Karakter teljes neve: Damien Adam Blanchart
Becenév:Damien, Dam, Adam
Faj:Vámpír
Nem: férfi
Kor: 23//398
Születés helye és ideje: Franciaország, Párizs; 1613. március 21.
Foglalkozás: színész
Különleges képesség: -



Apa: Id. Damien Blanchart; 450 éves; állatorvos; apámmal mindig is kissé távolságtartó voltam. Ő volt a nagy, aki nagy tekintettel bír én, és az öcsém szemében is.
Anya: Esmée Balnchart; 420 éves; munkanélküli; mindig próbált megvédeni mindentől, pátyolgatott. Sokkal nyitottabb, mint apám valaha volt, vagy lesz.
Testvérek: Blaise Blanchart; 396 éves; már több mint 100 éve nem hallottam az öcsém felől. Rengeteget kutattam utána, de képtelen vagyok megtalálni. Régebben jó kapcsolat volt köztünk.

Egyéb hozzátartozók: nincs tudomásom a többi családtagomról



1613, március. Zavaros, esős hónap volt ez. Én mégis ekkor jöttem a világra, méghozzá a hónap 20. napján. Rendes kisbaba voltam állítólag, sosem nyúltam semmihez. Már 1-2 éves koromban sem kifejezetten voltam "normális" társasági szempontból. Míg a többi gyerek folyton összejárt, és együtt játszott, én inkább egyedül foglaltam el magam. Születésemtől számított két évvel később megszületett Blaise, az öcsém. Vele nagyon jó kapcsolatot ápoltam mindig is, együtt játszottunk. Nem igazán létezett számunkra a külvilág. Talán ezért omlott bennem össze minden, amikor iskolába kellett járni. Mivel nemesi vér folyt az ereimbe, így megkövetelték, hogy jó taníttatást kapjak. Azzal senki sem foglalkozott ekkor, hogy egy világ omlik össze bennem, mivel el kell válni az öcsémtől majdnem minden egyes nap. Utána persze követett az öcsém is, ő is ugyanabba az iskolába kezdett el tanulni. Ezekről az évekről nem szívesen mesélnék. Ugyanúgy teltek, mint régebben; még itt is Blaise-t kerestem, amikor csak tudtam, és mindketten vártuk azt a percet, hogy végre hazajuthassunk.
Tizenhárom éves voltam, amikor konkrétabb beavatást kaptam abba a társadalomba, amibe születtem. Nem említettem volna? A szüleim vámpírok, és én meg az öcsém is már annak születtünk. A komolyabb elbeszélgetésnek viszont azt volt az ára, hogy titkolnom kellett az öcsém elől, és talán ez volt az a pillanat, amikor egy kissé eltávolodtunk egymástól. Engem elkezdtek tanítani, milyen is vámpírnak lenni, mit hogyan kell csinálnom, hogy ne vegyenek észre. Elmagyarázták, az erre a társadalomra vonatkozó törvényeket, és azt, hogy miként működök. Hihetetlennek tartottam, már akkor az egészet. Mikor Blaise betöltötte a tizenhármat, őt is beavatták a dolgokba, megtanították. Annak ellenére, hogy ő anno nem tudott nekem segíteni, én támogattam mindenben. Segítettem azokra a dolgokra rávezetni, amiket én már megértettem. Tökéletesnek tűnt minden, egy bizonyos napig.
Emberi években számítva, 23 évesnek néztem ki. Úgy vélem, ez ideális kor, könnyen be lehet illeszkedni bárhova. De régebben egyáltalán nem így gondolkoztam. Reménykedtem abban, hogy azért egy 17-18 évnél nem leszek idősebb. Mégis, jó így nekem. Már az 1800-as években jártunk, mikor megleltem az életpáromat. Hihetetlen, egyszerűen leírhatatlan az az érzés, ami magába keríti ilyenkor a vámpírt. Sokkal erősebb, mint a szerelem, egyszerűen megváltoztat. Tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat, hiszen gyerekkoromban még meséltek is róla a szüleim. Még mindig Franciaországban éltünk, egy kisebb városban, és itt találtam meg Avril-t. Elkápráztatott, ráadásul nem csak belsőre, de külsőre is nagyon vonzó volt. Okos, csinos, és nekem szánták. Összebarátkoztam vele, és próbáltam minél több időt vele tölteni. Akkoriban nagyon boldog voltam. Nagyjából 1 év után véghez vittük a szertartást, és vámpír lett belőle. Ekkor aztán teljesen elöntött az öröm. Mindig tudtam, hogy érzi magát, hallottam mit gondol.. persze voltak mély pontok is a kapcsolatunkban, amikor azt kívántam, bár ne lenne. De végül mindig boldogok voltuk egymás mellett. Terhes lett. Ekkor írtunk 1982-t. Már nagyon régóta együtt voltunk, de eddig nem kifejezetten gondolkoztunk gyerek vállaláson. Akkor viszont úgy voltunk vele, hogy eljött az ideje. Ekkor rendes állásom volt, színházban játszottam, így nem éltünk túl szűkösen. Mindig is színész akartam lenni, és egy időben sikerült is. Akkor lett vége mindennek, mikor elérkezett az a bizonyos nap. Egyik este Avril nem ért haza. Értetlenül álltam az ablakban, és vártam, mi történhetett. Csak a félelmet éreztem, és azt, hogy egyre távolabb van. Ezután következett a mélypont. A kín amit éreztem, leírhatatlan. A defenzorok megölték. Olyan mély depresszió tört rám, amilyen még soha. Mindenkit eltaszítottam magamtól, és Európába utaztam. Komoly vadászatba kezdtem, követtem a defenzorokat, fejlesztettem az állóképességem, a tudásomat, az erőmet, és mindenemet, amit csak tudtam. Ők tönkre tettek engem, hát mot rajtam a sor, hogy tönkre tegyem őket. Nem foglalkoztam azzal, hogy az életkörforgás alapjánúj életpárra fogok rálelni valahol, nem érdekelt. Én Avrilt akartam. Ennek köszönhető, hogy érzéketlennek mutatkozok, immár évek óta, és csakis az érdekel, hogy minél több defenzort tüntessek el a föld felszínéről. Közben pedig feltett szándékom megtalálnom az öcsémet, akiről több mint 100 éve nem hallottam.


Amiket szeret: másokat kínozni. Ez az elsődleges dolog, amiben örömömet lelem. Szeretek utazgatni, és bulizni, bár azt is inkább magányosan. Imádok egyedül lenni.

Amiket utál: nem kifejezetten félek semmitől, inkább csak nem szeretem a dolgokat. A zajt, a tömeget mind kerülöm. Akármilyen meglepő, fóbiáim is vannak. Amit talán érdemes megemlíteni az a nagyon erős klausztrofóbia. Ha kis helyen vagyok, csak még inkább megkattanok.

Jellem: Fiatalabb koromban jó modor jellemzett. Tipikus úri gyerek voltam, aki mindenféle bálokba járt. Már akkoriban is utáltam ezeket, habár nem mutattam ki érzéseimet. Mindig is jó volt a póker arcom, és mai napig előszeretettel alkalmazom. Makacs vagyok, meglehetősen önző, és szadista. Néha kicsit mazochista is, de ez egy kicsit ritkább,és titokban tartom. Távolságot tartok mindenkitől, nagyon ritka, ha én megyek oda valakihez. Akkor lehet tapsikolni.
Külső: sötétbarna hajam, és kék szemem van. Nem születtem magasnak, a magam 180 centijével tökéletesen élem meg a mindennapokat. Izmos vagyok, de még így sem nyomok többet 68 kilónál. Csupán egy nyakláncot hordok ékszer gyanánt, az is csak egy emlék számomra, semmi más.

Zoya