Karakter teljes neve: Rosemary Brightmore
Becenév: Rose, Mary
Faj: Ember
Nem: Nő
Kor: 20 éves
Születés helye és ideje: Los Angeles – 1991. 08. 24
Foglalkozás: Egyetemi hallgató / Felszolgáló egy helyi pizzériában
Különleges képesség: -



Apa: Adam Brightmore – Elhunyt
Anya: Emma Brightmore; 44 éves – Cukrász – Közöttünk meg van a szokásos anya – lánya viszony, de néha napján ellentmodásokba esünk, de viszonylag hamar kibékülünk. De sosem lesz annyira közel hozzám, mint apám volt.
Testvérek: Natalie Brigthmore; 22 – Tanuló – Viszonyunk általában jóban vagyunk, de persze nálunk is felfedezhetők a nagyobb veszekedések, de persze mindig kibékülünk.

Egyéb hozzátartozók: Kiss Klára; 51 éves – Mivel nem tudtam a létezéséről ezért komolyabb viszonyról igazán nem beszélhetünk. De abban a rövid időben, amig ismertem jó kijöttünk egymással.

A helyi kórház gyerek sírástól volt hangos, azon a bizonyos agusztusi napon, mikor a világra jöttem. Anyám szeme könybe lábadt, mikor a kezébe adtak, de még az apám szeme is könnyes volt, mikor meglátott, születiésemről ennyit tudok, mivel nem nagyon meséltek róla. Aztán haza vittek, ahol megismerkedtem nővéremmel, persze, ahogy lenni szokott féltékeny volt rám. Aztán, ahogy csepertedtem, megtanultam beszélni és járni is, sőt még testvérem is megbékélt velem és elválaszhatatlanok lettünk. Persze, mint minden családban, így nálunk is voltak gondok, általában abból fakadtak, hogy Natalie-val össze vesztünk valami játékon. Ekkor még nem is tudtam, hogy milyen gondtalan életem volt és nem is sejtettem, hogy mi vár rám idősebb koromban. Bár gyerek fejjel nem is sejtettem, hogy mi is zajlik körülöttem. Gyakran láttam sötét ruhás alakokat felbukkanni a házban, főleg az este folyamán, de szüleim erről nem is beszéltek nekünk. Elég sokáig nem is sejtettem, hogy apám miért van olyan sokáig távolt tőlünk és anyámtól sem kaptunk semmi választ, akárhogy is faggattuk Natalie-val. Apa mindig azt mondta nekünk, hogy vágyázzunk anyára, mindaddig nem féltem, még ki nem hallgattam véleltenül egy telefon feszélgetést, amiben olyan dolgok voltak, amit nem értettem, de nővéremmel együtt rá jöttünk, hogy mi is zajlik körülöttünk, bár nem mondtuk el szüleinknek, hogy mindenről tudunk. Nem egészen értettük, hogy miről van szó, de abban biztosak voltunk, hogy amit csinálnak szüleink az rossz dolog.
Egy napon apu ismét elutazott, de sosem tért vissza, és mi pontosan tudtuk, hogy miért.
Egy bizonyos estén megcsörrent a telefon, amit felvettem. Egy ismeretlen férfi hang csendült meg a vononal túlsó végén, aki annyit mondott, hogy nem vagyunk itt biztonságban és minél előbb meneküljünk el. Előszer nem akartam mindezt elhinni, azonnal édes anyámhoz rohantam. Mindent elmondtam neki és azonnal csomagolni kezdtünk. Még mi sem tudtuk, hogy hova megyünk, de az biztos, hogy innen minél messzebb, aztán Erdélyben kötöttünk ki, ahol nagynéném tart karokkal várt minket. Őszintén reméltük, hogy itt biztonságban leszünk, mivel nagynénémről senki sem tud, hogy létezik, mindig is titokban tartották előlem és Natalie elől. Azért mert fel voltak rá készülve, hogy egyszer eljön az a nap, mikor menekülnünk kell. Csak remélni tudtam, hogy itt nyugalomra találok, de ez nem egészen így történt. Itt Erdélyben minden féle pletykák keringtek rólam és a kis családomról, hogy vajon mi történhetett az apánkkal? Ami nekem csöppet sem tetszett. Igaz apu nem volt egy becsületes ember, de úgy vélem, hogy ezeknek a vadidegeneknek semmi joguk sincs itélkezni felette. Mindezek ellenére próbáltunk beilleszkedni, Natalie-val beiratkoztunk egy helyi egyetemre, anyám pedig állást kapott egy helyi cukrázdában. Az egyetem mellett állást vállaltam egy helyi pizzériában, nem mint ha szükségem lett volna rá, de legalább ez kitöltötte a maradék időmet és nem töprengtem annyit a múlton. Mikor már azt hittem, hogy ez a városi élet ennél rosszabb már nem lehet, akkor minden féle sztorikat kezdtem hallani az erdélyi vámpírokról. Ezt egyenesen nevetségesnek tartottam, mivel ez egy kitalált történet, amivel évszázadok óta a gyerekeket ijesztgetik, de hogy már a felnőttek is higyjenek benne, az már túlzás. Lehet, hogy én sem vagyok tőkéletes, de az itteni lakosok sem százasok.
Egy napon Klára nagynéném bevásárolni indult, ekkor láttuk őt élve utóljára. Nem volt elég bajunk még ez is, és még hallgathattuk is a városi hihedelmeket. Nekem az már túl sok volt, először az apám, aztán pedig Klára, meg ez a hely is, lassan már senkink sem maradt. Egyre kevesebb időt töltöttem otthon, bármibe bele mentem, ami kicsit is feledtette velem, az eddigi életemet, ami nem volt egy főnyeremény. Egyre inkább kezdtem kifordulni önmagamból, lassan már azt is elfejetettem, hogy ki is vagyok valójában, nem mint ha igazából tudtam volna.



Amiket szeret:
- Kalandok
- Kihívások
- Káros szenvedélye (cigarette, alkhol, alkalmanként még drog is)
- Zene és film

Amiket utál:
- Képmutatás
- Irigység
- Hazugság
- Bogarak
- Mély víz
- Tériszony

Jellem:
Bár sokan elitélnek első látásra, de ha valaki komolyabban megismer, akár kellemes csalódást is okozhatok számára. Nehezen tudok megbízni bárkinek, nálam ezt ki kell érdemelni, ezért még a barátaimat sem engedem magamhoz túl közel, na meg ebben szerepet játszik a múltam is. Igazi erős jellem vagyok, aki nem mutassa ki gyengeségét. Akaratos és önfejű is, sokan talán beképzeltnek gondolnak, de ez nem így van csupán tisztában vagyok az adottságaimmal.

Külső:
Mindössze 175 centi magas és 68 kilógramm vagyok. Hajam színe szőke, de gyakran jelenik meg benne másmilyen szín is, hangulatomtól függően. Szememe színe tengerkék, amit anyámtól örököltem. Öltözködésemet általában a kedvem határozza meg, de általában, azt veszem fel, ami előszer a kezem ügyébe akad. De a ruha táramban a sötétebb színű ruhák dominálnak, de megtalálhatók a világosabb szinű ruhák is. Gyakran hordok kiegészítőket, főleg fülbevalót, hajpánt, karkötőt.

Zoya