Karakterkép:
Általános adatok:
Karakter teljes neve: Lucas Noxville
Becenév: Lucas, Luc, Nox
Faj: Vámpír
Nem: férfi
Kor: Látszólagos: 26 /eredeti: 817/
Születés helye és ideje: Magyarország, Esztergom melletti apró település 1194
Foglalkozás: Több nagyvállalkozásban részvénytulajdonos, a népe vezetője
Család:
Apa: Zolta Domanovszky, vámpír, a tanács tagja volt, míg el nem ragadta a sötétség és ki nem végezték.
Anya:Laszkalisz Gertrúd Ilona, magyar származású nemes leánya. Egy megvadult vámpír végzett vele.
Testvérek:Nincs
Egyéb hozzátartozók:Ex-életpár: Isabella, elhúnyt
Előtörténet:
1194 februárjában, 3. Béla uralkodása alatt, Magyarországban egy téli napon láttam meg a napvilágot Lampert Domanovszky néven. Életem első pár évét itt is töltöttem egy apró faluban, majd apám döntésére Erdélybe költöztünk, oda, ahonnan ő származott, s amely helyet én is hazámnak tekintek. Mindig úgy nevelt, hogy tudjam, fajunk védelme fontosabb bárminél a világon. Boldog gyermekkorom volt, egészen 1214-ig. Alig múltam el húsz esztendős, mikor édesanyám életét vesztette. Fajunk egy tagját magába szívta a sötétség, s borult elmével kiontotta szeretett anyám életét. Apám innentől kezdve teljesen megváltozott. Az egykor oly magabiztos, kemény férfi, ki példakép volt a szememben, teljesen összetört. Ahogy múltak az évek, úgy hanyatlott ő is. Először azt hittem, minden rendbe jön majd, de ahogy múltak az évek, úgy foszlott szét a hitem is. Nem sokkal később, elváltak útjaink, s én elindultam a világba megtalálni önmagam. Több országot is bejártam, de időről időre visszahúzott szívem Erdélybe. Ezen éveim alatt, nem történt jelentős változás az életemben. Magam voltam, s időm nagy részét a tanulásnak, s a művészeteknek szenteltem. Később álnéven jelentettem meg több tudományos írásomat is, majd a festészet ragadott magával. Műveim sarkába egy E betűt festettem, ezzel is tisztelegve hazám előtt. Míg a művészvilág az ismeretlen-E ként emlegetett, addig én már ismét úton voltam. Miután bohó éveim a végéhez értek, komolyabb elfoglaltságok után néztem. Belekóstoltam a politikába, az orvoslásba, a hajózásba, sőt, még a katonasággal is szemezgettem.
1427 nyara: Ismét visszatértem Erdélybe, de olyan hírek fogadtak, mikre álmomban sem gondoltam. Édesapám nem talált új életpárt magának, mi több, nem is akart, s ez okozta a végzetét. Nem bírta a vadság elleni harcot, s emberi éne lassan meghalt benne, átadva helyét a végtelen brutalitásnak. Egy éjszaka alatt lemészárolta a szomszéd település tizedét, s heves szomja hatására, tombolva rontott az őt körülvevő testvéreimre. Végül a vezér parancsára, a tanács egyik tagja kivégezte. Mély fájdalommal vettem tudomásul a híreket. Ekkor értettem meg igazán, hogy mennyire fontos megtalálni a párunkat.
/Testvér: A vámpírok fajába tartozók./
1452 Szicíliai királyság: Itt ismerkedtem meg egy gyönyörű nővel. A királyi tanács egyik tagjává váltam, hála tanulmányaimnak, s az évek során megismert megannyi országnak és nyelvnek. Mindenki azt hitte, hogy egy kivételes elme bújt meg bennem, holott csak túl sok időm volt mindenre. Ekkoriban már javában gyűltek a felhők a fejem felett. Többször is dühroham tört rám, minden előjel nélkül. Lassan, de biztosan haladtam a sötétség felé, de aztán, megismertem Őt. Izabella a király leányainak egyike volt. Szépségét már csak szíve jósága múlta felül. Egy évvel később, sikerült közelebb kerülnöm hozzá, miközben beléptem a Sion-rendbe, minek nagymestere 1 Renátusz, Bella édesapja volt. Mint a tanács tagja, s a rend oszlopos embere, elnyertem a szeretett nő kezét, s vele Anjou hercegi címet. Mérhetetlenül boldog voltam, s lassanként lelki békém is helyreált, miután túlestünk a szertartáson. Esküvőnk előtt, nem mondtam neki el a titkom. Féltem, hogy visszautasítana, de aztán, nem volt más választásom. Hála az égnek, irántam érzett szerelme nagyobb volt, mint hittem. Unszolások árán, de beleegyezett a szertartásba, s így lélekben, szinte eggyé váltunk. Öt esztendőn át éltünk nyugodt boldog életet, de ő, képtelen volt igazán elfogadni az új életét. Gyűlölte önmagát azért, ami lett, s talán engem is. Próbáltam segíteni neki, igyekeztem megtenni mindent, hogy ne érezze rossznak a vámpír életet, de nem értem el sikert. A 23. születésnapja után két héttel, megtörtént a csoda. Teherbe esett, s boldogságom nem ismert határt. Másfél hónapon át úsztam a boldogságban. Mindeközben bőszen elláttam hercegi címemmel járó feladataimat. Aztán, egy hűvös éjjelen, az álmaimmal együtt, egy világ omlott össze bennem. Isabella önként vetett véget az életének, s ezzel együtt gyermekemének is. Az istállót gyújtotta magára, s számomra, csupán egy búcsúlevelet hagyott. Én ekkor Tarascoban, a király várában intéztem a kötelességemet. Hallottam a gondolatait, elég volt csupán rá gondolnom, s máris tudtam mindent, mégsem voltam elég gyors. Hirtelen határozta el magát, s igaz, hogy azonnal lóra ültem, de mire odaértem, az istálló már romokban állt, s Ő, Ő a tűz martaléka lett. Először rohanni akartam, de tudtam, hogy nincs még akkora erőm, oly egy akkora távot a legnagyobb gyorsaságommal tegyek meg. Mikor testét elérték a lángok, éreztem a fájdalmát. Azt a mérhetetlen fájdalmat és félelmet, amit Ő érzett, s mindeközben, fellobbant bennem a megkönnyebbülés érzése is. Tudtam, hogy ez is tőle származik, s végtelen harag gyulladt bennem. Lovam még nagyobb iramra sarkalltam, mindhiába. Kifulladva, fájdalomban égve érkeztem meg. Ekkor omlottam össze életemben először. A hideg, sáros talajon térdelve néztem, ahogy a szolgák serényen oltották a tüzet. Abban a pillanatban, én is meghaltam egy kicsit. Tehetetlenségem és dühöm, oly nagy volt, hogy amikor egy szolga mellém lépett, s beszélni kezdett, elmém elborult, s egyetlen mozdulattal véget vetettem az életének. Ekkor, már nem volt megállás. Többen is ordítva futni kezdtek, én pedig, kitomboltam magam azon az éjszakán. Már azt hittem, hogy engem is magával ragadott a sötétség, de tévedtem. Alig egy- két óra elteltével, már a romokon ültem, körülöttem tizennégy halott emberrel. Kezemben Isabella utolsó levele, szememben pedig megannyi könnycsepp. Gyilkos lettem, hidegvérű gyilkos, ki ismét magára maradt. Isabella levelét a zsebembe téve, újra meggyújtottam mindent, amit lehetett, majd lóra pattanva magam mögött hagytam a fájdalmas valóságot. Lampert, Anjou hercege, meghalt aznap éjjel. Új életet próbáltam kezdeni, Lucas Noxville néven, de Isabella „árulását”, sohasem tudtam kiheverni.
Hosszú éveken át jártam a különböző országokat. Eleinte szörnyű rémálmok kísértettek. Újra, s újra láttam az égő istállót. Ez szép lassan elmúlt, de nem voltam képes ismét úgy szeretni, mint akkor. Épp úgy éltem, mint Bellával való megismerkedésem előtt, csakhogy míg régebben életvidám, kedves férfi voltam, ekkora már komoly, érett vámpírként róttam a városokat. A fájdalom továbbra is bennem élt, s vegyült a magány, nyomasztó érzésével.
1600 Erdély: Spanyolországban tartózkodtam, mikor megtudtam, hogy Erdély Habsburg hatalom alá került. Megkezdődtek a függetlenségi harcok, s én úgy éreztem, hogy mindenképp segítenem kell. Belekóstoltam már a katonaságba, s már koromnál fogva is hasznomat tudták venni. Nem is késlekedtem, szinte azonnal visszaindultam a hazámba. Sokáig tartó véres, s veszteségekkel tűzdelt évek következtek. Minden tőlem telhetőt megtettem, ami csak módomban állt. Végül 1606- ban kimondták a bécsi békét, s ezzel Erdély önálló lett, s megkezdte aranykorát. A béke helyreállásával, nekem sem volt maradásom, így ismét nekivágtam a világnak.
1817 Oroszország: Csupán átutaztam az országon, vagyis, csak ez volt a célom. Egészen Moszkváig jutottam el, s mivel senkim és semmim nem volt, így felkerestem pár fajtársamat. Jól tudtam, hogy hol találom őket, hisz bármennyi év is repült el felettem, mindig megtartottam a kapcsolatomat az Erdélyi vezetővel. Nem is tehettem másképp, hisz a vezető mindig, mindent tud. Ő az egyetlen vámpír, aki elől nincs menekvés, bár én nem is szándékoztam ilyet tenni. Az első éjszaka kellemesen telt Dimitrijék családjában. Mindössze hárman éltek együtt, s még igen fiatalok voltak. Mivel a másik két személy egy pár voltak, így leginkább Dimitrijjel beszélgettem. Épp ilyen jó hangulatban telt el még két nap, majd a harmadikon bekövetkezett a tragédia. A pince alá vájt hálófülkékben aludtunk. Síri csend honolt, majd enyhe füstszag kezdett terjengeni. Hallottam a tűz ropogását, éreztem a melegét. Hirtelen riadtam fel, s először azt hittem, hogy csak a rémálmaim tértek vissza. Kellett pár másodperc, mire felfogtam, hogy nem álmodom. Égett a ház a fejünk felett. Először Dimitrijt keltettem fel, s ráordítottam, hogy meneküljön, azonnal! Nem akart menni, de aztán belátta, hogy én idősebb, ezáltal gyorsabb és erősebb is vagyok nála. Több esélyem volt a túlélésre, mint neki. Csak reméltem, hogy nem burjánzott még el annyira a tűz, hogy elzárjon minden kivezető utat. Megígértem, hogy a másik két vámpírt is megpróbálom kijuttatni, így gondolkodás nélkül rohantam a fülkéjük felé. Már majdnem odaértem, mikor egy robbanás rázott meg mindent, hirtelen megfordultam, kivágódott a „rejtekhely” ajtaja, s hatalmas lángok csapódtak be. A halálfélelem teljesen megfagyasztott, aztán egy sikoly hasított végig az épületen. Ekkor eszméltem fel. Ott álltam a tűz közepén, testem lángolt, s mégsem égtem. Azt hittem hallucinálok, hogy mindez nem is valóság. De az volt, valóság volt, s én hagytam két társamat elveszni a lángok között. Meghaltak, épp, mint Isabel. Botladozva indultam ki a szabadba, hisz tudtam, már nem segíthetek. Amint kiértem, a földre rogytam. Testem még mindig a tűz vette körül, s Dimitrij felém rohant. Először ő sem hitte el, hogy igaz az, amit lát. Lassan felálltam, majd a szemébe néztem, s a tűz, egy pillanat alatt eltűnt. Mintha csak a föld nyelte volna el. Erőt kaptam, igazi erőt, mi csak a legnagyobb vámpírok kiváltsága. 623 évesen, megkaptam azt, ami után más, egész életében csak áhítozik, mégsem tudtam igazán értékelni. Csak azt tudtam, hogy újabb két vámpír vesztette az életét az én hibámból. Ezután Dimitrij csatlakozott hozzám, s hű barátként követett, bármerre is mentem. Ő volt az, aki mesélt a defenzorokról, s bár már fiatal koromban is tudtam róluk, most mégis hálás voltam az információkért. Ő úgy gondolta, hogy a rejtélyes tűz okozója is csak egy defenzor lehetett.
Sok éven át bolyongtunk ketten a világban, s ez alatt Dimitrij lett a legjobb barátom. Ő volt az egyetlen, aki előtt még a múltam sem volt titok, beleértve Isabellát is. Mindent elmondtunk egymásnak, s testvérként segítettünk, ha tudtunk. Sokszor mondtam neki, hogy hálából nem kell velem jönnie, de ő nem tágított. Mindvégig abban a tudatban volt, hogy azon az éjszakán megmentettem a biztos haláltól, holott én nem tettem semmit, csak felkeltettem. Mikor megkérdeztem, hogy miért is jön velem, azt felelte, hogy azért; mert a barátom, s mert olyan vagyok, mint a beton, mely törékeny porcelánt rejt a belsejében. Ezen mindig elnevettem magam, még ha rossz kedvem volt, akkor is.
1934 Olaszország, Umbria régió, Perugia megye: Az életkedvem Isabella halála óta nem tért vissza igazán, mi több ekkorra már ismét éreztem a fény hiányát. Egyre durvább, makacsabb lettem, s nem csak én, de Dimitrij is. Mégis megértettük egymást, s útjaink, nem is váltak szét. Meg tanultam használni, értékelni, s szeretni az erőmet. Mostanra már a kommunikáció is elég gyors volt, így szinte mindent tudtunk az Erdélyben maradtakról. Arról is hamar értesültünk, hogy a vezér, életét vesztette, s helyette engem szólít a nép, hogy térjek haza. Először nem értettem, hogy miért, hisz fogalmam sem volt róla, hogy én voltam akkoriban a legöregebb vámpír. Gondolkodás nélkül barátom oldalán indultam el Erdélybe. Ott derült ki, hogy a feljegyzések szerint, amik mindig pontosak, s minden születést és halált tartalmaznak, én vagyok a legidősebb. Ezzel együtt enyém a vezetési pozíció, s a fajjal szembeni felelősség is. Felfoghatatlan volt számomra, hogy, hogy lehetek pont én a vámpír társadalom első személye.
2011 Erdély: Immár hosszú évekkel ezelőtt visszatértem, s átvettem a faj vezetését. Eleinte nehezen ment, s kételkedtem abban, hogy képes vagyok rá, de hála Dimitrijnek, sikeresen vettem minden akadályt. Mindet ez idáig. Elkezdtek eltűnni a nép tagjai. Valaki lassan, csendesen ritkította a vámpírok faját. Nem kétséges, egy defenzor felfedte a kilétünket. Tehetetlen voltam, egy olyan támadóval, vagy támadókkal szemben, akiknek a kilétét homály fedte. Folyamatos védelmet rendeltem el, így mindenki harcra kész volt minden pillanatban. Mégis tovább folytatódtak a különös gyilkosságok. Mostanra már odáig fajult minden, hogy sokan félnek elaludni, nehogy lefejezzék vagy a tűz eméssze el őket. Megfogadtam, hogy amíg élek, mindent megteszek azért, hogy a bűnösök meglakoljanak a tetteikért. Minden élő vámpírhoz eljuttattam a kérésem, hogy; haladéktalanul térjenek vissza, s együtt, egy személyként próbáljuk megvédeni immár igen kevés tagot számláló csoportunkat. Az üzenet után, sorra elkezdtek visszatérni a vámpírok. Szükség is volt rájuk, s még most is van. Már nem csak a defenzorok miatt, hanem miattam is. Mostanra már a sötétség peremén egyensúlyozok, s tudom, vajmi kevés választ el a végső brutalitástól. Emberi énem haldoklik, s egy pár nélkül, hamarosan talán mindent véget ér. Már csak a remény cérnavékony szállja éltet, a reményé, hogy segíteni tudok, még mielőtt életem véget ér, a remény, hogy talán mégis rám talál a fény.
Jellemzés:
Amiket szeret: Jó könyvek, fegyverek, éjszakai élet, nyugalom, a különleges erőm
Amiket utál: Ha ellenszegülnek az akaratomnak, mindazokat, kik a népemet fenyegetik, a fajom kigúnyoló vámpíros irományokat, ha hazudnak nekem
Jellem: Erőteljes, magabiztosság jellemez. Szenvedélyes, enyhén magába zárkózott lettem az évek során. Mindig az igazságosságra törekszem, de népemért bármire hajlandó lennék. Az évek elteltével egyre komorabbá, durvábbá váltam. Érzem, s tudom, hogy hamarosan elemészt a vadság, ha csak nem találom meg a párom. Keresnem kellene, de népem számít rám. Arra, hogy milyen is vagyok igazán, már magam sem emlékszem. Olyan rég ragyogta be fény az életem, hogy már nem is emlékszem, milyen is voltam akkor. Mostanában már csak a sötétség vesz körül, s én, minden erőmmel küzdök ellene, még úgy is, hogy tudom, a harc reménytelen.
Külső: 186 cm magas, arányos testalkatú. Haja és szemei is barnák. Öltözködése többnyire laza, de elegáns. Megjelenése tiszteletet parancsoló.
Kezdőlap
Tárgy: Lucas Noxville 
Nagyon jó! 
