol minden ember gazdag lehet egy pillanatra… mi gazából nem pénzt akartunk, csak egyszer kirúgni a hámból, ha már ilyen jók voltunk, és igazából megfordult a fejünkbe, hogy munkát keressünk. De a nagy és nemes gondolatok addig visszhangoztak a fejünkben, amíg le nem döntöttük az első üveg pezsgőt, amit utána vodka követett, és végül whisky. Volt ám rosszullét, de miután kiadtuk a fölösleges dolgokat, pótolni kellett az elvesztegetett folyadék mennyiséget, és amúgy sem volt jó érzés a józanodás.
Akkor főleg nem, amikor egy bizonyos ujjadat, egy nagyon is jellegzetes ékszer díszíti, és te nem emlékszel semmire sem. Aztán felkelsz, egyáltalán próbálod összerakni hogyan is fekszel, és nem utolsó sorban hol a jó büdös francban vagy, amikor is ráeszmélsz, hogy luxus lakosztály selyemmel borított francia ágyán fekszel, és egy olyan puha érintés ölel át, amilyen csak egy angyalé lehet.
Jessica…evvel a lánnyal jártam egy osztályba, és elég jó volt a viszonyunk, de nem hittem, hogy barátságnál többre is megyünk…Aucs, eléggé fájt mindenem, kavargott a fejem, bár gondolom másnaposság, hisz eléggé kiütöttük magunkat az este. Nagy nyugodtan visszaaludtam, rettentő fáradtnak éreztem magamat. Úgy éreztem napokig tudnék aludni, nem is, hetekig, de nem vagyok medve, vagy ilyesmi, úgyhogy felkeltem, ami költő túlzás. Jessica ébresztett fel…olyan gyönyörű mosolya volt, még sose láttam ilyennek, pedig figyeltem, de most, hogy nőként tekintettem rá, nagyon vonzó volt, és az én nevemet viselte keresztneve után.
1989-ben, amikor Amerika szerte a függetlenség napját ünnepelték, én Vegas-ban vámpír lettem. Tudom, ez így elég leegyszerűsített megfogalmazás, de ez történt… átvettük a diplomát, megünnepeltük, összeházasodtam egy lánnyal, aki már több száz éve volt tizennyolc éves, és vámpírrá tett. Így se fejtettem ki jobban, de ez történt… így kicsit nehézkes lesz korboncnokként dolgozni, a vér látványa meg nem jó párosítás lenne a szemfogaimat tekintve.
El akartam menni, de a lábam nem mozdult, akartam szólni a szüleimnek, de ahogy felvették a telefont egy hang se jött ki a torkomon és lecsaptam a telefont.
Jessica bocsánatot akart kérni, hogy erre rávett, de nem hibáztattam érte, mert legbelül mindig is vonzódtam hozzá, rendes lány volt.
Teltek az évek, és mi boldogan éltünk, én meg a pénzszerzés egy egyszerű formáját választottam, szerencsejáték, kártyaszámolás a black jack-ben, vámpír voltam, és piszok jók voltak az érzékszerveim, és amúgy nem voltam hülye, csak lusta.
Ez ment egy darabig, de látni akartam a szüleimet, végül is Jessica nem tiltotta, én nem akartam…de mikor megkerestem őket, összeomlott bennem minden, magamat hibáztattam, de képtelen lettem volna végezni magammal. Anyám, eltűnésem után teljesen leépült, és rengeteg szenvedés után hunyt el, apám meg művészien öngyilkosságba menekült.
Jessica próbálta feldolgozni az egészet, próbált nekem segíteni, de nem tudott…így úgy döntött jobb, ha kilép az életemből, hogy végképp egyedül maradjak. Leszúrta magát, miután egy nagy monológban elmondta, hogy csak ő a hibás, de nekem akart jót és örökre együtt maradni velem.
Összeomlottam, ki akartam rohanni a világból… de Erdélyig jutottam csak, Jessica mondta, hogy itt született és itt élt nagyon sokáig. Letelepedtem, és próbáltam kezdeni magammal valamit, de még mindig csak élek bele a nagyvilágba, a semmibe…
Új nevet kreáltam, új személyazonossággal. Alfie Tindle néven tengetem a napjaimat, Michael Caine volt anyám kedvence.


Amiket szeret: Zene, minden mennyiségben… és imádok énekelni is, még ha nagyon nincs is valami kiváló hangom hozzá.
Filmek, de leginkább az újak, a színes filmek, amik tele vannak klisével, még is elmegy megnézni az ember, pedig tudja mi lesz a vége.
Egészségtelen ételek, mint a hamburger, a pizza, a chips és a többi.
Marihuán…nem szeretem a cigarettát, de ennek más íze van, hát még a süteménynek!
Olvasni.

Amiket utál: A nyár… hisz igazi angol gyerek, mégha nem egész életét élte Londonban, imádja az esőt.
Az erdőket, elveszik benne az ember, és mindenhol egyforma, ha körbe nézel benne.
A reklámok a filmek közt.
Munka…jó csak úgy létezni, és élni, bár kell hozzá pénz, de a munka csak tönkre vágja az embert.

Jellem: Egy kedves és aranyos srác, kicsit félénken visszahúzódó, de mégis nyitott, romantikus és bohém művészszellemű

Külső: 184 cm, bohém kinézet, zilált haj, meleg barna szemek, vámpírként mézes gesztenyebarna.

Zoya