Alapok

● Név:A karaktered teljes neve. Alice Grace Hatter
● Becenév: Alice
● Nem: Lány
● Születési hely és idő: 1906. Február 19. Vámpírrá alakulás: 1924. November 04.
● Kor: 89 éves, de 18-nak látszik.
● Faj: Vámpír

● Apa: Thomas Hatter
● Anya: Elizabeth Hatter
● Testvérek: Tate Hatter és George Hatter
● Egyéb hozzátartozók: James Wattson

1924. November 04.: Esős reggelen ébredtem, Londonban. A szüleim megint veszekedtek, mint mindig. Biztos voltam benne, hogy el fognak válni. Felkeltem az ágyamból, majd az ablakomhoz léptem. A park nagyon szép volt, s az eső még csak varázslatosabbá tette. A rózsabokrokon még néhol lehetett találni egy-egy fehér bimbót. A tölgy és platán fák az út szélén álltak, s benépesítették a sivár földet. Elhúztam a sötétítő függönyöket, majd az ágy melletti tálban lévő forró vízzel leöblítettem az arcomat. A házvezetőnő, Mrs. Baker csak azután szokott nekem beágyazni, ha már kimentem a szobámból. Őszintén, nem szeretem, ha valaki mást kell megkérni a saját dolgunkra, de anyám ragaszkodott hozzá, hogy ne én tegyem meg ezeket a dolgokat. Szóval megtöröltem egy puha törülközővel az arcomat, majd leültem a tükörasztalhoz, hogy betegyem a fülbevalómat. Az ezüstöt választottam, a kis hegyikristállyal. Aztán kifésültem az elefántcsont hajkefémmel, befontam, majd szalaggal együtt elkészült a hajam. Felvettem a lovaglóruhámat, majd kiléptem az ajtón. A csendes folyosón végig mentem, majd az étkezőnél megálltam és leültem az asztalhoz. Anyám és a testvérkéim is ott ültek már, s anyám élvezettel beszélt. Nem egy kijelölt személyhez, hanem csak úgy magának, miközben az evőeszközökkel babrált. Ez elég rossz szokása anyámnak, s ha valaki meghallgatta, akkor még csak tovább beszélt és beszélt. A tíz éves ikrek nevetgéltek és megint valami ördögi viccen törték a fejüket. Ők már csak ilyenek voltak, hiperaktívak és nyughatatlanok. Apám csak mosolyogni szokott rajtuk, de anyám mindig leszidta őket, s nem engedte, hogy a többi fiúval játszanak. Leültem a fiúk mellé, akik épp a süteményből akartak venni, de anyám mindig rácsapott a kezükre, mert nem akarta, hogy túlsúlyosak legyenek. Vettem egyet a gyümölcssaláták közül, és élvezettel ettem azt. A fiúk csak böködték a villájukkal a salátát, és fintorogtak hozzá. Apám lépett be az ajtón, szép lassan, tekintélyt parancsolóan. Én jó reggelt köszöntem neki, ő biccentett, majd anyámmal szemben leült az asztalhoz. Vett magának egy nyers tojást, majd a narancsléjébe törte fel. A fiúk hányást színleltek, én is ezt tettem volna, de „ úri hölgyek nem csinálnak ilyet”. Szokta mondani anyám. Apám anyámhoz fordult, majd egyszerűen megkérdezte:
-Mondd csak, milyen volt a kedves szeretőd társasága?
-Már megint ezzel jössz?- csapott az asztalra anyám.
-Igen, mert talán tudni akarom, hogy kivel csalsz meg?! - kiáltotta apám.
A fiúk is abbahagyták a nevetgélést, majd szórakozottan enni kezdtek. Én csak anyámra néztem, aki felemelte fejét, majd ezt kérdezte:
      -Na és a te? Mi van a te szeretőddel?! Minden egyes betegeddel olyan közeli viszonyban állsz, mint azzal a r**anccal?
      -Semmi nem volt köztünk Maryvel. Miért vagy ennyire paranoiás? Neki is van egy férje.
      -Melyik a hetedik? Azt hittem, hogy már nyolcnál tart.
Jobbnak láttam, ha elviszem a fiúkat, úgyhogy halkan súgtam nekik, majd kivezettem őket az udvarra. Ők örömmel futkároztak, miközben szegény Mrs. Bakert fellökték, aki a szennyeseket cipelte.
Elindultam a lovarda felé, ahol már várt rám az én gyönyörű lovam, Reaper. Ő egy gyönyörű fekete angol telivér. Mellette a lovászfiú, s egyben szerelmem állt, Jeremy. Épp a lovamat mosdatta le, amikor észrevett engem, megszólalt:
       -Hogyhogy ilyen korán itt vagy?
       -Muszáj volt kihoznom a fiúkat. A szüleim megint veszekedtek, szóval nem akartam hogy szemtanúi legyenek ennek.- magyaráztam.
Egy nagyot sóhajtottam, mikor Jeremy így szólt:
       -Nekem el kell mennem!
       -Tessék? Miért? Hová?- értetlenkedtem.
       -Mr. Harper ígért nekem egy munkát, Dublinban. Oda kéne költöznöm, s akár egyetemre is mehetnék abból a pénzből. Tudod, mennyire vágytam már erre!
       -Öhmm… Igen, de mi lesz akkor velünk? Anyám már rá akart beszélni az egyik főúrra, s így is haragszik ezért rám, de nem tudom, meddig szegülhetek ellen.
       -Édesem! -fogta meg a kezem.- Ha lediplomáztam, akkor lesz egy jó munkám, s akkor téged is elvehetlek! Én tudok addig várni! Nagyon szeretlek! Kérlek! Várj rám addig!
        - Persze, hogy várok rád! Ha kell örökké.
Ezek után Jeremy elszaladt, hogy visszamenjen Mr. Harperhoz, majd én ráültem a lovamra, s vágtattam vele egy ideig Aztán már csak ügettem vele. Az erdő közepén hirtelen Reaper felnyerített, majd ledobott a hátáról, s elvágtatott. Nyögve felkeltem a földről, majd ruhámat leporolva körülnéztem. Azt sem tudtam, hogy hol vagyok, s a lovam is elszaladt.
         -Most mi lesz?!- morgolódtam.
Elindultam valamerre, hátha észreveszek valami jelet, hogy merről jöttem.
Ekkor a semmiből előttem állt egy nálam talán egy-két évvel idősebb fiú. A szeme sötétkék volt, gyönyörű sötétkék. Haja rövidvolt, sötétbarna. Arca nyugodt, és erőt sugárzó. Nem tudtam miért, de valahogy, ahogy ott állt előttem, eltűnt minden pánikom, s megnyugodtam. Egy öt centivel lehetett nálam magasabb, s tökéletes testalkata volt. Erős izomzata volt, de nem olyan feltűnően. Bőre fehér volt, bár abban a hidegben mindenki ilyen fehér volt. Nyakában egy nyaklánc volt, olyan, amit a katonák szoktak hordani. Csend ült közöttünk, amikor ő megszólalt:
           -Eltévedt?- hangja nem volt túl mély, de ahogy megszólalt, minden gondolatom helyét ő vette át.
           -Igen, a lovam elszaladt, és nem találom a haza vezető utat.- válaszoltam zavartan.
           -Hol lakik? Én ismerem a környéket, úgymint a tenyeremet. Hazakísérhetem?
           -Öhmm, persze. Köszönöm! A Hatter Házban lakom.- mosolyogtam.
Ő mutatta az utat. Vagy egy órája mentünk, de még mindig nem láttam a házat, ahol felnőttem. Sokat beszélgettünk. Elmondta,hogy egyke, s hogy a szülei nemrégiben haltak meg. Azt mondta, hogy tizenkilenc éves, s hogy még nem nős. Fogalmam sem volt, de amikor meghallottam, hogy nem nős, felsóhajtottam, mert meg nyugodtan. Nem tudtam miért, de Jeremyről már el is feledkeztem, s úgy éreztem, hogy biztonságban vagyok e mellett a fiú mellett. Mikor még mindig nem értünk haza, egyszer csak megállt, s így szólt:
           -Sajnálom, de nem bírom tovább! Erős vonzalmat érzek irántad, s azt hiszem, hogy te vagy az élet párom. Én egy vámpír vagyok. Kanadából jöttem, s már nagyon régóta keresem azt a lányt, aki megdobogtatja a szívemet. És úgy gondolom, hogy te vagy az! Ha te is érzel irántam valamit, akkor szeretnélek átváltoztatni, hogy együtt legyünk örökre.
Először csak értetlenül meredtem rá, majd mikor felfogtam hogy mit mondott, valamiért elhittem neki. Mivel én is éreztem valamit, s mintha megsajdult volna a szívem, ha arra gondoltam, hogy nem láthatom újra, úgyhogy mondtam, hogy én is érzek valamit. Ő kisimította az arcomból a kilógó tincsemet, majd megcsókolt. Ajkai hidegek voltak, mégis mintha forróság öntötte volna el a szívemet. Beleegyeztem, hogy átváltoztasson, s mikor vért cseréltünk Egyre csak álmosabb lettem, mikor végül minden sötét lett előttem. Olyan volt, mintha a semmiben lebegnék, de mégis szörnyű kínon estem át. Mikor egyre csak gyengült a fájdalom, egyszerre tért vissza minden. A színek, s fölöttem állt a vámpír. Így kezdődött el az új életem, az én élettársammal, akiről kiderült, hogy nem tizenkilenc éves, hanem huszonnyolc körüli lehet, de mégis anyinak nézett ki, amennyinek először mondta magát.