A napok végeláthatatlan sokaságban múltak el a fejem felett az évek pedig csak úgy peregtek akár csak a benzinkúti számlálok. Éreztem ahogyan az idő átlebeg a testemen, mint a halványkék cigarettafűst. Ilyenkor szembesülsz azzal, hogy még vámpírként is az élet mennyire mulandó és törékeny virág.
Kinéztem az irodám sötétített üvegű ablakán, pont a báromra látok rajta keresztül. Ma egy leánybúcsúnak adtunk színhelyet, az ünneplő lányok őrjöngtek és pénzel teli kezükkel integettek a táncoló fiú felé. A menyasszony éppen a színpad közepén ült egy széken és élvezte az előtte hullámzó test látványát. A fiúknak rengeteg munkája fekszik abban, hogy úgy nézzenek ki ahogyan azt a nők elvárják tőlük. Mi itt illúziót árulunk, elhitetjük a vendéggel, hogy más bolygón jár, ahol ő az egyetlen aki számít és nem létezik más rajta kívül, és ezek a férfiak azért vannak jelen, hogy teljesítsek minden kívánságát. Ennek az álomnak nem szabad megtörnie, ennyi a titka az egésznek. Még én is szívesen elnézegetem az élő show-t egy darabig.
Megcsörrent az íróasztalomon a telefon, egy darabig gondolkodtam rajta, hogy felvegyem-e mert a varázslat engem is beszippantott, de ráébredtem arra, hogy én vagyok a tulaj. Komótosan odasétáltam és egy laza kézmozdulattal felvettem a kagylót.
- Itt Melinda, mond mit akarsz?- Amit ezután hallottam arra egyáltalán nem voltam felkészülve. Greg volt, az egyik kidobófiú, elmondása szerint az egyik táncosom távozott egy nővel. A gyomrom hirtelen görcsbe rándult, ez mindig valami rossznak az előjele. Arról nem is beszélve, hogy a bárból senki sem teremthet kapcsolatot a vendéggel ez szabályellenes. Egy darabig hallgattam, remélem nem esett baja.
Greg mély orgánuma rángatott vissza a valóságba, várta az utasításomat. Kevés olyan pillanat van az életemben amikor azt kívánom, hogy bárcsak lenne egy társam akivel megoszthatom az ilyen jellegű gondjaimat. A mai este egy pont ilyen nap, amikor azt szeretném, hogy álljon mellettem valaki, aki támogat.
- Maradj a helyeden majd én intézkedem.-Ezzel levágtam a telefont, baromi ideges vagyok. Francba, az a barom, nincs túl sok szabály, de azt is képtelen betartani, nevetséges.- Nataniel...- Üvöltöttem ahogyan csak a torkomon kifért. Nataniel az egyik táncos volt a klubban és nem mellesleg a a jobb kezem, egyenlőre ez nem hivatalos, de a többi táncostól eltérően volt esze, csak ne lenne ilyen ragaszkodó kiskutya.- Nataniel, gondok adódtak, én most elmegyek, addig te felügyelsz a boltra.- Nathaniel bólintott majd kiment az irodából, ő az egyetlen gyenge pontom, mással nem lehet megfogni csak vele.
A szekrényhez csőrtettem és átvettem a testhez simuló motoros szerelésemet, és minden habozás nélkül elindultam a parkolóba a motoromhoz. Bekapcsoltam a mobiltelefonomat és próbáltam hívni Sam-et, de nem vette fel, annyira éreztem, hogy valami nincs rendben.
Most áldom az eszemet amiért mindegyik táncosomat le tudom ellenőrizni, éljen a modern technológia. Nem vagyok a technika ördöge,ezért is tartok erre külön embert, kértem, hogy küldje el nekem Sem koordinátáit. Szerencsére pár perc múlva jött is a válasz. Teljesen ledöbbentem amikor megláttam a hely koordinátáit. Mit kereshet Sam az erdő környéken. Ajaj, ez nagyon nem jó. Teljesen elborult az agyam már nem is gondolkodtam csak Sam-at akartam élve megtalálni. Felpattantam a motorra és a megadott hely felé vettem az irányt. Átfutott rajtam az, hogy lehet csak túlreagálom az egészet, de meg akartam róla győződni, hogy minden rendben van-e. Az erdő szélénél letettem a motort és nekivágtam az erdőnek, nem tudtam merre megyek csak haladtam előre, ágak vágódtak a képemben, de az sem érdekelt ha hiába kajtatok, de nem tudtam tétlenül az irodában ülni.
Hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat és elestem. Aucs, ez baromira fájt. Felemeltem a fejem és egy holtest nézett velem farka szemet. Egy halk sikoly hagyta el a torkomat, majd a szám elé kaptam a kezemet. A fenébe ez Sam. Valaki levágta a fejét. Édes Istenem.

Melinda St. James & Aiden Trembaly

Mindenkinek van egy múltja, amit elakar felejteni örökre.. S mindenkinek a múltjában van egyaránt jó, s egyaránt rossz emlék, de kérdéses, hogy ezek az emlékek épp mikor jönnek elő vagy mikor nem.. Felejtettem, de mégsem mindent, s nem úgy ahogy éppen akartam.. Arra számítottam, hogy majd idővel könnyebb lesz, s minden emlék eltűnik majd, de tévedtem. S ez a tévedés lett a vesztem, vagy talán mégsem? Tűnődhetnék naphosszat azon, hogy mit rontottam el annak idején, hogy ezt érdemeltem, de szinte nem érné meg. Elástam már régen az érzelmeimet egészen mélyre, s nem mutatom ki senkinek sem, hogy mit érzek. Nagyon mélyre temettem el az érzéseket, s csak is emiatt lehetséges, hogy mai napig van erőm és akaratom az élethez. Megannyi fájdalmat, s kínt viseltem el, s ezek egy pecsétként maradnak örökre bennem.. a lelkemben.. Tudom, hogy soha többé nem lesz olyan semmi, mint régen, amikor boldog voltam; emberként, s talán jobb is így.. Senkinek sem beszélek a múltamban történt dolgokról, ezért a vezetőm sem tud rólam mindent, s talán jobb is, hisz nem szeretném előhozni a régi emlékeket, s fájó pillanatokat vagy jobban mondva perceket.. Hittem, s hiszek egy szebb és jobb életben!
Dante.. Egyedül ő rá nézek fel, s egyedül őt tisztelem.. ő hozzá vagyok hűséges.. Viszont úgy szintén a csapatunk többi tagját is becsülöm, s talán nem mutatom ki az irányukba, de tudom, hogy sejtik valahol, hogy nem vagyok én egy érzéketlen tuskó.. Akik nem ismernek azoknak a bunkóságomat mutatom meg, s azt, hogy mennyire nem érdekelnek, ami tény szerűen igaz, hisz szeretnék elzárni magamtól mindenféle érzelmet, s minden olyan tényt, ami megzavarhat a koncentrációmban; a tervemben..
Az erdő felé sétálok, bár nem értem, hogy minek, s miért pont ide jövők, de valami okból kifolyólag nem fordulok vissza, hanem csak haladok előre lassú, s óvatos léptekkel. Sosem lehet tudni, hogy épp ki leselkedhet rám és mire készül, ezért is vagyok gyakorian óvatos és megfontolt. Nézelődök, s hallgatózok, hogy ne, hogy véletlenül váratlan meglepetés érjen engem, amire nem is számítok, de nem hallok lépteket, nem hallok mozgolódást semerről sem, ezért belépek a fák közé. Egyre beljebb és beljebb haladok miközben próbálok csendesen lépkedni, ami részben sikerül is és végül hirtelen megállok, hisz egy hullával, s egy nővel találom magamat szemben.. Mégis mi folyik itt, s mibe csöppentem én épp bele?
-Nem hittem volna, hogy egy nő képes gyilkolni..-Mondom miközben közelebb sétálok a nőhöz, s a hullát bámulom egy darabig, de nem ismerős számomra.-Mégis mi volt vele a gondja? S miért ölte meg csak úgy?-Tekintettem kérdő, s úgy nézek a hölgy szemébe végül..

Melinda St. James & Aiden Trembaly

Egy halott, s ezt a nőt pont itt találom vele, s mily meglepő, nem igaz? Elég alaposan elgondolkoztató tény, hogy vajon, ha ő ölte meg, akkor mégis miért tette.. Semmi értelme nem lenne, hisz nem nézném ki belőle ezt a brutalitást, de valahogy mégis kétség kívüli tény, hogy valaki megölte azt, aki most éppenséggel halott.. Megérzem, hogy vámpír, s ezt kissé szokatlannak nyilvánítom, hisz eddig még nem láttam őt, s ha nem láttam, akkor nem mi hozzánk tartózik, hanem vagy máshoz, vagy pedig csak egy különálló vámpír.. Figyelem a nőt miközben fontolóra veszem ezt az egész helyzetet, s a hullára nézek olykor-olykor. Érzéstelen arccal nézem pedig épp egy halottról van szó, s szinte meg sem rendít a halála. Egy igazi érzéstelenné váltam az évek során, ezért nem nagyon foglalkoztat már azoknak a sorsa, akikhez semmi közöm. Akiket nem ismerek vagy pedig valamilyen szinten nem beszélgettek velük azokat semmi számba veszem és ezért is adódik az, hogy olykor bizony bunkó vagyok..
-Ha nem te ölted meg, akkor valaki más ölte meg, de az nem én voltam..-Jelentem ki egyszerűséggel miközben a nőre pillantok. Mégis miért hiszi azt, hogy nekem bármi mesélni valóm lenne ennek a személynek a haláláról? Mégis mit hisz? Azt, hogy én öltem meg? Ugyan már, én senkit nem ölök meg ok nélkül.. Az áldozataimat is okkal ölöm meg, hisz akkor táplálkozom és ez egy merő ok.. A hullára téved a tekintettem, s eléggé sokáig nézem így ezáltal teljesen a befolyása alá kerülök, mert a múltam emlék képei ugranak be hirtelen. Az a sok halál eset, amit át kellett élnem szinte megsebzett, s még nem is beszéltem a fájdalomról, ami örök pecsétet égetett belém.. Örökre megbélyegeztek a fájdalom emlékei, a szenvedéseim és a múltam minden egyes részlete. Szinte megszámlálhatatlan, hogy mi mindent kellett elviselnem, s mi mindent éltem át, de mindennek mára végre vége van, s sokkal könnyebb lett mostanra minden. Nehézkesen, de végül mindenen túlléptem, s ez a lényeg nem más. Még most is emlékszem a szenvedéseimre, s a fájdalom érzete is megvillan egy pillanatra bennem, de amilyen gyorsan jött el is vettem azonnal, hisz nem szeretném, ha elemésztene, s újra éreznék..-Rendben vidd el, csak nyugodtan.. Én nem foglak zavarni semmiben sem.-Mondom miközben hátrébb lépek, s a hulláról leveszem a tekintettemet majd a nőre pillantok egy pár másodperc elejéig aztán már csak hol a fákat, hol pedig a földet bámulom. Tekintettem semmit mondóvá válik, s szinte már olyannak tűnök, mintha nem is lennék itt, pedig itt vagyok nagyon is a jelenben; a valóságban. Veszek egy mély levegőt és gondolataimba zuhanok hirtelen. Bárcsak megérteném, hogy miért történt akkor és ott mindez velem, de egyszerűen lehetetlen vagyok felfogni.. Majd talán idővel rájövők, de az nem most lesz abban biztos vagyok.

Akár mióta is vagyok vámpír, azért még sem bírok el egyedül egy kifejlett férfi vérszívó egyedet. Franc, franc,franc. Nincs más választásom segítséget kell kérnem a szépfiútól. Éppen nyitottam volna ki a számat amikor ránéztem a srácra, azonnal be is csuktam. Az arca nem árult el semmit, de a tekintete viszont éppen regényt írt. Olyan mérhetetlen szomorúság és bánat áradt belőle, hogy majdnem az én könnyem csordult ki tőle. A hold rásütött az arcára és szikrázó fehér fény táncolt a bőrén. Nahát milyen tökéletes, a bárban biztosan rajonganának érte a nők. Olyan helyes arca van, csak azok a bánatos kutyaszemek ne lennének. Megesett rajta a szívem, óvatosan közelebb merészkedtem és megérintettem a kezét.
Minden rendben? Olyan szomorúnak tűnsz. Talán tudok segíteni? - Kicsit fura, hogy pont egy holtest mellett kezdek el lelkizni, de úgy nézett ki a srác, hogy már csak egy golyó választotta el attól, hogy a pisztolycsövét a szájába dugja. Nagy kár lenne érte, tényleg aranyos srác, és nem tűnik veszélyesnek, csak mérgemben gondoltam azt, hogy ő ölte meg Samat. Éreztem rajta, hogy ő is vámpír, de valahogyan még is más az illata, nem baj, nekem nem számít ha tudok segítek. Előfordulhat, hogy a vámpírtanács megkövezne ezért, de még egy halandónak is segítenék, már ha éppen nem szerepel az étlapomon. Mindig ilyen gondoskodó voltam, persze csak egy egészséges határon belül, azért én sem voltam teljesen hülye.
Tényleg szívesen meghallgatom, ha beszélni akar róla, habár a legtöbb férfi ismerősöm inkább egy másik ember seggében turkálna mintsem az érzelmeiről beszéljen, de teszek egy próbát. Nem reméltem semmilyen áttörést, de nem tudtam így itt hagyni, annyira elvesztenek tűnt. Úgy láttam, hogy sok rossz dolgot élt át, ismerem ezt a nézést, a táncosaimnak is ilyen a tekintetük. Mindegyiküket megtépázta az élet, de valamiért én megláttam bennük a lehetőséget és megmutattam nekik, hogy nem értéktelen rongy babák amit csak úgy el lehet hajítani ha már megunták. Őket is lehet szeretni valamiért. Samat azért szerettem mert bármi történt vele mindig meglátta a pozitív oldalát sosem csüggedt, mindig mosolygott. Olyan hihetetlen, hogy nem látom az a csodás mosolyt és nem kérdezi meg tőlem este, hogy:- Szia baby, hogy aludtál? Mikor fekszünk már le egymással. Ha ezt tudom, akkor máshogy alakítom a kettőnk dolgát.

Melinda St. James & Aiden Trembaly

Vannak olyan dolgok, amiket sehogyan sem érthetünk meg az életünk során, s épp ilyen helyzetben vagyok most, hisz nem tudom megérteni sehogyan sem, hogy régen miért történtek velem azok a dolgok, amiket mindez idáig javarészt sikerült kivonom az életemből, bár nem könnyű.. Igazság szerint nem volt könnyű kiiktatnom magamból a fájdalmas érzést, s nem volt könnyű szépen lassan felejtenem sem, de nem teljesen felejtettem el a dolgokat, hisz emlékszem rájuk, de voltaképpen már nem zavarnak olyan mértékben, mint amikor értek engem..
Ha tehetném semmissé tenném a múltam, az életem és az emlékeim.. Emberként már rég meghaltam volna, de mivel vámpír vagyok, ezért örök élet adatott meg nekem, ami nevezhető szerencsének, de valahogy mégsem érzem teljes mértékben annak. Mostanság csak élem az életemet, s azt teszem, amit Dante parancsol, s ezen kívül úgymond semmi mást sem teszek.. Bunkón bánok azokkal, akiket nem ismerek, s senkinek sem mesélem el, hogy mit éltem át, s valahogy emiatt kissé zárkózottabb vagyok, de mégsem teljes mértékben.. Inkább csak a múltamat, s az emlékeimet zártam el egy titkos kis rejtekhelyre.. Valahova mélyre egy eldugott kis zugba, s csak is az én titkom ez; senki másé.. Néha csodálkozom azon, hogy hogyan bírtam mindez idáig elviselni a fájdalmat, az emlékeket és a múltamat, amelyek szörnyű élményt biztosítanak, s pecsétként bélyegezték meg az életem minden napjait.. S ha ez nem lenne elég még bele is ivódtak a környezetembe, a lelkembe és az életembe.. Minden egyes nappal mindinkább közelebb érzem magamhoz ezeket a dolgokat, de hála az érzéstelenségemnek; nem érzek semmit sem, ami az előnyömre válik. Talán jobb is így, hisz a szenvedést biztosra veszem, hogy már nem bírnám ki, s épp ezért sem akarok kötődni úgymond senkihez teljes mértékben.. Inkább csak élni akarom a magam kis életét mindent elfeledve..
-Hát igazság szerint..-Kezdek bele a beszélésbe..-Semmi sincsen rendben, s soha nem is lesz, de inkább hagyjuk, hisz mit sem számít már a múlt, s az emlékek.. Majd csak túllépek rajtuk előbb vagy utóbb, s akkor majd jobb lesz..-Mondom azt, amit gondolok.-Ne is foglalkozz azzal, amit mondok.-Nézek rá érzéstelen arckifejezéssel, s gondolataimat próbálom elterelni mindenről, hogy ezáltal tudjak megnyugodni végre.. Nem sikerül, de azért egy próbát megért könyvelem el magamban. Tekintettemet nem veszem le az előttem nem messze álló hölgyről. Várom, hogy mit mond vagy esetleg tesz, hisz épp úgy volt még az imént, hogy elviszi a hullát valahová..

Soha az életben nem fogok beszélni arról, hogy mit éltem át, s mik történtek velem, hisz nem akarom felszínre hozni a régi érzéseimet, s talán jobb lesz, ha el is vettem örökre az egész múltamat egy sötét zárkába, egy olyan helyre ahová való.. Az lett volna a legjobb, ha ezek a dolgok sosem történek meg velem, akkor talán most könnyebb lenne minden. Soha többé nem akarok fájdalmat érezni, s soha többé nem akarok szenvedni.. Erős vagyok, s örökre az is leszek, sőt maradok, amíg csak élek, hisz nem fogom kimutatni soha többé a gyengeségem egy látszatát sem. Muszáj erősnek látszanom, s annak tűnőm még ha valójából nem is vagyok teljesen az vagyis legalábbis lelkileg nem vagyok jól, de mit sem számít. Túl leszek rajta és ennyi..
Az idő múlásával minden helyre jön majd még azok a dolgok is, amik egykor súlyos fájdalmat okoztak. Az emlékek örökre megmaradnak, s velünk élnek, de a fájdalmas érzéseket ki lehet iktatni, s örökre el lehet temetni, csak élvezni kell az életet, s minden könnyebbé válik. Az, hogy a vezérem; Dante mellett vagyok nagyon megkönnyíti a minden napi dolgaimat, hisz könnyebb a felejtés, s nem gondolok sokat bármilyen régi emlékre. Szerencsés vagyok, amiért Dantet szolgálhatom, s mellette lehettek..
-Mégis hogyan tudnál segíteni?-Kérdezem kérdő tekintettel.-Nem tudod belőlem kitörölni a régi emlékeket.. Egyszerűen nem lehet ezeket elfelejteni..-Mondom merő egyszerűséggel miközben a földre téved a tekintettem. A földet szemlélem miközben a gondolataimba mélyedek teljes mértékben.. Nem is értem, hogy miért pont most törtek rám az érzelmeim annyi év után.. Szinte képtelen vagyok felfogni, de majd csak túl leszek ezen is, mint minden máson, ami eddig történt.-Inkább ne is beszéljünk erről.-Nézek a szemébe.-A múltam már rég elmúlt, s semmi érdekes nincs benne, s jobb, ha nem hozom a felszínre, sőt nem lennék képes beszélni róla..-Mondom őszintén miközben nem veszem le a tekintettem róla. Remélem megérti, hogy nincs erőm erről beszélni oly sok év után.. Jobb, ha örökre magamba zárom, s soha sem mondom el senkinek sem, hisz mindenkinek így lesz a legjobb. A körülöttem lévők nem láthatnak gyengének, sőt senki sem láthat annak, mert erősnek kell látniuk, s ez így lesz a leghelyesebb.. Így senkinek sem okozok majd csalódást, ha eddig sikerült, akkor most is sikerül. Minden egyes érzelem eltűnik a szememből, s ezáltal teljesen érzéstelenné válok; olyanná aki lenni szoktam. Veszek egy mély levegőt, s ezáltal sikerül valahogy ki tisztítanom a gondolataimat..