Általános adatok:

Karakter teljes neve: Chelsea Alena Winchester
Becenév: Chelsea, Lena
Faj: Defenzor
Nem: Nő
Kor: 21
Születés helye és ideje: New York, 1990. 01. 23.
Foglalkozás: tanuló

Család:

Apa: Peter Winchester, reklámügynök
Anya: Jane Winchester, író, meghalt
Testvérek:
Fivérek:
Ryan Winchester, egyetemista
Mike Winchester, reklámügynök
Húg: Anne Winchester, meghalt
Egyéb hozzátartozók: -



Egy borús, őszi napon jöttem a világra, huszonegy évvel ezelőtt. Bár a szüleim akkor még igencsak szegények voltak, egy kis lakást béreltek Manhattan egy eldugott utcácskájában a családnak, maguknak, nekem és két bátyámnak, mégis az, és az azt követő 8-10 év volt életem legboldogabb időszaka. Apa akkoriban kapott egy nagyon jó állást egy neves reklámügynökségnél, és a család hamarosan egy sokkal nagyobb lakásba költözhetett. Aztán apa még többet keresett, fokozatosan lépegetett egyre feljebb azon a bizonyos ranglétrán, mígnem a cégének tulajdonosa maga mellé vette őt a vállalatában. Az életünk egyre fényűzőbb lett, szinte bármit megkaphattunk, amit csak akartunk. A szüleink a legjobb iskolákba, óvodákba írattak bennünket. Anyának közben megjelent egy könyve, egy regény. Soha nem lett belőle bestseller, de elég sok példánya elkelt.
Már öt éves koromban balettre és táncra kezdtem járni New York egyik legnevesebb táncstúdiójában. Mindkettőt imádtam, és főleg azért, mert láttam, anyám mennyire büszke rám. Ott ült minden egyes fellépésemen az első sorban. A kötelező nyelvórákat már kevésbé szerettem. Amint beírattak az általános iskola első osztályába, a szüleim gondoskodtak róla, hogy a lehető legjobb oktatást kapjam mindenből, és ami nem ment, abból különórákra kellett járnom.
Kilenc éves voltam, mikor megszületett a húgom, Anne. Kezdetben, ahogy ez lenni szokott a „trónfosztott” legkisebbekkel, elég féltékeny voltam az új kis kedvencre, de hamarosan őszintén megimádtam a húgomat. Azonban csupán másfél év adatott meg nekünk, hogy szeressük őt… Alig múltam tíz éves, mikor édesanyám és a húgom részesei voltak egy repülőgép-katasztrófának. Lezuhant a gépük, mikor Arizonába utaztak meglátogatni a nagyszüleinket, és a nagynénénket, akinek akkor lett volna az esküvője. Mi apával és a két bátyámmal másnap akartunk utánuk menni. Apát New York-ban tartotta a munkája, minket pedig a suli.
Nagy érvágás volt ez a családban. Apa teljesen magába fordult, és attól kezdve teljesen a munkájába temetkezett. Azt hittük, soha nem fogja kiheverni a dolgot, de néhány hónappal ezelőtt megismerkedett egy fiatal nővel, és úgy tűnik, újra révbe ért és szerelmes. Mindenesetre teljesen megváltozott, a múlt héten pedig bejelentette, hogy megnősül.
A baleset utáni hónapokban én sem voltam különb apámnál. Az életet teljesen szürkének és értelmetlennek láttam. Otthagytam a táncot, és lemondtam a vele kapcsolatos nagy terveimről. Nem érdekelt már semmi. A legtöbb időt magányosan, egyedül töltöttem a szobámban, olvasással, rajzolással, vagy csak ültem az ágyon, magamba roskadva, és csak bámultam ki a fejemből. Néha írtam, verseket, rövid történeteket, de mindent széttéptem, amint elkészült. Ha nincs Ryan bátyám, talán még ma is ugyanígy tennék, fuldokolnék az önsajnálatban. De szerencsére ő ott volt nekem, és bár elég sok időbe telt neki, de sikerült visszahoznia az életbe. Segített új célokat, álmokat találni, ha már a táncra nem voltam hajlandó anya miatt. Próbált elcsalni szórakozni, elvitt moziba, vidámparkba, színi előadásokra… múzeumokba. Fényt és színt lopott a szürke hétköznapjaimba, és végre újra magamra találtam. Leginkább a múzeumok keltették fel az érdeklődésemet, és egyre nagyobb lelkesedéssel vetettem bele magam a történelmi jellegű irodalmi olvasmányokba. Nagyon megszerettem a történelmet, a múlt tanulmányozását, ezért is iratkoztam történelem szakra az egyetemen. Jelenleg harmadéves vagyok, de ez az év más, mint a többi, mert cserediákként töltöm Erdélyben. Izgalmas hely, tetszik, hogy régebbre visszanyúló emberi múlttal rendelkezik. A rómaiak is hagytak nyomokat maguk után, de osztrákok, törökök, magyarok és persze románok is. Egyébként is nagyon megszerettem ezt a vidéket, és nem csak a régészet miatt. Bár a bátyáim nagyon hiányoznak néha, mégis megtörténhet, hogy itt fogok letelepedni... de legalábbis maradok egy ideig a tanulmányaim befejezése után is.
Van egy titkom, amit eddig Ryan bátyámon kívül senkivel sem mertem megosztani: vannak bizonyos képességeim. Képes vagyok dolgokra pusztán az akaratommal, és néha vannak látomásaim is, de ezektől eddig féltem, és megtagadtam őket. Az első olyan látomásom, amire emlékszem, édesanyám és a húgom halálát mutatta meg. De akkor én ezt még nem érthettem, és sokáig azt hittem, hogy én vagyok a hibás, hogy valamilyen módon én okoztam a vesztüket. Ry bárhogy is próbálta ezt kiverni a fejemből, nem sikerült neki. Csak itt, Erdélyben, amikor egészen véletlenül, szinte sorsszerűen belecsöppentem egy társaságba, amely hozzám hasonló személyekből verbuválódott össze, tudtam meg a teljes igazságot: defenzor vagyok, akinek az a dolga, hogy megvédje a mit sem sejtő a embereket a vámpíroktól - akik pedig tényleg léteznek, akármilyen hihetetlen is ez. Főképp ezért szeretnék most itt maradni, mert végre megtaláltam önmagam, megleltem a helyemet a világban. A csapat is számít rám. Kevesen vagyunk, pillanatnyilag csupán hét tagból áll a védelmezők sora, de folyamatosan keressük a társainkat, hogy végre felvehessük a harcot az ellenséggel.



Amiket szeret: Szeretem táncot, a zenét, főleg a régi slágerek, kezdve Nat King Cole-tól, Bing Crosbyn át az örök kedvenc Frank Sinatráig. Imádom a fekete-fehér filmeket is. Szeretem a nyári esőt. A tenger illatát érezni, és hullámzását hallgatni éjjel. Szeretem a naplementét. Az olasz ételeket, az utazást. Párizst. Szeretem az érintetlen havas táj látványát, a karácsonyt, és a forralt bor illatát. Imádom a természetet, szeretek kirándulni. Szeretem a szabadságot, művészeteket és a színházat, de mindenek előtt a történelmet.

Amiket utál: Nem vagyok valami sportos alkat, a sportokat nem igazán szeretem, egyébként nem sok dolog van, amire azt mondanám, hogy soha. Mindennek és mindenkinek kell legalább egy esélyt adni. Az egyetlen félelmem, hogy mint defenzor, nem fogok helyt állni, hogy nem jól használom a képességeimet. Az az érzésem, hogy még sokat kell tanulnom...

Jellem: Érzékeny vagyok, kicsit az a művészlélek típus, de próbálom ezt nem túlzottan kimutatni, ez úgymond az eltitkolt oldalam, amit csak keveseknek mutatok meg. Egyébként elég pörgős vagyok, szeretem, ha zajlik körülöttem az élet. Könnyen barátkozom, ugyanakkor könnyen hozom magam kínos helyzetekbe, mert általában vonzom a bajt, és bizony gyakran kerülök slamasztikába. Szeretek beszélni, beszélgetni, viccelődni, sokszor vagyok komolytalan, de tudok jó hallgatóság is lenni, ha arra van szükség. A barátok rám mindig számíthatnak. Aki egyszer belopja magát a szívembe, örökre ott is marad. Elég rémes dolgot kell ahhoz tennie, hogy ez megváltozzon. Könnyen sértődök, de nem vagyok haragtartó, és nagyon tudok szeretni, és ragaszkodni.

Külső: Nem vagyok túl magas, a 165 centimmel inkább számítok alacsonynak. Karcsú vagyok, azt hiszem ez főképp a génjeimnek, valamint a sok tánc- és balett órának köszönhető, mert egyébként nagyon szeretek enni. Hosszú, sötét barna, egyenes szálú hajam van, amit általában leengedve hordok. Szemeim zöldek, akárcsak apámé. Öltözködésben nem vagyok túl hivalkodó, de azért igyekszem követni a divatot.

Üdvözöllek az oldalon, mint a játék első defenzorát!

Szép, összeszedett előtörténet.
Nincs is más dolgom, mint leírni, hogy: ELFOGADVA